Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-03 / 208. szám
Um MEGYEI HÍRLAP NYUGDÍJASOK OLDALA 1992. szeptember 3., csütörtök Derű Alkalmasság A vállalathoz éjjeliőrt keresnek. A felvételi irodán az egyik nyugdíjas jelentkezőt vizsgáztatják: — Szóval ön alkalmas lenne erre az állásra; mégis mondjon valamit, ami azt bizonyítja. — Hát... nagyon éberen alszom — hangzik a válasz —, a legkisebb neszre is felébredek. Igaz barát — Hű ha, barátom, ez igen, félholtra nevettem magam ezen a jó viccen. — Igen. Akkor még ezt az egyet hallgasd meg. Rég volt... de rég — Mariska néni, hajoljon egy kicsit előre. Úgy. Mit érzett most, hogy megfogtam a mellét? — Jaj doktor úr... nagyon jó volt... ugyanúgy, mint fiatal koromban. Mi lett velük? Még az „átkosban” történt — mert akkor is voltak csődök —, hogy tönkrement a vésztői téglagyár, be kellett zárni. Az érintett dolgozók panaszkodtak, írtak fűnek-fának, úgy hogy egyszer csak kiment az MTV egyik stábja is forgatni. A kamera totálba kapta az egyik csinos cigánylányt, akiből a riporternő kérdésére elkezdett ömleni a panasz: — Hát képzelje el naccsád... nem lesz megélehetés... itt vagyok én is mint menyasszony három gyerekkel... pang... (se kép, se hang, lekeverték). Nem telik rá Két — a legszebb férfikorban lévő — színésznő beszélget a presszóban. Az egyik egy kö- tegnyi levelet húz elő a táskájából. — Te is kaptál ennyi levelet a rajongóidtól? — Régebben igen, de mostanában nincs időm ilyen sok levelet megírni és a bélyeg is nagyon drága... Kínos — Hallom, hogy eljegyezted Izoldát, akivel a nyugdíjas klubban ismerkedtél meg... — Igen, de már nem a menyasszonyom, mert... — Hála Istennek, megszabadultál attól a madárijesztőtől. — ...tegnap feleségül vettem. Szökés Indonézia egyik. börtönében ketten raboskodnak. Az egyik leprás, a másik dadogós. A leprás vakarózik és ettől leesik az egyik füle. Felkapja és kidobja a rácsos ablakon. A következő percekben az egyik ujja, majd az orra kerül sorra. A cellatárs nem hagyja szó nélkül a jelenetet: Mi...mi...van...sző...szökünk, szökünk? Önbizalom A 70 éves nagyapa gyakran kijárt a temetőbe. Ott ismerkedett meg egy 60 éves hölggyel, az ismeretségből vonzalom és majdnem házasság lett. Azért a majdnem, mert a család beleavatkozott és visszament a parti. —Nem sajnálja?—kérdezték a szomszédok. — Á, dehogy...úgyis öreg volt hozzám. Hallott már a virágterápiáról? Mit kínál a nyugdíjasház? — Ez megér egy „misét” mondom Nagy Andrásnak — a Békéscsaba Városi Nyugdíjas Egyesület szervezéssel megbízott vezetőségi tagjának —, aki felkeresett azzal a hírrel, hogy a nyugdíjasegyesület költözik az Andrássy út 22- ből. — Hol van az új hely? — A Luther utca 6/1. alatt (Medosz székház) és földszintes az épület. — Miért fontos ez? — Vannak nehezebben mozgó tagjaink, akiket érthetően visszariaszt a lépcsőzés. Ez most megoldódott. — Mit kínál a nyugdíjasház? — A rendelkezésünkre álló épületrész kb. 250 m2 alap- területű. Van egy nagyterem és több kisebb helyiség, ahol az egyesületi és klubéletet megfelelő körülmények között tudjuk biztosítani. — Mik az elképzelések? — Tervezzük a mindennapos nyitva tartást, 14 órától 20 óráig. A klubélet szórakozási lehetőségei: biliárd, kártya, sakk, asztalitenisz. Azonkívül természetgyógyász és kézimunka szakkör, egészségügyi és jogi tanácsadás; valamint a tagjaink javaslata alapján minden olyan foglalkozás, amire igény van. — Mik a feltételek, egyáltalán kik vehetnek részt a nyugdíjasház programjain? — Minden nyugdíjas, akkor is, ha nem egyesületi tag. Bár örömünkre szolgál az, hogy egyre nagyobb az érdeklődés irántunk, s ez megmutatkozik az egyre növekvő taglétszámban is. A tagdíj évi 120 forint, ez úgyszólván képletes összeg, hiszen a kulturált szórakozás és időtöltés ezenkívül ingyenes. Vannak olyan tagjaink — régi jó ismerősök —, akik évek óta nem látták egymást és itt összetalálkoztak. Egy jóízű beszélgetésért is érdemes időnként betérni. — Egy kényes kérdés. Mit tesznek az esetleg betelepedő, randalírozó személyek ellen? — Nem lesz „éjjeli menedékhely” a nyugdíjasház. Aki — ismétlem nyugdíjas korú — a házirendet betartja, zavartalanul szórakozhat. Egyéb — csövesek, részegek stb. — kategóriák be sem léphetnek a házba. Italmérés sem lesz. — Mikor nyitnak? — 1992. szeptember 1-jén. Minden nyugdíjast szeretettel várunk. A Heti Patika írta a múltkoriban, hogy Angliában, a harmincas években indult útjára a fiolákba zárt virágpárlat, s lett igazán népszerű az utóbbi évtizedekben. Hogy mire jó? Egy pár példa megmutatja. Vörösvirág vadgesztenye: közelálló személy miatti túlzott aggodalom. Szelídgesztenye: kisebbségi, alkalmatlansági érzet, gyűlölet. Rezgő nyár: megmagyarázhatatlan bizonytalanság, alvászavar. A virágterápia felfedezője, dr. Edward Bach azt vallotta, hogy a beteget kell gyógyítani, nem a betegséget. Nem az a fontos — mondta —, hogy a beteg milyen fizikai tünetekre panaszkodik, ízületi fájdalmakra, reumára, szívbetegségre, hanem az, hogy a kór megszüntetése éraekében megtalálják a betegséget létrehozó elsődleges okot, ami miatt a személy lelkiegyensúlya megbomlott. Voltaképpen nem új az alapgondolat, meg a növények gyógyereje sem, inkább az, hogy a növényszirmokban rejlő energiát és vibrációt kezdte el hasznosítani. A növények virágzása idején vékony falú üvegedényt tiszta forrásvízzel töltött meg, majd a felszínét beborította virágszirmokkal. Három-négy órát a napon hagyta, aztán a folyadékot üvegekbe töltötte, s a vízzel azonos mennyiségű, tartósításra szolgáló konyakot tett hozzá. Kutyaszorító Ha másképp nem megy Az öreg Héja mokány kis ember volt. Minden évben kimérte a száz ölt dinnyeföldnek. Értett hozzá. Ezt bizonyítja az is, hogy dinnyeéréskor igencsak megszaporodtak a látogatók ilyenolyan „fontos” ügyben a tanyáján és a vége mindig az lett, hogy: —Kóstolják meg... Szívesen adta. Még akkor is, amikor egy-egy kapitális példány eltűnt a földről; csak annyit dörmö- gött: — A fene a belit... Igenám, de tolvaj is kétféle van. A rendes tolvaj ugye hazavisz egy dinnyét, vagy ha sok a gyerek, akkor kettőt. A gazember meg szétvág tízet, tizenötöt és elcsór egyet. így járt az öreg Héja is. Két éjszakát rászánt, de meglett a gazember. Javában aprította a dinnyéket, amikor a kétágú villa beleállt a tenyerébe és odaszögezte a földhöz. El is lett döngetve úgy, hogy még karácsonykor is nyomta az ágyat; a keze meg akárcsak a názáre- tié. Nem is lopott semmi többet az öreg Héjától. Miért is hoztam fel ezt a majd fél évszázados történetet? Azért, mert hazánkban jelenleg több, mint háromezer külföldi diák tanul. Ezek sokezer dollárnyi tandíjat fizetnek. Ezek egyré- sze „színes” afrikai, ázsiai, arab stb. Ezek ha végeznek, otthon a hazájukban felelős pozícióba kerülnek. Ezek, ha magyar külkeres, kutató vagy turista fordul hozzájuk, maximális segítséget, üzletet jelenthet; mert ugyebár az egyetemi évek és az emlékek... Persze az is lehet, hogy a magyarság óriási Ijátrány lesz és fuccs az üzletkötésnek, zakla- tósdit játszanak a rendőrök és szörnyen nyűgösek lesznek a vámosok. Hogy miért...? Megint csak az emlékek... Ugyanis az utóbbi másfél évben több mint száz esetben támadtak meg nálunk színes bőrű diákokat a bőrfejűek. Érdekes módon a szervezett alvilág sötét bőrű valutázóit sohasem. Megvertek két ugyancsak színes bőrű (egy zairei és egy jemeni) diplomatát is. És akkor Csóti György képviselő az emberi jogi bizottság ülésén a Martin Luther King Egyesület delegációja előtt kijelenti, hogy a magyarországi skinhead jelenség nem parlamenti téma, mert idézem: „Olyan rangra emeljük a kérdést, mintha súlyos társadalmi jelenség, gond volna.” Hát nem az...?! Többek között ettől is függhet megítélésünk a világban, külpolitikai, külgazdasági kapcsolatok sikere, és a többi. Dehát eléggé reménytelen dolog süketnek magyarázni a zenét. Ezért javasolnék egy egyszerű, olcsó és hatásos módszert (parlamenten kívül) a jelenség visszaszorítására. Azokat a bőrfejűeket, akiket „négerverésen” kapnak, átmenetileg helyezzék el a kerepestar- csai ideiglenes táborban. Csak addig, amíg ki nem nő a hajuk. A táborban is vannak „színesek”. Sokan. Úgyhogy az erőviszonyok pont fordítottan alakulnának, mint a pesti utcán. Ha másképp nem megy. Ja, és még egyet. Csóti Györgyöt ki kéne nevezni a zairei vagy a jemeni követségünkre. Hátha ott is vannak skinheadek. Kávéparfé Hozzávalók 6 személyre: 4 tojás, 1 deci nagyon erős feketekávé, 1 csomag vaníliás cukor, 4 evőkanál tej, 12 deka kristálycukor, 1 doboz tejszín és a díszítéshez egy kevés reszelt csokoládé. A tojásokat és a cukrot habüstbe tesszük, kicsit átkeverjük, hozzáadjuk a kávét, a tejet, a vaníliás cukrot és habverővel jól felverjük. Vízfürdőbe állítjuk és addig verjük, amíg vastag, krémszerű nem lesz. Aztán a habüstöt hideg vízbe állítjuk, s a masszát addig keverjük, míg hideg nem lesz. Ha teljesen kihűlt, a tejszín keményre vert habját óvatosan belekeverjük, s az egészet egy hideg vízzel kiöblített pudingformába öntjük. Fóliával lefedjük és 12 órára a mélyhűtőbe tesszük. Tálaláskor a tálra vagy tálcára fordítjuk, s megszórjuk a csokoládéreszelékkel, s azonnal szervírozzuk babapiskótával vagy ostyával. Zsozsó bácsi —jó korban lévő nyugdíjashoz illően — szorgalmasan művelgette kertjét, elsörözgetett a Karcsi szomszéddal és ha valaki megkérte, készségesen kisegítette ezzel- azzal, mint ahogy egy jó szomszédhoz illik. Ebből lett azután a baj, ugyanis az egyik kertszomszédasszony egyre gyakrabban vette igénybe a szolgálatait olyan speciális szakértelmet igénylő ügyekben is, mint például egy szög beveré- se a faház egyik oszlopába — amire egy hőmérő került —, vagy a ház macskájának leho- zása a padlásról, „aki” állítólag szédülős lévén, nem tudott lejönni a létrán. Azon a szép nyári reggelen még senki sem sejtette, hogy ezek az idillikus állapotok hamarosan vészterhes eseménybe torkollnak. — Jaj! Szomszéd! Jöjjön gyorsan! Bemászott! — hallatszott a segélykiáltás. S Zsozsó bácsi kezében a sebtiben felkapott sarlóval egyből átalakult felmentő sereggé. — Mi baj van? — lihegte, ahogy meglátta a szomszéd- asszonyt, aki egy bokor takarásában térden állva kotorászott a ruhája kivágásában. — Egy bogár... bemászott... segítsen megfogni... — De... hát... hol van? — Itt van valahol — rántotta szét a kissé elnyűtt otthonkát az áldozat úgy, hogy az állától a térdéig teljesen áttekinthetővé tette a teret, ugyanis alatta nem volt semmi. — Nem látom — hebegte Zsozsó bácsi, kissé megillető- dötten az elébe táruló látványtól. — Ott... lent... a bozótban... keresse csak... — hangzott el izgatott lihegéssel a taktikai utasítás. Ez volt az a pillanat, amikor csak a „szégyen a futás...” régi, de jól bevált módszere segíthetett, s amikor Zsozsó bácsi egyéni rekordot javítva lefékezett saját kertjében, ott már a Karcsi szomszéd vigyor- gó ábrázata fogadta. — Miért nem „bogarásztad” meg? — Hülye vagy! Ez kétszeresen is veszélyes. Mert vagy sikerül, vagy nem. Ha sikerül, akkor mindennap jön..., ha meg nem..., akkor kikiabálja és szégyenben maradok. Nem, barátocskám..., jobb csak elmenekülni az ilyen kutyaszorítóból. Korzó téri „csendélet” Békéscsabán este 10-tőI — hajnali 3- ig, tavasztól ó'szig Az oldalt Béla Vali szerkesztette írta: Sárközi Gyula és Vass Márta, a rajzokat Boross Béla készítette Egyre nehezebb A falusi nyugdíjasok, ha az átlagosnál kevesebb is volt a járadékuk, mégsem voltak — eddig legalábbis — kiszolgáltatott helyzetben. A házikertekben sokmindent megtermeltek, saját fogyasztásra, sőt még piacra is jutott. A szövetkezetektől természetben kapott földjáradékból baromfit, sertést neveltek, amit értékesíthettek. Ezek a lehetőségek mára majdnem teljesen megszűntek. A kertben a jelentősen megnövekedett költségek (víz, villany, fólia, vegyszer) miatt nem lehet jövedelmezően termelni. Az állattartás ráfizetéses, olyan drága a takarmány. A jövő sem sok jót ígér. Talán nem is lesz parasztnyugdíjas. A nyugdíjalap befizetési kötelezettsége 4320 forint egy hónapra. Honnan? Miből?
