Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-24 / 226. szám
SPORT 1992. szeptember 24., csütörtök A tartalékot is az UEFA küldi Németh Lajos Torinóban „Az embernek sok mindenen túl kell tennie magát” ...és Julika néni? Volt idő, hogy alig szállt le az egyik repülőgépről, máris várta a következő rangos „küldés” valamelyik nemzetközi lahda- rúgó-találkozóra Németh Lajos játékvezetőt. Egy ideje kevesebbet hallani róla. Az elmúlt héten viszont újra repült... — Felhívott telefonon Egervári Ferenc, a küldőbizottság vezetője, hogy Lajos, utazol Torinóba, tartalék vagy... Azt hittem először, hogy viccel, de aztán kiderült, komolyan beszél, az UEFA Kupa találkozó negyedik bírója leszek. • Mikor szerepelt utoljára nemzetközi találkozón? — Január 3-án bíráskodtam Izraelben. Egy nemzetközi utánpótlástorna döntőjét, az Izrael—Portugália meccset vezettem, ez a kiküldetés afféle ajándék volt, mivel elértem a felső korhatárt, elbúcsúztam a nemzetközi szövetségtől. Egy ideje nem a rendező ország adja a tartalék-játékvezetőket, hanem szintén a FIFA, illetve az UEFA delegálja, így kerültem szóba most. • Ok azok, akik elegáns FIFA-melegítőben segítenek lebonyolítani a çserét, megnézik a tartalékok stopliját... — Igen, lényegében erre szorítkozik a szerepük, persze, ha valami történik a játékvezetővel vagy a partjelzőkkel, akkor „átöltözik”, s átveszi a második számú partjelző szerepkörét, bár erre még nem tudok konkrét példát. • A Torino otthonában azért még akkor sem akármilyen dolog a kispad mellett ülni, ha az ember mögött annyi nagy csata áll... — Ami azt illeti, itt túl sok izgalom nem volt, 6—1 lett, Vialliék már a hatodik percben 2—0-ra vezettek a ciprusi Anorthoszisz Famaguszta ellen — ezt azért tudom, mert leírtam vagy tízszer a hivatalos jelentésekben — és a 21 ezer néző biztos lehetett a dolgában, könnyű dolga volt a vezető bíró Molnár Lacinak is. A visszavágó puszta formalitás lesz. # Itthon? — Szombaton vezettem a PMSC—ÚTÉ találkozót, vasárnap partjeleztünk Rózsa Zolival Dabason Hrabovszki Bandinak, aki országos után- pótláskerettag-jelölt, s mivel 9-est kapott az ellenőrtől, Nagy Miklós MLSZ JB elnöktől, jó úton halad a „feljutás” felé. Most szombaton a Videoton—MTK összecsapáson leszek az egyes számú partjelző. Szóval semmi különös, teszem a dolgom, megyek, ahova küldenek. Szenior atléták gyulai viadala Nyolcvanhárom esztendős induló Kovács István gyulai testnevelő tanár-edző ötlete és szervezői munkája nyomán az elmúlt hét végén jól sikerült országos veterán atlétikai versenynek adott otthont a fürdővárosi sporttelep. Tizenhárom egyesület 74 versenyzője vett részt a viadalon. Az ország legkülönbözőbb részeiből érkeztek érdeklődők: számtalan induló volt Budapestről, de képviseltette magát Salgótarján, Szeged, Debrecen, Kecskemét és Gyöngyös is. Megyénket elsősorban Békéscsabáról és Gyuláról verbuválódott csapat alkotta, de néhányan rajthoz álltak Orosházáról és Békésről is. A verseny legidősebb indulója a 83 (!) éves szegedi Bökönyi György volt, aki három versenyszámban is nevezett. Feltétlenül említést érdemel a 60 éves korosztályban Radács Mária (ÓVA SE), aki diszkoszvetésben és gerelyhajításban új országos korosztályos rekordot állított fel. A versenyt követő baráti találkozón és vacsorán ötvenen vettek részt. Itt hangzott el, hogy gyulai székhellyel alakuljon meg a Békés megyei veterán atlétikai szövetség. Annus Andoi\ gyulai testnevelő javaslatát a jelenlévők túlnyomó többsége lelkesedéssel fogadta. A szervezők az idén rendezett verseny sikerén felbuzdulva 1993-ban ismét tervezik hasonló találkozó megrendezését. A Békés megyei győztesek a különböző korcsoportokban. Férfiak: Szedmák Attila ( 100 m), Cs. Szabó András ( 100 m, távolugrás), Tóth Sándor (400 m, 1500 m), dr. Márki-Fejes László (400 m), Kátai István (1500 m), Huszár János (1500 m), Nádházi István (magasugrás, diszkoszvetés), Christián László (magasugrás, diszkoszvetés, gerelyhajítás), Skultéti László (távolugrás, súlylökés, gerelyhajítás), Kovács István (távolugrás, diszkoszvetés), Steigerwald Ernő (hármasugrás), Annus Andor (súlylökés, diszkoszvetés), Medovarszki János (diszkoszvetés), Kun Miklós (gerelyhajítás), Szigeti István (gerelyhajítás). Nők: Puczkó Józseftjé (100 m), Kertész Gyöngyi (magasugrás), Bállá Illésné (távolugrás), Annus Gézáné (súlylökés), dr. Perjési Klára (súlylökés, diszkoszvetés, gerelyhajítás). Kovács László a kézilabda-kapitány A kedden megtartott rendkívüli elnökségi ülésen a Magyar Kézilabda Szövetség vezetése Kovács László (53) mesteredzőt bízta meg a férfiválogatott szövetségi kapitányi teendőinek ellátásával. Ezzel lezárult egy „főnök nélküli” időszak, hiszen a barcelonai olimpia befejezése óta nem volt szakvezetője az ötkarikás játékokon a vártnál gyengébben szerepelt, hetedik helyen végzett együttesnek. Eredetileg úgy volt, hogy a lemondott Joósz Attilát addigi segítője, Káló Sándor váltja fel a kispadon, de egy munkajogi probléma miatt meghiúsultak ezek az elképzelések. Az elnökség szeretett volna főfoglalkozású szakembert alkalmazni, de erre a kiszemelt edzők korábban vállalt kötelezettségei miatt nem volt mód. így maradt az egyfajta szükségmegoldás, azaz egy olyan edző megnyerése, aki valamelyik klubnál is tevékenykedik. „A miniszterelnök előterjesztésére a XXV. Nyári Olimpiai Játékokon kiemelkedően szerepelt sportolók felkészítésében végzett munkájukért... a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetést adományozom.” A kitüntetést tizenhármán kapták meg, köztük hét edző, utóbbiak közt a békéscsabai Unyatyinszki Mihály. Az elismerés jogosságát aligha vitatja bárki is széles e hazában. Ám a Viharsarok olimpiai bajnokának, az aranylány Ónodi Henriettának Únyatyinszki Mihályné Karakas Júlia is edzője. Kezdettől fogva. És a barcelonai játékok idején sem volt másképpen. A családban úgyis közös a vitrin — intézhetné el valaki könnyed kézmozdulattal. Csakugyan? Közös, közös, de azért mégis... Lehet, hogy ennyire talán mégsem. A tornacsarnok mindig ugyanazt a képet mutatja. A kívülálló csak azt látja, hogy egyik vagy másik sarokban, esetleg egy tornaszer köré csoportosulva kislányok gyakorolnak. Vagy éppenséggel figyelnek az edző nénire, bácsira. Egyszer talán számukra is elérkezik a csúcs. Reggel hétkor és este hatkor egyformán benne van ez a tornaterem levegőjében. Az elmélyült, már-már intim miliőben beszélgetésre invitálni a dobbantó mellett bárkit is annyit tenne, mintha másképpen gondolnánk, mint a bent- lévők. Ráadásul a téma, ahogy szokták mondani, kényes. Igaz nem biztos, hogy manapság ugyanarról gondoljuk mindannyian, hogy kényes... Szóval Julika nénivel az „irodában” beszélgetünk. „ Valahogy Julika nénit elfelejtették bevenni a sorba. En ezt elég szomorúan vettem tudomásul. Szerintem, ha egy sportoló elér valamit, abban nemcsak az ő munkája van benne, hanem ugyanannyi százalékban benne van az edzők erőfeszítése is. Szerintem ugyanúgy el kell ismerni az. edző munkáját anyagilag és erkölcsileg is. Igaz, hogy én csinálom a gyakorlatot, de amögött rengeteg munka van az edzők részéről is. Nélkülük nem tudtam volna idáig eljutni, ezt az eredményt elérni. ” Ónodi Henrietta oumipai bajnok — Mióta fog-, lalkozik tornával? — Hetvenhétben végeztem a Testnevelési Főiskolán, azóta kifejezetten szoros kapcsolatom van a sportággal. — Kezdetben is megfordult a fejében, hogy egyszer olimpiai bajnok edzője lesz? — Valahol így indultunk el, mert úgy gondolom, hogy egy edzőnek vagy bárkinek, ha ezt a sportágat szereti és vállalja, az a legfőbb célja, hogy idáig eljuttasson egy pici gyereket. — Barcelonában tehát teljesült a vágya. Honnan nézte végig a tomaversenyeket, a tv- ben ugyanis egyszer sem fedeztük fel. — Ez csak véletlenül alakulhatott így, mert — igaz nem teljesen magától értetődően, de végül is ott voltam az események közvetlen közelében, tehát ha arra gondol, hogy kirekesztett lettem volna vagy csak a nézőtér sarkából figyelhettem a versenyt, nos ilyenről szó sincs. A faluban is laktam, ellentétben több edzőkollegámmal. Más kérdés, hogy a Tudtuk, hogy képes rá! Együtt! A kép tavaly februárban, a Kongresszusi Központban, az Év sportolója díj átadó ünnepségén készült világversenyeken szigorúan meghatározott, hogy a küzdőtéren hányán lehetnek ott a versenyzők közvetlen közelében. — Amikor elérkezett a sze- renkénti döntők estéje, csúcsra jutottak az izgalmak is. Két év munkájának megmérettetése következett. — Ezt csak a kívülállók fogalmazzák így. Valójában 15 év munkája sűrűsödött bele egyetlen estébe. Abszolút reálisan láttuk a lehetőségeket a férjemmel, tudtuk, hogy a sok jó tornász között Heninek abban a bizonyos pillanatban a legmeggyőzőbbnek kell l< u nie, és azt is tudtuk, hogy képes is erre. Az áprilisi világbajnokság, a világbajnoki cím megnyerése sokat segített az utolsó szakaszban a felkészítésében. Rengeteg beszélgetés is szerves része volt ennek, utalás bizonyos dolgokra, nem nélkülözve a kritikát sem, de veszekedés vagy ehhez hasonló sohasem volt. Megértetni és elfogadtatni—ez volt a döntő! — Ki mit vállalt, egyáltalán elosztották-e az edzői munkát? —A mi életünk éjt nappallá téve a torna. Mint más tornászoknál is, az edzők eleve párost alkotnak. Vannak feladatok, melyet egy férfi, alkatánál vagy a szer jellegénél fogva, inkább meg tud tanítani, de ugyanígy egy női edzőre is igaz, hogy van, amit hatékonyabban képes megoldani. Ha nagyon tömören akarnék fogalmazni, kell egy apai és egy anyai ráhatás. A szerep azonban olykor néha összekeveredik a dolgok természetéből adódóan. Az ugrás és a korlát a férjem reszortja volt inkább, a talaj és a gerenda pedig az enyém. De néha szándékosan is megcseréljük a feladatokat, tudományoskodva azt mondanám, ez is része a stratégiának, mert segít kilendíteni egy bizonyos állapotból. — Tehát teljesen azonos értékűnek ítéli edzői munkájukat, amivel a csúcsra segítették Henriettát? — Igen. — Mit érzett abban a bizonyos pillanatban, amikor megjelent az eredményjelző táblán 15 évi munkájuk gyümölcse? — Csak azt mondhatom, hogy fantasztikus érzés volt. , — És mit gondolt akkor, amikor kiosztották a Parlamentbe szóló meghívókat s csak a férje kapott? — Meghívót én is kaptam, csak nem a kitüntetetteknek fenntartott széksorba. Mit mondjak, ez sem volt akármilyen érzés, de már nem foglalkozom vele. — Otthon azért bizonyára esett szó róla. — Egy kicsit megdöbbentünk, ez tagadhatatlan. Nem értettük, hogy ilyen egyértelmű szituációban ez miképpen történhetett úgy, ahogy történt. De a hátteret nem ismerem a mai napig sem. — Mikor vette észre, hogy többet emlegetik a férjét, különbség kezd kialakulni a köz előtti szereplésben? — Nem hiszem, hogy erről lenne szó. Azt természetesnek véltem, hogy az utazásoknál például a férjem mellé a szövetségi kapitány, Maráczi Er- nőné kerül úgymond női edzőnek, hiszen ő a kapitány. Ezt tehát nem az én mellőzésemnek fogtam fel, gondolom utólag sem tévedek. A szituációk hozták úgy, hogy Misi jobban fókuszba került. — Valaki azért csak mondta, esetleg már a Parlamentben is, hogy „nézd Julika, te ugyanúgy, de...!” — Mondta, Forgács Róbert főtitkár valóban mondta, hogy „remélem tudjátok, hogy ez a kettőtök munkája és mindkettőtöknek szól”. De látta, látnia kellett, hogy igazán nem vigasztalt meg vele. — Érez-e csalódottságot? Egy ideig nem tudjuk folytatni a beszélgetést, de olykor a csend, a ki nem mondott szavak önmagukért beszélnek. Aztán lassan mégis folytatni tudja: — Annyi mindenen túl kell tennie magát az embernek bizonyos helyzetekben, hogy ez azóta már nem is kérdés annyira. Mert amit akartunk, az sikerült és ez még fontosabb! A többi nem lényeg. Messze nem annyira. — Mégis, melyik elismerést érzi leginkább sajátjának? — A békéscsabai fogadtatást. Nagyon őszinte volt. Itt újabb csend telepedik közénk. Beszédes, igazán árulkodó csend. A krónikás kezdhetne filozofikus magyarázatokba, megpróbálhatná „közvetíteni” ezt a csendet. Ám olykor jobb együtt hallgatni. * — Hogyan tovább? — Mint mindig: be vagy inkább vissza a tornaterembe. Megpróbáljuk Henit felkészíteni az egyetemre. Vannak meghívásai is. Aztán folytatjuk tovább vagy kezdődik minden elölről. Fogalmazás kérdése az egész. Julika néni, akkor tizenöt év múlva találkozunk, jó? Vagy előbb! „ Fábián István
