Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-13 / 191. szám

1992. augusztus 13., csütörtök \ HAZAI TÜKÖR «MEGYEI HÍRLAP Reklámszabályozás Az Ipari és Kereskedelmi Mi­nisztérium képviselője szerint az év vége felé várható a belke­reskedelmi törvény reklámo­zással kapcsolatos rendelke­zéseinek módosítása. Az in­tézkedések szerint tilos a sze­szes ital és dohányáru fogyasz­tásra ösztönző reklámozása. Ennek ellenére a város számos pontján és az újságokban is megjelentek a cigarettareklá­mok. A törvény módosítására két lehetőség van: oldani, megszüntetni a korlátozást, vagy szigorúbb megtorló in­tézkedéseket hozni, hiszen szabálysértés esetén a jelenle­gi bírság mindössze 3000 fo­rint. Azt, hogy milyen irányú változás várható, még egyelő­re nem lehet tudni. A joganya­got folyamatosan vizsgálják a szakemberek. Nehéz azt eldönteni, hogy melyik reklám ösztönzi fo­gyasztásra a vásárlókat és me­lyik nem. A törvény meghatá­roz kivételeket is, melyek nem­zetközi sporteseményeken, üz­letek belterületén stb. engedé­lyezik e javak egyébként tiltott hirdetéseinek elhelyezését, így viszonylag könnyű megtalálni a kibúvókat. Garamszegi Gábor, a Philip Morris vállalati kapcsolatok igazgatója elmondta, a do­hányáruknál készek a kompro­misszumra. A reklámokat csak felnőttek által olvasott sajtóban helyeznék el, a televí­zió és á rádió nyilvánosságát is mellőznék. így a szabad akara­tukból nem dohányzókat to­vábbra sem ösztönöznék arra, hogy most kezdjenek el hódol­ni ennek a szenvedélynek. Ipartestületi vámgarancia-alap Együttműködési megállapo­dást kötött szerdán az Ipar­bankház Rt. és a Magánvállal­kozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete. A szerződés ér­telmében az Iparbankház készfizető kezességet vállal az ipartestület tagjai számára vámgarancia biztosítására a következő két hónap idejére. Ezen az időn belül ugyanis lét­rehozzák az ipartestületi ga­rancia-alapot, amelyet az Ipar­bankház fog kezelni. A Toyota készen áll... „Hatvankettes, jeletkezzen hatosnak! Hol járnak? Vegyen elő függeléket, azonnali szál­lítást diktálok... igyekezze­nek...” — recseg a hét minden napján a kocsirádió. A szarvasi mentőállomás 4 men­tőtisztje, 10 ápolója és 9 gép­kocsivezetője adja a folyama­tos mentőellátást a terület kö­zel 40 ezer lakosának. Munká­jukat segíti az egy főből álló takarítószemélyzet és a gazda­sági ügyvezető. Nem kímélte őket sem a kényszerű takaré­koskodás. A délután 2-től este 10-ig üzemelő szállító mentő­gépkocsit egyenlőre ideigle­nesen leállították. A mentő­tiszttel kivonuló, legjobban felszerelt Toyota esetkocsi is csak reggel 7-től délután 5-ig végzi életmentő feladatát. Napközben még 3, úgyneve­zett szállító gépkocsi dolgo­zik, mentőápolóval és az előírt alapfelszereléssel. Estére és éjszakára (délután 5-től reggel 6-ig) azonban az ellátási kör­zetre mindössze egyetlen alapfelszerelésű szállítókocsi marad. Ezt az állapotot megszünte­tendő, sürgetik Szarvason a 24 órán át kivonulásra kész eset­kocsi beindítását, mely ellátná Szarvason kívül Békésszent­Életmentő mentő a Toyota andrás, Csabacsűd, Kardos, Kondoros, Örménykút és Hu- nya községeket. A technikai és személyi háttér megvan, az anyagi problémák akadályoz­zák a 24 órás esetkocsi beindí­tását. Az érintett települések önkormányzatainak mérsékelt anyagi áldozatvállalása sokat lendítene a minőségi sürgőssé­gi betegellátáson. Nagy segít­ség a megye ellátásában a ki­válóan felszerelt, legtöbbször mentőorvossal kivonuló bé­késcsabai rohamkocsi, a Mer­cedes, de éjszaka gyakran ijesztően megszaporodnak a sürgős hívások. Szorgalmaz­ARCHÍV FOTÓ zák több mentőállomáson is a 24 órás esetkocsi beindítását, ám anyagi akadályok miatt ná­luk sem kerülhetett még erre sor. Többek között ezért kez­deményezték a szarvasi men­tőállomás dolgozói alapítvány létrehozását, melynek bevéte­leit, kamatait a területi mentő­munka szakmai színvonalá­nak emelésére fordítanak. Bő­vebb felvilágosítást a szarvasi mentőállomás jellegzetes, „04 az életért alapítvány” feliratú kék pólóiban dolgozó munka­társaitól kaphatnak az érdek­lődők. Dr. Gion Gábor Mariska néni és a barátnéja Tegnap itt volt a Rózsi, és nem győzte magát kipanaszkodni. Pedig nem szokása. 0 nem olyan. Inkább az ahogy van, úgy van fajta, aki azt tartja, ráér akkor kiabálni, netán kétség­beesni, ha tényleg van miért. Én se könnyen hagyom el magam, őazonbn a bizakodás élő szobra. Volt. Most megroggyant. Hát nem most jön rám minden baj, épp a legrosszabbkor, amikor egy csomó változás elé nézünk, vetette föl a problémáját. Itt ez a kártyarendszer, az új módi biztosítás, azt se tudja az ember, mi, hogy van, egyedül csak a házi változatú körzeti orvos a fix pont. Azt hallani, hogy a szakdoktorok nem nagyon örülnek a hozzájuk küldött betegeknek. Ha így van, akkor megnézhetem magamat. A magas vérnyomásom ugyan nem érde­kes, karban van tartva; a koleszterin és a cukor sem veszélyes, ha diétázom, még élhe­tek a hetvenhez 10-20 évet. Na, de az 55-ös vérsüllyedés! Vajon mitől lehet, annyit csak kéne tudni... A háziorvosom hümmögött, én meg a fogamra gondoltam, és meg sem álltam a fogászatig, mert a két szemfogam fölött az ínyem be szokott dagadni. Ki is derült, hogy jócskán lesz babrálni való a számban, míg minden rendbe lesz. Közben a térdem és a derekam is rázendített, alig bírok járni. Hát akkor majd többet ülök, ülve meg többet olvasok, gondoltam. Párjiap múlva kiderült, hogy vagy á szemem rossz vagy a szemüve­gem. A fülemmel már régebben baj van, nem hallok jól. És már reggel bedagad a bokám... Mire idáig ért szegény, maga is megsokall­ta, s befejezte azzal, hogy Mariskám, megöre­gedtem. Engem mindenestől ki kéne cserélni. Mint az én 16 éves hűtőgépemet, mondtam. Erre a Rózsi előbb kacagott, majd sóhajtozva így szólt: hiszen, ha mink is hűtőgépek vol­nánk...! Vass Márta Az ünnep az egész nemzeté Nem múlik el ünnep anélkül, és nem közeledhet úgy ünnep­lésre méltó esemény, hogy ne kerüljenek felszínre az indula­tok. Már többféle sajtótermék hírül adta, hogy egyes politikai erők felháborodottan fogadták a hírt, miszerint az MSZMP Thürmer Gyula vezetésével Gyomaendrődön kíván orszá­gos rendezvényt szervezni, s így szeretnék köszönteni az ál­lamalapítás ünnepét. A pró- és kontra vélemények egyik cso­portját sem kívánjuk szaporí­tani, hiszen a vihar elült, s az MSZMP is máshol ünnepli Ist­ván király napját. Annál érdekesebb azonban, hogy joga van-e egyetlen poli­tikai szervezetnek is kizáróla­gosan magának nyilvánítani bármelyik ünnepünket is. Sze­rintem nem. Nemzetünk sors­fordulóinak tiszteletben tartá­sa és ezzel együtt köszöntése vagy akár az emlékezés — minden magyar állampolgár egyenlő joga. A politika szé­gyenének és egyes pártok fel- sőbbrendűségi hisztériájának tartom, hogy az ünnepeket be­mocskolják, alantas politikai törekvéseikkel és a hatalom megtartására vagy megvédé­sére irányuló tevékenységük szolgálatába állítják. Vissza­taszító a törekvés, ki a magyar és ki a magyarabb, ki az igazi hazafi, és ki az, aki érdemes arra, hogy nemzeti ünnepein­ket köszönthesse. . Nem az az igazi hazafi, aki ezt folyton-folyvást hangoz­tatja, és nem mindig az a prófé­ta, aki önmagára osztja e sze­repet. Lehet valaki csendesen is magyar, nem kell hozzá han­gosan üvöltöznie, és különö­sen nem kell másképp gondol­kodó társait kevésbé magyar­ként feltüntetnie. Nem táplá­lok illúziót a politikai eszköz­tárak iránt, azonban szeretnék egyszer olyan korban élni, amikor az ellentétes érdekű pártok felül tudnak kerekedni saját önös érdekeiken, leg­alább nemzet ünnepein. Ez lenne az igazi ünnep, s ez lenne az igaz magyarság. Papp János Rendkívüli ajánlat! Háztartási műszaki cikkek és híradástechnikai készülékek vására. Kedvezményes árakon tévék, videók, rádiós magnók, musik-centerek, kempingkerékpárok 8500 Ft-ért. Amíg a készlet tart! Jöjjön el, majd meglátja! Gyula, Pósteleki u. 1. Telefon: (66) 62-933. Szeghalom, Tildy út 3. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9—18 óráig, szombaton 9—12 óráig. Pierre Pescer: Kaland a levegőben 10. Kimásznak a zsákokkal. Oda­lent a zátonyon, mint valami megriadt nyáj, vihar elől egy­beterelt csorda, ácsorog a tíz ember. Daniels nehezen fojt el egy mosolyt. Nyugodt hangon közli: — Hölgyeim és uraim, csak semmi idegesség. A helyzet az, hogy... — Hogy megfulladunk, mint a patkányok! — üvölt fel Sam Garrick, az üzletember és va­cogva szorongatja zsebében az ázott bankjegykötegeket. — Azt hiszi, mi nem tudjuk, amit maga tud? Fél óra múlva itt a dagály! A nők zokognak. Fred John­son kiabál valamit. Hogy miért nem csinál valamit az Asturi. Ha van pofája öles plakátokon hirdetni a repülés veszélyte­lenségét, akkor most segítsen rajtuk. Akkor tessék... Senki nem figyel rá. Willy Maxbell csukló sírással nyö­szörög, a felesége Daniels elé veti magát. — Segítsen. Daniels a vállát vonogatja. Rettentően megveti ezt a fal­kát, ezt a néhány összeterelő­dött embert, aki oly fontosnak, oly nélkülözhetetlennek érzi a maga rongy kis életét, hogy kétségbe van esve a pusztulás miatt. Felfújt, elnagyított do­log... Itt döglenek. Na és? Ki­nek lesz belőle baja vagy bána­ta? Csupa jelentéktelen em­ber... egyedül ez a zenebohóc, ez ér valamit.... ez felvidított már egy egész világot... ezért kár. De a többi? Beleértve őt magát is... — A dagály nem fogja el­lepni a szigetet! — harsogja tele torokkal, hogy megnyug­tassa a kedélyeket. Mrs. Hobson is eléje veti magát, Maxbellné mellé. — Ez biztos... igaz ez? Daniels elhatározza, hogy most kegyetlen lesz. Fél élete azzal telt el, hogy különféle hisztériás hölgyeknek meg­nyugtató feleleteket adott a repülésre vonatkozóan. Úris­ten, mennyi megnyugtató fele­let. No, miss, a gép kifogásta­lan... No, miss, ha ez a propeller leáll, a másik kettővel még ra­gyogóan leszállunk... No, miss, ejtőernyőre nincs szükség... No, miss, az én gépem még egyszer sem zuhant le... Úristen! Mennyi no, miss, mennyi meg­nyugtatás... Most azért sem fog­ja megnyugtatni ezt az ostoba kisasszonyt, aki már a friscói téren megkínozta. — Nem! — mondja nyu­godtan. — Ez egyáltalában nem biztos. És nem igaz. A víz el fogja lepni a szigetet és itt fulladunk valamennyien. Soijy! És valami kis kárörömmel nézi a nő viharos sápadását és ájuldozását. Buta macska, gondolja, most ráfizetett a kér- dezősködésére. A férfiak aránylag nyugod­tak. Csak Max beli zokog, mint egy kisgyerek, de félrevonul- tan, hogy senkit ne zavarjon könnyeivel. Hobson a körmét rágta és néha a tengerbe kö­pött, Stimson gunyoros képe­ket vágott, mintha valami új, ragyogó szám jutott volna eszébe, Sam Garrick hangosan számolt és felbontotta az egyik bankjegyköteget és óvatosan szétszedte... Annyi pénz volt ez, hogy máskor, más körül­mények között, mindenki ámulva figyelte volna. Most azonban fel sem tűnt. Pénz. Egyszeribe hatod-, század-, ezredrendű és rangú ostoba­sággá törpült. Pénz. Nem szá­mít. Most a szendvics számít és az édesvíz, mert torkukat máris kaparja a rengeteg izga­lom után a szomjúság, a hűvös, kellemes, megnyugtató víz után... Fred Johnson gyors mérleget készít önmagában... mi jobb vajon? Itt pusztulni, mint egy patkány, vagy jobb lett volna élni a felesége mel­lett és hallgatni örökös félté­keny ségi jeleneteit... Melyik jobb? Hamar dönt... Azaz nem is ő dönt, az érzékei. Egyszerre mohó vágy és fejfájdító szere­lem támad benne a felesége iránt... a lakása iránt... a lép­csőház iránt, amelynek emele­ti feljárójánál hányszor várta a felesége fenyegetőn kivont órával és tele szemrehányás­sal... Hiába, a döntés máris kész. Az ember inkább él kín­lódva és veszekedve, mint megdöglik békésen. Kár ta­gadni. így van. De Tom Petterson a legnyu­godtabb. Szinte mosolyogva nézi az egész zűrzavart. O va­lahogy felülemelkedett a dol­gokon és ha nagyon őszinte akar lenni, bevallhatja önma­gának, hogy még valamiféle megkönnyebbülést is érez. Talán így a legjobb. Hiszen úgyis tele volt ezer izgalom­mal és remegéssel. Mi lesz azután, ha a gép leszáll Ha­wayban. A körözés szétfutott a világ minden pontjára. Vár­nak rá, figyelik, a falak, az ajtók, a hangok mögül ezer veszély leselkedik rá... Lép- ten-nyomon lecsaphat rá egy irgalmatlan vaskéz. A törvény nevében. O, amíg ott ült a gép­ben és hallgatta a motor egy­hangú nyugodt zúgását, hány­szor hallotta ezt a hangot, tisz­tán és megkülönböztetetten: A törvény nevében... És talán mégiscsak így a legjobb. Har­minckétezer dollárral a zsebé­ben fog meghalni... De leg­alább úgy fog meghalni, hogy megtanult egy tételt. Nem szabad sikkasztani. Nem ér­demes. Nem fizetődik ki. Két­ségtelen, hogy harminckéte­zer dollár nem ér annyit, mint egy emberélet. Egy egészen szimplex kis emberélet. Nem ér annyit, hiába minden vitá­ért. Mert ezt a kis emberéletet nem szabad lebecsülni. Ez a kis emberélet is nagyon ko­moly dolog. Ez a kis ember­élet is Szerves része a világ­nak. Aki ott görnyed a hivatal­ban, aki az autóbuszt vezeti, aki a piacon árul, aki az újsá­got írja, vagy eladja... ez mind ember és együtt, egy nagy zűr­zavarban a világ. És mi az a harminckétezer dollár? Egy tömeg illúzió. Egy nagy sem­mi. Látszat. Úgy foszlik, pat­tan, tűnik el, mint a buborék. Néhány pezsgős csók... egy könnyelmű monte-carlói éj­szaka... rulett, baccarat... mi az a harminckétezer dollár? Mikor okozhat harminckét­ezer dollár olyan tiszta, bol- dogságos, isteni és felemelő érzést, mint az a pillanat, ami­kor az ápolónő kijön a beteg­szobából és odasúgja a kint szurkoló apának: Fiú! Négy kiló! Tom Pettersonban ilyen gondolatok kavarognak. Érzi, nagyon tisztán és nagyon vilá­gosan érzi, hogy elrontotta az életét. Örökre és visszavonha­tatlanul elrontotta. Vagy lehet még tenni valamit? Nagyon valószínűtlen... Végignéz a rémült csordán. A legtöbbről érdektelenül le- siklik a pillantása. Ezek nem érdekes emberek... legalábbis nem látszanak annak. De az a kis stewardess... az igen... az érdekes! Miss Parker ott áll a korall­zátony szélén és messzire néz. Olyan pillantással, mint aki valamilyen hajót vár a távoli vizekről... és semmi kétségbe­esés nincs az arcán, semmi esztelen rémület. Az a kislány nincs megrémülve. Az a kis­lány még hisz és bízik. Furcsa. Miben hihet? Nagyon vallásos lehet, ha ilyen nyugodtan, ilyen megingathatatlanul tud bízni ebben a drámai pillanat­ban... (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents