Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-24 / 226. szám
KITEKINTÉS 1992. szeptember 24., csütörtök Az erdélyi hegycsúcsok vonzásában Torockói emlék(képek) A mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium tanulóival az idén a szokásosnál is távolabbi tájakra indultunk. A cél imét Erdély, de most a Toroc- kói-hegység felé igyekeztünk. A hosszú úton eszembe jutottak a kezdetek, hiszen ezeknek a kirándulásoknak már „történelme” van. Első túránkhoz még dollárért kellett gázolajjegyet vásárolni, ami most is a fiókomban lapul, mert a benzinkútnál üzemanyag, a hegyekben meg kút nem volt. S ekkor „fogyott el” alólunk az út, amikor autóbuszsofőrünk, Tetlák András csak drámai módon tudott megfordulni. Eszembe jut a ceausescus idő, mikor több órás sorban állás után mindenkit végigmotozva, kihajtott sátrainkat is végigtaposva a határállomáson felforgató újságok után kutattak. Emlékszem a forradalom utáni ma- gyarellenességre, amikor a szülők aggódva engedték el gyermekeiket, de mi tudtuk, hogy az egyszerű hegyi román ember segíteni fog bennünket. A bércek, a vízesések, ajég- és cseppkőbarlang láttán azonban megfeledkeztünk a kellemetlenségekről. Az idén a hazautazó törökök serege okozott gyomorgörcsöt a határhoz közeledve. Szerencsére rekordidő alatt átjutottunk és meg sem álltunk Vaj- dahunyad váráig. Ezzel a kis kitérővel adóztunk iskolánk névadójának. A vár néhány leégéstől és kisebb háborús károktól eltekintve épségben maradt, s hirdeti a dinasztia dicsőségét. Impozáns külső megjelenése, gótikus, csúcsos tornyai, a lovagterem, a Mátyás-loggia ragadott meg bennünket. Sajnos a díszes kőcsipkék, vízöntők leromlottak, a falak beszennyeződtek a vasmű füstjétől, de az emberi nemtörődömség is rontja állagát. Több teremben beázás miatt penészedtek, rogyadoztak a tartógerendák. Gyulafehérvár után a hegyek közé fordultunk és a Remetei-szoros bejáratánál, festői környezetben sátrat vertünk, majd három éjszakára sikerült kialkudni a sátorozás díját: 3000 lei, egy doboz cigaretta, egy üveg házi bor. A több mint hosszú túra Reggel nyári eső kopogtatott a sátorponyván. Kis idő múlva elállt, de a gerincen átbukó felhők tartósnak ígérkeztek, így Havasgáld felé vettük az irányt. Hosszú, meredek kaptató és két gyönyörű kaszálórét után csodálatos hegynyeregre érkeztünk. Egyfelől a Remetei-szoros sziklabércei, másfelől egy szelíd völgy kis templommal, néhány házzal és gazdasági épülettel. Körülöttünk rengeteg virág: orchidea, tárnicsok, szegfűk, zergeboglár- ka pompáztak. Ahogy áthaladtunk a lassan elnéptelenedő, elöregedő falucskán, az volt az érzésünk, mintha élő múzeumban járnánk. A mosósúlyok, a hatalmas fakerékkel kézzel hajtott köszörű, a fonott és sárral tapasztott méhkaptár, az eresz alatt tárolt, házilag készített mezőgazdasági szerszámok a mindennapi élet kellékei. A fenyőgerendákból ácsolt gazdasági épületek meredek zsúpfedele szinte már művészi kivitelű. A kis utak mentén a kerítés fonott sövényből vagy szekercével hasított, kihegyezett lécekből készült. A patak partján ülő nénike díszesen faragott gu- zsalyával bemutatót tartott lányainknak a gyapjúfonás fortélyaiból. Hosszú ereszkedés és soksok kilométer után értük el úti célunkat. A látvány felülmúlta várakozásainkat. Néhány száz méteren keresztül több „emelet” magasságban bástya-, tővagy gombaszerű sziklapiramisok, melyek fölött sasmadarak köröztek. Még a legfáradtabbak is nekiindultak a törmeléklejtőnek a fantasztikus kilátásért. Útitársunk is akadt, egy 72 éves néni 6 kecskéjét hajtotta fel legelni, mind- annyiónkat megszégyenítő gyorsasággal. A menet közben szedett tárnicsokat jószívvel ajánlotta epebántalmakra. Hazafelé az időjárás aztán „kitett” magáért. Szerencsére a zivatart egy lakatlan faház tornácán vészeltük át. A táj új arculatot öltött: sárga patakok, kisebb vízesések, átfolyások képződtek, bakancsaink nyakig merültek az iszapban. Vezetőnk — Láng István aradi természetjáró — megpróbált lelket verni a csapatba, így aztán legalább tízszer hallottuk, hogy nincs sok hátra, miközben ontotta az érdekes vicceket. Végül este fél 11-kor a zseblámpás utolsó kis csoport is bevánszorgott a táborba. A természet kapujában % A Remetei-szoros legnagyszerűbb, mintegy kétkilomé- teres szakasza nem sokkal táborunk fölött kezdődött. Az indulást későbbre halasztot- tuk, a délelőttöt bakancsaink szárításával, bográcsos főzésével, napozással töltöttük. Túrafelszerelésünk igen praktikus volt: fürdőruha és recés talpú víztaposó cipő. A hátizsákban törölköző, néhány száraz holmi és a nélkülözhetetlen esőkabát. Az első szakaszon néhány méterrel a víz szintje fölött csak óvatosan haladtunk a nedves köveken. Fölöttünk függőlegesen mere- deztek az égbe nyúló sziklafalak, rajtuk néhány fenyő dacolt az idővel. Helyenként drótköteleken függeszkedtünk, mint később kiderült értelmetlenül, mert a 3. és 4. szakaszon csakis vízben gázolva lehetett továbbhaladni. A patak vize simára koptatott kőmederben haladt és fölöttünk a sziklák összeborultak. Végül feltűnt a völgy hatalmas kőkapuja, mint a természet monumentális diadalíve. Lecke magyarságból Tövisen az 542 éves kegytemplom galambősz papja fogadott bennünket nagy szeretettel. Mint megtudtuk, az épületet nemcsak építtette Hunyadi János, állítólag a szente- lőn is megjelent Kapisztrán Jánossal együtt. Emléküket magyar nyelvű tábla őrzi a templom falán. Szívszorító volt hallani a lánglelkű plébános koncepciós meghurcoltatását, ötévi rabszolgamunkáját a Du- na-deltában és ennek ellenére (vagy éppen ezért?) igyekezetét a nemzettudat fenntartásában. Tizenkét gyereknek óvodát, 9-nek iskolát működtet magyar nyelven. A vendégszobákat gyönyörű kalotaszegi hímzések díszítik. Nagy- enyed városról a labancverő diákok jutottak eszünkbe Jókai írása nyomán. Azt kevesen tudják, hogy a patinás Beth- len-kollégium, mely felkarolta a szegény, de tehetséges székely gyerekeket, egyéb hírességeket is adott. Innen indult Körösi Csorna Sándor, Kemény Zsigmond, Barabás Miklós, Bolyai Farkas, Áprily Lajos, Sütő András. A város főterén nem nehéz észrevenni Erdély vallási sokszínűségét, s a református, katolikus, evangélikus, görögkeleti templomok kőhajításnyira vannak egymástól. Torockószentgyörgyön a hajdani XIII. században épült várból kevés maradt a labanc - dúlás nyomán. Mégis érdemes felmászni a meredek dombra a szép kilátás kedvéért. Ide látszik a Kőköz, Torockó, mögötte az 1130 méter magas Székelykő, mint fehér lepellel takart fekvő óriás. A hegy lábánál a szorgos emberkéz remekei, az agroteraszok sorakoznak. Torockón — ahogy Jókai említi — kétszer kél a Nap. Virradat után egy ideig a Székelykő mögé kerül, mígnem folytatja ragyogó útját. A zömébep magyarok lakta kis települést legtöbben népművészetéről ismerik. A múzeumban tudtuk meg, hogy Torockó rangját a vasművesség- nek köszönheti, s neve is erre utal: valószínű a tarack, vassalak szóbői származik. Ez a tevékenység viszont már a múlté, mint ahogy a rendkívül színes, koronként, nemenként változó népviselet is. Azt hiszem Erdély természeti szépségei közül az egyik legismertebb a Tordai-hasa- dék. Ebben szerepe lehet a hozzá kapcsolódó népmondának, amely keletkezését a kunok elől menekülő Szent László királynak tulajdonítja. A csaknem függőleges, helyenként asztalsimaságú sziklafalak 200 méter magasan tornyosulnak a Hesdát-patak szintje fölé. A 3 kilométer hosszú völgy számos védett növénynek, állatnak nyújt menedéket. Bejárva a területet, rövid pihenő után csoportunk java része továbbindult a méltatlanul mellőzött Tordatúri-hasadék felé. Az odavezető úton észre sem vettük az enyhe emelkedőt, így alig akartunk hinni a szemünknek, amikor a szelíden hullámos mezőben hirtelen feltárult lábunk előtt a „süllyesztett” völgy. Óvatosan nyújtogattuk nyakunkat a szédítő mélység felé, kutatva a csillogó patakot. A lemászás és a patakmenti, csaknem járhatatlan bozótos egyaránt megizzasztott bennünket. Szerencsére megtaláltuk a vízesést a kis tóval, ahol a piócák dacára hosszasan lubickol- .tunk, majd több csokor árva- lányhajat szedtünk hazafelé. Végül úgy hiszem szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy ezen a hatnapos túrán mindannyian gazdagabbak lettünk. KÉP, SZÖVEG: Sarkadi László Rövid pihenő a Tordai-hasadék végénél Kényszerű fürdőzés a remetei szorosban A mezőkovácsházi gimnázium „mindenre elszánt” tanulói Havasgáld sziklatornyai között Vajdahunyad várában a Mátyás-loggián. „A várban tett látogatásunkkal a mezőkovácsházi gimnázium névadójának tisztelegtünk” „A gazdasági épületek meredek zsúpfedele szinte már művészi kivitelű”
