Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-28 / 229. szám

1992. szeptember 28., hétfő HAZAI TÜKÖR PŒS MEGYEI HÍRLAP Kontakt-kapcsolat a középiskolák között Új ifjúsági kiadványt vehetnek kézbe Békéscsaba és környé­kének középiskolás Fiataljai. A Kontakt nevű diákújság a 611-es szakközépiskola diák­jainak ötletéből született — tá­jékoztat Szűcs Sándor, a lap kiadója. Olyan információs kiad­ványt szerettek volna készíte­ni, ami rendszeres, kulturált megjelenésű és széles infor­mációs lehetőséggel bír. így könnyen tájékozódnak az is­kolák egymás rendezvényei­ről, ugyanakkor aktuális, so­kakat érdeklő témák feldolgo­zására is lehetőség nyílik. A kéthetente megjelenő, ingye­nes újság szponzorokból él. Az elmúlt szám például a város­gazdálkodási vállalat támoga­tásával született oly módon, hogy a gyerekek a szemétszál­lításról szóló új törvényrende­let szabta adatlapok kitöltésé­ben segédkeztek. Miután az újság anyagi esz­közökkel nem rendelkezik, írói, terjesztői diákok, így szí­vesen látnak minden olyan kezdeményezést, amely meg­jelenésüket, fennmaradásukat segíti. M. K. Mindenkinek megőrzik a titkát Mezahegyesi családsegítők Szeptember 1-jén megkezdte működését a mezőhegyesi családsegítő központ. A város új intézménye az általános is­kolai diákotthon földszintjén kapott helyet. Vezetője Sebők Antal, aki pályázati úton nyer­te el az állást. — Rajtam kívül kolléga­nőm, Kunné Horváth Izabella is főállásban végzi a munkáját — mondja Sebők úr. — A jogse­gélyszolgálatot dr. Tóth Gyula, a nevelési tanácsadást pedig Szűcs Károly látja el. Mindket­ten nagy tapasztalattá szakem­berek. Remélem, hamarosan lesz pszichológusunk is. — Milyen konkrét célok el­érésére hozták létre ezt a köz­pontot? — Segíteni kívánjuk a szo­ciális és a családi problémák megoldását, a gyermekek pá­lyaválasztását. Mondanék egy-két példát: jogi tanácsokat adunk, megszerkesztjük a hozzánk fordulók hivatalos le­veleit, kitöltjük a nyomtatvá­nyokat. Eljárunk a gondozásra szoruló idős emberek és a munkanélküliek érdekében. Ez utóbbit úgy képzeljük el, hogy kapcsolatot tartunk a ma­kói munkaügyi központtal is, hiszen Mezőhegyes Csongrád megyével is határos. Sebők Antal: „A hozzánk fordulók maximális diszkrécióra számíthatnak” fotó: kovács Erzsébet — Ezek valóban hasznos dolgok. Tartok tőle, lesznek olyanok, akik nem tanácsot, hanem pénzt várnak önöktől. —Azzal sajnos nem szolgál­hatunk. A segélyezés megma­rad az önkrományzat hatásköré­ben. Mi a klienseinkkel benső­séges, meghitt kapcsolat kiala­kítására törekszünk. A problé­máik közös feltárására vállal­kozhatunk, s arra, hogy a meg­felelő helyre irányítunk min­denkit. Munkánkat a legszigo­rúbb titoktartás mellett vé­gezzük. Az országos kamaránk etikai kódexe ugyanis kimond­ja: a tudomásunkra .jutott infor­mációkat, kívülálló, harmadik személlyel nem közölhetjük. — Hogyan szerez tudomást önökről a helyi lakosság, ille­tőleg önök hogyan szereznek tudomást a segítségre szoruló személyekről, családokról? — A helyi újságban felhí­vással fordultunk a lakosság­hoz, továbbá felvettük a kap­csolatot az orvosokkal, a védő­nőkkel, a vezető óvónőkkel, az önkormányzat gondozói háló­zatával, az idősek klubjával, az üzemek szakszervezeti bi­zottságaival, a majorgazdák­kal és természetesen az oktatá­si intézményekkel is. Ménesi György Varjúsirató , ; Köd ereszkedik a tájra. A sokemeletes a vonuló felhőket karcolja és a homályosodó környezettel mit sem törődve váltogatja élénk színeit a forgalmat irányító lámpa. A közeli épület tévéantennáján varjú pihen. A fehér háttérből úgy kirí feketeségével, mint tintapacni a levélpapíron. Tátogatja cső­rét, nyújtogatja nyakát és farkával is lendít hozzá. Károgni szeretne, de a hang elmarad s csak olykor hallható valamiféle kínos nyekergés. Megöregedtél, te fekete madár. Százéves is lehetsz, hiszen nemzetségedben nem ritka a matuzsálemi kor. Csillogótollas korod idejében célpontja voltál a kezdő lesipuskásnak, ezért hurcolsz sörétet a bőröd alatt. Falánkságod miatt egyszer majdnem az életedet adtad, amikor madzagra fűzött kikorica- szemet nyeltél. Fájdalmas károgásod még abból az időből való, amikor tollasodó, tokos fiókáidra sülve is, főve is nagyon rákaptak a régi urak, meg a cigányság. Mostanában sincs nyugtod, mert ősi életteredről elüldözött a vegyszerezés. Vá­roslakó lettél, ahol az első csalódást a lovak hiánya okozta. Kárpótolt a szemétgyűjtő kuka környéke gazdag terítékkel a pazarló és rendetlen emberek jóvoltából. Felfedezted az új fészekrakó helyeket a sétányok és parkok fáinak koronái között, de itt sem maradhattál sokáig, mert esti összejövetele­tek miatt zajártalom lettél. Végül is feldúlták fészkeiteket és azóta úton vagy. Nyugtával kíséred a Napot a házak és a szántás fölött, tán még Biceréig is, ahol a ritkás erdő nyugal­mas éjszakázást ad s ha pirkád, ismét szárnyat bontasz. Szállsz a kelő Nap elé, de csak a városig, kukavizitációra. Egyelőre van belőletek elég, de nem tudhatjuk, mit hoz a holnap és egyik-másik állat kert sem, mert drótfonatból óriási kalitkákat csináltatott, amiben csóka, dolmányos varjú és hollópár között a te fajtád, a vetési varjú is ott búslakodik az értelmetlen rabság miatt. Becsületed alig volt, de ha mégis örült neked valaki, az csak a szántó-vető paraszt lehetett, mert seregestül böngésztétek a fordított földet s nem menekülhetett sem cickány, sem pajor. Csak nyekeregd a magadét ott, az antenna tetején, hátha megérti valaki. Talán elérkezik az idő, amikor ismét fontosabb leszel a vegyszernél, mindannyiunk örömére. Az ősi életformát könnyű lesz ismét megszoknod, csak jöjjön minél előbb, mert nem csupán a.Zöldek Pártja, hanem mi is várjuk. Addig csak panaszkodj és osszad meg a csipegetnivalót a verebekkel. Füredi Dénes Béla Olvasóink írják Moldovai csángó magyarok között Felejthetetlen élménytjelentett találkozni a Kárpáton túl élő moldo­vai csángó magyarokkal. Mivel utunk szervezett látogatás volt, vártak minket, étkezést, szállást biztosítottak nekünk, így valóban családi közelségbe kerültünk egymással. A fogadtatás rendkívül szívélyes, olykor megható volt. Nagyon jól, érthetően beszélik anyanyelvűket, a magyart. Természetesen soka számunkra érthetet­len jövevényszó, de ez nem zavarta a megértést. Például nem úgy kell kérdezni, hogy hol laktok, hanem hol ültök stb. Rendkívül szegényes körülmények között élnek. Jószerivel nem törődik velük senki. Teljesen magukra maradtak. A román kormány aforradalom előtt nem engedélyezte a magyar nyelv tanítását, ápolását. Napja­inkban nem tiltja, de... így a gyermekek közül igen kevesen beszélika magyar nyelvet. Házaikban, tanyájukban épp úgy megtaláltható a jellegzetes „tiszta szoba”, mint nálunk bármely falusi házban. Gazdagon díszített térítők az ágyakon, az asztalon, a székeken. Gondosan tárolják a saját népviseleti blúzokat, szoknyákat, na meg a hozo­mányt, amit mind-mind maguk szőnek, varrnak, hímeznek. Ott­létünkkor a háziasszony beöltözött népviseletbe. Egyszerű, de különös varázsa volt. Sétálva az utcákon, mintha 3-400 évvel visszaléptünk volna a múltba. Út, járda sehol. A patakban az asszonyok nagy kövekhez csapkodva mossák ruháikat, hosszasan állva a dermesztő hideg vízben. Amikor a járókelők megtudják, hogy .Magyarbul" jöttünk, odajönnek, kezet fognak és szinte mindenki azzal kezdi „a jóisten áldja meg magukat", és a szemük könnybe lábad. A miénk sem marad száraz. Hosszas beszélgetésből azt a következtetést vontuk le, hogy elhagyatottságuk, szegénységük, reménytelenségük ellenére ma­gyarok akarnak maradni, és identitásukat, anyanyelvűket ápolni amennyire a körülmények engedik. Sok segítséget várnak tőlünk, elsősorban általános iskolai tankönyveket (használtat), íróeszközö­ket, füzeteket. Iskolákba számító- és számológépeket, szépirodalmi műveket, a taníttatásukhoz pedig pénzt. Szőtteseikhez, kézimunká­ikhoz cérnát, fonalat (fekete, piros, sárga). Megtudtuk azt is, hogy Magyarországon kívül Svájcból, Dániából, Amerikából és Német­országból, a Máltai Szeretetszolgálattól kapnak segítséget. Elhatá­roztuk mi is, hogy gyűjtésbe kezdünk, és ami tőlünk telik, segítünk. Kedves olvasó, ha Romániában jár, kicsit beljebb az országban, ne felejtse meglátogatni őket a Kárpátokon túl, a Szeret folyó völgyében Bírófalvát, Szabófalvát, Lujzi-Kalugart, Kövesalját, Bogdánfalvát és a többi magyar falvakat, a moldovai csángó magyarokat. Az adományok gyűjtését Békés megyében én személye­sen vállaltam és azokat karitatív szervezet segítségével juttatjuk el hozzájuk. Kérjük segítsenek az évszázadok óta távol élő csángó magyarokon. Ancsin Árpád, Békéscsaba Pályázat „kincskereső” kisiskolásoknak Spanyolországi utazás a főnye­reménye annak a játékos vetél­kedőnek, amelyet a Kincskere­ső Szerkesztősége és a kecske­méti Kincskeresők Egyesülete indít általános iskolások részé­re. Az országos játék meghirde­tői olyan szakkörök, klubok, osztályok, baráti közösségek je­lentkezését várják, amelyek rendszeres olvasói a Kincskere­sőnek. A csoportok októbertől márciusig havonta egy-egy fel­adatlapot kapnak, amelynek rejtvényei a lap írásaihoz, az általuk közvetített irodalmi, tör­ténelmi, művészeti, emberi ér­tékekhez, illetve aktuális ese­ményekhez kapcsolódnak. A kecskeméti Kodály Iskola cí­mére (6000 Kecskemét, Sza­badság tér 7.) küldendő jelent­kezések határideje 1992. októ­ber 20., feltételük pedig egy ma­gyar utazó vagy földrajzi felfe­dező életének, tevékenységé­nek, jelentőségének rövid be­mutatása. James A. Michener: • Híd Andaunál l 5. A Petőfi hídon egy szovjet tank közeledett fenyegető zörgéssel, csikorgással. Két nehézgép­fegyverrel, meg egy messze- hordó ágyúval volt felszerelve. Noha súlyos tömegével lassan közeledett a Körúton, tudták, hogy gyors akcióra képes. A katonák nagyon meg­rémültek a közeledő szörnye­teg láttán. Nem sok idejük ma­radt azonban az idegeskedés­re, mert hatalmas kiáltozás hallatszott a mozi felől: az ot­taniak észrevették, hogy még két tank közeledik egy kiégett könyvesbolt felől. Azután Csoki nyugat felé pillantott az Üllői úton, és meglátta, hogy onnan is négy tank indul a lak­tanya elleni támadásra. Hét tank fogja perceken belül tűz alá venni a Kilián laktanyát; mindegyik harmincnégy ton­nányi gyilkos erőt jelent! A tankok ágyúi tíz percen át óriási pusztítást végeztek a laktanyában. Számos védő elesett, megsebesült. Úgy lát­szott, a tankok sértetlenek ma­radnak, és módszeresen le­rombolják a laktanyát. Csakhogy egy villamosve­zető jó ideje kínlódott már a kiégett szovjet járműből zsák­mányolt tankelhárító ágyúval. Úgy látszott, nem sikerül meg­javítania; de végül habozva megszólalt: — Azt hiszem, működik. Néhány fiatalember nyom­ban megfelelő helyre gördítet­te az ágyút. —- Vigyázzatok! — figyelmeztette őket a villa­mosvezető..— Felrobbanhat! — Majd kipróbálta a szerkeze­tet: egy tankra irányította, és elsütötte. Néhány másodperc­cel később a tank felrobbant. A szovjetek átmenetileg visszahúzódtak. Az utcákat fürkészve nyomát sem látták az ágyúnak, amelyet a védők sietősen hátrább vittek. A szovjetek ismét előrenyomul­tak, ám a Kilián-beli lövészek karabélya megtalálta páncél­zatukon a gyenge pontokat. Egy tanknak eltorlaszolták az útját. Amíg a vezető tétová­zott, Csoki emberei benzin­bombákat zúdítottak a tankra a tetőről. Az utcán gyerekek ro­hantak a tank ágyúi alá, és közvetlen közelből hajigálták a benzines palackokat A tank hatalmas robajjal füstölgő rommá vált. Öt szovjet szörnyeteg to­vábbra is pusztító tüzet zúdí­tott a Kilián laktanyára, súlyos károkat okozva. A pincékben rejtőző srácok, vékony kötelet feszítettek ki keresztben az Ül­lői úton, és egyik bégéhez öt kézigránátot erősítettek. Ahogy a tank elindult az úton, a srácok ügyesen manőverez­ve a kötéllel a.gránátokat a tank útjába terelték. Hatalmas robbanás vetette szét a gránátokat. A tank lánc­talpa levált, a tank csikordulva megállt. A következő pillanat­ban benzin zuhogott a szörny­re. Egy gránát lángra lobban- totta a benzint, a pincékből pedig felharsant a srácok kóru­sa: — Vége! Vége! — a tank végül felrobbant. Kilencven- percnyi ádáz csata után három szovjet tank megsemmisült. A megmaradt négy tank visszavonult: valószínűleg ki­fogyott a muníciójuk. Min­denesetre nagy megrázkódta­tás lehetett számukra az el­szenvedett veszteség. Másnap kilenc tank foglalta el a helyüket, és nekilátott a tervszerű pusztításnak. Mire eltávoztak, törmelék borította a földet, magyar halottak he­vertek mindenütt, de két tank is megsemmisült. Két óra múl­va újabb három tank gördült végig a Petőfi hídon, és harcra készen a Körútra hajtott. Ami­kor az első az útkereszteződés­hez ért, legénysége rádöbbent, hogy a korábban kilőtt tankok roncsai közt lehetetlen a ma­nőverezés. Ebben a pillanatban a villa­mosvezető nekiszegezte az ágyút, de mielőtt tüzelhetett volna, a szovjetek felemelték a tank nyílásának fedőjét, és ki­tűzték a megadás fehér zászla­ját. Ennek láttára a másik két tank megfordult, és a híd felé menekült. Az ezt követő harcban to­vábbi tankok is megsemmisül­tek, ezzel a kilőtt tankok szá­ma húszra, a páncélozott jár­műveké tizenegyre emelke­dett. A Kilián laktanya csatájá­ban nem az volt a csoda, hogy a magyar hazafiak legyőzték a szovjet tankokat, nem is a fegyvertelenül harcoló férfiak és gyerekek hősiessége. Ha­nem az a tény, hogy a laktanya négyszáz kommunista katoná­ja közül október 23-ának éj­szakáján egyetlenegy sem ma­radt hű a kommunizmushoz. És országszerte hasonló volt az arány. Rövid szabadság A SZOVJETEK október 31 -éré visszavonultak Budapest belső területeiről, és a városban vi­szonylagos béke volt. A polgá­rok megpróbálták megtudni, mi is történt valójában. Valóságos népünnepély vette kezdetét. Egész Budapest érezte a hősies harc hatását. — Igaz volna, hogy ezt a sok tankot fegyverte­len emberek rombolták szét?— álmélkodtak az asszonyok. A hazafiasság hulláma öntötte el a várost, hiszen magyar hazafiak minden segítség nélkül űzték el a szovjeteket. A szabadság elérkeztének bizonyítékaként rengeteg új­ság jelent meg, mintegy va­rázsütésre. Voltak szocialista lapok, és olyan sajtóorgánu­mok, amelyek a nemzet felvi­rágzásának különféle útjait hirdették. De más is megváltozott. Egyik nap egy asszonyt az ut­cán véletlenül meglökött egy férfi. Amikor idegen nyelven mentegetőzött, az asszony tá- tott szájjal bámult rá, míg csak egy járókelő a segítségére nem sietett, és tolmácsolt neki. — Ez az úr francia újságíró — magyarázta. — Hát most már jöhetnek külföldi újságírók Budapest­re? — csodálkozott az asszony. — Százával vannak itt — mondta a francia. — Mindenki kíváncsi rá, mi történt az önök városában. — Az asszony sír­va fakadt. Szabadságról tanúskodott a rádió adása is. Mindenszentek napján a bemondó közölte, hogy gyászzenét közvetítenek azoknak a tiszteletére, akik a magyar szabadságért adták életüket. És a hangszórókból fölcsendült Mozart gyönyörű­séges Rekviemje. A kormány leállította a kül­földi rádióadások zavarását, és immár tisztán, zavartalanul hallatszottak a hírek London­ból, Párizsból, Münchenből. És a magyarokban felderen­gett a gondolat: Most már mi is a nagyvilághoz tartozunk... (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents