Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-06 / 185. szám
1992. augusztus 6., csütörtök NAGYVILÁG HÍRfPLUSZ Tisztogatás Harmincezer magyar volt kénytelen távozni eddig a szerbiai Vajdaságból, elsősorban a boszniai szerb menekültek beözönlése miatt. A vajdasági magyar falvakba ezrével érkeznek a szerbek azzal a belgrádi ígérettel, hogy ott üres lakások várják őket. Gyakori, hogy a szerb menekültek erőszakkal foglalnak lakásokat—jelentette a BBC. ♦ A déli szomszédainknák folyó háború már magyar áldozatokat is követel. Az etnikai feszültség a magyar nemzetiségűeket sem kíméli. Remélhető csupán, hogy e sajátos tisztogatás következő célpontja nem a magyarság lesz. Ugyanakkor tanulságul is kell szolgáljon számunkra — nem hanyagolható el a határainkon túl élő magyarok sorsa. M.K. Ideges azErmitázs igazgatója Pletykák terjengenek, hogy az orosz kormány műkincseket akar eladni, mert valutára van szüksége, s ez aggasztja a szentpétervári Ermitázs Múzeum igazgatóját — jelentette az AP amerikai hírügynökség tudósítója. A kormány még a gondolatot is elutasítja, de az igazgató emlékszik rá, hogy a Szovjetunió, Sztálin uralma alatt bizony eladott a cári időkből származó műkincseket. A vevők közt volt Armand Hammer amerikai olajmágnás, aki Faberge-toj ásókat gyűjtött, és Andrew Mellon volt amerikai pénzügyminiszter. Az Ermi- tázsnak a többi között 35 Henri Matisse vászna van, sok remekmű Gauguin tahiti korszakából, képek Piacasso kék-periódusából, két Leonardo Da Vinci Madonnája, 26 Rembrandtja és egy Michalangelo szobra. Atlantis: műholdgondok Az Atlantis amerikai űrrepülőgép személyzete kísérleten tett arra, hogy kieressze a csaknem 20 kilométeres vékony kábelen vontatandó, áramfejlesztésre szánt olasz műholdat. Többszöri próbálkozás után sem sikerült ugyanis a vékony vezetéket teljes hosszában kiengedni: a művelet egyelőre ismeretlen okok miatt egy ponton leállt. Az AP szerdai jelentése szerint a műhold jelenleg mintegy 257 méteres távolságban lebeg az űrrepülőgép felett. Szakértők véleménye szerint a vezeték elakadását a kábeldobon keletkezett csomó okozta. Az akció NASA-beli irányítója a kísérlet rendkívül veszélyes voltára utalva egyébként hangsúlyozta: az űrrepülőgép és személyzete biztonságban van, veszély esetén azonnal megszabadulnak a féltonnás tehertől. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek. Lesz katonai beavatkozás? Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésén elnöki nyilatkozatot fogadott el, amelyben elítéli a polgári személyek bebörtönzését, táborokban tartását Boszniában, s követeli, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt képviselői felkereshessék ezeket a helyeket. A BT elé azonban—amerikai bejelentés ellenére — egyelőre nem kerül javaslat arra, hogy katonai erővel biztosítsák a boszniai segélyszállítmányok célba jutását. Az ülést megelőzően jelentette be Butrosz Gáli, az ENSZ főtitkára, hogy a szarajevói repülőtérre zúduló ágyútűz miatt 72 órára ismét felfüggesztik a segélyszállítmányokat. Thomas Niles amerikai külügyminiszter-helyettes azt mondta, hogy Washington és szövetségesei határozati javaslaton dolgoznak, amelyben a BT engedélyezné katonai erő alkalmazását a segélyszállítmányok biztosítására. A BT arról dönt majd, hogy 200 rendőrrel, illetve polgári szakértőkkel bővítsék a horvátországi békefenntartó erők létszámát. Butrosz Gáli a kérdéssel kapcsolatos jelentésében rámutatott, hogy ott a békefenntartók valamennyi körzetben eredményesen működnek, de aggodalmát fejezte ki az erőszakos kitelepítések, a kisebbségekkel szembeni fellépések miatt. George Bush amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy a segély- szállítmányok érdekében való katonai fellépés ugyan lehetséges, de azt „még nem gondolta át”. Az ellenzéki demokrata párthoz tartozó képviselők és szenátorok kedden rendkívül élesen bírálták a kormány tétovázását és azt sürgették, hogy vegyék igénybe az amerikai légierőt és a flottát. A jelek szerint azonban Washington — akárcsak európai szövetségesei — változatlanul vonakodik a katonai lépésektől. John Galvin amerikai tábornok kijelentette, hogy egy boszniai katonai beavatkozás a vietnamihoz hasonló helyzethez vezetne: nagy létszámú erőket kötne le hosszan, veszteségekkel — miközben a gerillák elleni harc kimenetele bizonytalan. Más amerikai katonai szakértők szerint nem a szabadcsapatok ellen kellene harcolni, hanem a szerb hadsereg belgrádi parancsnokságára lecsapni. Lewis MacKenzie kanadai tábornok, volt szarajevói ENSZ-parancsnok szerint katonai megoldás nem lehetséges, csak politikai, tárgyalások útján. MacKenzie attól tart, hogy katonai támadás esetén a gerillák túszul ejtenék a boszniai békefenntartókat. Ellentmondásos magyar gazdaság Az idei első félév eredményei alapján a magyar gazdaság továbbra is ellentmondásos képet mutat — írta a Neue Züer- cher Zeitung. A tekintélyes svájci lap gazdasági rovatában megjelent elemzés rámutat, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, miközben a külkereskedelem tovább javult, a munkanélküliség és a költség- vetés helyzete tovább romlott. A cikk különösen kedvezőnek minősíti a külgazdasági eredményeket és kiemeli, hogy a korábbinál jobban alakul az ipari termelés és a beruházások helyzete is. Az állami költségvetés azonban egyre inkább a magyar gazdaság fekete pontjává válik. A költségvetési hiány nagymértékű túllépését elsősorban a tervezett bevételek elmaradása okozta. A deficitet a hazai megtakarításokból gond nélkül tudják finanszírozni, de ez egyik okozója a magas kamatszintnek, ami azonban nem segíti a gazdaság javulását. A pénzügyminiszter ellenzi az expanzívabb gazdaságpolitikát, de eddig nem ismert egyetlen olyan intézkedés sem, amely irányváltásra utalna. Hamis információk a román valóságról Gheorghe Funar kolozsvári polgármester szerdán közleményt juttatott el a Rompres román hírügynökséghez, s ebben bejelentette: nem ad semmiféle nyilatkozatot a magyar tömegtájékoztatás képviselőinek mindaddig, amíg „a magyar külügyminiszter nyilvánosan bocsánatot nem kér román kollégájától a kolozsvári és a román valóságról a Magyarországon nyilvánosságra hozott hamis információk miatt”. A jelentéséből nem derül ki, hogy milyen „téves információkat” kér számon a kolozsvári polgármester. FIGYELEM! ELADAS ELŐTTI VÉGKIÁRUSÍTÁS! 20-50% KÖZÖTTI ÁRLESZÁLLÍTÁS KÖZVETLEN A FOGYASZTÓK RÉSZÉRE. BÉKÉSCSABÁN: 108. ABC-áruház, Millennium-ltp. 120. ABC-kisáruház, Dózsa Gy. út. 192. Édességbolt, Szent István tér. GYULÁN: 218. ABC-kisáruház, Béke sugárút. 219. ABC-áruház, Pósteleki u. 40. (külső Törökzug). AMÍG A KÉSZLET TART! KERESSEN BENNÜNKET! KÉSZÜLJÖN RÁ! JÓL JÖN! Erich Honecker, az egykori NDK volt vezetője összeszorított öklét mutatja a moszkvai chilei nagykövetség előtt mti fotó Honecker lánya perel Személyi jogainak megsértése címén pert indított Erich Honecker volt keletnémet vezető lánya két chilei TV-állomás ellen —jelentette a Reuter. Sonya Honecker egyik ügyvédje hangoztatta: védence azzal a kéréssel fordult egy bírósághoz, hogy a hatóságok tegyenek lépéseket a 13-as csatorna és a Megavision ellen, és családja számára szavatolják a biztonságot és a személyi jogainak sérthetetlenségét. Az ügyvéd szerint a két tv- állomás munkatársai valósággal ostrom alá vették Sonya Honecker santiagói lakását azt követően, hogy anyja, Margót Honecker megérkezett lányához. Margót Honecker férjével együtt több mint hét hónapot töltött Chile moszkvai nagykövetségén és turista útlevéllel pénteken érkezett Santiagóba, immár egyedül. Férjét az elmúlt héten Moszkvából Berlinbe szállították, és ott a Moabit börtönbe zárták. A chilei kormány egyik minisztere kijelentette, hogy — amennyiben kéri — Margót Honeckemek megadják a letelepedési engedélyt. Nem szűnik a harc Szarajevóban Az elmút két hét leghevesebb tüzérségi összecsapásának minősítették a helyszínen tartózkodó újságírók a Szarajevóban szerda kora reggel újult erővel kirobbant harcokat. Virradatkor csaknem húsz percen keresztül rakéta-soro- zatvetőkből lőtték a várost, majd egy órán át aknavetők, rakétavetők, tüzérségi fegyverek robaja hallatszott a városban. A leghevesebb összecsapások a város fölé emelkedő, stratégiai fontosságú Tre- bevic hegynél voltak. Reggel hat óra körül egy kissé elcsendesedtek a fegyverek, egy órával később azoban újult erővel lángolt fel a tűzpárbaj a szembenálló erők között. A keddi heves ágyúzások miatt a béke- fenntartó erők a repülőtéren 72 órára kénytelen voltak leállítani a segélyszállítmányok fogadását. Törvény előtt az embercsempész Törvény elé idézhető az a brit újságíró, aki Szarajevóból londoni otthonába csempészett egy tízéves árva kislányt — közölte a brit belügyminisztérium. Michael Nicholson, az ITN brit televízió tudósítója közokirathamisítás vádjával kénytelen szembenézni, miután maga is elismerte: a gyermek nevét ő vezette be saját útlevelébe, azt a látszatot keltve, hogy az ő lányáról van szó. A kislány azóta is a családdal él, a lapok fényképes beszámolói szerint teljes boldogságban. Mindennap feladhatja JmmUMmm hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen és telefonon is feladhatja 8—16 óráig. Hívható telefonszámunk: 25-173. BELVÁROSI, 3 szobás lakás eladó. Irányár: 18 000 Ft/ négyzetméter. Érdeklődni: munkaidőben a 24-373-as telefonon. EGY Volkswagen Golf és egy 240-es dízel Mercedes eladó. Érdekődni: Szabadkígyós, Vadász csárda. FIAT dízel zárt kisteherautó sürgősen eladó. Gumiszerelő-gépet és/vagy centírozópadot beszámítunk, illetve vásárolunk. Érdeklődni: Sarkad, Gyulai út 8. vagy a 75-701-es telefonon. PUSZTAOTTLAKÁN 4 és fél hold föld eladó. Érdeklődni pénteken egész nap a 06 ( 1 ) 252-9588-as telefonon. BÉKÉSCSABÁN, Orosházi út 103. szám alatt import báláscipő- és import pólóvásár.