Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-26-27 / 228. szám

1992. szeptember 26-27., szombat-vasárnap MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM tRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Szorító Szabadtéri műteremben „Ma még le kell csábítani az embereket Békéscsabára...” „Nem vagyok híve a lassú kozmetikázásoknak” Tímár Zoltán színházigazgatóval az új évad kezdetén beszélgettünk Az évszázad legforróbb au­gusztusa nem tudta legyőzni Makó polgárait: a tavaly nyáron létesített művésztelep második kiírását záró kiállításon alig fér­tek el az érdeklődők a városi könyvtár európai művészeti színtérré varázsolt belső teré­ben. Nem a divat mondatja velem ezt az „európait”. S nem ácsin­gózni szeretnék vele, s nem tette ezt a művésztelepet megálmo­dó s létrehozó két makói mű­vészasszony: Jámbomé Balogh Tünde és Karsai Ildikó sem. El­lenkezőleg: többek között a ma­kói példával is arra az európai mértékű mulasztásra kívánnám inkább felhívni a figyelmet, amellyel távol tartja magától a divat-trendekbe nem illeszthe­tő, a központoktól távol eső ré­giók művészi törekvéseit és ho­zamát. A tavalyi és az idei nyár tanú­sága szerint a város, tehát a haj­dani megyeszékhely és a jelen­legi székhely egyaránt máris a magáénak tekinti az összes ma­gyar művészeti régiók alkotó erőit egyesíteni szándékozó új makói műhelyt: az önkormány­zati, alapítványi és más közületi hozzájárulások lehetővé tették, hogy az idén szinte megduplá­zódják a létszám, s így összesen 20 művész tölthetett három he­tet a hármas (magyar— román—jugoszláv) határszög­be zárt makói térségben. (Dehát legalább ugyanennyi műalko­Orth István (Nagyszalonta): Makói gráciák tással gyarapodik a makói kép­tár!) Mégsem a személyenkénti műelemzés módszere tűnik a színvonalát tekintve korántsem vidéki művésztelepi rögtönzés­nek, hanem országos ölelésű válogatásként minősíthető zá­rókiállítás megközelítésére a legalkalmasabbnak. Most in­kább arra figyeljünk: mit ér szá­munkra, mivel gyarapítja mű­vészeti kultúránkat, miképpen teljesíti ki a kortárs magyar mű­vészet színképét az akadémikus (szocreál) kötöttségeitől legké­sőbben, de annál elementári- sabb feszítőerővel, feszültsé­gekkel terhesen szabaduló kár­pátaljai magyar fesztészet, a vajdasági bácskaiak televény szimbolizmusa s a kifejezésnek az az elkeseredett szenvedé­lyessége, amely a számszerint is legnépesebb erdélyi tábor min­den festői, szobrászi és grafikai motívumát a lét és a lélek föld­rengésszerűjelzéseivé avatja. Mégis, engedtessék meg ne­kem annyi személyesség, hogy a sorból kiemelten említsem a legmesszebbről, New Yorkból érkezett résztvevő, Vigh István „vendégjátékát”. Vigh azon ritka erdélyi ma­gyar művészek közé tartozik, akik a monumentális művészeti és restaurâtes szakot végezte Bukarestben (mert a kolozsvári főiskolán ilyen szak nem léte­zett), majd az észak-moldvai Suceván élt és díszítette az új középületeket (mert Erdélyben nem épültek új, magyar vonat­kozású középületek), s már-már benyelte a román művészet, amikor erre a veszélyre (meg a személye köré font politikai csapdákra) fölneszeit, s meg sem állt Sepsiszentgyörgyig. Innen menekült a diktatúra elől az Egyesült Államokba 17 év­vel ezelőtt, ahol hol hivatásán kívül eső, hol megalázóan piaci jellegű „művészi” tevékeny­séggel szolgálta a tengerentúli magyar emigráció szerény mű­vészetfogyasztását, mígnem egy fatális véletlen, egy címcse­re folytán pontosan az Amerikai Monumentalisták és Restaurá­torok Szövetsége elnökének a kezébe került egy pályamunka­terve, aki azonnal találkozni kí­vánt vele, aztán néhány nap múlva már meg is kapta az első megbízatásokat, s jelenleg e szövetség alelnöke... Hát igen, ez Amerika! Mert mindez 15 éves tengődés után, egyetlen esztendő alatt zajlott, ám ennek ellenére most keresnek felesé­gével, Dukász Anna színmű­vésznővel, a sepsiszentgyörgyi színház hajdani igazgatónőjé­vel együtt otthont Magyaror­szágon, s Makóra is az első hívó szóra rohant, találkozni a régi otthoni s az új összmagyar mű­vészbarátokkal. Tehát nem a „nagy élet” vagy a „nagy mű” orvén örülünk Vigh István hazatalálásának, hanem az igazolás erejű példa okán: a magyar művészetnek is otthona lehet az egész világ — de csak addig, amíg a világ ma­gyar művészei a saját szel­lemüket gyűrűzik, gyűrűztetik tovább.-----------------------Banner Zoltán C supa várakozás. Új színházi évad kezdődik, új igazgató-fő­rendezője van a Békés Megyei Jókai Színháznak. Tímár Zoltán, az intézmény vezetője, a nagy megmérettetés, a „színházcsiná- lás” első állomásának örömét- gyötrelmeit tapasztalja. Vajon gyorsabban ver mostanság a fia­tal dierktor pulzusa? Szó sincs róla, remekül érzem magam — mondja Tímár Zol­tán. — Sok munkával, odafigye­léssel jár ez a poszt, de szeretem csinálni. Valójában pedig nem most mutatkozom be, hiszen az elmúlt évad egyik sikeres premi­erje, a Légy jó mindhalálig című musical már az én elképzelésem szerint jött létre. Ehhez hasonló sikereket szeretnék elérni ebben a szezonban is, olyan színházi esteket létrehozni, amelyeket a közönség szeret, ahol zsúfolásig megtelik a nézőtér. — Milyen produkciókkal kí­vánja meghódítani a közönsé­get? — Széles skálán mozog a kí­nálat: A szuzai menyegzőtől a My fair ladyig, A kis hercegtől az Antigonéig, súlyos drámák és igényesen szórakoztató művek adják a választékot. Jó színházat csak a közönséggel együtt, a vá­ros és a megye segítségével és támogatásával lehet csinálni. —Érzi is ezt a segítséget? —Igen! A műsorterv összeál­lításánál sok segítséget kaptam a közönségtől: a nézők ajánlatai nagyban hatottak rám. A város és a megye önkormányzata is Remekül érzem magam...” FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET színházbarát. Néha úgy érzem, hogy túl gyorsnak látják a tem­pót amit diktálok, ahogy változ­tatni szeretnék. Nem vagyok hí­ve a lassú kozmetikázásnak, ha­tározottan, céltudatosan kell cse- lekdni. —Munkatársai mit szólnak a feszített munkatempóhoz? — Művészkollégáim s a mű­szakiak, a gazdasági és az admi­nisztratív dolgozók, a szervezők, súgók, ügyelők, a műhelyek dol­gozói, mindenki, aki a csapathoz tartozik a legjobb szándékkal és tudással áll hozzá. Csak a pontos, fegyelmezett munkának lehet eredménye! Ez alapvető köve­telmény. Például az első két be­mutatónak már májusban voltak az olvasópróbái, így nyár végén minden színész pontos szöveg­tudással kezdhette a művészi munkát. A közönség élvezi majd ennek igazi hasznát, hiszen az előadásokon láthatja az ered­ményt... — Valóban fontos az intenzív munka, de az se mellékes, hogy kikdolgznak. Sikerült a terveihez formálni—szerződtetni—a tár­sulatot? — Szembe kell nézni a való­sággal, hogy ma még „le kell csábítani” az embereket Békés­csabára. Hosszú előzményei vannak a negatív megítélésnek. Ám a jövő számára biztató, hogy az első évadom első bemutatóját a szakma egyik legnagyobb egyénisége, Ruszt József rende­zi. Már próbáljuk azt a két dara­bot is, amit Gór Nagy Mária és Szőnyi G. Sándor állít színpadra (Imádok férjhez menni, A vágy villamosa). Olyan művészeket próbálok magam köré gyűjteni, akik jó hangulatban tudnak egy­mással dolgozni. Lesznek fiata­lok, sokat játszanak majd, vala­mint szeretnék darabra is szer­ződtetni színészeket: így sokkal hatékonyabban gazdálkodha­tunk az anyagi javakkal és az emberek energiáival. Felsorol­hatnám itt a csabai nézők által már jól ismert, illetve az újonnan szerződtetett színészeket, akik bizonyítani, hódítani jöttek ebbe a városba. Próbák előtt, alatt és után jó hangulatban pezseg az élet, ilyenkor szoktam is monda­ni a kollégáknak, hogy „jó rátok nézni”. Szeretném, hogy a kö­zönség is ugyanezt érezze: „jó nézni bennünket”, és jöjjenek minél többen az előadásainkra. Andódy Tibor Micska Zoltán (Kárpátalja): A vén Európa egyensúlyozik ...az a huncut német! Első téma: a moldvai magyarság Kolumbusz — a felfedező Széchenyi István a hatvanas évek elején együtt vacsorázott Fáik Miksa politikussal, aki a későbbi kiegyezés egyik szellemi előké­szítője volt. A gróf vacsora köz­ben többször is felhozta, attól tart, elfogják nemcsak őt, hanem a lá­togatóit is. — De kegyelmes uram — nyugtatta őt Fáik Miksa —, sem­mi ok nincs rá! — Barátom — mondta eltű­nődve Széchenyi —, ahhoz, hogy a mai világban bezárjanak vala­kit, nem ok kell, hanem zsandár meg börtön. Az pedig van elég! *** 1856-ban egy Ozorka nevű egri polgár, aki a szabadságharc után hasznos szolgálatot tett az oszt­rák rendőrségnek, szerette volna a fiát papneveldébe adni, elvitte hát a felvételire. A vizsgán jelen lévő kanono­kok figyelmeztették Bartakovics Béla érseket, hogy a felvételiző diák annak a bizonyos Ozorká­nak a fia, aki még a főpapot is beárulta, tehát nem tanácsos fel­venni a papnövendékek közé. —Fel kell venni—mondta az érsek —, hadd vesszen ki még az írmagja is! •*-** Ferenc József az ötvenes évek elején elhatározta, hogy békéltető céllal körutat tesz Magyarorszá­gon. Őfelsége látogatása alkal­mából E. városban a gazdák is kirukkoltak, hogy a hivatalos tisztelet még nagyobb legyen. A császár többeket megszólí­tott a tiszteletére kivonult gazdák közül. Az egyik jóképű mosoly­gós paraszttól megkérdezte: , — Itt lakott-e a 48-as harcok alatt? — Igen, itt laktam, felséges uram! —: Hát járt-e errefelé az ellen­ség? — Nem járt itt, kérem alássan, csak az a huncut német! Népfőiskola Szabadkígyóson Az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola honismereti soro­zatot indít. Az előadások té­mája „a magyarság szórvány­ban élő csoportjainak és a ha­zai nemzetiségeink néprajzi, vallási, történeti bemutatása”. Az első háromnapos, bentla­kásos rendezvény a moldvai magyarsággal foglalkozik. Az időpont: 1992 október 23— 24—25., helyszín: a szabadkí- gyósi kastély. Október 23-án a kastély ká­polnájában szentmisével kez­dődik a program, a kastély és a park bemutatása után nyitják meg Lükő Gábor kiállítását, majd Lükő Gábor 1932—33- as moldvai útjairól tart előa­dást. Zöld Péter jelentései címmel Domokos Mária tart előadást, a vacsora után mold­vai furulyazene szól. Másnap délelőtt beszélge­tés lesz Szeszka Péterrel és szabófalvi asszonyokkal, dél­után a déli csángók vallásos dalaiból énekelnek moldvai magyar asszonyok. Harango­zó Imre Anyám, Anyám, Szép Szűz Anyám című imád­sággyűjteményének bemuta­tását tervezik, ezt ének, tánc és tánctanulás követi. A honismereti sorozat októ­ber 25-én reggel szentmisével zárul. Az újkígyósi népfőisko­la rendezvényére a Szabadkí- gyósi Szakmunkásképző Inté­zetben lehet jelentkezni. N.K. A színes, szinkronizált, amerikai történelmi kalandfílm már látható megyénk mozijaiban. Rendezője John Glen, főszereplők: Marion Brando, Tom Selleck, George Corraface és Rachel Ward. Kolumbusz legfőbb ambíciója gyermekkorától kezdve az volt, hogy felfedező útra indulhasson, s ez vezette el őt Jánoshoz, Portugália királyához, ahol ádáz ellenségekre tett szert. Innen sikerült ép bőrrel Spanyolországba menekülnie. Régi barátja, Fra Perez közbenjár annak érdekében, hogy a spanyol király, Ferdinánd és Izabella királyné fogadják Kolumbuszt. A királyi pár érdeklődését ugyan felkelti Kolumbusz javaslata, de éppen a mórokkal való háborúskodással vannak elfoglalva, s Kolum­buszt ezért ismét csalódás éri...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents