Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-16 / 219. szám
1992. szeptember 16., szerda TENY-KEPEK Aki látta és akik hallották Horthy István tragédiáját Elrontott gép vagy rossz manőver? Ki tudja, hány szemtanú, bajtárs emlékezete veszett el az ismeretlenségben az évtizedek során, s hányat lehetne még megszólaltatni, megmenteni az utókor számára, hogy tisztábban lássunk a történelem egy tragikus pillanatának, Horthy István kormányzóhelyettes halálának körülményeiről. Arról ugyanis, hogy megyénkben is élnek még második világháborús katonák értékes emlékekkel, képekkel, magunk győződtünk meg. Augusztusban megjelent első cikkünk után néhány olvasónk felkeresett bennünket, hogy adataikkal, információikkal gazdagítsák a már nyilvánosságra került ismereteket. Ily módon a témát még mindig nem tekintjük befejezettnek, számítva arra, hogy a jövőben újabb jelentkezők bocsájtják rendelkezésünkre féltve őrzött emlékeiket. Szendi József 1942-ben gépszerelője volt a frontszolgálatra kiküldött repülősök parancsnokának, Csukás Lajos vezérkari őrnagynak fotó: kovács Erzsébet Elsőként a békéscsabai Csi- csely Mihály ajánlotta figyelmünkbe egy, a Magyar Rádióban néhány éve elhangzott felvételt, amelyen Nemeslaki Zoltán őrmester, Horthy István egykori repülős kísérője eleveníti fel a 25., végzetes berepülés körülményeit. A legközelebbi szemtanú ugyanezt mondja el M. Szabó Miklós 1987-ben megjelent könyvében is. Ebből idézünk most. Végzetes balkör „Az 5 óra 7 perckor — ekkor állt meg Horthy István órája— bekövetkezett szerencsétlenséget megelőző percek eseményeit így foglalja össze Nemeslaki Zoltán őrmester 1942. augusztus 20-án 14 óra 30 perckor: »Géppárunk közvetlenül Bánlaky főhadnagy úr géppárja után indult. Az elindulás után nagy balkörön jutottunk el a kf. reptér fölé, ahol a géppárunk által kísérendő kf. repgépet észrevettem. Az észrevétel pillanatában a kf. rep- gép előttünk kb. 1 km-rel kb. 200 m magasságban nagyjából K-i irányban repült. A mi géppárunk nagyjából EK-i irányban repülve, 300 m magasságban igyekezett megközelíteni a kf. gépet. Mivel a kf. gépet kb. 300 km-es sebességgel értük be és haladtuk túl, érzésem szerint a Főméltóságú Úr egy balkörrel szándékozott a kf. géphez helyes viszonyba kerülni. E balkörön is megpróbáltam a Főméltóságú Urat követni, de mivel forduló közben a gépem az erőltetett húzástól megrázkódott, a forduló ívét enyhítettern, de közben a Főméltóságú Úr gépét állandóan figyeltem. Eközben arra lettem figyelmes, hogy a Főméltóságú Úr gépe teljes bedönté- sű balfordulóból egy pillanat alatt jobbra átperdült, egy pillanatra háthelyzetbe került és onnan orrát leadva bal dugóhúzóba perdült. A gép kb. másfél fordulatot perdült gyorsütemben, majd egy felet lassúbb ütemben, melynek a végén a perdülés csaknem megszűnt. Ezután kb. 70 fokos szögben a gép földnek ütközött és felrobbant.«” A könyv a továbbiakban reagál az időközben felmerült feltételezésekre. Arról, hogy német szabotázsakció lett volna a tragédia oka, így ír: „Ellentmond e nézetnek a repülőgép tökéletes műszaki állapota, amiről nemcsak az indulás előtti motorpróbán résztvettek nyilatkoztak egybehangzóan, hanem a 8 óra 30 perckor megtartott műszaki kivizsgálást végző bizottság is. Eszerint: »A fellelhető kormányszervek megvizsgálása alapján a bizottság arra következtet, hogy azok a levegőben épek voltak. A kormány- szerveken található sérülések a felcsapódás következtében fellépő erőhatások eredményei. ...a pilóta a közelfelderítő repülőgép felvétele közben erősen szűkített fordulót hajtott végre 300 méteren és dugóhúzóba esve a földnek zuhant, a gép kigyulladt és elégett.«” Cáfolja a szerző azt is, hogy Horthy rossz, tapasztalatlan pilóta lett volna, hiszen—igaz más típusú géppel — megtette a Budapest—Bombay—Budapest utat, nászútként pedig körberepülte a Földközi-tengert. Az István-napi leittasodás sem állja meg a helyét, amit Nemeslaki Zoltán megerősített. „Bajtársai ugyanis biztatták, kérjen engedélyt Horthy Istvántól felköszöntésére. Nemeslaki őrmester ezt meg is tette, mire (Horthy) megköszönte, de közölte, hogy ő protestáns, tehát nem most tartja a névnapját.” A könyv végül így összegez: ,Legvalószínűbbnek tűnik, hogy a baleset oka részben a repülőgép bizonyos tulajdonságainak, részben vezetője pillanatnyi, de végzetes hibájának a következménye volt: A Héja típusú repülőgép ugyanis hajlamos volt a dugóhúzóba perdülésre. Kormányfelülete kicsi volt a pörgő légcsavar tömegéhez képest.” „Kevés sebesség halálos!” Alapvetően az előzőeket támasztja alá a békéscsabai Szendi Józsefnek a visszaemlékezése is. Szendi József szakaszvezető, később őrmester először 1941-ben járt a Szovjetunióban, majd 1942-ben ugyanabban a században szolgált Horthy Istvánnal. A repülőtér parancsnokának, Csűkás Lajos vezérkari őrnagy repülőgép-szerelője volt. Szendi József az előzményekről így beszélt: — Amikor a németek 1941ben megtámadták a Szovjetuniót, a Héjákat voltaképpen még nem próbálták ki idehaza, vajon alkalmasak-e bevetésre. így ezen a nyáron Ukrajnába, Kri- voj Rogba, Gyenes László századparancsnok vezetésével irányították bennünket gyakorlásra. A tél beköszöntéig 12-14 géppel élesben igyekeztünk megismerni a Héjákat. — Milyennek találták a gépeket? — Nem voltunk elragadtatva tőlük. Ez a repülő nem tudott védekezni. A légcsavarja között volt két géppuska, s bizony lassúnak is találtuk. Abban az időben a Messerschmit- tek 600 kilométer feletti sebességre voltak képesek, a Héja csupán 500—520-ra. Ettől - függetlenül, amikor hazatértünk, a százados hivatalos jelentést készített, amelyben közölte, a gépeket kipróbáltuk és harcra képesnek találtuk. — Ezen a próbán már ott volt Horthy István ? — Nem. O a következő tavasszal ismerkedett meg a géppel Szolnokon. Ott készültünk fel a frontszolgálatra. Horthy akkor már kormányzóhelyettes volt, de a repülőtéren mintha megszűnt volna e méltósága. Ott semmivel nem volt több. mint repülő főhadnagy, ugyanolyan elbánásban részesült, s feladatokat látott el, mint a társai. Amikor pedig elhagyta a repülőteret, a városban folytatta kormányzóhelyettesi teendőit. — Később együtt indultak a frontra? — Igen, a mi osztályunk '42. júliusában érkezett a Don partjára. A repülőtér egy erdőben volt, a tisztásról szálltak fel a gépek. — Emlékszik-e a tragédia körülményeire, s miben látja a baleset okát? — Hogyne emlékeznék. Előző este kiadták a parancsot, hogy hajnalban fél ötkor ébresztő, 5 órakor pedig indulnak a gépek. Azt hiszem, a kormányzóhelyettes szerelője később ébredt, s nem volt elég ideje a motor előmelegítésére. Ezek a gépek ugyanis hidegstartra nem voltak alkalmasak, legalább 20 perc kellett a melegítésre. Hideg motorral nem tudott olyan sebességet felvenni, ami a biztonságos repüléshez szükséges. — Miből gondolja, hogy ez volt a hiba? — Tudom. Bizonyos, hogy a gépet műszakilag rendben hagyták, csak a sebességgel lehetett baj. A kormányzóhelyettesnek is tudnia kellett a legfontosabb szabályt, amit itthon minden hangárban piros betűkkel írtak ki: „Elég sebesség hatásos, kevés sebesség halálos!”. — Tegyük fel, hogy tudta, hiszen nem újoncként indult útnak aznap. A huszonötödik bevetésére készült. Miért indult el, ha látta, hogy hideg a motor? — Mert így szólt a parancs. —A roncsokat látta? — Nem. Oda nem mentünk ki. A felszállás után pár perccel Nemeslaki Zoltán, Horthy kísérője visszatért és izgatottan mondta: „Amikor elfordultunk a géppel, a kormányzóhelyettes lecsúszott, a Héja felrobbant, ahogy a földnek ütközött.” Nehezen közelítették meg a roncsokat a kiérkező bajtársak, hiszen 5-600 liter benzin égett. Olyan rettenetes hő keletkezett, hogy a holttest akkorára zsugorodott, mint egy kutya. A reptéren készítettek számára egy fémkoporsót, amiben hazaszállították. Szendi József tehát teljességgel kizárta, hogy német szabotázs áldozata lett Horthy István. Nem így gondolja viszont egy gyulai volt katona, akinek vallomását Magyari Barna küldte el szerkesztőségünk címére. Összeállításunk végén ezt az írást tárjuk olvasóink elé. Szigorúan titkos emlék A velem szemben ülő gyulai lakos, a hetvenkét esztendős Szabó Mihály 1338 napot töltött hadifogságban. Alakulatának tagjai 1945. április elsején, Bősárkány közelében kapituláltak a Nyugat felé előrenyomuló orosz haderők előtt. Viszontagságos utakon keresztül (több ezer sorstársával együtt), Győr—Komárom— Budapest—Békéscsaba— Focsani érintésével végül Ma- riopolba szállították, ahol egy lágert létesítettek a hadifoglyok részére. A táborba négyezerötszáz magyar és ötszáz német exka- tona került. A magyarok között negyvenhét tiszt volt; köztük Kozma István repülős szakaszvezető, aki hamar baráti viszonyba került a gyulai fogolytárssal. Kozma szakaszvezető közreműködésével ismerte meg Szabó Mihály Kiss Ferenc törzsőrmestert, Horthy István kormányzóhelyettes hajőzószerelőjét. Később, bizalmas barátságuk eredményeképpen a törzsőrmester elmesélte a nagyobbik Horthy- fiú halálának körülményeivel kapcsolatos, szigorúan titkos emlékét. Az ilovszkojei repülőtér egyik részét a magyar, a másikat a német hadigépek használták. Azon az ominózus napon (1942. augusztus 20-án) Kiss Ferenc törzsőrmester és szerelőtársa éppen az indulás előtti szokásos utolsó apróbb munkálatokat végezte a kormányzóhelyettes úr gépén, amikor odalépett hozzájuk Horthy István, és azt mondta: „Hosszabb útra indulunk, de úgy megyünk el, hogy nem tudjuk, mikor jövünk vissza!” S ezzel ment, hogy elköszönjön a repülőtől pár száz méterre levő kaszinóban ünneplő magyar tisztektől. A kormányzóhelyettes alig távolodott el, amikor ugyanabból az irányból két német szerelő érkezett, mindketten szerelőládát hoztak a kezükben. Tökéletes magyarsággal odaszóltak Kiss Ferencéknek: „Azonnal siessetek a kormányzóhelyettes úr után! Hívat benneteket!” A két magyar elindult Horthy István után. A kaszinóba belépve, egy kicsit várakoztak, mert egy tiszt éppen ünnepi beszédet tartott a Horthy-fiú tiszteletére. Befejeztével mindenki megfogta pezsgős poharát. A kormányzóhelyettes, ahogy a szájához emelte a poharat, abban a pillanatban vette észre a két hajózószerelőjét. Intett nekik, s mivel ő nem üzent értük, visszaparancsolta őket a repülőgéphez. Odaérkezőkkor (a német szerelők ekkor már körülbelül száz méterre jártak a Horthy-géptől) átnéztek mindent, de sehol semmi rendellenességre utaló jelet nem találtak. Közben megérkezett Horthy István, aki a történtek hatására megváltoztatta eredeti tervét, és úgy döntött, egyedül indul útnak. „Biztos történik velem valami, ezért ti ne repüljetek velem! Ha nem térnék vissza, a látottakról ne szóljatok senkinek, hisz az életetekbe kerülne!” — mondta, majd beszállt a gépbe. A repülő alig távolodott négy-öt kilométerre, amikor hirtelen láng csapódott ki belőle, és kezdett lefelé zuhanni. Végül belefúródott a földbe. A tisztek többsége látta a katasztrófát; aki csak tehette, mindenki azonnal kocsiba ült, hogy induljon a tragédia színhelyére. Kiss Ferencék a lehető leggyorsabban letették repülős uniformisukat, és á társak segítségével elvegyültek az őrségben. Közben a roncsok közül kiemelték Horthy István holttestét, viszont a németek rettenetesen keresték a két hajózószerelő hulláját is, mivel ők biztosak voltak benne, hogy az esetleges két tanú is odaveszett. Szabó Mihály 1942. augusztusában még Gyulán tartózkodott, és a hazai lapokból akkor arról értesült, hogy a Horthy-fiú saját illuminált állapotának áldozata lett. Ma- riopolig kellett mennie ahhoz, hogy megtudja az igazságot, s Horthy István rejtélyes haláláról számunkra most leránthassa a leplet. Alig telt el néhány hét a merénylet után, Szabó Mihály útja Mezei Kálmán őrmester barátjával Kenderesen vezetett át, ezért úgy döntöttek, megnézik a nagyközség által emelt Horthy István emlékművet. (Obeliszk tetején egy repülőgép, s felirat jélezte: „Horthy István kormányzóhelyettes emlékére.”) Legnagyobb megdöbbenésükre az emlékműnél Horthy Miklóst és a kis Istvánkát (Horthy István fiát) találták, v Horthy István kenderesi emlékműve a második világháború befejeződése után hamarosan eltűnt, ám én hiszem, hogy a magyarság emlékmű nélkül is megőrzi emlékezetében a korrekt, rendes és mindig kötelességtudó kormányzóhelyettes, Horthy István emlékét! Összeállította: László Erzsébet Egy Héja a második világháborúból. A pilóták nem szerették a gépet, lassúnak, védekezésre alkalmatlannak találták
