Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-03 / 182. szám
ÜRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MÚLTIDÉZŐ Vígh Károly és Eörsi István vitája / Adrimról, Zsilinszkyről és a múló időről Politikai közéletünk visszatérő eleme a múltra utalás: a legkülönbözőbb témájú vitákban hangzanak el érvek és ellenérvek ugyanazokra a múltbeli eseményekre való hivatkozással. Mindezt csak bonyolultabbá teszi, hogy alapvető történelmi tények sem kellően tisztázottak. Achim L. András parasztvezér meggyilkolását — és Bajcsy-Zsilinszky Endre részvételét e hajdani bűnügyben — sok évtizede vitatják, természetesen a mindenkori politikai helyzetnek megfelelően. Vígh Károly és Eörsi István itt közreadott levélváltása sem mentes az aktuálpolitikai utalásoktól. Örvendetes viszont a vita kulturált, kölcsönös tiszteletről tanúskodó hangneme: talán az Achim-gyilkos- ság részleteinek tisztázásánál is fontosabb azt látni, hogy így is lehet vitatkozni. Áchim L. András — a Zsilinszky fivérek botos-pisztolyos látogatásának „eredményeképp” halt meg Eörsi István úrnak, Budapest Kedves Pista! A televízió Össztűz című műsorát hallgatva-nézve, velem együtt több barátom felszisszent, amikor Te valami olyat mondtál, hogy Bajcsy- Zsilinszkyt ugyan nagyon tiszteled a németekkel szemben tanúsított magatartásáért, de ez nem menti fel őt a szemedben korábbi „viselt dolgai”, így Áchim András megölése miatt. Enyhén szólva: csodálkozom azon, hogy még a magyar értelmiségi elithez tartozók közül is akadnak, akik az Áchim-gyilkosság rágalmával illetik Zsilinszkyt. És ezt akkor teszik, amikor — korábbi résztanulmányaim betetőzéseként — éppen az idei könyvhét alkalmával jelent meg a Szépirodalminál a Bajcsy-Zsi- linszky-életrajzom, amelyben meglehetősen részletesen és dokumentáltan bizonyítom, hogy Zsilinszky Gábor — tehát az öccse — lőtt az Endrét ágyára teperő és fojtogató Áchimra. (Nem beszélve arról, hogy az e tragédiát kiváltó előzményekről is bőven írok.) Örülnék, ha a fentiekre való tekintettel valamilyen formában és alkalommal helyreigazítanád múltkori kijelentéseidet, mert így az a benyomásom támadhat, hogy úgy látszik, még ma is inkább Rákosi Legfelsőbb Bírósága vérbírájá- nak, Domokos Józsefnek a pártkiadónál publikált „művei” alapján ítéled meg az Áchim—Zsilinszky-affért, mint a történelmi tények és igazság alapján. Ha ezt a korrekt gesztust mégsem tennéd meg, akkor kénytelen leszek nyilvánosan is szóvá tenni a fentieket. Szívélyes üdvözlettel: (Vígh Károly) a Bajcsy-Zsilinszky Társaság ÖRÖKÖS TISZTELETBELI ELNÖKE Vígh Károly úrnak, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság örökös tiszteletbeli elnökének Budapest Kedves Karcsi! „Össztűz” -beli szövegemet hallgatva remélem nem szisszentél olyan hangosakat, hogy ne halld mondandóm összefüggéseit. El akartam magyarázni, hogy noha megjelentek a Mozgó Világban, az 1983-as lapátvétel undorító körülményeiről ugyanaz a véleményem, mint régen. Tételem az, hogy valamely döntés etikai tartalmát későbbi események, ugyanannak a személynek a későbbi döntései nem módosítják. P. Szűcs Júlia csinálhat ma jó lapot, de ez mit sem változtat azon, hogy 1983- ban visszataszító szolgálatot tett a pártállamnak. Tragikus, elsősorban az ő szempontjából, hogy ezt még ma sem akarja belátni. Ebben az összefüggésben hoztam fel példának Bajcsy- Zsilinszky Endrét. Abból, hogy tisztelem mint a náciellenes mozgalom hősét és mártírját, még nem következik, hogy ne ítéljem el korábbi viselt dolgait, elsősorban fajvédő magatartását a Horthy-korszak első éveiben. Ebben az összefüggésben említettem az Achim- gyilkosság ügyét is. Azóta leveled hatására elolvastam könyved idevonatkozó fejtegetését és más fejezeteit is. Állításom lényegét igazolja a műved. Zsilinszky a horthyz- mus hajnalán fajvédő volt, Horthy-rajongó, sőt mi több, katonai diktatúrát óhajtott Horthy irányítása alatt. Könyved erkölcsi érdeme, hogy Bajcsy-Zsilinszky iránt érzett szereteted ellenére sem szépíted életútjának ezt a fázisát. Ezzel növeled is alakját: a nagyság bizonyítéka, ha valaki túl tud lépni előítéletein. Ebben az összefüggésben tettem említést az Achim-gyil- kosságról is. Ezzel a kérdéssel — elismerem — sosem foglalkoztam, így hát elkövettem azt a hibát, hogy megbíztam a mendemondában. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem Domokos József vérbíró véleménye befolyásolt (akit te egyébként művedben a mai arcpirító divatnak engedve Domokos-Deutschnak nevezel, és hol a Rákosi-korszak, hol pedig (56.0.) az 1956 utáni idők Legfelső Bíróságának vezető bírójaként emlegetsz). Az ő idevágó munkáit ugyanis nem ismerem. Fel sem tudom fogni, hogy éppen te, aki kapcsolatban álltái annak idején a demokratikus ellenzékkel, és részt vettél a forradalom harmincadik évfordulóján a lakásomon tartott 1956-os konferencián, hogyan veszed magadnak a merészséget ahhoz, hogy egy vérbíró iránti szellemi rokonszenvvel gyanúsíts. Ez a tetted napnál világosabban mutatja, miféle ingoványos talajra tévedtek a vitáink. De vissza az Achim-ügyhöz. Könyvedben az áll, hogy a két Zsilinszky fivér botokkal és pisztolyokkal felszerelve meglátogatta Achimot, hogy elégtételt vegyenek rajta az apjukon és lánytestvérükön esett sérelemért. A látogatás eredményeképpen Achim meghalt, igaz, nem Endre, hanem Gábor golyóitól. Elhiszem neked, hogy ez így történt, és sajnálom, hogy nem került elém a könyved az,,Össztűz” -beli fellépésem előtt. De az általad közölt adatok ismeretében hadd kérdezzem meg: miféle hátborzongató mentalitásra vall ez a pisztolyos-botos látogatás vasárnap reggel nyolc órakor? Nem a ,,keletiség” megnyilatkozása ez, a szó adys értelmében, nem a feudális, úri Magyarország halálos gesztusa, mely szóban vagy írásban elkövetett sérelemre bottal és golyóval válaszol? Allítható- e, amit te Illyés Gyulára hivatkozva írsz, hogy az egyik látogatónak „se közvetett, se közvetlen” szerepe nem volt Áchim halálában? Elismerem tehát, hogy feltehetően nem Bajcsy-Zsilinszky Endre golyója ölte meg Achimot; de hivatkozásom a maga összefüggésében továbbra is helytálló. Attól, hogy tisztelem a náciellenes harc mártírját, még meglehet a magam pocsék véleménye a „keletiség" bajnokáról és a horthysta fajvédőről. Én sem tehettem jóvá börtönéveimmel és ellenzéki buzgói kodásommal az 1952- ben írott Rákosi-versemet, a tettek önmagukban és saját történelmi összefüggésükben ítélhetők csak meg. Üdvözöl: Eörsi István UL: Felhatalmazlak rá, hogy ezt a levelet, persze a magadéval és esetleges viszontválaszoddal együtt, bármilyen sajtóorgánumban leközöld. Én vasárnap elutazom, és csak augusztus 10-e táján érkezem haza, több „korrekt gesztust” ebben az ügyben elfoglaltságom miatt nem tehetek. Ha élsz engedélyemmel, kérlek, a szóban forgó lapból küldess egy példányt a lakásomra. Ha óhajtod, augusztus 10-e után én is elhelyezhetem valahol a levélváltásunkat. Csak ahhoz ragaszkodom, hogy levelem teljes szövegét publikáld, amennyiben ez a megoldás számodra elfogad- * ható. (Ez az utószó elhagyható persze.) Ha más elégtételt kívánsz, állok elébe, csak kérlek, ne pisztollyal és bottal gyere. Üdv! E. J. Eörsi István úrnak Budapest Kedves Pista! Köszönöm, hogy ily behatóan és érdemlegesen válaszoltál levelemre. Engedd meg, hogy néhány észrevételt fűzzek soraidhoz, mert így — gondolom — talán sikerül „kigyomlálni” néhány félreértésedet és ennek során az érdemi kérdést: a Zsilinszky-problé- mát is jobban megérted. „Össztűz”-beli szöveged szerkesztett része — amely nyomtatásban is megjelent — tartalmazta a Mozgó Világgal kapcsolatos véleményedet, s azzal teljesen egyetértek. Ebben az összefüggésben említetted Zsilinszkyt és mondtad róla az általam inkriminált dolgokat. Örülök, hogy 1992. augusztus 3., hétfő Bajcsy-Zsilinszky Endre — feltehetően nem az őgolyója ölte meg Áchimot. (A felvétel Vígh Károly közelmúltban megjelent könyvének címlapjáról készült) ennek hatására elolvastad Bajcsy-Zsilinszky-életrajzo- mat, és könyvem „erkölcsi érdemének” tekinted objektivitásomat. Feltételezésem, hogy Domokos Józsefnek a Kossuth Kiadónál megjelent két könyve (Áchim L. András. Bp. 1971; Két per egy kötetben. Bp. 1978.) alapján ítéled meg az Áchim—Zsilinszky-affért, abból adódik, hogy ez a szerző — a pártkiadó jóvoltából — nagy példányszámban publikálhatta a Zsilinszky család iránti gyűlölettől és elfogultságtól hemzsegő ferdítéseit a témáról. Ami pedig azt illeti, hogy őt Domokos-Deutschnak neveztem, azt nem az „arcpirító divat” miatt tettem, hanem egyrészt, hogy össze ne tévesszék őt a Bajcsy-Zsilinszky Társaság sajtópublikációiból is ismert vezetőségi tagjával (Domonkos Istvánnal), másrészt — békéscsabai lévén a család — itt így ismerik. Egyébként mellékletként küldöm Néked a Magyar Nemzet július 11 -ei számában megjelent gyászjelentést Berényi (Berger) Tihamér haláláról, amelyet dr. Berényi Tamás és családja helyezett el a lapban! Mindebből azt láthatod, hogy nem a „divatnak” hódolok! Ami azt a kérdésedet illeti, hogy „miféle hátborzongató mentalitásra vall ez a pisztolyos-botos látogatás”, erre Te magad válaszolsz — Adyra hivatkozva —-, amely szerint ez „a keletiség” megnyilatkozása, „a feudális, úri Magyarország halálos gesztusa...” Bármennyire is tetszetős ez a beállításod, ha ezzel szemben a tényéknél maradva elolvasod a könyvem elején a Származás című fejezetet, abban1 bizonyítom, hogy lényegében két paraszt-polgár származású család állt szemben egymással. A szembenállást pedig — és ezt ne feledd! — Áchim magatartása provokálta ki, hiszen még az elfogult Domokos is megírja Áchimról, hogy „ez az ember nem tudott — és nem is akart — uralkodni indulatain...”. Hogy pedig miként került sor a Zsilinszky fiúk „pisztolyos-botos” látogatására Áchim házában, erre a fentieken kívül a könyvemből idézek: „Volt egy időszak Békéscsabán, amikor Áchim emberei beverték ellenfeleinek ablakait vagy este az utcán orvul rájuk törve megverték őket. Mindez előrevetítette az árnyékát a bekövetkező tragédiának...” (29. o.) Ezek után ne csodálkozz azon, hogy egy ilyen veszedelmes férfiúhoz —aki például a csabai állomáson képes volt megverni a Huszadik Szálad munkatársai közé. tartozó, köztiszteletben álló evangélikus lelkészt, Sze- berényi L. Zsigmondot—nem lehetett csupán egy pár glaszé- kesztyűvel beállítani... Végül is köszönöm Neked, hogy válaszoddal lehetőséget adtál nekem a félreértések és a problémák — egy rövidke levélterjedelemben történő — tisztázására. Gondolom: ez a mi levélváltásunk nem az „ingoványos talajra” tévedt vitákat szaporítja. Ellenkezőleg! Nem beszélve arról, hogy ma is szívesen gondolok az 56-os forradalom 30. évfordulóján a lakásodon lezajlott „illegális” konferenciánkra. Ami pedig a múltbeli kapcsolataimat illeti a demokratikus ellenzékkel, azt ma sem tagadom. Éppen ezért ezúton már jó előre meghívlak a Bajcsy-Zsilinszky Társaság őszi programjában szereplő, a magyar októberről szóló vitaülésünkre, mint aki még a nehéz időkben is e témával kapcsolatban egyik előadónk voltál. Budapest, 1992. július 12. Baráti üdvözlettel: Vígh Károly (Vígh Károly és Eörsi István vitájának szövege eredetileg a Magyar Hírlapban jelent meg. A téma megyei vonatkozása miatt onnan vettük át a szerkesztőség hozzájárulásával.)
