Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-24 / 199. szám
1992. augusztus 24., hétfő HAZAI TÜKÖR áRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP / Az ASZ ásza egy parlamenti bizottság volna I •* Versek és komédia egy csokorban Lírafesztivál a Várszínházban A Baba-Hu egyik legemlékezetesebb pillanata; a színidirektor — szerepéből adódóan — menti a helyzetet, a színház becsületét A számvevőszék működése egy országban a demokrácia záloga. Ez az intézmény hivatott arra, hogy ellenőrizze az állami szervezetek működését, valamint a közpénzek fel- használásának törvényességét. Az Állami Számvevőszék fiatal intézmény, mindössze két és fél éve hívták életre. Vizsgálataiból nyert tapasztalataiban pontosan tükröződik fejlődő demokráciánk pillanatnyi állapota. Erről a tükörképről, s a számvevőszék a társadalomban elfoglalt helyéről beszélgettünk dr. Hagel may er Istvánnal, az ÁSZ elnökével. — Megítélése szerint változott valamiben az ASZ társadalmi szerepe az elmúlt időszakban? — A legnagyobb változás az, hogy ma már nyúgodt körülmények között dolgozhatunk. Jelentéseink szakszerűségét el ismerik, még azok is, akiket esetleg éppen elmarasztalunk. De nem volt ilyen kedvező a helyzet az első évben! Az Állami Számvevőszéket ugyanis még a korábbi parlament hozta létre 1989. október 30-án, s három vezetőjét is az a képviselő-testület választotta meg. Ez a tény okozott némi problémát. Mára a demokrácia egyik alapintézménye lett az Állami Számvevőszék. Működésünk során olyan „kényes” vizsgálatokat is elvégeztünk, amilyeneket még a nálunk régebbi hagyományokkal rendelkező szervezetek sem. Gondolok itt a Miniszterelnöki Hivatal és az Országgyűlés Hivatalának pénzügyi-gazdasági tevékenységének ellenőrzésére. — Az ASZ régóta szorgalmazza, hogy a parlament állítson fel egy önálló számvevő- széki bizottságot. Mikor kerül erre sor és mi lesz a feladata? — Remélhetőleg még az idén létrehozzák a bizottságot. Úgy tudom, a szervezők már beszéltek is néhány képviselővel, akik elvállalnák a tagságot, ha megválasztja őket a testület. A nyugati országok tapasztalatai szerint nagyon jó együttműködés alakulhat ki a számvevőszék és a parlamenti bizottság között. Ennek az a magyarázata, hogy a bizottság elnöke rendszerint ellenzéki képviselő. Ez adja a bizottság kritikus szemléletű munkastílusát. Az ellenzék jelentős mértékben támaszkodik a számvevőszéki jelentésekre, amikor a kormány bizonyos intézkedéseit támadja. A mi bizottságunk legfontosabb dolga az lenne, hogy megvitassa a jelentéseinket, joga lenne beidézni adott esetben még egy minisztert is, hogy meghallgasa, mit szándékozik tenni a vizsgálat által feltárt anomáliák megszüntetéséért... — A bankbotránnyal kapcsolatban felvetették, jó volna, ha az ASZ megvizsgálná a pénzintézeteket is. Kaptak erre vonatkozó felkérést? —Nem kaptunk. A hatályos számvevőszéki törvény szerint csak a jegybank — mint állami pénzintézet — vizsgálatára van felhatalmazásunk. Az említett botrányban pedig magánbankok szerepeltek. Mi egyetlen kérdés körül kutakodhatunk: az Állami Vagyonügynökség hogyan adta el annak idején olyan gyorsan az állami részvényeket? De ha egyáltalán kapunk ilyen felkérést, át kell gondolnunk, melyik tervezett vizsgálat helyett foglalkozzunk a bankokkal. Hihetetlenül sok feladatunk van. — Ebből a: következik: létszámbővítésre volna szükségük? —- Nem, nem ez a megoldás! Egyrészt a vizsgálati rendszerünket kellene átalakítani, másrészt hiányzik az érdemi és szisztematikus kormányzati ellenőrzés. Az ön- kormányzatokat például csak az ÁSZ ellenőrizheti és ez szinte ma megoldhatatlan feladat, mert nem létezik olyan szervezet, amelyik 3200 ön- kormányzátot minden évben alaposan át tudna vizsgálni. S akkor még nem is szóltam az állami vagyonnal való gazdálkodás ellenőrzéséről. Természetesen vannak bizonyos elképzeléseink a megoldásra, de erről még korai lenne beszélni... —Az elmúlt két és fél évben nyilván kialakult önben egy kép a társadalom helyzetéről. M it tart a legfontosabb problémának? Min változtatna a legsürgősebben ? — Több ilyen problémát látok. Az egyik a privatizáció folyamatában rejlik. Mindig azt hallom, hogy Közép-Euró- pában nálunk a leggyorsabb a privatizáció. De ugyanakkor több ellenőrzésünk azt igazolja, hogy viszonylag alacsony áron cserél gazdát az állami tulajdon, tehát az állam bevétele nem annyi, mint amennyi lehetne! A másik probléma, hogy nagyon lassú a társadalombiztosítási rendszer átalakítása. Másfél éve dolgoznak rajta, de nemigen látom az előrehaladást! Ezenkívül az állami tisztségviselők még mindig nem bánnak elég ésszerűen a rájuk bízott pénzzel. Vizsgálataink során szinte minden minisztériumban több-kevesebb pazarlást tapasztaltunk. Szerintem a költségvetési deficit akár tíz százalékkal kevesebb lehetne, ha a minisztériumok komolyabban takarékoskodnának. (domi) Ferenczy Europress {Folytatás az I. oldalról) ciós vonala véletlenül egy családi ház közepére esik. Á kérdés, lehet-e határok, korlátok között élnie egy családnak. Van-e lehetősége arra, hogy ez ellen tiltakozzon, cselekedjen? Meg lehet-e szokni, bele lehet-e törődni? A darab, noha a század első felében íródott, a mai napig aktuális. Itt a végeken még inkább. Jó lenne határtalanul élni ebben a térségben míndannyiunk számára. Erre gondolhatott Bhöm György, az egyfelvonásos dramaturgja is, amikor a darab végén gyerekek nyújtottak s fogták meg egymás kezét a feloldott határ tövében. A darab aktuális, a szatirikus elemek szinte kínálják magukból a rutinos színészt is próbáló játékot — fergeteges előadásra szánt mű ez. Mindebből, sajnos a jó szándék ellenére is, csupán egy tanulságos iskolapélda lett. Az első éves színinövendékek teljesítménye — szintjükhöz képest — nem volt rossz, de még nem tartanak ott, hogy a színházba járó közönség előtt is megmutassák, mit tudnak. Amolyan szakmai titoknak minősül még bontakozófélben lévő tudásuk, tehetségük. Hiszen csak a szakmában jártas látja, érzi a gesztusok, jelenetek lehetőséFOTÓ: LEHOCZKY PÉTER gét. De ez nem szégyen. Előttük van még egy pár év a szakma alapjainak elsajátítására, van még mit tanulniuk. Senki nem lesz egyszeriben választott szakmájának biztos tudója. A színészmesterségről nem is szólva. A rendező, Balázsovits Lajos mindent megtett, amit meg lehetett. Profi színházi emberként, lélekjelenlétével, színpadi rutinjával, a szerep adta lehetőség kihasználásával többször segítette át a kínos pillanatokat. A gyerekek bátorsága, a feladatvállalása dicsérendő. Esendőségük — ha tehetséget takar — elnézhető. Muzslai Katalin Forró Pál: Pezsgős vacsora í. Egyetlen frankom sem volt. Igazán, szégyen-gyalázat, hogy egy gazdag család gyermeke kivert kutya módjára kénytelen kódorogni az utcákon, csak azért, mert lángész. Nem bánom, nevezzenek szerénytelennek vagy képzelgő bolondnak, egészen bizonyos, hogy eljön majd az idő, amikor a gúnyolódok alázatos hízelgéssel fogják kegyeimet keresni. E pillanatban két kéziratom van a kiadóknál és ha könyvem megjelenik, akkor egyszerre minden meg fog változni körülöttem és derék gyapjúmosó és -szövő családom szégyenkezve fogja ismét megnyitni előttem a családi kasszát, amelytől most ridegen száműztek. A ruhám szerencsére még kifogástalanul elegáns. Hála barátaimnak, albérleti szobám egyhe'ÍÚbérét is előre kifizettem és este Viktornál fogok vacsorázni, aki műtermi mulatságot rendez. Csodálatos az ilyen júniusi délután a Tuilleriák parkjában. Az egész világon sehol- sem lehet ennél szebb az alkony, tele virágillattal, párfőmmel és fiatal nőkkel. A nőknek határozottan tetszem. Sejtik bennem a kiválasztott férfileiket és minduntalan érzem, hogyan szegeződik rám egy-egy édes, biztató pillantásuk. Es ez az, ami megaláz és kétségbeejt. Számomra minden nő és minden szerelem reménytelen. Hiszen még annyi pénzem sincsen, hogy egy szál virággal vagy egy zacskó savanyúcukorral kedveskedhetnék nekik. Nem tudnék beülni egy cukrászdába, nem kínálhatnám meg őket egy csésze espresso feketével vagy egy pohár sörrel. Hogy mit jelent ez, azt csak az értheti meg, aki maga is művész. Mert a művész számára a nő annyi, mint a friss levegő, mint a falat kenyér, sőt ennél is több. Minden. Áz ihlet forrása, megindítója minden hangulatnak, a kazán, amely nemcsak fűti, hanem színesíti, kirobbantja a mesterművet lelkünk legtitkosabb mélységéből. Csak ne volna ilyen fűszeres ez a nyáreleji levegő, ne feszülne minden kis idegszálamban, a bőröm pórusaiban a vágy, hogy hangulataimat megosszam egy imádandó kis nővel. Meg kell bolondulni ettől. Hát így mentem azon a végzetes és csodálatos napon, álmodozva és boldogtalanul, amikor elém döbbent a látomás. Minden nagy író egy kicsit próféta is és így a látomás maga nem is lett volna megdöbbentő, de a nő, aki elém rajzolódott, egyszerűen földhöz szegezett, elképesztett. Karcsú, gusztusos, mosolygós volt, vöröshajú és szinte való- színűtlenül fehér bőrű, fekete szeme csak úgy csillogott. Egyszerű, de finom berakott szoknyát és fehér blúzt hordott, valamelyik nagy áruház tisztviselőnője lehet. Elképedésem olyan őszinte és együgyű volt, hogy a lány elnevette magát, rámöltötte a nyelvét és azt mondta: — Be-e-e! Mit bámul? Sohasem látott még lányt? — Ilyet még soha! — mondtam lelkesen és abban a pillanatban megőrültem. Igen, tisztára elvesztettem az eszemet, mert csak így lehetett, hogy megfeledkeztem nyomoromról, Viktor meghívásáról, az egész világról és csak egyetlen, mindent elsöprő akarat viharzott bennem: együttmaradni ezzel a női csodával. — Kisasszony — dadogtam — nekem ma születésnapom van, de még senkitől nem kaptam semmit. De tudtam, éreztem, hogy valami csodálatos ajándék várakozik rám és azt itt kapom meg, éppen a Tuilleriák kertjében. A lány elnevette magát. — Ilyen folyékonyan tud hazudni? Maga hallatlan csirkefogó lehet! — Nem hazudtam, mademoiselle! Mert én e pillanatban igenis újjászülettem, tehát születésnapom van. És ezt meg kell ünnepelnünk. Csodálatos és pazar bankettet fogunk tartani! Az embernek úgy látszik, még akkor is az ördög súgja a szavait, amikor egy angyallal áll szemben. Csak ez magyarázhatja meg arcátlanságomat. Vacsorára hívom a lányt, mikor egyetlen frankom sincs a zsebemben. De éreztem, hogy az orkán ellenállhatatlanságával kell előretörnöm. Imponálni akartam ismeretlen szépemnek, aki nyilván nemigen találkozhatott még ilyen gáláns gavallérral. — Elfogadom a meghívást — mulatott a leány —, de úgylátszik, maga csakugyan újszülött, akinek még neve sincsen, ezért nem mutatkozott be. Hát tudja mit? Én leszek a keresztmamája és egy szép nevet adok magának: Fül- lentőcske! Hogy tetszik magának? — El vagyok ragadtatva. És a maga neve? — Hófehérke. — Isteni. De remélem, a herceg és nem a törpék szereprét szánta nekem. Hiszen törpe már a termetem miatt sem lehetnék! —r Óh, legyen nyugodt, láttam én már magánál magasabb fiúkat is, akik egészen kicsinyek lettek mellettem. A közelben villamos transzparensek, sejtelmes neoncsövek sugározták felénk Párizs egyik legelőkelőbb éttermének cégtábláját. — Menjünk oda! — indítványoztam és tulajdonképpen igazam volt. Ha az embernek egy centje sincsen, egészen mindegy, hogy végül honnan hurcolja el a rendőrség. Egy söröspincéből vagy a Grand Hotelből. Hófehérkének szemmel láthatóan impxmált az ügy. Érdeklődve nézett végig rajtam és egy kicsit vonakodva jegyezte meg: — Ehhez nem vagyunk eléggé előkelőén felöltözve. Ide csak frakkban és estélyiben szoktak menni. — Nem baj. Külön szobában téríttetek! A pincérek kissé meg voltak rökönyödve, de én olyan fölénnyel, határozottan rendelkeztem, hogy feltétlenül meglátszott rajtam az a néhány százezer frank tanpénz, amelyet e rutin megszerzésére költöttem. Néhány perc múlva egy bájos kabinetben ültem Hófehérke mellett és előételnek osztrigát rendeltem kaviá- ros göngyöleggel. Messalina, a hírhedt római császámő valahányszor egy ifjút óhajtott kegyeiben részesíteni, mindig diszkréten megsúgta neki, hogy hajnalra kivégezteti, hát legalább hátralevő néhány óráját igyekezzék megédesíteni. Â boldogtalan áldozat persze őrjöngve tett meg mindent, hogy a császár- nőt lebódítsa és csókjain keresztül kegyelemre bírja, de hiába. Hát ilyen halálraítéltnek éreztem én is magam. Ittam, bolondul és féktelenre korbácsolt szenvedéllyel. Soha nem éreztem így a szerelmet és fiatalságot. De Hófehérke is egészen csodálatos volt. Mintha ő is különös titkok béklyójából szabadult volna fel. Édes volt, forró és elragadó. Amikor összecsóko- lództunk, s szívem mélyéig éreztem e csók ízét. Szerelmes, hálás csók volt, játékos s mégis asszonyian forró és követelődző. Soha életemben nem éreztem még ehhez hasonló gyönyörűséget. Virágba és a mámorba borult minden körülöttem és szerettem volna belenyújtózni és megsemmisülni, a végtelenbe oszlani ebben a nagyszerű hangulatban. — Szeretlek! — mondtam és sohasem mondtam még ki e szót több szenvedéllyel és őszinteséggel! — Milyen szép, milyen nagyszerű ez! — sóhajtott boldogan az én Hófehérkém.— Csodálatos est és ezt csak neked köszönhetem, drága Fül- lentőcském. Most legjobb lenne megállítani az időt, hogy örökké így maradhassunk, ebben a nagyszerű hangulatban. (Folytatjuk)
