Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-22 / 224. szám
a 1992. szeptember 22., kedd HAZAI TŰKOR A színészt kell legjobban szeretni! „GNM”: játszott, iskolát alapított, most rendez A vendégrendező két főszereplővel, Horváth Margittal (Victoria) és Hodu Józseffel (William Cardew) a próbán. FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Olvasóink írják „A bizonytalanság egyre növe Megdöbbenve olvastam a Békés Megyei Hírlap 1992. szeptember 8-ai számában a „Zsíros-javaslatok” című keretes cikket, mely szerint a szövetkezeti törvény újabb módosítása várható. A lap ugyanezen számának első oldalán ismertetik, hogy a mezőgazdasági területek jelentős részét nem művelik a gazdaságok, s szükséges olyan intézkedés kidolgozása, mellyel a művelés kikényszeríthető, vagy legalábbis ösztönözhető. A korábbi szövetkezeti tagság üzemenként eltérően, de rendkívül nagy arányban (90—99 százalékban) a munkahelyük, szövetkezetük fennmaradása, s új típusú szövetkezetté átalakítása mellett döntött. Naivitás azt hinni, hogy a törvényben meghatározott idő kevés volt a kiválási szándék eldöntésére és bejelentésére. Ha valaki 60 nap alatt nem tud döntést hozni, az 6 hónap alatt sem fog dönteni a saját sorsáról! A szövetkezetben dolgozók körében a bizonytalanság egyre növekszik. Az újabb törvénymódosító javaslat híre ezt a bizonytalanságot továbbfokozza. Lehet-e, kell-e csodálkozni azon, hogy a soron következő munkák elvégzése nem halad olyan légkörben, amikor kívülről állandósítják a bizonytalanságot, s lépten-nyo- mon durván beavatkoznak a szövetkezetek belső életébe? Itt nincs szükség a földművelés kikényszerítésére, csupán hagyni, engedni kellene biztonságos keretek között, az eddiginél több jövedelmet nyújtó közgazdasági feltételek mellett a szövetkezeteket, állami gazdaságok szakembereit, dolgozóit tevékenykedni. Óriási hiba a két dolog, a „Zsíros-javaslatok” és a mezőgazdasági üzemekben dolgozók elkedvetlenedése, elszegényedése, érdektelensége, elmenekülése között az összefüggést nem látni. Jómagam 21 évet dolgoztam mezőgazdasági szövetkezetben, mely az elmúlt évig teljes megelégedéssel töltött el. Az egyre fokozódó bizonytalanság ellenére, hogy minden felmenő elődöm paraszt volt, s én is annak vallom magam—a mezőgazdaságnak hátat fordítok, s egy ipari részleg dolgozóival együtt csoportosan kiválók a jelenlegi szövetkezetemből. Ezt azért hangsúlyoztam ki, ne lehessen azzal vádolni, hogy azért állok ki a szövetkezetek mellett, mert féltem, a jó, „zsíros” beosztásomat. Szűcs JÓZSEF, OKLEVELES AGRÁRKÖZGAZDÁSZ, a Dévaványai Aranykalász Mgtsz LEKÖSZÖNŐ FŐKÖNYVELŐJE Négykerekű segítőtárs Vásárlási utalvány - kárpótlási jegyért A Co-Nexus Részvénytársaság vásárlási utalványokat bocsát ki, amelyek révén a kárpótlási jeggyel rendelkezők fogyasztási javakhoz juthatnak. A vásárlási utalványok kibocsátását a pénzügyi cég hétfőn kezdte meg. Az akciót megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: a vásárlási utalványok lehetővé teszik a kárpótlási jegyek fel- használásának szélesítését. Nemcsak földhöz, állami tulajdonhoz lehet ezután a vásárlási jegyekkel hozzájutni, hanem a legkülönbözőbb fogyasztási cikkekhez, konzer- vekhez, édességekhez, 'dohányárukhoz, bútorokhoz, sőt új és használt személygépkocsikhoz. Az akcióban részt vesz a Délker Rt., a Royal Bútorkereskedelmi Rt., a Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalat, a Pécsi Agroker Rt., az Orex Kereskedőház Rt. Az említett cégek mintegy 70 boltjában használhatók fel az 1000 forintos névértékű, bemutatóra szóló vásárlási utalványok. A kárpótlási jegyeket a Co- Nexus a piacinál magasabb — jelenleg 75 százalékos árfolyamon — cseréli vásárlási utalványokra. Azok egy évig felhasználhatók vásárlásra, és azt követően még fél évig a Co-Nexus készpénzért visszavásárolja. A Co-Nexusnál arra számítanak, hogy a jövőben megnő a kereslet a kárpótlási jegyek iránt, főleg közép- és nagybefektetők fogják keresni a privatizáció gyorsulásának hatására. így a kárpótlási jegyek nagy tömegben, kedvezőbb áron adhatók el. — Életem első rendezése ez a békéscsabai, bár van némi rendezői múltam. Nyolcadik éve, hogy megalapítottam az ország első magán színiiskoláját, a színitanodát, ahol a fiatalokkal rendszeresen foglalkozom, vizsgaelőadásokat is állítottam színpadra — mondta Gór Nagy Mária színművész- nő, aki jelenleg Maugham— Nádas—Szenes: Imádok férjhez menni című zenés vígjátékát rendezi a Jókai Színházban. — Most ugyanúgy érzem magam, mint a tanodában, pozitív értelemben. Nagyon féltem a megmérettetéstől, de ez a félelmem a színészeimmel való első találkozás után eloszlott, és most már kölcsönös a bizalom. A vendégrendezés története akkor kezdődött, amikor Tímár Zoltán igazgató-főrendező felkérte Gór Nagy Máriát, hogy játssza el a darab főszerepét, Victoriát. — Úgy érzem, nekem most a színpad másik oldalán van a helyem. Jobban vonz maga a rendezés, mint a játszás — szólt a válasz a meghívásra. Aztán a művésznő eljött megnézni a Légy jó mindhalálig premierjét, talált kedvére való színészeket és kiosztotta a szerepeket. — Én a színészből indulok ki, s nem csak azért, mert én is színész vagyok. Azért is, de főleg azért, mert nem hiszek a rendezői önkényben, nem értek egyet a színész ledegradált szerepével, amire igen sok rendező hajlamos. A színházban a színész a legfontosabb, érte jön be a közönség, tőle bukik meg vagy lesz sikeres a darab. Nem idomítható bábok, igenis személyiségek a színészek, s ha egyszer elfogadta a rendező, hogy velük dolgozik, akkor tiszteletben kell tartani a tehetségüket és az elképzelésüket is. Csak nagyon finoman, sok szeretettel, érzékenyen szabad közeledni hozzájuk, különben olyan traumát lehet okozni — ezt mint színész tapasztalatból tudom —, ami évekre visszavetheti az embert. Az idegen nyelveken is jól hangzó „GNM” színitanoda ma már külföldön is elismert, legutóbb Paul Foster-John Braden: Színezüst csehó című westemmusicaljét játszották Liverpoolban, megkapták a Grease, sikeres Broadway-da- rab magyarországi játszási jogát, áprilisban mutatják be a budapesti Arizona Színházban. A növendékek közül többen bekerültek a szakmába, „túlnőttek a mesteren”. De vajon mikor és miért jön el a pillanat, amikor a színész úgy érzi: a játékból elég, rendezni és tanítani kell? — Egyre inkább azt láttam, hogy eluralkodóban van a rendezői önmegvalósítás, terjednek az öncélú stílusgyakorlatok, ahol a színész másodlagos. Ez ellen lelkemből fellázadtam; túlságosan erős karakter vagyok, engem nem lehet bábuként rángatni, főleg olyannak, akinek esetleg kisebb a tudása, mint nekem. Kiszolgáltatott pálya a miénk; és olyan színészeket akarok nevelni, akiket nem lehet becsapni blöffökkel, akik tudják, hogy mi az igazi színház, szeretik ezt a szakmát, hivatást, és tartják magukat valamire. Sajnos a színészt könnyen rá lehet szedni, különböző célok eszközéül fel lehet használni. Ez méltatlan, a színész őrizze meg a saját méltóságát! A színészt kell a legjobban szeretni ! S miután úgy éreztem, hogy a színész nincs eléggé szeretve, arra gondoltam, én megtanítom, hogy a színészt szeretni kell és meg is mutatom, hogy sikert úgy is el lehet érni. Tehát színészközpontú, igazi szórakoztató előadás készül, amelyben a nő körül forog minden, s amely arra hivatott, hogy a közönségnek kellemes, szép estét nyújtson. Az október 30-ai békéscsabai bemutatót megelőzi egy tájelőadás. A főbb szereplők: Horváth Margit, Hodu József, Tomanek Gábor, Szentirmay Éva, Mészáros Mihály. Felkai Eszter a koreográfus. Niedzielsky Katalin Az alkalmi mentő megszűnésének híre elsősorban a városi szakrendeléstől távol élő időskorú lakosságot rázta meg. A Sarkad térségi települések számolva ezzel a ténnyel, a Népjóléti Minisztériumtól kapott támogatás egy részéből a napokban mikrobuszt vásárolnak, amellyel igény szerint bármely Sarkad térségi településről be tudják szállítani az idős embereket a városi szakrendelésekre. Erre az évre még a mikrobusz üzemelésére is megvan a pénz, január 1-jétől pedig szolgáltatás formájában működtetik az idős embereket segítő négykerekűt. W Parker Remek állás 18. — Köszönöm. Engem sajnál vagy elhagyni sajnál? — Mind a kettőt! — Biztos abban, hogy még nem késő? Nem tette tönkre az anyagot a kontár? Biztos, hogy még formálni tudna? Hisz ebben? —Igen ! Még nem késő ! De... minek beszélünk erről? Maga szépen visszamegy a Lafortune villába, elfelejti, hogy egy napon egy kelekótya, kopott ruhás, furcsa fiatalember került a házba, aki felforgatott mindent és addig garázdálkodott, amíg adódó alkalommal kilökték... Nem is való volt ebbe az előkelő környezetbe, remek bútorok, képek, szőnyegek, ezüstök közé... Kis rósz szagú emberke volt, aki mindenkinél okosabb akart lenni. És nem éppen jó megjelenésű. Egyetlen ruhája volt, egyetlen cipője és rossz kabátja. Talán egy kicsit kényelmetlen is vele járkálni az utcán... És ez a senkiházi, ez a szédült fiatalember azt hitte, hogy az ő elgondolásai helyesek... Tisztaságot mert prédikálni, közben maga is megszédült, csetlett, botlott... Eh, hagyjuk, Juliette... Vége, nincs tovább! Rien ne vas plus! Maga visszamegy és folytatja azt az életet, amely legjobban megfelel magának... Juliette megállt. — Várjon! Én nem akarok kontármunka lenni! Az előbb azt mondta, még nem rontották el a nyersanyagot. Még tudna rajtam segíteni! Ember! Vállalná? — Hogyan...? Mit ért ezalatt? Juliette belevörösödött abba, amit mondott. — Vállalná-e, hogy vezet... El akarok kerülni a Lafortune villából. Amióta kinyitotta a szemem, nem tudok otthon élni. Megfulladok a tágas termekben, a hazugság, mocsok fertőjében... Vigyen el, Pierre, vigyen el onnan! A fiatalember megdöbbent. Erre nem számított. És nem is értette még tisztán a dolgokat. — Juliette, én nincstelen senki vagyok... maga gazdag lány. Mit akar csinálni, ha... — Súrolni és mosogatni, gyárba járni vagy műhelybe... Dolgozni akarok! Meg akarom ismerni a munkát! Nagyszerű lehet, Pierre! Nagyszerűbb, mint ez a semmittevés... Élni akarok! Szegényen, de élni, a szó nemes, nagyszerű értelmében! Maga kinyitotta a varázspalackot és ebből a palackból az én másik énem került elő... Nincs joga most halálra ítélni... Segítsen rajtam! Pierre megdöbbent. Félszeg mozdulatot tett. — Mit tehetek én, Juliette...? Nincs nekem semmim az égvilágon. Tízezer frankom, tízezer elátkozott frankom fekszik a fiókban és ezt szét fogom osztani a rászoruló szegények között... És ne higgye, hogy amit akar, oly könnyű... Ez csak így hangzik! De a valóságrémes! Aszegénység: — borzalom! Félelem és rettegés... Elkeseredés! Juliette, magának erről sejtelme sincs! A lány bólintott. — Lehet. Hiszek magának. És mégis vállalom! Mert én is tudok hinni! Nő vagyok és tudok hinni abban, ha valakit szeretünk, akkor nincs a gond, nélkülözés, kínszenvedés, amely eltántorítana mellőle és nincs az a keserűség, amelyért ne adna kárpótlást, ha érezzük, hogy viszontszeretnek... — Juliette... nem értem.. Nem meri érteni, Pierre... De a szeme elárulja és elárulta már a múltban is. Szeretem magát, Pierre... nagyon, halálosan... És maga is szeret. Tudom, érzem! — Juliette! — Ne, most ne szóljon semmit... most csak hallgatni szabad... Pierre állt, boldogan, csendesen és okos, értelmes szeméből lassan kigördült egy könnycsepp. Egy órával később parázs botrány volt a Lafortune-villában. Juliette bejelentette apjának, hogy elmegy hazulról. Feleségül megy Pierre Chau- meurhez, a kidobott titkárhoz. Lafortune üvöltött: — Megőrültél? Megkergül- tél? — Nem, csak kinyílt a szemem! Madame Lafortune zokogott. — Ezt érdemeljük azért a mérhetetlen szeretetért, azért a sok áldozatért, amit érted hoztunk? Ezt? — Igen — felelte Juliette. — Ezt! Azért a légkörért, amely ebben a villában uralkodik. Azért, mert az édesanyám sportbajnokokkal foglalkozott, ahelyett, hogy valaha megkérdezte volna, kivel csavarogtam délután, hol voltam, mit csináltam. Ezt, mert apám korrupt, erkölcstelen, csak a pénzt hajszolja. Ezt, mert barátnője van... ezt, ezt, ezt... Lafortune az asztalra csapott. — Nem mégy el! — Elmegyek — felelte Juliette és tovább csomagolt. — Elmegyek a tiszta, becsületes, apró gondokkal és bajokkal zsúfolt szegénységbe, a nélkülözésbe, a harcba... de a tisztaságba is! — Úgy?... — kiáltotta Lafortune. — Hát majd én megmutatom neked, hogy nem mégy el. Nem azért vagyok képviselő, hogy ne tudjam megakadályozni a távozásodat, ha egy aljas, kelekótya ember telebeszélte és elcsavarta a fejedet! Ezt tudd meg! Órákon belül lecsukatom a gazembert! — Igen? — kérdezte Juliette fenyegetően. — Parancsolj! És én nem azért vagyok a lányod, hogy ne tehessek egyet-mást, ha nem akarom, hogy ezt a fiatalembert lecsukják! Elmegyek a lapokhoz, elmegyek a miniszterekhez és olyan portrét festek rólad, hogy belesántulsz! A magánéletedről, az „üzleteidről”, a sziklaszilárd elveidről... Lehet, hogy te tönkre tudod tenni Pierre Chaumeurt, akit szeretek. Viszont én tönkre tudlak tenni téged! Lafortune kétségbeesve kapkodott a fejéhez. — Úristen... gyermek mondjon ilyet a szülőjének... Bele kell őrülni! Bele kell őrülni! — Nem kell! Egyáltalán nem kell — viszonozta Juliette. — Tudomásul kell venni a dolgokat és kész! — És mondd — kérdezte Lafortune —, miből fogtok élni? — Azé percben mindegy... Dolgozni fogok! Talán kiszolgálónő leszek valamelyik áruházban. Vagy munkásnő! Ez most mindegy! Pierre feleségül vesz. Ennek az évnek végén megkapja a diplomáját. Mérnök. És állása lesz! Ha kell, koplalni fogok vele... Mindegy... De elmegyek, elmegyek innen! Lafortune felesége most a lánya mellé lépett. Nagyon nyugodt, nagyon őszinte volt a hangja. Juliette úgy érezte, ilyen becsületesen, leplezetlenül még soha nem beszélt vele az édesanyja. — Juliette... drága gyermekem, felelj őszintén! Akkor is elmennél, ha nem szeretnéd ezt az embert? Akkor is? — Nem... felelte Juliette. — Talán... Nem tudom... Lafortune bólintott. — Hát miért nem ezen kezdted!? Szerelmes vagy egy nincstelen senkibe, egy diákba és feleségül akarsz menni hozzá! Ez az egész! És én nem akadályozom meg... Tégy, amit akarsz! Egy órával később Juliette két utazótáskával beállított a kis diákszállásra. Pierre már várt rá. — Hallgass ide — mondta, miután megcsókolta —, az irataim együtt vannak, holnap diszpenzációval megesküszünk... Most olvastam az újságban, hogy kezdő mérnököt, esetleg egyetemi hallgatót keres műszaki vállalat... Jelentkezni fogok! — Igen — felelte Juliette fénylő szemmel. — Jelentkezni fogsz és megkapod az állást. És én is dolgozni fogok! Együtt megyünk. Rádbízom magam. Érzem, tudom, hogy jó kezekben lesz a sorsom... Veled megyek, Pierre... Érted, veled, melletted... a tisztaság, a boldogság felé! — Igen... — súgta a férfi meghatottan — a tisztaság, a boldogság felé... (Vége)
