Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-22-23 / 198. szám
O t 1992. augusztus 22-23., szombat-vasárnap CSALÁD OTTHON }-----------—--------------------------------------------------------------------------f sa Gazdaképzés a Obérés megyei hírlap -ban 7. Gyakoribb takarmányozási hibák - különös tekintettel a tápetetésre Az állatok a keverékekben jobban kihasználják a takarmányt, mint ha az egyes összetevőket külön-külön ennék meg. Keverékekben az egyes tápanyagok és hatóanyagok aránya is jobb: ami az egyik takarmány-összetevőből hiányzik, a másik pótolja (pl. a kukoricában kevés a fehérje, a szójában sok). így jelentősen kevesebb, mintegy 75—85 százaléknyi abrak szükséges, mintha ezeket a takarmány-összetevő növényeket külön-külön juttatnánk állatainknak. A jó keveréktakarmány (táp) az állat minden fontosabb táplálkozási igényét kielégíti, folyamatosan azonos összetételű, a vitaminokat, ásványi anyagokat, hatóanyagokat a szükséges mennyiségben és arányban tartalmazza, egységnyi mennyiségével kb. 25—30 százalékkal több húst állíthatunk elő, mint kizárólag gazdasági keverékekkel, mentesíti a gazdát a takarmány-összeállítási gondoktól, ezért úgy, ahogy van, minden kiegészítés nélkül kell etetni. Hangsúlyozom, a fentiek a jó tápra vonatkoznak! Gyakori hiba az ötletszerű kiegészítés, hígítás. Drágák a tápok, ezért költségcsökkentés címén szokták hígítani úgy, hogy a szükségesnél lényegesen kevesebb mennyiséget különböző gazdasági takarmányokkal egészítik ki. A „spórolás” következménye azután sokszor a különféle emésztőszervi betegségek okozta károsodás, a tápanyag-, vitamin-, ásványi- anyag-hiány miatti termeléscsökkenés, vagyis végeredményben a drágább termelés. Nem arról van szó, hogy ne takarmányozzunk olcsóbban, de ez szakszerű legyen, vagyis: a) ha a tápot alaptakarmánnyal pótoljuk, akkor gondoskodni kell a fehérje-, vitamin-, ás- ványianyag-kiegészítésről is; b) egyszerűbb, ha csak koncentrátumot veszünk és attól függően, hogy milyen tápot kívánunk készíteni, különféle gabonadarákkal ezt hígítjuk 3-7-szeresére. ' A koncentrátumok, szuperkoncentrátumok (ezek bekeverési aránya 6-12 százalék), pre- ntixek (ezek bekeverési aránya általában 0,5-1 százalék) elkeverését mindig az előírt százalékban (zsákon, csomagolóanyagon rajta kell hogy legyen!) és egyenletesen végezzük! Súlyos hiba az előírtnál több vagy kevesebb felhasználás! A tápanyagokat (fehérjéket, zsírokat, szénhidrátokat), sőt a hatóanyagokat és ásványi anyagokat is az állat különböző korban és testtömegben más-más mennyiségben és arányban igényli. A tápok összetétele ennek megfelelően korcsoportonként különböző, és azok másmás elnevezésűek: indító-, nevelő-, hizlalótáp. Súlyos hiba, ha valamelyiket is más'korcsoporttal etetjük, mint amelyiknek készült. Ez a hiba elég gyakori, sőt nemegyszer előfordul, hogy más állatfajjal etetik (pl. baromfitápot malaccal). A tápok éppen azért, mert többféle összetevőből állnak, változatosabb baktériumflórát alakítanak ki az állatok bélcsatomájában, ezért a korcsoportonkénti tápváltozások fokozatosságát szigorúbban be kell tartani, mint a gazdasági takarmányok etetésekor! Gyakori hiba a „gépies” etetés. A rossz tápminőségről a gazda nem tehet (kivéve, ha azt tárolási hibák okozták), viszont egész évi munkájának eredményét meghiúsíthatja, ha csak egy hétig rossz minőségű vagy hiányos beltarlalmú tápot etet. Legyünk résen, naponta, sőt etetésenként figyeljük az étvágyat, a takarmányfogyasztást. A takarmányt legjobban az egészséges állat minősíti. Ha ugyanis beteg az állat, nincs sem éhségérzet, sem étvágy; ha nem beteg az állat, hanem a takarmány rossz, éhségérzet van, viszont étvágy nincs. A takarmányt sokszor a bélsár állapota is minősíti. Amikor a bélsárürí- tés zavart (nehezített, önkéntelen, túl ritka vagy túl gyakori), a bélsár alakja, összeállása rendellenes (apró, golyós, bogyós vagy túl híg), mennyisége a normálisnál kevesebb vagy több, gyakoriak annak szín- és szagrendellenességei (túl bűzös, nyálkás, véres), mindig gondolnunk kell minőségi vagy etetési hibákra is. A takarmányt természetesen lehet, sőt bizonyos esetekben (ezekről később szólunk) kell is mintavétel utáni laboratóriumi vizsgálattal minősíteni. Legjobb a megelőzés! Mindig ellenőrizzük a szavatossági időt! Ha akár egyetlen etetés után étvágytalanságot, rendellenes étvágyat, hányást, hasmenést vagy bármilyen viselkedésváltozást észlelünk, az állatorvos megérkezéséig függesszük fel annak a tápnak az etetését! Minőségromlás valószínű, ha: — a takarmány színe, szaga, állaga nem az illető tápra jellemző; — abban kisebb-nagyobb csomók vannak; — íze — csipetnyit a nyelvre téve — kellemetlen, csípős (avasodás); — nagyobb tömegben szürkésfehér vagy rózsaszínes árnyalatú bevonatot látunk rajta (pe- nészesedés); — hőmérséklete melegebb a környezeténél (erjedés). Jó módszer a próbaetetés: az evési viselkedés a durvább hibákról azonnal tájékoztat. A tápok könnyen romlanak, a benne lévő fehérjék és zsírok könnyen avasodnak. Ügyeljünk arra, hogy tárolás közben nedvesség ne érje, lehetőleg 10—15 fokos hőmérsékletű helyiségben ömlesztve tároljuk (zsákban befülled), időnként megforgatjuk, „átlapátoljuk”. Igen sok probléma adódik abból, hogy a diétás és gyógyszeres takarmányokat, takarmánykiegészítőket ötletszerűen és nem szakszerűen használjuk, hogy a diétáztatást összekeverjük a koplaltatással, hogy ezeket nem kellő időben és módon alkalmazzuk (másképpen kell pl. diétáztatni a borjút, mint a malacot, másképpen kell diétáztatni egyszerű túl- etetéskor, mint bélgyulladás vagy mérgezés esetén stb.). Nemcsak tápetetésnél, de minden takarmányfelhasználásnál gyakori hiba a hiányos táplálás vagy ellenkezőleg, a túltáplálás vagy luxusfogyasztás, az átmenet nélküli takarmányváltoztatás és az etetési idők be nem tartása. Ezekkel a kérdésekkel az egyes állatfajoknál foglalkozunk. Dr. Böő István Kengurumonológ: Ha azok a lusta emberek is rendszeresen tornáznának reggel, ők is ilyen ruganyosak lennének, hogy meg tudnák nyalni saját talpukat Hogy ez milyen állati! Mit tehet ekkora melegben egy jegesmedve? Ha egyszer rossz a kedvem, s lóg az orrom, A legjobb fejest ugrani a hideg vízbe azt egy léggömbbel sem lehet felemelni... Végre: Phű, de nehéz napom volt ma is... Részeg vagyok rózsám, mint a csap... — Ez valami kedélyes, régi nótának tűnik. — Az is. így szól a folytatása: nem aludtam három éjjel, három nap. Jó kis mulatós nóta. Nem ismeri? — Nem. Szerencsére. Az én családomban nem voltak, és nincsenek alkoholisták. — Még olyanok sem, akik szívesen isznak, de még nem alkoholisták? Csak szeretnek inni és tudnak is. — Hál’ istennek, a családi legendárium sem tart nyilván se részeges, se italozó alakokat. Olyat igen, és ez az anyai nagyapám volt, aki szódavízen, málnaszörpön kártyázott egész éjszaka. A csúcs nála is a három éjjel, három nap volt. Szép teljesítmény. — Szerette az öreg urat? — Sajnos nem ismertem. Két évvel a születésem előtt halt meg. Mindenki azt mondja, jó, sőt remek ember volt, még a kártyaszenvedélyével együtt is. — Soha nem is ivott? — Nem, mert egyszer fiatal korában csúnyán berúgott, s akkor azt mondta, ő disznó még egyszer nem lesz az életében. Nem is lett. — És maga? Őszintén, sohasem volt részeg? — Persze hogy voltam egy párszor egyetemista koromban, de hamar észhez tértem. * * ¥ — Az én gyerekkorom egy rémálom, hogy az anyám életéről ne is beszéljek. O meg mi, hárman gyerekek, állandó rettegésben éltünk, hogy mikor, milyen állapotban jön haza az apám. Attól függött ugyanis, hogy milyen és mekkora ramazurit csinál. — Pedig azt mondják, nem rossz ember... — Józanon nem is volt vele semmi baj. Különben, hogy most milyen, nemigen tudom. Anyám halála után megszakítottam vele minden kapcsolatot, annyit azért hallottam, hogy már nem iszik olyan keményen. A második asszony valamelyest kordában tartja. — Lehet? — Úgy látszik, bár én kétlem. Aki úgy le tudott aljasodni az italtól, mint ő... Szörnyű volt, szörnyű. Kamaszkoromban egyszer, egy éjszaka, azt hittem megölöm, azért amit anyámmal csinált. Először egy hányinger jött rám az undortól, aztán megszállt a düh. Végül még csak meg sem ütöttem. Csak... — Csak? — Meggyűlöltem. És megfogadtam, inkább haljak meg, minthogy valaha is alkoholista legyek. — Nem is lett? — Nem. Még italos sem. Ünnepkor, névnapon egy-két pohárral megiszom valamit, de csak annyit, hogy meg sem látszik rajtam. Erre nagyon vigyázok. r * * * — Ismeri ezt a nótát? — Igen. És tudja mi az érdekes? Ez a nóta lehet olyan százéves, népszerű meg mondjuk az első háború előtt és után volt. Akkor, amikor az alkoholizmus még gyerekcipőben járt. — Ez a kedélyes hang a mai, népbetegség jellegű alkoholizmus közepette szinte elképzelhetetlen. Ez még a könnyed mulatgatások világát idézi. Ugye? — Azt. Amit az akkori filmek népszerűsítettek. Jávor Pál, az igazi magyar úr, a föld- birtokos, aki húzatja a cigánnyal egészen addig, míg mindenét elmulatja. — Ha volt is ilyen az életben, messze nem ez volt az általános, mint ahogy most sem az alkoholizmus jellemzi a társadalmat. — Nem. Ha arra gondolok, hogy az én gyermekkoromban egy ötezer lakosú településen 2-3 megrögzött részeges csoze volt, és mennyi ma ott az alkoholista, hogy a nagyivókról ne is beszéljünk, akkor óriási a különbség. Nem előnyére változott a világ. Vass Márta
