Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-23 / 225. szám
1992. szeptember 23., szerda HAZAI TÜKÖR iLÉS MEGYEI HÍRLAP Hugonnai Vilma Alapítvány Az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma nevét vette fel a közelmúltban a békéscsabai egészségügyi szakközépiskola. Ugyancsak Hugonnai Vilma nevét viseli az az alapítvány, amely a szakközépiskolát és rajta keresztül Békés megye egészségügyi dolgozóinak képzését hivatott segíteni. Az alapítvány célja: Békéscsabán, a Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskolában folyó szakképzés, az oktató-nevelő munka sokoldalú támogatása; az oktatás anyagi-technikai feltételeinek javítása; tanulmányi és egyéb versenyek díjazása, jutalmazása; iskolai és más szabadidős programok támogatása; az egészséges életmódra, a környezet- és természetvédelmi szemléletre nevelés érdekében az országjárás támogatása; a rászoruló és arra érdemes növendékek anyagi támogatása, a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók jutalmazása, kitüntetése. Az alapítvány nyitott. Várják az üzemek, vállalatok, termelőszövetkezetek, intézmények, magánszemélyek támogatását. A számlaszám; OTP 269-98002/619-006150-6. Locsolják a másod vetésű zöldbabot a békéscsabai Május 1. Tsz földjén Gerla alatt FOTÓ: FAZEKAS FERENC _____________________________________________________________________________C ________________________________ A Magyar Ellenállási Szövetség elnökségének állásfoglalása Az országgyűlésen 1991. március 20-án elfogadott XII. sz. törvénynek az ellenállókra vonatkozó rendelkezései alapján remélhettük céljaink gyors megvalósulását. Megnyutató- nak találtuk, hogy ugyanakkor az országgyűlés 19/1991. (IV. 9.) OGY. határozatával felkérte a kormányt: „1991. július 1- jéig nyújtson be törvényjavaslatot a nemzeti antifasiszta ellenállási mozgalomban részt vevők elismerésének és ellátásának egységes rendezéséről.” Sajnos ez a törvényjavaslat nem készültei. Ilyen előzmények után aggodalommal értesültünk „a nemzeti gondozásról” készülő új törvényjavaslatról, amely az ellenállóknak eddig folyósított nyugdíjpótlék megvonását és a kormány részére adott felhatalmazás törlését irányozta elő. Tiltakozással és módosító javaslatokkal fordultunk a törvényjavaslat készítőihez. Kifejtettük, hogy az ellenállók szerény nyugdíjpótléka 1300—1400 forint havonta, nem nemzeti gondozási kérdés. Javasoltuk a korábbi országgyűlési határozatban is szereplő egységes rendezést és az említett XII. törvény hatályának kiterjesztését az eddig méltánytalanul kirekesztett ellenállókra. Hiszen számuk az elmúlt öt évtized alatt erősen megfogyatkozott és így igazságos felvételük nem ró számottevő megterhelést a költségvetésre. Tárgyalásaink alapján joggal hihettük, hogy az illetékesek a kérdés jelentőségét megértették és érveinket elfogadták. Reméltük, hogy a négy különböző pártállású képviselő által az országgyűlésnek benyújtott módosító indítványt a törvényjavaslatot beterjesztő népjóléti miniszter és államtitkára támogatni fogjaNem így történt. Az 1992. június 23-ai országgyűlés csak egyetlen módosító indítványt fogadott el, és megdöbbentően következetlen határozatot hozott. Eszerint csupán az 1945. utáni miniszterelnöki elismerő oklevélben részesített és a Szabadság Érdemrenddel kitüntetett ellenállók 1400 forintos nyugdíjpótlékát hagyták meg. Eltörölték viszont azok 1300 forintos nyugdíjpótlékát, akik azt a „nemzeti ellenállási mozgalomban és náciellenes szabadságharcban szerzett érdemek” elismerése címén kapták. Megdöbbentő ez a határozat azért is, mert bár a 70. életévüket elért volt ellenállók részére továbbra is folyósítandó- nak mondja az 1300-as szerény nyugdíjpótlékot, ezt nem ellenállási érdemeikért, hanem éle- medett koruk címén engedélyezi. A törvényt megszavazok karitatív tevékenységgé fokozták így le az ellenállók megbecsülésének az ügyét. Akik 1944-ben még nem voltak 22 évesek és „túl fiatalon” vettek részt a náciellenes harcban (például a diákellenállók tekintélyes része), az új törvény szerint nyugdíjpótlékra még könyörületességből sem jogosultak, kivéve, ha a létminimum határán tengődnek. Legmegdöbbentőbb, hogy az országgyűlés hatálytalanította azt a múlt évi állásfoglalását, amely felkérte a kormányt, hogy egységesen rendezze az ellenállók erkölcsi és anyagi elismerését. így azok a bajtársaink, akik a MEASZ, illetve az azt irányító MSZMP akaratából eddig nem kaphattak elismerést, a már említett miniszterelnöki elismerés kiosztása idején viszont szovjet fogságban voltak, az új törvény következtében továbbra sem részesülhetnek erkölcsi és anyagi elismerésben. A Magyar Ellenállási Szövetség elnöksége javasolja: a Magyar Országgyűlés állítsa vissza az 1991. évi XII. törvény azon paragrafusait, amelyek az ellenállást érdemnek ismerik el. Amíg ez megtörténik, a kormányfőnek az általános európai szokásnak megfelelően élnie kellene az adott jogi lehetősséggel. Érvényben van ugyanis a 7200/1945. M. E. sz. rendelet a náciellenes harc részeseinek miniszterelnöki elismeréséről. Ennek alapján Antall József miniszterelnök igazságos és végleges megoldáshoz juttathatja a volt ellenállók ügyét. Ezért javasoljuk: a rendelet végrehajtására a miniszterelnök úr az érdekelt minisztériumok hozzáértő képviselőiből, a korral foglalkozó történészekből és szövetségünk küldötteiből haladéktalanul létesítsen megfelelő előkészítő bizottságot. Olvasóink írják Tisztelt Kádár Péter Képviselő Úr! Bizonyára értesült arról, hogy 1992. augusztus 30-án, a késő esti órákban lakótelepünkön randalírozó fiatalemberek—lépcsőházunk egyik lakásának albérlői — brutálisan összerugdostak minket csak azért, mert gyermekeink éjszakai nyugalmának érdekében csöndességre kértük őket. Az eset rendkívül felháborított. Felháborodásunk valódi okát azonban a Békés Megyei Hírlap szeptember 16-án megjelent cikke nyomán a rendőrség bizonyára félreértette. Megbotránkozásunk oka ugyanis nem az, hogy nem fosztották meg a fiatalembereket a személyi szabadságuktól (mi csak a két gépkocsizó járőr intézkedésének elmulasztását hiányoltuk), hanem azt, hogy ezek az albérlők a cikk megjelenésekor még mindig itt laknak. Ugyanis az Otthon Lakásszövetkezetnél kiderült, hogy Tar Mózesáé, mint lakástulajdonos a szövetkezethez albérlőit nem jelentette be, oda sem a főbérlő, sem az albérlők általánydíjat nem fizetnek, ergo: lépcsőházunk 13 családja tartja el őket! Jogtalannak érezzük az itt-tartózkodásukat. Miután ezt írásba foglaltuk és valamennyien aláírtuk, megkerestük a gyulai polgármesteri hivatalt a problémánkkal. Nekik nincs rá jogkörük, hogy a rosszhiszemű és garázda fiatalokat kilakoltassák. Megkerestük az Otthon Lakásszövetkezetet: ők csak üzemeltetők. Megkerestük a rendőrséget: nincs rá jogkörük. Útközben javasolták: keressük meg a lakástulajdonost. Nekünk nincs mit megbeszélni olyan emberrel, aki ilyen rútul becsapott tizenhárom családot. Tisztelet Képviselő Úr! Sérelmünk orvoslása során olyan falakba ütköztünk, amelyek tövében—akár a rendőrségen, akár a polgármesteri hivatalban — megértő, együttérző, segíteni akaró emberekkel találkoztunk, de ügyünket megoldani nem tudták. Ez pedig valahol joghézagra utal. Mi mindannyian hiszünk a tulajdonjog sérthetetlenségében. Legyen szíve joga bármely tulajdonosnak kiadnia lakását, bárkinek. Azonban ha egy lakóközösségnek nem felel meg az az életvitel, amelyet az ott élő albérlők folytatnak, mert zavarják, veszélyeztetik a lakókat, a tulajdonostól függetlenül — állampolgári kezdeményezésre —, kivizsgálás után, rövid határidőn belül lehessen törvényes eszközökkel eltávolítani a lakóközösségből. Ezzel védenék a törvénytisztelő állampolgárokat és visszatartó erő lenne azok számára, akik nem hajlandók elfogadni a társadalmi normatívákat. Kérjük Önt Képviselő Ú r, hogy problémánkat szíveskedjen tolmácsolni a Tisztelt Háznak, mert mindannyiunk joga, hogy nyugodtan és biztonságban élhessen a tulajdon otthonában, és azok az emberek is nyugodtan éljenek környezetükben, akiknek még nem adatott meg a saját otthon. Tisztelettel: Kora János és felesége, Gyula Békési győztes Pécsett A „Pécsi Napok” nevet viselő kulturális-, sport- és szórakoztató programsorozatnak kiemelkedő rendezvénye volt a vasárnap lebonyolított országos fodrászverseny, amelyen az idén már osztrák és német versenyzők is indultak. A női tanuló kategóriában a békési Dercsényi Anita lett a győztes — felkészítő trénere Gyöngyösi Györgyné és Szeverényi Mihály —, született továbbá ugyanebben a kategóriában egy 9. és egy 10. helyezés is Izsó Mária (Békés) és Szenkó Mariann (Békéscsaba) jóvoltából. James A. Michener:Híd Andauná 1 1. 1956. október 23-án este egy tizennyolc esztendős fiú letette a munkát a budapesti Kőbányai úton a mozdonygyárban, és belépett a művezető irodájába. — Gyakrabban látogasd a szemináriumot — figyelmeztette a művezető. A fiú vissza akart vágni, de a művezető rideg pillantására elnémult, és tudomásul vette a figyelmeztetést. Az irodából kilépve elgondolkodott: Naponta tíz órát dolgozom, és sohasem lakom jól. Ugyan miért járnék kommunista szemináriumra munka után ? Jóképű gyerek volt, olcsó kordbársony nadrágot viselt, lemberdzsekjén folyton elromlott a cipzár, lábán ormótlan bakancs volt. Öltözőszekrényében lógott silány felöltője meg a sapkája. Ezenkívül volt még egy vékony öltönye — ebből állt a teljes ruhatára, habár majdnem négy éve dolgozott. Keresetét felemésztette a hitvány koszt, a villamosköltség meg az édesapjának adott szerény összeg. Tóth Józsefnek* két éve meghalt az édesanyja. Jó kedélyű, bőbeszédű asszony volt, aki egy alkalommal azt mondta a vendégei előtt: — Ahová néz az ember, mindenhol orosz zászlót lát. Vágyódom a régi magyar zászló után. Egy „jó barát” még aznap este feljelentette Tóthnét az AVH-nál. Másnap két ávós elhurcolta Tóthnét. Fél évig senki sem látta, és amikor hazatért, határozottan kitért minden kérdezősködés elől, mondván, „nem történt sem- mi . Amikor azonban megbetegedett, elejtett néhány célzást a börtönben elszenvedett kínzásokról. — Naponta órák hosszat kellett fél lábon állnom — mondta egyszer Józsefnek. Felejthetetlen volt az arcára kiülő iszonyat. Az édesanya hamarosan meghalt. Józsi megpróbált negyedóra hosszat fél lábon állni, de hamarosan elviselhetetlenné vált a fájdalom. El sem tudta képzelni, hogyan bírt édesanyja így állni órákon át. Most, amikor kilépett a művezető irodájából, senkivel sem osztotta meg a gondolatait, hiszen nem tudhatta, ki a besúgó a gyárban. Mert hogy vannak, abban nem kételkedett. A szerelőszalagnál egyszer megszólalt egy férfi: — Ez a nyomorult fogó. Biztosan ruszki gyártmány. — Ez elég volt ahhoz, hogy csúnyán összeverjék. Az AVH-tól való félelem arra késztette Józsefet, válogassa meg, mit mond, mit tesz, kivel barátkozik. Magába fojtotta keserűségét. Aznap este azonban, ahogy kilépett a csípős őszi hidegbe, magával sodorta egy fiatalokból álló csoport, akik azt kiáltozták: — Aki magyar, velünk tart! Nem tudta, mire készülnek ezek a fiatalok, de magával ragadta a pillanat lelkesültsé- ge, és csatlakozott hozzájuk. Hamarosan már ő is kiáltozta a gyárból kitóduló munkásoknak: — Aki magyar, velünk tart! Ekkor kitörtek a rég elfojtott, sorsdöntő szavak. Egy egyetemista elkiáltotta magát: — Elzavarjuk az ávósokat Magyarországról! — Ezt már Tóth József is értette. Megrohantak egy rendőrőrszobát. — Ide a fegyverekkel! — kiáltotta néhány fiatalember a rémült rendőröknek. Tóth József is rákiáltott egy vörös képű rendőrre: — Add ide a pisztolyt! — Minek? — dadogta a rendőr. Tóth rábámult, de egy egyetemista elkurjantotta magát: — Végzünk az ávósokkal ! A rendőr megdöbbent. József kiragadta a kezéből apisz- tolyt, egy idősebb fiú azonban elvette tőle. Percek alatt elkobozták a rendőrszoba valamennyi fegyverét, és a fiatalok visszatértek az utcára. Az izgatott tömeg a Rádió épülete felé tódult. A MAGYAR RÁDIÓ, amely naponta sugározta a kommunista propagandát, a Bródy Sándor utca egyik nagy épülettömbjében székelt. Nyolcvan válogatott, géppisz- tolyos ávós őrizte — fegyverüket a nép „davajgitámak” becézte. Az épületbe szinte lehetetlen volt behatolni. Alkonyattájt mégis fiatalok gyülekeztek a Rádió épülete előtt. Este kilenc órára már fenyegetővé vált a tömeg, s be akarta nyomni a hatalmas kaput. Az ávósok tucatszám hajigái ták a tömegbe a könnygázbombákat, s az emberek köhögve, fulladozva hátráltak. Aznap este azonban annyira eluralkodott Budapesten a szabadság szelleme, hogy a tömeg ismét nekiveselkedett a kapunak. A tető két sarkán ekkor óriási fényszórók gyúltak ki, hogy az épületben levő ávósok és besúgóik azonosíthassák a bajkeverőket. A tömeg hangosan tiltakozott, a fényszórók felé kövek repültek. Ezt már nem tűrhették az ávósok: lőni kezdtek a tömegre. Az első vér — MEGGYILKOLNAK bennünket! — sikoltozták az asszonyok. — Veszett kutyák! — kiáltoztak az egyetemisták.—Adjatok nekik! A vastag falak mögött biztonságban lapuló ávósok tovább tüzeltek, és a tömegből sokan elestek. Egy magyar katonatiszt, aki felesküdött, hogy megvédelmezi Magyarországot és a kommunista kormányt, elkeseredve figyelte a fejleményeket. Végül döntő elhatározásra jutott. A Rádiót támadó ellenség nem idegenekből áll, nem is az imperialisták láncos kutyái ezek, akiktől óva intették. Ézek az emberek a testvérei, a gyerekei, az asszonyok, akiket szeret. Felugrott egy teherautóra, és ráordított az ávós gyilkosokra: — Disznók! Kikre lőttök? Megőrültetek?! A tömeg döbbenten elnémult, hallván a férfi szavait, aki életét kockáztatta a fényszórók világosságánál. — Disznók! — üvöltötte. — Tüzet szüntess! A sötét épületben megszólalt egy géppisztoly, és a katonatiszt holtan esett össze. Ő volt a kommunista Magyarország első katonája, aki a szabadságért esett el. (Folytatjuk) 'A szerző megjegyzése: Ebben a történetben többnyire kitalált nevek szerepelnek, mert a mögöttük rejlők féltek, hogy az A VH zaklatja barátaikat, hozzátartozóikat, és megkínozza őket. Tóth József alakja három tizennyolc esztendős szabadságharcos élményeit egyesíti. Szívesebben írtam volna egyetlen fiáról, de tartottak a megtorlástól— hát ebben állapodtunk meg.
