Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-09 / 239. szám

1992. október 9., péntek HAZAI TÜKÖR tjtKfs megyei hírlap Az elnökasszony Brüsszelbe készül Magyar bíró francia talárban Gondosan felöltötte a talárt, majd ahogyan a gall kakas országá­ban rendeli a törvény, szép francia kiejtéssel letette a bírói esküt Szorongva várta az első tárgyalást, ahol a bírói tanács tagjaként vonulhatott a méltóságot sugárzó terembe. A történetben persze nem lenne semmi különleges, ha nem árulnánk el, hogy fősze­replőnk nem egy francia, élete első tárgyalására készülő fiatal bíró, hanem magyar, méghozzá békéscsabai, a városi bíróság elnöke, dr. Bándiné dr. Szabó Éva. Fogorvosok kamarai közgyűlése A Magyar Orvosi Kamara Bé­kés Megyei Szervezetének fogorvosi tagozata október 10- én, szombaton Gyulán, a Park szállóbán közgyűlést tart, amelyre meghívást kaptak a szomszédos Szolnok és Hajdú megyei fogorvos kamarák képviselői is. A közgyűlés fő témája azon változások köre, amelyek az 1993-as fogászati reformmal bekövetkeznek. Dr. Rück András vezeti azt a vitát, amelynek meghívott vendégei: dr. Vágó Péter, a Stomatológiai Intézet igazga­tója, dr. Gerle János, a Magyar Fogorvos című folyóirat szer­kesztőbizottságának elnöke, dr. Huszár Csaba, a Magyar Orvosi Kamara közgazdasági és jogi bizottságának elnöke, dr. Juhász László, a Megyei Társadalombiztosítási Igazga­tóság igazgató főorvosa, dr. Kovács Zoltán Békéscsaba vá­ros főorvosa. A vitát bevezeti dr. Zámori Csaba rövid tájékoztatója az Orvosi Kamara Békés megyei tagságáról és pénzügyi helyze­téről, valamint dr. König Já­nosnak, a fogorvosi tagozat el­nökének tájékoztatója szerve­zeti kérdésekről. A közgyűlé­sen ezt követően kerül sor az etikai és a szakmai bizottság kibővítésére, további tagok megválasztására. Külön szakmai érdekesség lesz a Kulzer nevű, fogászati eszközöket előállító osztrák— német cég bemutatója, vala­mint—-mivel nagyon sok fog­orvos komoly hát-, láb- és de­rékfájással küszködik — egy Gyulán működő kínai ter- mésztgyógyász orvos bemuta­tására. Első pillanatra hihetetlennek tűnt, amit az elnökasszony me­sélt. De kezdjük az elején: ho­gyan jutott el Franciaországba, mi volt ott a feladata és milyen tapasztalatokkal gazdagodott tanulmányútja során? — Franciaország két éve ajánlotta fel, hogy magyar bírák hosszabb időt tölthetnek a nyu­gat-európai országban, s megis­merhetik az ottani jogrendszert. A lehetőséggel hárman él­hettünk Magyarországon, ily módon egy Pest megyei és egy bajai kollégámmal tavaly év elején utaztam ki. Párizsban, a bíró-továbbképző iskolán, ahol a pályára készülőket oktatják, két hónapot töltöttünk. Nemzet­közi tagozatukra a világ minden tájáról érkeznek hallgatók; há­romnegyed részük Afrikából, a volt gyarmatokról. Érdekes és tanulságos, hogy ők—gyarma­taik elvesztése után — így gon­doskodnak a függetlenné vált országokról. Szokatlan volt az is, hogy rendkívül nyíltan és őszintén beszélnek a francia jogrendszerről, nem titkolva el a hibákat sem. Nálunk a hibák­ról hosszú évtizedeken ke­resztül nem lehetett beszélni. —A talár és a tárgyalóterem története azt sejteti, sikerült a gyakorlatban is tapasztalatokat szereznie a bíróságok munkájá­ról. — A kéthónapos továbbkép­zés után Grenoble-ba utaztam, és négy hónapon keresztül is­merkedtem a bíróságok tevé­kenységével. Az említett for­maságok után magam is tagja lettem egy-egy három tagú ta­nácsnak, úgynevezett szavazó bíró voltam. Természetesen — ugyanúgy mint itthon — az ü- gyeket pontosan, részleteiben meg kellett ismernem. így aztán a magam bőrén tapasztalhat­tam, a magyarországi állapo­tokhoz képest mennyivel na­gyobb társadalmi megbecsülés, tisztelet övezi a bírákat. Ha összehasonlítom a hazaival, amikor a megidézett fél a tár­gyalóasztalhoz vágja a hamutá­lat, vagy a bírónak egyszerűen nekitámadnak a folyosón, hát elszomorodom a különbségen. — A francia példákból mit ültetne át szívesen a hazai joggyakorlatba? — Nagyon fontos lenne egy­szerűsíteni az eljárási jogot, mert a jelenlegi rendkívül meg­nehezíti egy-egy ügy befejezé­sét. Franciaországban a kisebb ügyekben a vádlott távollétében is meghozható a határozat. Ná­luk a sértettek védelméről is megfelelően gondoskodnak. Hasznosnak tartanám az úgyne­vezett ügyvédkényszer beveze­tését a polgári peres ügyekben, amelynek során maguk az ügy­védek derítenek fel minden lé­nyeges körülményt. Beszerzik az iratokat, bizonyítékokat, a bíróság pedig a komplett dosszié birtokában kezdheti meg az eljárást. Sokkal hama­rabb és könnyebben megszület­het így a döntés. — A hírek szerint újabb kül­földi út előtt áll. — Igen, ezúttal az Európa Tanács Emberi Jogi Bizott­sága hirdetett meg egy kéthó­napos tanulmányutat Belgi­umba. Megpályáztam, el is fo­gadták. A témakört magam választottam, így minden bi­zonnyal az előzetes letartózta­tásban lévők, illetve a szabad­ságvesztésüket töltők jogait, helyzetét ismerhetem meg kö­zelebbről, betekintést nyerve ezáltal a bíróságok munkájá­ba, illetve a börtönök életébe is. L. E. „Franciaországban a bírák nagyobb társadalmi megbecsü­lésben részesülnek, mint nálunk" fotó: lehoczky péter Koleszterin Kérem tisztelettel, elöljáróban egy vallomást: én szalonnapárti vagyok. Talán azért, mert az öt­venes évek elején nagy böcsüle- te volt az egyszerű fehér, márvá- nyos, sós szalonnának, amihez ■drága nagyanyánk mindig főzött krumplit, vagy emlékszem öt- venhét elejére, amikor a zsírjára sütött szalonna találkozott a pék­nél sütött (anyám által dagasz­tott) friss kenyérrel. Vagy már a hatvanas évek derekára emlé­kezve, amikor a város széli sző­lőben végzett permezetés után, bizony, milyen jólesett a már enyhén avas, de akácparázs mel­lett (felett?) sült szalonna bolti kenyérrel. ♦ ♦♦ Ennyit az előzményekről. Ami a fentieket eszembe juttatta, az tu­lajdonképpen egy jóbarát mesé­je: szombati gyesen (vagy gye­den?) lévő apuka beosztásában tevékenykedett alig kétéves fia körül. A reggeli „elcsípjükaka- kitabilibe” izgalmán túljutottak. Majd a „mitisegyenagyerek” következett. A hűtőből ki: parizer, sajt, vaj, sonkaszalámi, túró, tejföl. A gyereknek... Az apának pedig igazi, öcsköstől kapott fehér, sós (márványos) szalonna, jonatán­almával és savanyú káposztával. Az apróság fitymál. Nem ízlik a vaj, a sonkaszalámi, a sajt. He­lyette viszont a kérdés : —ApalAzmiaz? * —Az szalonna. — Gergő adok! — (Ez ma­gyarul azt jelenti: kapok, kérek.) —Szalonnát.. Vívódik a cimbora. Szabad-e kétéves gyereknek szalonnát en­ni? Hisz az hizlal, meg a kolesz­terin, meg a meszesedés, meg minden... Nem nehéz kitalálni, győz az esdeklő, kérő tekintet. Lényeg az, hogy mindketten jól „besza- lonnáznak” almával, savanyú káposztával, kevés kenyérrel. A mese folytatása: Anyajőéskérdez: —Mitevettagyerek? —Szalonnát! —Meg vagy őrülve ! A drága, apró gyereknek szalonnát? Hisz az méreg, az hizlal meg a ko- lesz... (a felsorolást lásd fen­tebb). ... majd az anya estére kelvén megtörni a szalonnával, ipari szalonnával telített, dúsított föl- vágottal a srácot. Azótaakét cinkos: apa és Ger­gő, suttyomban reggel Íznek, s ha kérdezik: —Mit reggeliztél, kisfiam? A válasz: —Pszt! Szalonnát!... Szabó Pál Miklós A BÉKÉSI ÁFÉSZ SKALA ÁRUHÁZÁBAN OKTÓBER 12 ÉS 17-E KÖZÖTT NYUGDÍJASOK HETE! A hét 3 x 2 napján minden osztályon 10% engedménnyel vásárolhat — október 12-én zománcos és műanyag edényeket — október 13-án üveg-, porcelán- és kerámiaárukat a vas-műszaki osztályon — október 15-én mosószereket és mosogatószereket — október 16-án kozmetikai napicikkeket a kultúrcikk-. háztartási osztályon — október 14-én minden tejterméket — október 17-én pörköltkávét, teát, kávészert és kakaót az élelmiszerosztályon. Figyelje az időpontot! Vásároljon olcsóbban! Q Békési ÁFÉSZ Olvasóink írják Otven év után őrá emlékezem... Olvastam a Békés Megyei Hírlap augusztus 24-én megjelent számában egy cikket Szabó Magda Getz-díjas írónőről. Jóleső érzéssel töltött el, hogy én is ismerhettem őt. A Debreceni Református Dóczi Leánynevelő Intézet Leánygimnázumának voltam tanulója 1940—48 között. Gimnáziumi éveim alatt, 1941—42-ben magyar nyelv- és irodalomtanárom Szabó Mag­da volt. Most, hogy emlékeim között keresgetek, feltűnik az ő arca is előttem. Mi 12—13 évesek voltunk akkor, ő volt a legfiatalabb tanárnőnk. A magyar órák előtt és alatt fegyelmezetten visel­kedtünk, így tudtuk érzékeltetni azt, hogy közel áll hozzánk. Szívesen figyeltünk minden szavára. Én neki is köszönhetem, hogy ma is szeretem a szép verseket, és hogy most levelet írok a Hírlap szerkesztőségének, valahol ezt is Szabó Magdának tulaj­doníthatom: ő tanított meg lelkesedésével az írás-olvasás jó ízére. Gimnazista korunkban divat volt, hogy emlékkönyvet adogat­tunk egymásnak és tanárainknak. Ez íratlan szabály, anyámnak, nagyanyámnak is volt emlékkönyve, volt a lányomnak, unoká­imnak is van és természetesen — a sor közepén — nekem is volt egy emléket őrző könyvem. Abban az időben, 1942 májusában— 50 évvel ezelőtt— Magda nénit kértem meg, hogy írjon nekem valamit, amiről majd emlékezni fogok őrá. Emlékkönyvem e lapjának fénymásolatát mellékelem most a Békés Megyei Hír­lapnak: ,f>e akik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyű és nem lankadnak megjárnak s nemfáradnak el.” És ez így igaz: Szabó Magda is szárnyra kelt, mint a saskeselyű, nem lankadt meg, s nem fáradt el! Otven év után ezzel a kis történettel emlékezik régi tanárára meleg szeretettel egy öreg diák: Bányai Istvánné Kovács Olga, Békés Iskolai találkozó Pusztaottlakán A képzeletbeli tablóra ez a két évszám kerülne: 1952—1992. A pusztaottlakai általános iskola volt tanulói 40 év elteltével találkoztak régi iskolájuk felújított falai között szeptember 26- án. Az akkori 14—15 éves copfos kisályok egy aktív életszakaszt tudva maguk mögött, a nyugdíjaskor küszöbén meghatottan, jóleső remegéssel ülték körül az asztalokat — padsorok híján, mert az épületben most óvoda működik. A hűséges diákokat szeretettelfogadta a falu, a polgármester, a jelenlegi iskolaigazgató, hiszen ilyen kedves eseményt még nem szerveztek e községben. Volt mire emlékezni, volt mire büszkének lenni, és volt sok újdonság, ami afejlődés eredménye­it mutatta. Mi egytanerős, összevont osztályú iskolában végeztünk (5— 8. o.), ahol az udvar, az úgynevezett leventepálya és két hatal­mas meggyfa szolgálta a testnevelés lehetőségeit és eszközeit, ahol akácmaggyűjtésből tudtunk venni egy telepes rádiót, ahol télen több kilométeres távolságról, hóban-sárban gyalogolva kellett beérni az iskolába, ahol 7-8 kilométert kellett megtenni ahhoz, hogy mozit, könyvesboltot, buszmegállót vagy vasútállo­mást találjunk, s ahol sokszor a vaskályha éppencsak annyi meleget adott maga körül (az otthonról hozott fával, csutkával, kóróval fűtve), hogy meg ne fázzunk — mert nem akartunk hiányozni az iskolából. Ez az iskola és nagyon lelkes tanár­osztályfőnök igazgatója: Sipos Endre emberré nevelt bennün­ket, s az utolsó két évben pedig felesége jóvoltából megismertük anyanyelvűnket (román), és morzsákat csipegettünk a nemzeti- nemzetiségi kultúra kincseiből, népdalokat, néptáncokat tanul­tunk. Az élet a maga sajátos törvényei szerint szétszórta a kis közösséget, amely becsülettel helytállt, alkotott hivatása, mun­kája területén—és most emlékezett. Talán egy hagyomány kezdete volt ez a nap...! Krizsán Anna

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents