Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-09 / 213. szám
VENDÉGOLDAL 1992. szeptember 9., szerda £ <D Bemutatkozik a Magyar Lettre Internationale „Én mondom neked, Budapestnél véget ér Európa” A Magyar Lettre Internationale a tíz országban megjelenő Lettre Internationale európai kulturális folyóirat magyar változata. A lapot 1984-ben Párizsban alapították. A magyar Lettre elsősorban olyan problémákkal foglalkozik, amelyek a magyar olvasót izgatják. E témák ahhoz a kérdéshez kapcsolódnak, hogyan lehet Kelet-Európát, ezen belül Magyarországot felzárkóztatni Európához? A Magyar Lettre Internationale negyedévenként jelenik meg, az azonos nevű alapítvány kiadásában. Egy szám ára 97 forint. A vendégoldalt a folyóirat nyári számából válogattuk össze. A következő szám szeptember 15-e körül jelenik meg. A Vichy-szindróma Az 1989-es forradalom minden bizonnyal az első olyan forradalom a történelemben, mely nem hirdetett meg új társadalmi tervet. Nyílt hivatkozási alapja a nyugati modell, valamint a kommunizmus előtti hagyomány. Az 1989-es forradalom abban különbözik például az 1968-as prágai tavasztól, amely a keleti sztálinizmus és a nyugati kapitalizmus fogyatékosságainak meghaladásaként tüntette fel magát, hogy nem állította fel saját átmenetének modelljét. A posztkommunista közép- és kelet-európai változások megértésének egyik kulcsa az, hogy főszereplői restauráló forradalomként élték át. Jaques Rupnik A posztkommunizmus fura kora Adam Michnik: Van két jellemző típusa a kommunistákhoz vagy a régi rendszerhez való viszonynak. Az egyiket Lengyelországban kritikusan „az éles határ” politikájának hívják. Ezt a kifejezést Tadeusz Mazowiecki használta első expozéjában. Arról beszélt, hogy egy éles határral el kell határolni a múltat a jelentől, és egyúttal kijelenteni, hogy a hivatalnokok megítélésének ezentúl egyedüli szempontja a szakmai kompetenciájuk és az új kormányhoz való lojalitásuk lesz. Erre azt hányták a szemére, hogy az „éles határ" politikájával a kommunistákat, bűnözőket, tolvajokat stb. akarja védeni. A másik jellemző típus elnevezése a Cseh és Szlovák Köztársaságból ered: ez az „átvilágítás” politikája. Ez a két típus szélsőséges példája a múlthoz való viszonynak. Mi a véleményed a Mazowiecki által javasolt fdo- zófiáról, és mi az átvilágításnak nevezett modellről? Václav Havel: Ez a következő komoly probléma. Valahogy el kell hajóznunk Szkülla és Kharübdisz között. Azt gondolom, hogy szélsőséges formában mindkét elképzelés hibás. Tudjuk országunk történelméből, hogy mindig megbosszulta magát, ha azt mondtuk: nem számít ami volt, nem kell vele törődni. Ugyanakkor nem nyithatunk szabad utat a törvénytelen bosszú előtt, mert ez éppen annak lenne egy újabb változata, amitől épp csak most szabadultunk meg. Ennek is megvan nálunk a maga hagyománya. Emlékszem a világháború utáni bosszúra, amikor éppen azok voltak a legvérme- sebbek, akiknek a legtöbb vaj volt a fején. Meg kell találni a helyes mértéket. Olyan kulturált és civilizált megközelítést, amely nem térne ki a múlt problémája elől. Szembe kell tudnunk nézni múltunkkal, nevén nevezni, levonni belőle a következtetéseket, de mindezt körültekintően, gondosan, nagyvonalúan és megértőén. Tehát a humanitárius megoldás híve vagyok, nem pedig az újabb üldözéseké és a félelemé. Elég volt, hogy negyven éven át az ávósoktól kellett félni, nincs szükség arra, hogy most meg újabb tíz évig attól féljenek az emberek, nem ás-e Václav Havel elő valaki valami terhelő adatot ellenük. Sokan még csak nem is tudják, nem keveredtek-e véletlenül valamibe. Ezért fogadtam fenntartásokkal az átvilágítási törvényt, és javasoltam nyilvánosan a parlamentnek, hogy módosítsák azt. Adam Michnik interjúja Václav Havellal Nyitott vagy zárt társadalmak? Soros György: Gazdaságilag ez a térség fejlődik, a beruházásoknak lesz eredménye idővel. Bár a privatizáció nagyon lassan és vontatottan halad, azért nagyon sok magánvállalkozás jön létre. Ez leginkább Magyarországon figyelhető meg, de Lengyelország sem áll olyan rosszul. Az újonnan alapított kis cégek meg fognak erősödni. Ám politikailag nem ennyire megnyugtató a helyzet. A demokratikus, ailtikom- munista ellenzék annak idején bizonyos politikai alaptőkével indult. Ezt az alaptőkét éppen a rendszerellenességükből merítették. Ok voltak a forradalmak nyertesei. A választásokon is ők kapták a legtöbb szavazatot. A Szolidaritás úgyszólván száz százalékot kapott. Magyarországon ennek két irányzata volt, hiszen a Szabad Demokraták Szövetsége mellett fellépett a Magyar Demokrata Fórum is, s a fórum vezetői, ha más motivációkkal is, de azért kommunistaellenesek voltak. Ez a két párt a Fidesszel együtt nagyjából hetven százalékot kapott. Hozzájuk csatlakoztak a kisgazdák és a kereszténydemokraták. Valahonnan a múltból tűntek föl, semmiféle szerepük nem volt a kommunizmus elleni harcban. Amolyan nosztalgiapfrtok voltak. Az a mag, amelyik a rendszerváltásból, a kommunizmus elleni harcból merítette az alaptőkéjét, és amely tehát megnyerte a szavazatok hetven százalékát, az most morzsolódik. Lengyelországban a közelmúltban szétváltak a volt ellenzéki erők, ez Magyarországon már a választások előtt megtörtént. Ám a választások óta mind az MDF, mind az SZDSZ támogatói lemorzsolódnak. Talán egyedül a Fidesz erősödik. Farkas Zoltán interjúja Soros Györggyel Testvérek között Ezek, mondja, és nehezen szedi a levegőt, épp lecserélte a defektes gumit, ezek a lavíro- zásaikkal benyelték egész Erdélyt. Mindig a győztesek oldalán. Mindig a megfelelő pillanatban. A világháborúikat á diplomatabörzén és a konferencia-asztalok mellett vívták meg. Most aztán övék Erdély, és tessék, mit csináltak belőle? Még egy kólájuk sincsen. Azonnal észreveszed, hogy ROMÁNIÁBAN vagy. Közvetlenül Gyula után segg sötétség. Se fény, se fűtés. A vécék szarosak. Be se lehet menni. Én mondom neked, Budapestnél véget ér Európa. Nézd meg ezeket az asztalokat. Ez akar egy pihenőhely lenni. És ezért még pénzt is kérnek! Ezek CIGÁNYOK, és ha egyáltalán tanultak valamit, azt a törököktől tanulták. Azt se tudják, honnan jönnek. Rómaiak! Hiszen építészetnek nyoma sincs, nem beszélve a konyhájukról. Átjönnek hozzánk. A kishatárforgalomban. Csokoládét venni a gyerekeknek. Vigyétek csak, mondják a vámosaink, úgysincs semmitek. Még ezek beszélnek! Ki ajándékozott meg bennünket Horthyval, azzal a kiskaliberű fasisztával? A román inváziós Csapatok mögött jött a fehér mek lovon. Most szitkozódnak, hogy elvette tőlük Észak-Er- délyt, el is kéne venni tőlük, ma már senki sem tartja a kormányzót kifejezetten gazfickónak. Ezek az Antonescujuk- kal. Undorodva odébbtolja az üveget a zavaros lével, melyben bolyhok úsznak. Túró! Dehát itt ez már így van. Mindenki hallgat és tapsol. A puliszka meg nem robban. Lemondóan legyint. Fizetni, hívja a pincémőt MAG Y ÁRUL. Richard Wagner A költő csendje Ana Blandiana: Egy népet úgy lehet igába hajtani, ha elfeledtetjük vele történetét, s ezzel megraboljuk emlékezetét. A második világháború után Romániában, akárcsak Kelet-Eu- rópa más országaiban, századunk történetét átírták. Folyását mintegy ellenkezőjére fordították és ellenkező értelmet tulajdonítottak neki: mindaz, amit korábban pozitívnak véltek, most negatív fényben mutatkozott meg. Az igazakból bűnözők lettek. Ebben az időszakban a kommunista párt nagyon gyenge volt, tagsága nem rúgott néhány száznál többre. Éppen ezért minden erőt össze kellett fogni, hogy ennek révén erős és uralkodó párttá válhasson. Az értelmiség egy teljes nemzedéke csak a börtön és a halál árnyékában adhatta jelét ellenvéleményének ezzel a hegemón törekvéssel szemben. A tisztogatások borzalmai közepette kitaláltak egy. a valóságostól gyökeresen eltérő új kultúrát és új történelmet. Ha a múltban az orosz népet— az osztrákkal és a törökkel egyetemben — úgy tartották számon, mint ellenséges és kárhozatos erőt, most a történelem átírása közben úgy állították be az orosz népet, mint amely mindig is barát, jóakaró és szövetséges volt. Patrizia Parnisari: Vajon csillapodott-e az emlékezettel folyó hazug játék az 1989. december 22-ei forradalom után? A. B. : Nem, a hazugság gyökereit nem téptük ki. Az új hatalom először védelmébe vette azokat, akik lőttek a népre. „A hadsereg és a Securitate ártatlan” — állították ki a menlevelet. Annak ellenére, hogy azok a túlélő fiatalok, akik a forradalom napjaiban az utcákon voltak, egyértelműen felismerték azokat a tiszteket, akik tűzparancsot adtak. Ezek a tisztek azonban ma a hatalom csúcsán találhatók, hiszen előléptették őket. Patrizia Parnisari interjúja Ana Blandiána román KÖLTŐVEL A bolsevizmus sírásói Amikor az utóbbi években az egész világ értük lelkendezett, amikor terjedelmes cikkeket és esszéket írtak Gorbacsov- ról, Jakovlevről és Sevardna- dzéról, én mániákusan azt hajtogattam, hogy nem ők az oroszországi politikai folyamatok elindítói, hanem Andrej Szaharov, Oroszország és a modem világ lelkiismerete. A Gorkijba száműzött, erőtlen Szaharov volt az a tekintély, aki morális és politikai mércét állított az orosz demokratikus eszme számára. O volt és lesz a morális etalon és az etikai példa. Csak hát ilyen ellentmondásos az emberi sors: ahhoz, hogy Szaharov eszméi diadalmaskodhassanak, ahhoz „genetikai tévedésből” fakadóan másként gondolkodó kommunistákra volt szükség, a bolsevik párt olyan aparatcsikjaira, mint amilyen Gorbacsov, Jakovlev és Sevardnadze volt, akik pedig távol álltak ettől a morális eszménytől. Hiszen mindegyikük szükségszerűen olyan helyzetekbe és eseményekbe keveredett, amelyek manapság erkölcsi fölháborodást keltenek, de szükség volt rájuk ahhoz, hogy a kommunizmust és a szovjet birodalmat meg lehessen szüntetni. Amikor győztek a kommunista nómenklatúrával szemben, elvesztették esélyüket arra, hogy megtartsák a hatalmukat. Ez a kommunista reformátorok sorsa. Ma Oroszországban Borisz Jelcin van hatalmon. Karizmával, intuíciókkal, ügyességgel megáldott politikai őstehetség, akit azonban a bolsevik pártapparátus nevelt, a populista demagógia, amellyel ő is szívesen élt, valamint a nagyorosz nacionalizmus. Jelcin új korszakot nyitott Oroszország történelmében. Ki lesz? Nagy Péter, aki erőszakkal tette európaivá Oroszországot? II. Sándor, aki Oroszországba igyekezett beoltani a jogállamiságot?^ Kerenszkij, aki a szabadság néhány hónapja alatt Oroszországot kormányozta? Vagy talán Lenin, aki ezt a szabadságot elfojtotta? Netán afféle átmeneti figura lesz, aki kiépíti az utat a demokráciához? Vagy talán egy másik autokrata állam csírája? Minden lehetséges. Oroszországban. Ukrajnában és a többi országban is nagy fekete lyuk maradt a kommunizmus után. Amikor Gorbacsovra, Ja- kovlevre és Sevardnadzéra néztem, a jövőjükön gondolkodtam. Mi lesz ezekkel az emberekkel? Vajon bíróság elé állítják őket a Szumgait- ban, Tbilisziben, Bakuban és Vilniusban lezajlott vérontások miatt? Nagyon lehetséges, mert részbeni felelősségük kétségtelen. Ha sikerrel járt volna az augusztusi puccs; akkor Janajev, Krjucskov és Ja- zov a kommunizmus széthullása miatt minden bizonnyal elítélte volna ezt a három embert. Ezért úgy gondolom, hogy saját értékeinkhez és demokratikus elveinkhez való hűségünk mércéje az, hogy miképpen viszonyulunk azokhoz, akik akarva-akaratlanul lerombolták a kommunizmust. Eltekintve attól, hogy a gaztetteiért bizonyos mértékig ők is felelősök. Kísértet járja be Európát. A kommunizmus, a szovjet birodalom után keletkezett fekete lyuk kísértete. Ebben a lyukban együtt kell élniük a tegnapi ellenségeknek, a tegnapi hóhéroknak és áldozataiknak. Sok éven át támadtam a szovjet pártvezetők politikáját. Ma, búcsúzóul szeretnék igazságot szolgáltatni Gorbacsov- nak, Jakovlevnek és Sevardna- dzénak. Adam Michnik
