Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-07 / 211. szám

1992. szeptember 7., hétfő HAZAI TÜKÖR Megalázva Soha nem gondoltam volna Európa bélyegkülönlegességei Budapesten Bemutatkozik a „Szeplős Ferenc Jóska” Orvosmeteorológiai előrejelzés Az Országos Meteorológiai Szolgálat Központi Előrejelző Intézetének heti prognózisa Békés megye területére: A hétvégi hidegfront a ko­rábbinál is drasztikusabb vál­tozásokat hozott időjárásunk­ban. Aluszékonyság, figyel­metlenség, szétszórtság lehet a következménye. A szívbete­gek állapota jelentősen rom­lik, a reumás fájdalmak gyako­ribban, erősebbek lesznek. A hét további részében számot­tevő időjárásváltozás nem vár­ható, fronthatásnak nem leszünk kitéve. A reggeli és délutáni órák nagy hőmérsék­letkülönbsége miatt fordít­sunk nagyobb figyelmet az öl­tözködésre. Aero Múzeum Repülőtiszti egyenruhák, fel- szerelési tárgyak, fegyverek, korabeli sportrepülő model­lek, fényképek, relikviák, szakfolyóiratok, repülési ok­mányok és szabályzatok látha­tók a Magyar Aero Múzeum Oshawa, Ontario, Kanada — vitéz Domonkos János gyűjte­mény címmel hétvégén meg­nyílt kiállításon. A Hadtörténeti Múzeum új állandó bemutatója a honi repülés történetének második világháborús és néhány első világháborúbeli emlékét tárja a látogatók elé. A magyar köz­lekedés történetének olyan szomorú eseményére is emlé­keztet, mint Endresz György óceánrepülő 1932. évi tragédi­ája. Endresz gépe a littoriai repülőtéren zuhant le, a gép személyzete szörnyethalt. A tárlaton a gép roncsának egy darabja látható. (Endresz György volt az a kiváló avia— tikus, aki az Amerika és Ma­gyarország között meghirde­tett repülőversenyen leszállás nélkül átszelte az Atlanti-óce­ánt.) Ül magába roskadva velem szemben a szerkesztőség kis szobájában. Régen ismerem, látom, valami miatt lelkibe­teg. Tördeli a kezeit, nem tud­ja, hogyan kezdjen hozzá. —Csak bátran—biztatom. — Soha nem aláztak meg életemben úgy, mint most, a napokban — kezdi jól meg­fontolva a mondatokat. — Nem vagyok bűnöző, soha éle­temben még egy szabálysér­tést sem követtem el, mégis „rámjött” a rendőrség hajna­lok hajnalán és becipeltek a kapitányságra. —Nem akarja azt mondani, hogy teljesen ártatlanul... Ezer forintért a börtönbe? — Akkor hadd mondjam az elejétől. Munkanélkülivé vál­tam, s hogy ne kelljen rászo­rulnom a segélyre, elhatároz­tam, hogy vállalkozásba kez­dek. Mégpedig gépkocsiveze­tői oktatást vállalok. Meghir­dettem az újságba is, de olyan sokba került, hogy magának­cióba kezdtem és a város különböző pontjain kis szóró­lapokat szegeztem ki, hogy megismerjenek. —- Csak nem ezért vitték be hajnalban a rendőrségre? — Pontosan ezért. Az ön- kormányzattól kijött egy pa­pír, amiben figyelmeztettek, hogy nem szabad a fára és a hirdetőtáblára kiragasztani a plakátomat, mert megbüntet­nek, és szedjem le azokat, ami­ket már kitettem. Jó, gondol­tam, fára, hirdetőtáblára nem teszem és le is szedtem azokat. Gondoltam a villanypóznára nem vonatkozik a tilalom, hi­szen az nem az önkormányzat­hoz, hanem a DEMASZ-hoz tartozik. Pechem volt, mert ki­jött a határozat, hogy 1000 fo­rintra megbüntetnek. Bemen­tem az önkormányzathoz, hogy kérjem, engedjék el a büntetést, hiszen ha szabad ki­tenni a képviselőknek a pla­kátjaikat, akkor tehessem én is ki. Nem engedték el a bünte­tést, én meg fogtam magam és a határozatot a papírkosárba dobtam. —Ez nem volt valami bölcs dolog. Kéne írásban, hogy en­gedjék el a büntetést vagy megfellebbezte a határozatot? „Atkísértek a postára” — Nem, mert nem vettem komolyan ami abban állt, hogy az 1000 forintot tíz nap elzá­rásra változtathatják... —Ezek szerint a rendőrség ezért kereste meg Ont. A köte­lességüket teljesítették, hiszen ők egy határozatot kellett, hogy végrehajtsanak... — Tetszik tudni az ország­ban annyi tolvaj, garázda, sik­kasztó él szabadlábon, hogy nem gondolhattam komolyan, hogy engem ezer forint tarto­zásért le akarnak sittelni... — Mi történt a rendőrsé­gen? — Egy rossz szót sem mondhatok rájuk, mert nem kísértek a fogdába, de minden­esetre az előtérben várattak hajnal fél 4-től délelőtt 10 órá­ig. Ekkor két rendőr átkísért a postára, ahol kifizettem az 1000 forintos tartozást és elen­gedtek. Soha nem tudom meg­bocsátani ezt az eljárást, ami­be belesodortak... A villanyoszlop is a közterületen áll Felkerestem a békéscsabai vá­rosi önkormányzat közigaz­gatási csoportjának vezetőjét, dr. Bartha Lászlót: —Tegye a szívére a kezét és mint magánember mondjon véleményt, helyesli-e, hogy ki nem fizetett ezer forintos sza­bálysértésért valakit leültesse­nek? — Természetesen helyes­lem. Mi lenne ebben az ország­ban, ha mindenki azt tenné, amit akar? Tessék megnézni: hogyan néz ki a város? —Bárcsak ennyi „csúfság” lenne ebben a városban... — F. urat már januárban figyelmeztették a közterület­felügyelők. Akkor megígérte, hogy több plakátot nem ra­gaszt ki. Nem tartotta az ígére­tét. — Villanyoszlopra tette... — Az is közterület... Arról nem beszélek, hogy nem nyúj­tott be sem fellebbezést, sem kérelmet, hogy elengedjük a büntetést. — Úgy tudom, semmiféle felszólítást, letiltást nem vett át, amit Önök küldtek. — Semmit sem jelent Ettől még a határozat él. Természe­tesen nem követtünk el sem­miféle törvénysértést azzal, hogy a pénzbüntetés, miután nem fizette ki, 10 napi elzárás­ra változott át. Végül is az a cél ezekkel a szankciókkal, hogy azok visszatartsák a szabályta­lanságoktól az állampolgáro­kat... Béla Vali Az ország 35 ezer bélyeggyűj­tőjének és több tízezer érdek­lődőjének örömére szeptem­ber 11—16-án Nemzetközi Postatörténeti Bélyegkiállí­tást rendeznek Budapesten. Az Eurofilex elnevezésű se­regszemlére — amelynek a Magyar Bélyeggyűjtők Orszá­gos Szövetsége és a Magyar Posta a házigazdája — Európa legrangosabb magángyűjtői és bélyegkiadói kaptak meghí­vást, de képviselteti magát Ka­nada és az Egyesül Államok is, a házigazdára való tekintettel magyar témájú bélyegekkel. A rendezvény előkészületeiről Glatz Istvánnal, a szervezőbi­zottság elnökével beszél­gettünk. — Mikor volt legutóbb ha­sonló bélyegseregszemle Ma­gyarországon? — Világkiállítást több mint két évtizeddel ezelőtt, 1971- ben, Eurofilexet 1985-ben rendeztünk legutóbb. Az ér­deklődés óriási: a tervezett 300 keret helyett közel 700-ra van igény, ebből 513 indul a kiállítással egybekötött verse­nyen is. A rendezvény két fő­védnöke: Siklós Csaba mi­niszter és Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. — Hol lesz a kiállítás hely­színe? — A tablók egy részét az Iparművészeti Múzeumban, más részüket szövetségünk székházában tekinthetik meg az érdeklődők. A belépők mindkét helyszínre érvénye­sek. Mivel nagyon sok bé- lyeggyűjtő vidéken él, megál­lapodtunk a MÁV vezetőivel, hogy a látogatók 50 százalékos vasútijegy-kedvezményt kap­nak. A kiállításon alkalmi postahivatalok működnek, ahol minden nap más bélyeg­zőt használnak majd, és a Ma­gyar Posta is kibocsát az alka­lomra egy új sorozatot. —A kiállított anyagok meg­vásárolhatók? — Az ilyen nagyszabású rendezvényeken általában csak a rangosabb gyűjtők és a kereskedők vásárolhatnak egymástól. Ettől a hagyo­mánytól nem térünk el. — Kedvcsinálónak hallhat­nánk valamit a bemutatóra kerülő különlegességekről is? — Bemutatkozik az úgyne­vezett szeplős Ferenc Jóska, amelyet 1871 -ben adtak ki és a nyomda hibájából szeplősnek tűnik az uralkodó képmása. Kortörténeti dokumentumnak számítanak az 1. világháborús katonai levelezőlapok, a nem­zetközi légiposta fejlődését bemutató sorozatok, valamint a háború utáni magyar hiper­infláció bélyegemlékei. (DOMI) Ferenczy Europress W Parker Remek állás 5. A kövér, kopasz úr fel és alá járkált. Azután szivarra gyúj­tott és sorra nézegette a képe­ket. Pierre izgalma egyre foko­zódott. Ha arra jön az ablak­kárpit felé, esetleg észrevehe­ti. Borzalmas lenne... Biztosan azt hinné, besurranó tolvaj. Esetleg botrány lenne... Fél­meztelen fiatalember a füg­göny mögött... Kínos dolog... De erre nem került sor. Az ajtó ismét szélesre tárult és be­lépett rajta a képviselő. Már szmokingban volt. Nagy lép­tekkel, kinyújtott kézzel köze­ledett. — Jó estét, monsieur Du­pont! — Jó estét, képviselő úr — fogott kezet a kopasz ember. — Ne vegye zokon, hogy za­varom... — Soha nem zavar, direk- torkám...—mondta a képvise­lő és helyet mutatott maga mellett a bőrgarnitúrán. — Mi újság? Dupont mosolygott. — Egy kis üzlet... — Gondoltam! — Tudja, hogy Chálon sur Garonnéban elhatározták a környék villamosítását! A képviselő hangosan fel­nevetett. — Mégiscsak jó orrom van... csak folytassa, direktor- kám! Dupont is mosolygott. — A dolog egyszerű... Ver­senypályázatról van szó. Azt hiszem, mindössze nyolc cég vállalkozik a centrálé felállítá­sára. Azt szeretném tudni... — Ne folytassa — szakítot­ta félbe a képviselő. — Szeret­né idejében tudni a befutott pályázatok árait, hogy azután a maga cége adja be utolsónak az árajánlatát, persze a legol­csóbb árakkal... És ezen akar néhány milliócskát keresni! Duppont nagyot szippantott szivarjából. — Mindig mondtam, magá­val érdemes dolgozni, képvi­selő úr. Egy kicsit túl pontosan határozza meg a dolgokat, de ez talán nem is baj... A képviselő bólintott. — Áz nem baj! De hogy lássa, mennyire értem a dolgo­mat, már vártam az ön látoga­tását. Ha érdekli, az első há­rom ajánlat árai már itt vannak nálam... — Zseniális! — csodálko­zott Dupont. — Ez túlzás... csak ügyes­ség dolga. Megtudtam, hogy az ajánlatok egy Duvivier ne­vű tanácsnok kezében futnak össze. És megismertem Duvi­vier tanácsnokot. Nagyon ro­konszenves, kellemes ember. És szép életelvei vannak. Élete derekán biztosítani kívánja élete alkonyát... — Értem... — bólintott je­lentősen Dupont. — Legyen szabad tehát most megkérdez­nem, a csekk, amelyet kiállí­tok... A képviselő közbevágott. — Ne válasszuk külön a dolgot. Duviviert majd elinté­zem... Az egész ügy ötvenezer frankba kerül... — Köszönöm — mondta Dupont. — Ha megengedi, ki­állítom a csekket. — Semmi akadálya — mo­solygott a képviselő és az író­asztalhoz ment. — És itt van­nak az eddig megszerzett ada­tok. Holnapután már többet tu­dok! A csekk gazdát cserélt, egy papírlap Dupont igazgató zse­bébe vándorolt és Pierre pilla­natokig azt hitte, elvágódík a függöny mögött. Hát ebben a házban nincs egyetlen tisztes­séges ember sem? Hiszen ez valóságos mocsár! A képviselő az ajtóig kísérte a vendégét, azután visszajött és nagyon vidám arccal, jó­kedvűen egy számot tárcsázott a telefonon. — Halló... — mondta kis idő múlva — halló... aludtál, kicsikém? Jaj, nem akartalak zavarni... De várj, biztosan megörülsz, amiért telefoná­lok... Megkapod a perzsabun­dát... igen... Holnap, már hol­nap... Édes kispofám... Ér­tem... Angyal vagy... Hát csak aludj tovább, nálam vendégek vannak... Csókollak! Letette a kagylót. Azután az asztalhoz lépett és miután ezüst cigarettatárcájából elő­vett egy cigarettát, rágyújtott. Két mélyet szippantott az illa­tos cigarettából, azután fris­sen, rugalmas léptekkel indult az ajtó felé. Cigarettatárcája az asztalon maradt. Eltelt egy két perc, amíg új­ra nyílt az ajtó. De most végre az inas jött vissza a kabáttal. Pierre valósággal kiugrott a se­lyemkárpit mögül. — Hála Isten... — mondta. — Már azt hittem, végleg itt kell maradnom... köszönöm szépen! — Nincs mit — mondta az inas. — A folt kijött... de ne haragudjék, várnak... Átadta a kabátot és elsza­ladt. Pierre felvette a kabátot és nézte a folt helyét. Valóban, az inas munkája nagyszerűen sikerült. Talán csak egy árnya­lattal lett világosabb a szövet azon a helyen, ahol előbb a folt éktelenkedett. Pierre indulni akart. Már az ajtónál állt, amikor az nyílt és ismét a képviselő lépett be. — Jóestét... — mondta szó­rakozottan és az asztalon ma­radt cigarettatárcáért nyúlt. Aztán hirtelen eszébe jutott valami. —Kérem, csak... — Tessék? — fordult meg Pierre. —Csukja be az ajtót, legyen szíves. Pierre engedelmeskedett. Közelebb jött. —Kérem—kezdte a képvi­selő —, ma délelőtt arra volt dolgom és bementem az isko­lába. Maga nemsokára két hó­napja jár a házhoz, de Gaston épp úgy bukásra áll, mint ed­dig! Pierre zavartan válaszolt: — Meg kell mondanom őszintén, Gaston nehezen fe­gyelmezhető. Lusta, hanyag és engedetlen... —Ezt mind tudom—szakí­totta félbe a képviselő. — Ép­pen ezért vettem önt fel, hogy ne legyen bajom vele! Mi eredménye van az ön munká­jának, ha a kölyök mégis meg­bukik? — A helyzet az — monta Pierre —, hogy Gastonnak rengeteg pótolnivalója van, mert eddig semmit nem tanult és... A képviselő tagadóan rázta a fejét. — Ezek kifogások, kérem. Én csak abból tudok ítélni, hogy a fiam még mindig bu­kásra áll! Én önt hiába fizetem, a munkájának semmi eredmé­nye! Már délelőtt elhatároz­tam, hogy ezt beszüntetem. Semmi értelme, hogy tanítsa, ha amúgy is megbukik... Pierre vörös lett és zavart. Nem tudott felelni. A képviselő a zsebébe nyúlt és elővette tárcáját. — Mennyi jár önnek még erre a hónapra? — Kétszáz frank... de ké­rem, képviselő úr, tessék el­hinni, én mindent elkövetek Gaston érdekében és... — Nem érdekel! Eredmény nincs! Ez a hiba! Ne fáradjon tovább a gyerekkel. Tessék, itt a kétszáz frankja! Holnap már nem ke 11 jönnie! Máris indult. Olyan ember volt, aki nem szokott vitába szállni az alkalmazottaival. Parancsoláshoz szokott. Ezt az ügyet elintézte, a házitanítót kifizette. Befejezett dolog. Egy hang állította meg. Ez a hang nagyon furcsa volt. Rémült is, fenyegető is. — Képviselő úr... ! Megfordult. Pierre kétség­beesett arccal, kezében a két­száz frankkal, tétovázva állt. —Kidobott...—mondta re­kedten. — Ugyan, kérem — legyin­tett a képviselő idegesen, mint aki valamilyen cseppet sem parlamentáris kifejezést hall. — Hogy beszélhet így? Csak nincs szükségem további szol­gálataira! Újra indult. És most nagyon furcsa dolog történt. Megint hallotta a hangot. De most tö­kéletesen hiányzott belőle a rémület árnyalata. Ez a hang csak fenyegető volt. — Várjon! A képviselő megfordult. Most már másodszor. És a nyelve hegyén volt, hogy meg­leckézteti ezt a fiatalembert. Végtére mégsem lehet vele így beszélni! (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents