Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-19-20 / 196. szám

1992. augusztus 19-20., szerda-csütörtök

MONDÁK

iRÉKÉS megyei hírlap

Szent István király emlékezete

Andorás vitéz

Örült az egész ország, örvendezett a kereszténység is, amikor I. Istvánt királlyá koronázták. Fényes ünnepséget rendeztek, még lovagi tornára is meghívták a vitézeket. El is jöttek a vitézek a világ minden tájáról, hogy erejüket és ügyességüket összemérjék a magyarokéval.

Az ifjú király erősen aggodalmaskodott, mert félt, hogy szégyenben maradnak a vitézei. Attól tartott, hogy az új vívást, a lándzsatörést a magyarok még nem tanulták meg, és elmaradnak a nyugati vitézek mögött.

Nem is hiába aggódott. Egymás után hulltak porba a magyar vitézek, és már-már úgy látszott, hogy egy német vitéz lesz a győztes.

De ekkor előlépett egy Andorás nevű vitéz, aki azt mondta a társainak:

— Életre-halálra hívjátok a németet!

Kihívták, és a német el is fogadta.

A két vitéz előrefeszített lándzsával vágtatott egymás ellen. Akkora erővel csaptak össze, hogy a két lándzsa mindját miszlikbe szakadt. A német lovag megingott a nyeregben, Andorás keményen tartotta magát.

Ezután kardot rántottak. Andorás csak egyet vágott, de azzal az egy csapással kettéhasította a német vitézt, pedig tetőtől talpig páncélba volt öltözve.

A király mindjárt vitézei közé választotta, címert is készíttetett neki. Andorás vitéz címerén egy páncélos vitéz áll, kétoldalt pedig dühös oroszlánok, amelyek koronát viselnek.

Andorás vitéz vezér lett a király seregében. Olyan bátran harcolt Gyula vezér ellen, hogy István király Erdély helytartójává tette.

Szent István király hadjáratai

Amikor Szent István király a népet keresztény hitre térítette, sok vezér ellene szegült, mert nem akarták elhagyni a pogány hitet. Ezért Szent István király hadat kiáltott a vezérek ellen.

Először Koppány vezért támadta meg, akinek Somogybán volt birtoka. Koppány már Géza fejedelem idejében hatalmas vezér volt, és a fejedelem halála után Istvánt meg akarta öletni, hogy örökségét megszerezze.

Ezért Szent István király összegyűjtötte seregét, és megtámadta Koppány vezért. A királyt a Garam folyó partján övezték fel először karddal, itt állítottak testének őrizetére két főembert, 1 fontot és Pázmányt. Az egész sereg vezetését a király egy német úrra, Vencellinre bízta.

Megkezdődött az ütközet, mindkét részről nagy bátorsággal harcoltak, végül hosszú és véres küzdelem után Szent István király győzelmet aratott.

Ebben a harcban Vencellin ispán levágta Koppány vezért, ezért Szent István nagy birtokkal ajándékozta meg.

Szent István király Koppány testét négyfelé vágatta. Testének egyik darabját elküldte az Esztergomi-, másikat a Veszprémi-, harmadikat a Győri-kapuhoz és a negyediket Erdélybe.

A csata előtt a király fogadalmat tett Istennek, és fogadását híven be is váltotta. Azt fogadta, hogy a Koppány vezér birtokán élő nép gyermekeiből, terméséből és barmaiból örök időkre tizedet adjon Szent Márton klastromának.

Ezután Szent István király híres és eredményes hadat indított nagybátyja ellen, akit Gyulának hívtak.

Gyula ebben az időben az erdélyi tartományt kormányozta.

Szent István király Gyula vezér seregét legyőzte, magát a vezért, annak feleségét és két fiát elfogta, és Magyarországba küldte őket.

Gyula vezért élete fogytáig tömlőében tartotta, mivelhogy hitében megátalkodott, és a kereszténységre nem hajlott.

Ezután Szent István egész Erdélyt, ezt a hatalmas és gazdag tartományt minden kincsével együtt Magyarországhoz kapcsolta. Márpedig Erdélyt sok folyó öntözi, ezeknek a fövenyében aranyat találnak, s annak a földnek az aranya igen jó.

Hadat viselt Szent István a híres Tonuzóba ellen is, aki Taksony fejedelem idejében telepedett le az országban. A fejedelem sok földet adott To- nuzóbának, aki hercegi vérből származott.

De amikor Szent István király szóval is biztatta, és a magyarokat mind megkeresztelte, Tonuzóba hitében megátalkodott, és a kereszténységre nem hajlott. Ezért a király elítélte, és feleségével együtt az Abádi-révnél elevenen elte- mcttette. Sem ő, sem a felesége nem élhet a Krisztusban örökké, de fiuk, Urkund meg- keresztelkedett, ő már a Krisztussal él mindörökre.

Amikor a belső ellenséget legyőzte, Szent István hadat indított Keán ellen, aki a bolgárok és a szlávok vezére volt.

Keán vezér népei a Balkánon laknak, ezért legyőzésüket a természet megnehezíti: a magyarok itt nehéz, súlyos harcokat vívtak. Végül mégis győzelmet arattak, és az utolsó csatában maga Keán vezér is elesett.

Ebben a hadjáratban a király rengeteg kincset szerzett: sok aranyat, gyöngyöt és drágakövet zsákmányolt.

Ebből a sok kincsből Szent István király erősen meggazdagodott, de gazdagságát, minden kincsét az egyházra áldozta. A székesfehérvári székesegyházat, amelyet ő maga alapított, ellátta aranyoltárokkal, -kelyhekkel, -keresztekkel és színarannyal bevont, drágakövekkel kirakott főpapi öltözetekkel.

István király ítélete

Messze földön emlegették István király igazságos ítéleteit, ezért idegen országokból is sokan eljöttek, hogy a szavát meghallgassák, és amit elrendelt, azt végrehajtsák.

Történt egyszer, hogy hatvan besenyő férfiú útnak indult, és Szent István király udvarába igyekezett. Ahogy illett, gazdag készülettel, sok ajándékkal indultak el, s nemsokára Bolgáriából Magyarországra érkeztek.

Ekkor az őrségen álló magyar katonák, akiknek viaszból volt a lelkűk, meglátták a besenyők megrakott szekereit,

megrohanták a besenyőket, néhányat közülük karddal levágtak, másokat megsebesítettek, és a szekereket teljesen kifosztották. A sebesülteket félholtan az úton hagyták, ők maguk pedig szélsebesen elvágtattak.

Amikor a besenyők magukhoz tértek, tanácskozni kezdtek, hogy mitévők legyenek. Végre úgy határoztak, hogy folytatják az utat, és István király ítéletére bízzák magukat.

Véresen, piszkosan álltak a király színe elé. Amikor pedig a király megszólította őket, mind odaborultak a lábához.

István király csodálkozva nézte a porlepett és véres alakokat, és azt kérdezte tőlük:

— Szóljatok, mi a bajotok oka.

— Ó, urunk —- mondották —, mi a te ítéleted meghallgatására indultunk útnak, s lám, elvetemült katonák megtámadtak, és minden pénzünktől, vagyonúnktól megfosztottak.

A király ezen nagyon felháborodott, de minthogy lelkében bölcs volt, felháborodását sem arcával, sem szavával nem mutatta, hanem indulatait megfékezte. De mindjárt parancsot adott, hogy azokat a katonákat, akik a rablásban részt vettek, meghatározott napon színe elé állítsák. Ez meg is történt.

A király szigorúan végigmérte a katonákat, és azt mondta nekik:

— Ti Istennek törvényét megszegtétek, ártatlan férfiakat meggyilkoltatok, az ország vendégeit kifosztottátok. Ahogy ti cselekedtetek, úgy

cselekedjék az Isten veletek énelőttem. Aki a törvényt megszegi, meg kell azt büntetni.

Ahogy a halálos ítélet elhangzott, a katonák megragadták a rablókat, és az út mellett kettesével felakasztották őket.

István király a besenyőket bőségesen kárpótolta, minden

veszteségüket megtérítette. Mindezt azért cselekedte, mert Magyarországot minden külföldi menedékének szánta, olyan országnak, ahová mindenkinek szabad bejárása legyen, és senki a vendéget bántalmazni, sértegetni ne merészelje.

Lett is foganatja a király szavának: amíg ő uralkodott, egyetlen vendégnek nem görbült meg még a hajaszála sem.

A sapkatöltés

Amikor Szent István Szalacs- ka várát ostromolta, katonáival sokáig volt a vár körül, mégsem tudta bevenni. Később biztatta katonáit, hogy szökjenek be a várba, de egyik se mert bemenni.

Ekkor Szent István fogott egy rossz kereket, és bekarikázott a várba. Itt bognárt keresett, s talált is. Neki adta a kereket, hogy csinálja meg másnap reggelre.

Estefelé járt az idő, szállást keresett. Kapott is szállást egy öreg néninél. Amikor lefeküdtek, azt mondta Szent István a néninek:

— De nem tudja ez a Szent István ezt a várat bevenni!

Azt mondja rá az öreg néni:

— Nem ám, pedig már régóta ostromolja. Pedig ha minden katonája csak egy sapka földet hozna, akkor már be tudna lovagolni.

Szent István reggel elment a bognárhoz, elkérte a kereket, és kikarikázott a várból.

Úgy is tett, ahogy a nénitől hallotta. Minden katona egy sapka földet vitt a várhoz. Mikor már magas töltés lett, beugrattak és elfoglalták.

Még ma is megtalálhatók ezek az úgynevezett sapkatöltések.

A veszprémi Gizella-kápolna

Amikor a pogányok Veszprémet megtámadták, csak Gizella királyné volt odahaza. Szent István király járta az országot, mert éppen sereget gyűjtött a pogány ellen. Amikor neszét vette a bajnak, egyszerre Veszprém alatt termett.

De a síkság felől nem lehetett bejutni a várba, mert az ellenség minden utat elfoglalt.

Szent István király ekkor a meredek szirtek felé került. De annyi ideje se maradt, hogy a lováról leszálljon, mert a pogányok észrevették, és egyszerre megrohanták.

Gizella királyné éppen az uráért imádkozott a templomban. De a nagy riadalomra kifutott a templomból, s hát látta, hogy Szent István lóháton nekiugratott a sziklának.

A királyné nagy sietségében a fényes feszületet is magával hozta, és azzal kezdett integetni, mutogatta az urának, merre fordítsa a lovát. így a király a meredek gyalogjárót megtalálta, de a pogányok utolérték volna, ha közben el nem haji- gálja egymás után a palástját, a kardját, az erszényét és az aranyláncát.

Amíg a pogányok a király drágaságain marakodtak, és lovának aranypatkóját a sziklából feszegették, Szent István baj nélkül felért a várba.

Amikor a pogányok látták, hogy Szent István fent van a várban, nagyon megrémültek, és gyorsan elvonultak a vár alól.

Arra a helyre, ahonnan Gizella királyné integetett, Szent István kápolnát építtetett.

Szent István rejteke

Volt egyszer egy öreg pásztor, aki mindig a Racsa hegy oldalában legeltetett. Nem tartott semmitől, mert vadállat nem volt a közelben. No, ha nem volt, mégis mindennap eltűnt egy bárány a nyájból.

Szólítja az öreg pásztor a bojtárgyereket, és mondja neki:

— Hallod-e fiam! Erre vadállat sohasem jár, mégis mindennap eltűnik egy bárány. Járj utána, s nekem eléte- remtsd, mert ha nem, csúfat látsz!

Jól van, a bojtárgyerek kezd vigyázódni, hát észreveszi, hogy déltájban egy fehér bárány kapja magát, egyet szökik, azzal megindul, és egy kicsi barlang nyílásában eltűnik.

Több se kellett a bojtárlegénynek! Mindjárt utánaindult a báránynak, és a szűk folyosón egyre haladt a nyomában.

Hát egyszerre a folyosó kitágult, és a bojtár egy nagy, föld alatti üregbe ért.

Abban a föld alatti üregben lovas katonák voltak, mind régi-régi fegyvert viseltek, és mindegyik aludt a ló hátán.

A bojtárfiú először nagyon megijedt, de aztán megbátorodott, és költögetni kezdte a katonákat. De hiszen költöget- hette, mert egy sem ébredt fel.

Akkor a fiú továbbment, s hát egy nagy asztal mellett meglátta Szent István királyunkat, akinek olyan hosszú szakálla nőtt, hogy az asztalt körülérte.

Odamegy a bojtárfiú a királyhoz, s hát látja, hogy az is alszik.

Kezdi költeni, s azt mondja:

— Ébredjen felséged!

Megébred erre a szóra a király, de azt mondja:

— Még nincs itt az ideje!

Akkor a fiú még egyszer

próbát tett a vitézekkel, de hiába', mert egyik sem ébredt fel. Mit tehetett? Visszafordult, és a szűk folyosón át visszatért a gazdájához.

Szent István azóta is ott rejtőzik a Racsa hegy üregében, és azt várja, hogy mikor szabadíthatja fel a szegény népet.

István király betegsége

Nagy gonddal nevelte, nagy szeretettel oktatta István király egyetlen fiát, Imre herceget. Nevelését Gellért püspökre bízta, de az ország kormányzására maga tanította.

Amikor Imre herceg nagyon is korai halállal meghalt, gyászba borult az egész ország, megsiratta az egész nép. István király pedig bánatában súlyos betegségbe esett. Betegségében a gond is kínozta a királyt, mert jól látta, hogy senki sincsen rokonságában, aki halála ütán az országot Krisztus hitén megtarthatná. Ugyanis ekkor még inkább hajlott a magyar nemzet a pogány hitre, mint a keresztény vallásra.

Amikor a király érezte, hogy a betegség erőt vesz rajta, töprengeni kezdett, hogy kit válasszon utódjának. Végre úgy határozott, hogy Vazult, nagybátyjának fiát választja.

Ekkor Vazul fiatalkori vétkei miatt a nyitrai börtönben senyvedett, ezért István király hivatta Budát, Egyrőt fiát, és megparancsolta neki, hogy Vazult a börtönből szabadítsa ki, mert őt választotta utódjának.

Meghallotta ezt Gizella királyné, tanácskozni kezdett Budával, ezzel a gyalázatos emberrel, és Sebes nevű követét, Budának a fiát elküldte hirtelen abba a börtönbe, ahol Vazult őrizték.

Sebes megelőzte a király követét, kitolta Vazul szemét, és fülének üregébe ólmot öntött, azután elmenekült Csehországba.

Ezután érkezett meg a király követe, és a vak Vazult véres sebeivel odavezette a király elébe.

Amikor István király látta, hogy Vazult gyalázatosán megcsonkították, keserves könnyeket hullatott, de betegsége miatt a gonosztevőket méltóképpen megbüntetni nem bírta.

István király ezután hívatta unokaöccsének fiait, András, Béla és Levente hercegeket, és azt tanácsolta nekik, hogy amilyen gyorsan bírnak, meneküljenek, mert csak így maradhatnak életben. Azok pedig a szent király bölcs tanácsát megfogadták, és a bajok, a szenvedések elől Csehországba menekültek.

Kiráiyfej Kalocsáról a 13. század elejéről; a hagyomány szerint István király arcmása