Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-10-11 / 240. szám
iRÉKÉS megyei hírlapCSALÁD - OTTHON 1992. október 10-11., szombat-vasárnap é © Üzenetek a konyhából Az impotencia kezelési lehetősége II. Olcsóbb a szenvedélybetegségeket megelőzni, mint gyógyítani A korai magömlés kezelése: Korai magömlés esetén a gyakorlat úgy történjen, hogy a férfi és a nő egymással szembefordulva helyezkedik el a fekvőhelyen. A férfi fekszik — mintegy a nő széttárt lábai között, de felhúzott térdekkel —, a nő viszont párnákkal megtámasztva ül. A helyzet célja, hogy a nő jól hozzáférjen a férfi hímvesszőjéhez. A korai ejakulációban (vagy magömlésben) szenvedőt ez a puszta lehetőség is megdöbbenti, tudniillik fél, hogy az erős helyi ingerlésre nem tudja majd visszatartani az ondó kilövelését. Célunk ezen félelem leküzdése. A nő alkalmazzon helyi ingerlést a férfi nemiszervén, fontos azonban, hogy a férfi érzéseit szóban közölje. Ez a szóbeli közlés a férfi izgalmi állapotáról a nőre is izgató hatású. Ha a férfi úgy érzi, hogy az ejakuláció nyomban bekövetkezik, jelezze. Erre az esetre a szerzők egy fogást ajánlanak: a nő fogja meg a hímvesszőt oly módon, hogy hüvelyk ujját a makk alsó felszínére, mutató ujját a makkra, középső ujját pedig közvetlenül a makk alá helyezze, majd ujjaival erőteljes szorítást gyakoroljon a hímvesszőre. Erre az ejakulációs inger visszafejlődik és a merevedés is csökken. Ezután az izgatást folytassa, majd a szorítótechnikát ismételje meg. A férfinak ismételten át kell élnie, hogy merevedés mellett nem következik be ejakuláció. Ha ez a gyakorlat már biztonságosan megy, akkor hozzáfoghatnak a következőkhöz: a nő a hanyatt fekvő férfi fölött helyezkedik el, térdelő helyzetben, két kezével a férfi vállára támaszkodva. A merevedésben levő hímvesszőt a hüvelybe helyezi, de nem mozgatja. Ha a férfi közli, hogy az ondókilöve- lés közeledését érzi, a hímvesszőt ismét kiveszi és a szorítótechnikát alkalmazza, majd a játékot folytatja. A szabályos közösülést azonban elkerüli. A korai magömlésben szenvedő férfi e gyakorlat során nem foglalkozhat a nő izgatásával, csak amikor már az ellenőrzése a saját ejakulációja fölött megerősödött. Amikor ezt elérték, a szerzők ajánlják, hogy a nő felső helyzetét cseréljék fel egy oldalsó helyzettel. Ennek kivitele kissé bonyolult. A nő itt is fölülről ereszkedik a férfira, és így történik a nemiszervek egyesítése, majd óvatosan balra fordulnak. Ez a mozgás is nemi izgalommal jár, de már gyakorlott, megnyújtott időhosszal. Az ejakulációs képtelenségnél vagy késői ejakulációnál a pamtemek kifejezetten arra kell törekednie, hogy a hímvessző kézzel történő izgatásával váltson ki ondókilövelést. Fontos, hogy a férfi is eközben a nőt szexuálisan izgassa. Sok múlik a két fél kapcsolatán, azon, hogy egymással közük erotikus érzéseiket, egymás szexuális izgalmát átélik. A következő lépés: amikor a férfi az ondókilövelés közeledését jelzi, a nő a hímvesszőt bevezeti óvatosan a hüvelyébe és ott folytatja az ingerlést. Amennyiben az ejakuláció nem következik be néhány percen belül, a hímvesszőt újból kiveszi és folytatja a kézzel való izgatást. Ebben az időszakban a nő kielégítésére nem fektetnek súlyt. Ellenben, ha már 3-4 sikeres ejakuláció zajlott le, akkor természetesen mindkét fél párhuzamosan fokozódó izgalma és kielégülése acél. Dr. Jakubecz Sándor Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Békés Megyei Intézete telefon- doktor adásának október 12— 18-a között a szenvedélybetegség lesz a témája. A telefondoktor Békéscsabán a 325- 163-as számon hívható. Magyarországon már 70 ezer körüli a drogfüggők száma, nagyon időszerűvé váltak a preventív intézkedések. Társadalmunkban egyre nagyobb a kábítószer-fogyasztás veszélye: a drogfüggők testileg-lel- kileg károsodnak, szellemi leépülésükkel nagy terhet zúdítanak a társadalomra, AIDS- veszélyeztetettek, a rendszeres drogfogyasztás idő előtt kioltja életüket. A drogfüggők mérhetetlen terhet jelentenek a társadalom számára, mert elvesztik ön- kontrolljukat, ezáltal munkahelyüket és társadalmi kapcsolataikat, majd végül is teljesen szembe kerülnek az egész társadalommal, amibe fokozott családi és munkahelyi problémáik miatt nem tudnak beilleszkedni. Drogadagjukat tűz- zel-vassal megszerzik, ha kell bűnözéssel, behozzák külföldről és terjesztik a drogot. Hogy a bűnözésnek elejét vegyük, helyes kapcsolatteremtéssel, megfigyeléssel, bizalomkeltéssel, főleg helyes neveléssel előzhetjük meg a szenvedélybetegség-járványt. A tapasztalatlan fiatalokat a kíváncsiság viszi rá a drogfogyasztásra, később stresszhelyzetek rántják bele. A társadalmi deviancia úgy alakul ki, hogy a drogfüggőség megváltoztatja a fogyasztók magatartását, a szenvedélybetegek elhanyagolják magukat, nem tisztálkodnak és nem ragaszkodnak semmihez, ami addig hozzájuk tartozott. Kötelességüket egyre kevésbé teljesítik, mulasztanak, munkájuk eredménytelen, környezetüktől elszakadnak, érdeklődésük megszűnik, légüres tér veszi őket körül, amit csak a drogfüggőség gyönyörével gondolnak-akarnak pótolni. A megelőző munkában nagy feladat vár a pedagógusra. Ezért az ÁNTSZ módszertani központot és közvetítő hálózatot létesített az iskolák és a szakemberek közt. Kidolgoztuk a módszert, amivel hosszú távon átnevelhető az ifjúság és magatartása megváltoztatható. Meg kell tanítani őket a konfliktusok helyes kezelésére, az agresszió elhárítására, a mindennapi életben helytállásra kell nevelni. Jó példával a szónál jobb eredményt lehet elérni, baráti szóval lehet hozzájuk leginkább közeledni. Sokat segít az egészségnevelés és a természet ismeretére való nevelés. Egészséges táplálkozás és a hízástól való védekezés is távol tartja a szenvedélyt. Tapasztalat, hogy olcsóbb és hatékonyabb a megelőzés, mint a betegek kezelése és interdiszciplináris megközelítéssel nagyobb eredményt remélhetünk. E gondolatok jegyében kéri a megye lakosságának aktív közreműködését az ÁNTSZ Békés Megyei Intézete és az egészségvédelmi osztály dolgozói. Szezonális újdonság a piacon a kelbimbó. A vasárnapi levest eb- . bői fogjuk készíteni. A második fogásban az amúgy száraz, jellegtelen ízhatású pulykamelleit tesszük „ehetőbbé”. A sütemény kislányom kedvence, melegen ajánlom szíves figyelmükbe! Vagdalt pulykamell Hozzávalók: 1 nagyobb pulykamell, 1 kanál vöröshagymakrém, 1 gerezdnyi fokhagymakrém, 1 db sörben áztatott zsemle, só, bors, vegeta, késhegynyi őrölt kömény, őrölt paprika, 2 db nyers tojás, kevés liszt, amit utoljára teszünk bele, evvel fogjuk össze pépesre a masszát. A húst lebőrözzük, kicsontozzuk. A bőrt is és a csontot is besózzuk, félretesszük. A húst többször átdaráljuk a sörben áztatott, kifacsart zsemlével. Egy mélyebb tálban összekeverjük a hagymakrémmel, a fűszerekkel, a 2 nyers tojással. Kicsit hígíthatjuk a kimaradt sörrel, de akkor több liszttel kell összeállítani. Ha alaposan összevegyítettük, vesszük a csontot, s a masszát a mell eredeti alakja szerint ráhalmozzuk a csontra. Betakarjuk a bőrrel. Beletesszük egy kisebb tepsibe, aláöntjük a maradék sört vízzel hígítva. Letakarjuk fóliával, evvel sütjük kb. 40 percet, majd levéve a fóliát kevés olvasztott zsírral meglocsolva sütjük tovább. Ez utóbbi műveletet többször megismételjük, egészen addig, míg a bőr pirosra, ropogósra nem sül. Burgonyapürével tálaljuk. Katika habos máglyája Hozzávalók: a tésztához: 3 nagyobb tojás, 4,5 dkg porcukor, 3 dkg liszt, 2 dkg kakaó, 1/4 csomag sütőpor. A habhoz: 4 dl tejszín, 2 kanál porcukor, I tojás fehérje. A mázhoz: 2 kanál kakaó, 3 kanál porcukor, 2 kanál tej, 2 dkg vaj. A tésztához habosra verjük a porcukrot a 3 tojás fehérjével, hozzáadagoljuk a kakaó, a liszt, a sütőpor keverékét, végül egyenként a tojások sárgáját. Kiolajozott, lisztezett, közepes méretű gyümölcstor- taformában, előmelegített sütőben sütjük. A habhoz felverjük a tojás fehérjét, vékony sugárban hozzácsorgatva a cukrozott tejszínt (esetleg egy kevés fixálót belekeverve) igen kemény habbá verjük. Elkészítjük a mázt, amihez simára főzzük a kakaót a cukorral a tejben, s ha már nem forró, belekeverjük a vajat. A megsült tésztánkat kiborítjuk a formából, meghűtjük. Csúcsosra halmozzuk benne a habot, lecsorgatjuk a mázzal, végül megszórjuk szálasra vágott mandulával vagy durvára vágott pörkölt mogyoróval, esetleg dióval. JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁN A Konyhatündér A kullancsok már régen fertőzöttek Az 1975-ben ismertté vált Lyme-kórt a kullancsok terjesztik. Különböző természet- tudományi múzeumokból való kullancsokban amerikai tudósoknak molekuláris biológiai módszerekkel most sikerült kimutatni a kórokozó nyomait. 136 kullancs közül 13-ban megtalálták a Lyme- kórt okozó, baktériumokra jellemző öröklési anyagot. A baktériumokkal fertőzött kullancsokat azokon a nyulakon, egereken és növényeken találták, amelyeket a negyvenes években hoztak be a múzeumokba. A megfigyelések arra utalnak, hogy a bőrelváltozással és ízületi gyulladással járó Lyme-kór már régóta létezik. Figyelemre méltó, hogy idős Long Island-i orvosok emlékeznek rá, hogy már 1975 előtt ismert volt a „Montauk- térd”, amely mögött ma Lyme-kórt sejtenek. LELKI •NrMLf5 LEVELEKfP „Nem vagyok szexis” Ezzel a háromszavas jeligével jött a bánatos levél. Panasznak, elkeseredésnek is beillik a vallomása: nem vagyok szexis alkat, nem vonzom a férfiakat, bár csúnyának sem mondanak. Ha akad is kapcsolatom, hidegségem miatt gyorsan abbamarad. Ez szörnyű! Mit tegyek? Tételezzük fel, hogy nem áldotta meg a természet erotikus sugárzással, noha szó sincs frigidségről. Próbálja meg pótolni mással: vonzó külsővel, kedvességgel, bájjal, a férfiakra való odafigyeléssel. Számos férfi pont erre vágyik, sőt ilyet keres, és kifejezetten fél a szexis nőktől. Vegye elő a női leleményességet, és ezekben legyen szuper! Egyet ne tegyen: ne váljon depresszióssá, unottá, vagyis ne adja fel... „Egyszer megpróbálom” Férjes asszony, gyermekei vannak, és természetesen szerető férje, vagyis szép családja! Évek óta „kísérti“ egy férfi, akivel most a véletlen összehozta egy gyógyfürdőben. Ézt írja: olyan alkalmam van, hogy legalább egyszer megpróbálnám! Részint a kíváncsiság hajt, részint az iránta érzett sajnálat: enyi év után megérdemelné. Tudja, mit? Ne sajnálkozzon, ne kíváncsiskodjon, hanem gyógyuljon! Annál inkább, mivel azt a szót, hogy „szerelem”, ki sem ejti a száján. Azon pedig, hogy úgysem tudják meg, mosolyognom kell, mint ahogyan azon is, hogy háromhetes együttlét után csupán „egyszer”, kíváncsiságból... Nem szeretnék lelki fröccsöt adni, de butaság lenne a szép családi életét, nyugalmát odadobni egy reménytelen lábatlankodónak. És ha visszájára sül el a dolog, s beleszeret az úrba? Akkor mi lesz? Nem folytatom tovább: rossz játék, hozzá se fogjon! Fogadja szeretettel és nyílt szívvel a családja sűrű látogatásait, és gyógyítsa a lumbágóját. De az orvos receptjei szerint... Uránijs Szövegelés Program „Sohasem unatkozik az a kutya, amelynek bolhái vannak.” Bosszantó „A világ két legbosszantóbb dolga: nedves tűzifa és a száraz torok.” Célszerű „Minden cél elérhető. Ennek egyetlen előfeltétele, hogy könnyen elérhető célt tűzzünk magunk elé.” Felismerés „Némelyik bűnöző csak akkor ismeri fel, hogy nem kifizetődő dolgot művelt, amikor az ügyvéd benyújtja a számlát.” Hiánypótló „Vannak olyan emberek, akik a tehetségük hiányát játszi könnyedséggel pótolják a jellemük hiányával.” Újság „Sajnos, a rólunk szóló újságot tudjuk meg legutoljára.” Anatómia „Az üres fej nagy előnye, hogy könnyű fenn hordani.” 0 A VICC POÉNJA. 1. RÉSZ n ' ■ SÁNDOR VERSE TENGERI TEHCN BOSSZl) tralbán PÉNZ NUMEP MŰVÉSZETI IRÁNY ZAT MÉRLEGEL SZOKÁS SZERINT rSv ifi i fj? V V M i ÁZSIAI HEGYSÉG CSAVAR RÉSZE > V tr~ REDŐNY > mm ». MARUTH (TRAVEN, ll INDIAI »RÓ V. > KÖTŐSZÖVET > ».-SE rMim 1 m PESTI KERÜLET HATVAN PERC A POÉN 2. RÉSZE Rf PEST MEGYEI J<ÖZSÉC^ ARATNI FOG-, v ALÁ > KOHÁSZVÁROS SZABÁura» r*” TAKARÓ ANYAGA LEHET IRÁNYSUT"_ BENE > V ÁLLAM FÉRFI NAPSZAK > X». > > MALACLAKÁS INDÍTÉK L_ ROKONSZENV > KACSAVÉGI > FEKETE KACSÁJA a>TóS7ÍR au rój. RAGÁJ.Y- SZERŰ ROSSZ > _ v AJTÓT MÁZOL SZESZES ITAL > UTOLSÓ ELŐTTI JETÔ TERMET > í VÉDÉS EMBER IS VAN ILYEN KIFEJLŐDIK TRÓPUSI NEMESFA > CSELEKEDET VÉRPÁLYA > AKAD > rr~ RÉZ ÉS EZÜST ÖTVÖZETE iít KEZDETBEN NAGY SZENVEDÉS MAGAD GYOMOR- KAPU. ORVOSI SZÓVAL > SZEM. NÉVMÁS > ELŐTAG: KIS > 08LOI buszút ÜLEDÉKES KŐZET > PUHA FÉM SZELÉN L V DUPLÁN CUKOHKA ZUHANY > KÖRÖM > INDONÉZ VÁLTÓPÉNZ > SZÉNHIDHOGÉN GYŰRŐ DÍSZE > TEMPÓ SZŐNYEG SVAN ILYEN > L_ AZONOS BETŰK > v JÁRUNK RAJTA > | HÉGIES ÜGYNÖK SHELL ÜREGES HENGER AMELY SZEMÉLY > GONDOZATLAN > V HÓNAP- RŐVI - OÍTÉS TALMI > RITKA FFINÉV BUDAI RÉSLETI r 4 ÖLTÖZÉK KÁLIUM > V LÁTSZ E- RÉSZ 3 ISZTAMBULI VÁROS RÉSZ > Beküldendő: a nyíllal jelölt sorok megfejtése. A szeptember 26—27-ei rejtvény megfejBeküldési határidő: október 19. Cím: Békés tése: Mióta ilyen kócos vagyok, úgy érzem, Megyei Hírlap szerkesztősége, 5601 Békéscsaba, pf.: 111. A megfejtéseket csak postai levelezőlapon fogadjuk el. A megfejtők között 5 db 500 forintos könyvvásárlási utalványt sorsolunk ki, melyet postán küldünk el. hogy mindenki engem néz.” Nyertesek: Hégely Sándomé, Békés, Juhász Jánosné, Nagyszénás, dr. Andrásy Gyula, Békéscsaba, Dávid Imréné, Gyomaendrőd, Balda Jánosné, Békéscsaba.