Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-26 / 201. szám
MlÉKÉS MEGYEI HlRLAPGyula címere Szerkesztő Szőke Margit Telefon: 27-844 és 62-110 Egyházi tanévnyitó Gyula. — A városban szeptemberben megindul az egyházi oktatás. Református óvoda működik a Faiskola úton, a Petőfi téren 140 kisdiák, hat tanulócsoportban református és katolikus osztályokban tanul majd. Elsőben és harmadikban két-két osztály, másodikban és negyedikben egy-egy osztály indul. Felekezeti bontás csak első osztályban lesz. A Karácsony János Katolikus Gimnáziumban 90 diák tanul, két első és egy második osztályban. Az ünnepélyes tanévnyitó augusztus 30-án lesz: 16 órakor a belvárosi római katolikus templomban mise, a református templomban istentisztelet kezdődik, majd 17 óra körül közös tanévnyitó lesz a Harruckem téren. Jobb közvilágítás Lökösháza. — Az önkormányzat megállapodást kötött a DÈ- MÁSZ-szal, szeptember 15-éig korszerűsítik a közvilágítást. Az összes világítótestet kicserélik: a 125 wattos lámpák helyébe kompakt fénycsövek kerülnek. Ez évi 500 ezer forintos megtakarítást jelent, ugyanakkor a közvilágítás jobb lesz. A korszerűsítésjavában folyik. Gyűjtés menekülteknek Kétegyháza. — A művelődési házban adományokat gyűjtenek a békéscsabai menekülttábor lakóinak. Egy Barkas már megtelt élelemmel, ruhaneművel, cipővel. A rakományt eljuttatták a táborba. Továbbra is érkeznek adományok, melyeket változatlanul átvesz a művelődési ház nyitvatartási ideje alatt, 9—22 óráig. Zsákok a vízben Gyulán, a Törökzugi lakótelep gyaloghídja tövében, az Élővíz-csatornában láttuk a két műanyag zsákot. Mintha szárnyas tetemekkel lennének teli... A dögtelep helyett a vízbe dobták. Pedig már a középkorban is tudták, a bomló állati hulladékok olyan baktériumokat keltenek életre, mint a vérhas. És a víz szétviszi... Fotó: Lehoczky Péter GYULA — ELEK— KÉTEGYHÁZA — LÖKÖSHÁZA 1992. augusztus 26., szerda Bölcsődei torzó Nemrégiben három gyulavári szülő megkeresett azzal, hogy a gyulavári bölcsődében 1992. szeptember 1-jétől 40 forintról 100 forintra emelik a bölcsődei gondozási díjat és kérik, hogy valamilyen formában járjak közben a díj csökkentése érdekében. Kis töprengés után javasoltam, hogy hívjunk össze rendkívüli szülői értekezletet, melynek a megszervezését örömmel vállaltam. Abban a reményben, hogy valóban kedvező megoldást tudunk találni. A szülői értekezletre meghívtuk Kádár Péter országgyűlésiképviselőt, dr. Lúczi József jegyzőt, dr. Ottlakán Pé- temét, a népjóléti osztály vezetőjét, Prohászka Tamásnét, a gyulai város bölcsődék vezetőjét és a témában érintett Újvári, Óvári részképviselőit. A szülői értekezlet kissé feszült hangulatban kezdődött. A hivatal elmondta, hogy miért kényszerült erre a nem igazán népszerű intézkedésre. Többek között, hogy a kormány megvonta az állami támogatást a bölcsődéktől és így nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatot. Egy gyermek havi költsége 10-15 ezer forint, melyet az önkormányzatnak kell fedeznie. Tudott dolog, hogy az önkormányzat sem szenved a bőség zavarában, viszont a bölcsődéket nem szeretné semmiféleképpen bezárni. Ezért kénytelen a szülőkkel a költségeket valamilyen formában megosztani. Igaz, a szülőknek a megemelt 40 forint étkezés plusz 60 forint gondozási díj 100 forint napi költséget jelent, valamelyest enyhíti az önkormányzat amúgy is nehéz anyagi helyzetét. Az ön- kormányzat a díj megemelésével felajánlotta a nehéz helyzetben lévő szülőknek az anyagi támogatást szociális segély formájában. Ezt természetesen egy környezettanulmány támasztana alá. A gondozónők végeznék el. A szülőkből öttagú bizottság alakul, amely meghatározza a rászoruló családnak a támogatás összegét, így csökken a térítési díj. A szülők és a gondozónők vegyes érzelmekkel fogadták, de végül is ebben a helyzetben pillanatnyilag más megoldás nem mutatkozik. Reméljük, hogy a kormány szíVe a bölcsődés korú gyermekek irányában megenyhül és újra visszaadja az állami támogatást. Akkor ilyen célra az önkormányzatnak nem kell szociális segéllyel megtámogatni a rászoruló szülőket. Makovecz István TELEPÜLÉSRÉSZ-ÖNKORMÁNYZATI VEZETŐ Szerbiában a hegyeket, Magyarországon... Dusán, teljes nevén Dusán Bog- danovics magas, barna bőrű fiú. Igazi délszláv típus. Aki azonban szóba elegyedik vele, tapasztalhatja, hogy milyen kristálytisztán ejti ki a magyar szavakat. Csak az édesapja szerb, édesanyja magyar, gyulai származású. Ami meglepővé teszi jó magyar kiejtését, hogy nem a Vajdaságban, hanem Szerbia közepén, Nisben él. Évente kétszer is meglátogatja gyulai rokonait... — Gyulán születtél, hogyan kerültél mégis Nisbe ? — Szüleim az Adriai-tengernél ismerkedtek meg. Mivel akkor nehezebb volt más országba költözni, itt születtem Gyulán. Egyéves elmúltam, amikor édesanyámmal Jugoszláviába költözhettünk. —Nis az ország szívében van. Nem magyarok által lakott terület. Hogyan tudsz mégis ilyen jól magyarul? — Már a kezdetben két nyelven tanítottak meg beszélni. Rendszeresen hallgatom a Magyar Rádió adásait, kedvenc Dusán évente kétszer is meglátogatja gyulai rokonait együttesem az Edda, a Beatrice. Magyar könyveket is olvasok és évente kétszer eljövök Gyulára. —Milyenek egy szerbfiú mindennapjai? — Ügyanúgy tanulni kell, mint Magyarországon. Szerb iskolába járok, ahol igen nagy óraszámban tanuljuk a matematikát és a kémiát. Ezek a tárgyak egyébként a kedvenceim. Sokat kirándulok a természetbe. Szerbiában hegyeket, Magyarországon az Alföldet szeretem. A sportágak közül az úszást és a focit kedvelem a legjobban. —Említetted, hogy szereted a matematikát. Talán ezzel kapcsolatosak az elképzeléseid is? — Édesanyám középiskolában matematikát tanít. Azt hiszem, tőle örököltem a tárgy iránti szeretetemet. Az általános iskola elvégzése után számítás- technikusnak szeretnék tanulni. Ezután szívesen lennék programozó valamelyik gyárban. —Milyen a baráti köröd Nisben? Nem vagy valamiféle fehér holló? — Nem. Az ott lévő szerb fiúkkal jól megértjük egymást. Együtt tanulunk, sportolunk, szórakozunk. Soha nem volt semmiféle hátrányom abból, hogy félig magyar vagyok. — Ha felnősz, hol szeretnél élni? —Még nem tudom, de bárhol is éljek, mindenhol szeretném megőrizni magyarságomat és szerbségemet. Susánszki Imre Hoppon maradt utasok, kisiklott mozdony Az idősebbek közül ki ne emlékezne a kisvonatra! Több mint ötven évig—majd egy emberöltőn át—hozta-vitte hűséges utasait nap mint nap, forró nyárban, hideg télben Gyulavárin át Dé- nesmajorig, oda s vissza. Milyen is volt ez a kisvonat? Megpróbálom elmesélni a mai fiataloknak, akik nem láthatták, nem utazhattak vele. Olyan volt, mint testvére, a nagyvonat, csak éppen kicsiben! Keskenyebb sínnel, kisebb vagonokkal, és sebessége sem volt akkora, mint a Wiener Walzeré, de nekünk mégis jó volt, hasznos volt. Úgy hozzátartozott mindennapjainkhoz, akár a Béke sugárúti gesztenyefák, melyeknek csodás lombjai alatt zötyögött, pöfögött, dudált. Még 1906-ban indult el városhódító útjára és 1960-ban éppen szilveszter éjszakáján búcsúzott. Utolsó útját végigdudálta, az utasokat ingyen vitte a végállomásra, ahol örökre nyugdíjba vonult. Én még láttam a búcsúját és bizton állíthatom, hogy szem nem maradt szárazon. Úgy éreztük, egy darabkával szegényebbek lettünk. Eleinte szénfűtéses, később motoros kismozdony húzta- vonta maga után három-négy zöldre festett kiskocsiját. Sokan azt mondhatnák manapság, hogy mit nosztalgiázunk a kisvonat miatt, hiszen itt van helyette a sokkalta korszerűbb busz! Igaz, de kérdezzék csak meg például a gyulaváriakat! Amikor a gyulai piacra jöttek árulni kar- kaskájukban kukorékoló kakassal, rántani való jércével, libával, kacsával, meg még ki tudná megmondani, mi minden eladni valóval szálltak fel a vonatra. De a májvádi földjére igyekvő gazda is, rongyba bugyolált kapájával, gereblyéjével utazhatott! Nem tudom, mit szólnának ehhez a mostani buszvezetők? Igaz, mára nagyot változott a világ és az ABC-k hűtőszekrényei helyettesítik a piaci kínálatot. (Vajon jó ez így?) A kisvonat hosszú élete során előfordultak furcsa, sőt komikus esetek is. Történt egyszer, hogy a vasútállomás felé igyekezve, a törvényszéki megállónál az utolsó kocsi egyszerűen leszakadt, s a hoppon maradt utasok egy éppen arra haladó autóst kértek meg arra, hogy szólna a masinisztának, jöjjön vissza értük, mert még lekésik a csabai vonatot. Ennél érdekesebb és bosszantóbb esetről is tudunk. Az idő tájt a Komló Szállóval szemben — ahol most tömbházak állnak—maszek üzletek sorakoztak. Egyikben egy töltőtollárus és javító működött. A tre- hány kuncsaftok—míg az üzletben várakoztak — kerékpárjukat egyszerűen a bolt előtti fához támasztották, egymás hegyére- hátára. Persze mikor jött a kisvonat, nem fért el a sok biciklitől. A pilóta hiába fütyült, dudált, a vevők a fülük botját sem mozdították ! Mit volt mit tenni, a vonatvezető megállította a masinát, kiszállt és mérhetetlen káromkodások közepette elrakosgatta az útból a kétkerekű járműveket. Ám egy alkalommal „begurult” a vezető, s nem bírván tovább cérnával, elvégre nem biciklirakosgató ő, elhatározta, hogy megregulázza a rendetlen biciklistákat. Mozdonyával egyszerűen fellöki a legkülső bringát, így majd megtanulja a tulajdonos, hol parkoljon ezután! Úgy is tett. Rákapcsolt és zsupsz, neki a biciklinek! Ám nem gondolt arra, hogy „ráfázhat” manőverére, ugyanis a kismozdony „kiugrott” a sínről, azaz kisiklott. Persze nem történt senkinek semmi baja, csak a motorvezetőnek volt most már valóban oka az átkozó- dásra, mert az összecsődült járókelők gyűrűjében, jó két órába is beletellett, míg nagy nehezen, részben az utasok segítségével, vasrudakkal s egyebekkel sikerült visszabillenténi a mozdonyt. Hogy abiciklitértkártki fizette meg? Erről már nem szól a fáma. De azt bizony osra veszem, hogy a masiniszta akkor megtanulta a közmondást, miszerint: Aki másnak vermet ás, maga esik bele! SCH A gyulavári Társadalmi Polgárjogi Védegylettől érkezett hírek szerűit — bár az Alkotmánybíróság törölte június 30-i döntésével a rendeletet, hogy a munkahelyek vonhassák alkalmazottaik béréből az OTP-tarto- zást — a munkahelyek továbbra is megteszik. — Halló, miért nem álltak el a letiltásoktól ? - kérdeztük az OTP megyei igazgatóját. — Július elseje után újabb letiltásokat nem bocsátottunk ki — válaszolta dr. Szekeres István. — Ezután bírósághoz fordulunk fizetési meghagyással: amennyiben jogosnak látják követeléseinket, megadják a végrehajtási engedélyt, az OTP ennek birtokában tilt le. Vitatott a június 30 előtt kibocsátott letiltások helyzete. Ezekre a vállalatok nagyobb hányada továbbra is utal pénzt. Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalása azt támasztja alá, hogy a vállalat jogosan tagadhatja meg a korábbi letiltásokra pénz átutalását. Júliustól nem követelhetjük a munkáltatótól a teljesítést. Javaslom azonban, a hátralékosok önkéntesen teljesítsék fizetési kötelezettségeiket, mert ha a bíróságok jóváhagyják a meghagyásokat, költségeket számolnak fel, a pénzintézet pedig késedelmi kamatot. —Az OTP tehát nem állítja le korábbi letiltásait. — Azon vállalatoknak, melyek megtagadták a letiltások átutalását, jelezzük, valóban nem kötelesek. Akik azonban átutalják, nem kérdezhetjük meg, miért teszik? Lehet, a dolgozó hozzájárulásával. A vállalatnak kell eldönteni, utalják-e vagy sem? Az egész ügyben teljes a bizonytalanság, mert az Alkotmánybíróság döntéséhez nem született meg a végrehajtásról szóló kormányrendelet. Se a pénzintézet, se a vállalat, se a dolgozó nem tudja, mit tegyen. Megjegyzem, nemcsak kamatadósok vannak hátralékban, ők a kisebbség. Az OTP ezeket a pénzeket valahogyan úgyis behajtja, mert a betétesek pénzét hitelezzük! Védelem az osgyepnek Lökösháza határában, a Turai-laposon természetvédelmi körzetet alakítanak ki. Az itteni űsgyep később a Kiskunsági Nemzeti Park része lesz. Krista Sanyi bácsi, aki világéletében határjáró ember volt, örül a tájvédelmi körzet kialakításának Rajz: Kerekes Nándor Reklám és valóság Furcsa találmány ez a televízió. Az ember fáradtságos, munkával eltöltött napja után leül a képernyő elé, s egyszeriben minden megváltozik maga körül. Látva a sok ínyencséget, technikai tökélyt, egy pillanatra — talán — elfeledkezik a kenyérből, olcsó felvágottból álló vacsorájáról, meg a hagyományos, dobos mosógéppel végzett ruhatisztításról. Tudjuk, a tévé jószerével, egy kis túlzással, a reklámból él, de azért mégsem kellene becsapni a külföldit, aki tudja fogni a magyar adást, de főképp nem a belföldi állampolgárt. Mert a lakosság — igencsak kis százalékától eltekintve — képtelen a gyakorlatban kipróbálni, megvásárolni a reklámban ajánlottakat. Mesteri ámítás felsőfokon; amíg a képernyőn a Coca-cola, a Mars és így tovább reklámképei futnak, addig az ágrólsza- kadt szegény ember — egyre több lesz belőle, bár most sincsenek kevesen — egyre csak azon morfondírozik, hogy holnap miképpen teremtse elő a betevő falatra valót, vagy ha a tél zimankós világa szüremlik be gondolatvilágába, kétszeresen is beleborzong. De az is lehet, hogy csalafintaság az egész reklámhadjárat. Jól tudjuk, hogy mostanság nemcsak a menekültek, de a földöntúliak is igen gyakran meglátogatják hazánkat, talán tudomásukra jutott a demokratikus váltás, ki tudja? Mindenesetre mind sűrűbben adják jelét, hol egy ufó formájában, hol pedig köröket nyomtatnak az aranyló búzatáblában. Ez egyébként jó jel: hiszen Angliában cselekedtek hasonlóként, tehát párhuzamot vontak a két ország között egészen bizonyosan, mert egy-egy túra alkalmával, amikor már elvégezték teendőiket, ugyan mit is csinálhatnak, mintsem televíziót néznek. És jön a reklám, s ugyancsak leeshet az álluk: jé, a magyarok már itt tartanak? Be is lehetne fektetni náluk. A válaszunk: lehet, ha megfelelő nagyságú tőkével vagy nem is tudom, hogy náluk hogy is mondják ...-kai rendelkeznek. B.N.
