Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-21 / 223. szám

O I 1992. szeptember 21., hétfő NAGYVILÁG I____________________________ 1 HiRÜfPLUSZ Áldozat Szerb tüzérségi támadás ál­dozatává vált Mostarban egy német fotóriporter. Egy gránátrepesz sebesí- tette meg halálosan, s bár elsősegélyben részesítet­ték, kórházba szállították, az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. ♦ A Balkánon dúló háború­ban már több mint har­minc újságíró vesztette életét. Különös hiva­tásszeretet, bátorság kell ahhoz, hogy valaki polgá­ri fogalakozása ellenére vállalja az életveszélyt. Pedig az ő munkájuk nélkül aligha értesülne a világ a délszláv helyzet­ről. A háború azonban senkit és semmit nem kí­mél. Az ártatlanokat fő­ként. M.K. Elnémulnak Caracalla fürdői A televíziós közvetítés jóvoltá­ból világszerte millióknak je­lentett felejthetetlen élményt a „három nagy”—José Carreras, Placido Domingo és Luciano Pavarotti — az 1990. évi labda­rúgó világbajnokság végét jelző együttes hangversenye Róma egyik régészeti büszkeségének központjában, Caracalla fürdői közti Ezen a héten az olasz műve­lődési minisztérium rendeleti­leg tiltotta meg, hogy a jövőben operaelőadásokat és hangverse­nyeket rendezzenek az 1800 éves romok közt, arra való hi­vatkozással, hogy az ilyen ren­dezvények rontják a felbecsül­hetetlen értékű műemlék álla­gát. A szeptember végéig tartó idei évad rendezvényeit még megtartják. Léggömb verseny az óceán fölött A hét közepén 5 léggömb szállt fel a Maine állambeli Bongor város lóversenypályájáról, hogy versenyre kelve repülje­nek át az Atlanti-óceánon. A cél: bármely aszfaltozott út Nyugat-Európa partvidékén. — Ha minden jól megy, 5 nap múl­va érkeznek meg — mondta Cees Fock, az ellenőrző csoport vezetője a rotterdami repülőté­ren az AP amerikai hírügynök­ség munkatársának. A hélium­mal töltött ballonok csütörtök éjjel a kanadai Új-Skócia felett haladtak át, mintegy 1500 mé­ter magasságban. Sebességük 37 és 56 km/óra között váltako­zott. 1300 éves üveggyár A Krisztus utáni VII. században működött nagy kapacitású üveggyárat fedeztek fel Tel Avivtól délre, Bet Elazari izra­eli helység szomszédságában. Az illetékes izraeli hatóságok közleménye szerint a gyár szí­nes nyersüveget állított elő, amelyet azután iparosoknak ad­tak el. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek. Délen a helyzet változatlan Az iszlám országok bekapcsolódása miatt a bosznia-hercegovinai háború kezd nemzetközi méreteket és vallási jelleget ölteni — véleke­dett pénteki genfi sajtókonferenciáján Radovan Karadzic, a boszniai szerbek vezetője. A bosz­niai horvát és muzulmán erők szerinte súlyosan megsértik a fegyverimportra vonatkozó embar­gót, ráadásul már nemcsak Németországból, hanem az iszlám országokból is kapnak fegyve­reket. A Tanjug jelentése szerint azt is elmond­ta, hogy Szarajevót a legnagyobb koncentrációs tábornak tartja, ahol „gyakorlatilag 70 000 szer- bet tartanak fogságban”. Súlyos harcok Szerb harci gépek súlyos áldozatokkal járó légi­támadást hajtottak végre szombat reggel a bosz­niai Bracko város ellen. A támadásban 42 em­ber — köztük asszonyok és gyerekek vesztették életüket. A támadó gépek napalbombákat dob­tak a városra. A viszonylagos nyugalom után szombaton ismét tűzpárbajt vívtak Szarajevóban szemben álló szerb és bosnyák erők. A lövedékek főként a repülőtérhez vezető út mentén csapódtak be. A harcok miatt Szarajevó külvárosából ötszáz embert ki kellett telepíteni. A kiújult harcok miatt nem tudott bejutni a városba egy élelmi­szert szállító ENSZ-konvoj. így az kénytelen volt visszaindulni Split kikötőjébe. A harcok során találatot kapott és kigyulladt a parlament épülete. UNICEF-akció a jugoszláv gyerekekért A volt Jugoszláviában dúló háború miatt súlyos körülmények közé kényszerült gyermekek megsegítésére segélyakcióba kezdett az ENSZ gyermekalapja. A szervezet több mint 800 ezer­re teszi a harcok elől elmenekült gyermekek számát. Megnyitják a szarajevói légihidat Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága javasolta a szarajevói légihíd haladéktalan megnyitását. Ogata Szadako főbiztos írásos bizonyítékot ka­pott a szemben álló felek mindegyikétől a légi segélyszállítmányok biztonságára vonatkozóan. Az egyezményben a mohamedánok, a horvátok és a szerbek ígéretet tettek arra is, nem vágnak el olyan létfontosságú szolgáltatásokat, mint a víz- és az áramellátás, együttműködnek az ENSZ-szel és a Vöröskereszttel az internáló táborokból kien­gedett foglyok szabad elvonulásában. A háború része ez is Boszniában a nemkívánatos személyeket táborokba gyűjtik. Embertelen körülmények között tengődnek a férfiak csontig lesoványodva, várják a lehetőséget a szabadulásra FEB-FOTÓ Kérdőjelek Realizmus Realista politikára hívta fel berlini kongresszusán Mihail Gorbacsov a Szocialista Intemacionálét, amely 107 pártot és mintegy 200 millió választópolgárt képvisel szerte a világon. S az exelnök mindjárt kedvezményezettje is lett ennek a realitásnak: az (újból) német főváros 100. díszpol­gára lett és üdvrivalgással köszöntötték éppen ott, ahol egykor fal állt a két világ határán. Az intemacionálé más jelét is adta annak, hogy a szociáldemokrácia a realizmust tekinti politikája egyik fontos jellegzetességének. Ennek immár magyar belpoli­tikai vonatkozása is van: a nemzetközi szervezetben meg­figyelői státuszt kapott a Magyar Szocialista Párt, vala­mint a korábban kizárt, de azóta újjáalakult Magyar Szociáldemokrata Párt. Vajon a nemzetközi fórumon sokat hangoztatott realiz­mus itthon is érvényesül? Pontosabban: az új magyar szocialisták és a régi szociáldemokraták megtalálják-e a baloldali együttműködés reális alapjait? A mai magyar valóság csakis erre ösztönözheti őket. S mit jelent majd a fokozott realizmus a világ szocialistái és szociáldemokratái számára? Saját megfogalmazásuk­ban „a szabadságot, a szolidaritást és a szociális igazsá­gossággal összefonódó demokráciát” tartják „vezérlő el­vekként” a szemük előtt, amikor egy olyan világ megte­remtésén munkálkodnak, amelyben „az emberek békében és a természettel összhangban élhetnek”. E mondatot lehet szavanként értelmezni. De lehet, hogy ez azt jelenti, amit Pierre Mauroy — aki most lépett a legendás Willy Brandt helyére a Szocialista Intemacionálé enökeként — így mond: „Egyszérűen szeressük az embereket!” Nincs ben­ne realitás? S ehhez nem is kell szociáldemokratának lenni. Kocsis Tamás, FEB Németországi kilengések Vasárnapra virradóra legalább három német városban, a hét végi összesítést nézve pedig több mint egy tucatban zavar­ták meg a bevándorlási ké­relmük elbírálására várakozó külföldiek és a helyiek nyugal­mát. A séma egy hónapja ugyanaz: több tucat fiatal kö­vekkel, égő benzines palac­kokkal megtámadja a me­nekültotthonokat, a rendőrség többnyire csak akkor lép köz­be, amikor a dolog komo­lyabbra fordul, az őrizetbe vet- teket ezzel szemben hamaro­san szabadon engedik. Vasárnapra virradóra Wis- marban — immár hatodik egy­mást követő éjszaka — ismét órákon át tartott a garázdálko- dók és a rendőrök macska-egér harca. A fiatalok idegenelle­nes jelszavakat kiáltozva, a bámészkodók mögül ki-kitá- madva dobáltak „játékrakétá­kat” a bevándorlók otthonának irányába. Szászország-Anhalt tartományban, Klötze hely­ségben három égő benzines palackot dobtak egy otthonra, a tüzet a lakók eloltották. Schwerinben, Bemsdorfban, Jördenstorfban szintén ab­laküvegcsörömpölésre ébred­tek a már nyugovóra tértek. Mindenütt csak anyagi károk keletkeztek — jelentették a rendőrségi szóvivők —, illet­ve az alsó-szászországi Vis- bekben egy 25 éves bolgár könnyebben megsérült, ami­kor utcakőzápor érte a beván­dorlók otthonát. „A nemzetiségeknek többletjogaik vannak” Összecsapás tádzsik földön Katarina Tóthová, a szlovák kormány igazságügy-miniszte­re úgy látja, hogy a vegyes la­kosságú területeken is megér­tették: nincs szó diszkrimináci­óról, és a nemzetiségeknek lé­nyegében többletjogaik vannak a szlovákokkal és a csehekkel szemben. A miniszterasszony ezt a pozsonyi Új Szó Vasárnap című hétvégi kiadásában meg­jelent exkluzív interjúban fej­tette ki. Megítélése szerint a Szlovákiában élő nemzetisé­geknek már jelenleg is teljes körű kulturális autonómiájuk van. Ennek bizonyítékát a CSE­mmiszter izraeli látogatásán közölte, hogy kormánya nem vesz részt a Biztonsági Tanács állandó tagállamainak fegy­verzetkorlátozási tárgyalása­in, és ígéretet tett arra, hogy hazája beszünteti közel-keleti fegyvereladásait. (Igaz, ezt később „fordítási hibára” hi­vatkozva úgy módosították, hogy csak a védelmi szükség­letek kielégítésére, s csak kor­MADOK és a félhivatalos nép- művészeti együttes, az Ifjú Szí­vek létezésében látja. Sajná­latosnak találja, hogy a többlet­jogok ellenére is „akadnak em­berek, akik nem akarják megér­teni a lényeget, akik esetleg pro­vokálhatnak. A Vladimír Meciar pártjá­hoz (HZDS) tartozó igaz­ságügy-miniszter, aki a szlo­vák alkotmányt „korrekt, jól sikerült dokumentumnak, kor­szerűnek” tekinti, valótlannak tartja, hogy „Szlovákia új al­kotmányából a nemzetállam szelleme érződne.” látozott mennyiségben ad el fegyvereket a térségben.) E bejelntés igen váratlan­nak bizonyult, hiszen Kína ki­terjedt fegyverkereskedelmé­nek egyik fő célterülete éppen a Közel-Kelet volt mostanáig. Peking adott el fegyvert jófor­mán a térség minden országá­nak — az arab országoknak éppúgy, mint Izraelnek, vagy például Iraknak és a vele nyolc éven át háborúzó Iránnak. / Uj bencésprímás Jerome Theisent, a 61 éves amerikai bencésapátot válasz­totta meg a Szent Benedek rend új apátprímásává a ben­cés apátok hétvégén ülésező római kongresszusa. r > Kiállítással egybekötött bútorvásár 1992. szeptember 23-ától 26-áig, naponta 9-18 óráig. Helye: Tégla Közösségi Ház, Békéscsaba, Orosházi út 32. Fotelágyak, heverők, sarokgarnitúrák, rekamiék, fotelok, franciaágyak. Helyben ingyenes házhoz szállítás. 4 napig olcsón vásárolhat! Köszönjük, hogy nálunk vásárolt! Horváth és Társa Bt. Ne feledje! Jöjjön be! Piroska narancs 75 Ft, Piroska szamóca 72 Ft, Olympos narancs 1580 g 53 Ft, Olympos citrom 1000 g 53 Ft, Top Joy rostos 50 Ft. A szikrai AG termékei, palackozott és lédig áruk! Viszonteladóknak 2% árengedmény! Kamut „Diszkontraktár”. Nyitva: 8—17 óráig, szombaton 8—12 óráig. Telefon: (66) 41-111/31. Tádzsikisztánban a hétvégén is szórványos összecsapások vol­tak Nabijev megbuktatott elnök hívei és az új kormányzat erői között, de nagyobb összetűzés­re nem került sor—jelentette az ITAR-TASZSZ a tádzsik fővá­rosból. A Tádzsikisztánban ál­lomásozó orosz gépesített lö­vészhadosztály egységei telje­sen ellenőrzésük alá vonták a főbb gazdasági létesítménye­ket, közlekedési csomóponto­kat, hogy megakadályozzák az esetleges diverzáns cselekmé­nyeket. Nurek városát változat­lanul a felkelők gyűrűje zárja el a külvilágtól, az élelmiszer-tar­talékok csak egy napra elegen­dőek. tPdPTÖY N játéknagyker Kedves Hölgyem, Uram! Örömmel értesítem, hogy megnyitottuk játék-nagykereskedelmi lerakatunkat, ahol a következő árucsoportokkal várjuk viszonteladóinkat: — játék, — ajándék — bazáráru, — bizsu. Címünk: Békéscsaba, Orosházi út 32. (Körösmenti Skála Rt. raktáráruháza). Telefon: (66) 25-144/29 m. Fax: 22-344. Nyitva: hétfőtől péntekig 8—16 óráig. Gondolja meg! Innen Budapest 200 km!!! Szeged 100 km, Debrecen 140 km. Szeretettel várjuk! ^ _________ V áratlan kínai bejelentés Csien Csi-csen kínai külügy-

Next

/
Thumbnails
Contents