Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-10 / 188. szám
tBÉKfe MEGYEI HÍRUPSPORT 1992. augusztus 10., hétfő £ © Barcelona’92 Ötkarikás mozaik Egyenruhában A lovaglásban bronzérmes Klaus Balkenhol düsseldorfi rendőr százados a rakkot levetve, egyenruhájában vette át az elismerést. A hazai testület különben szabad kezet adott neki, mikor milyen öltözéket visel, hogy elkerüljenek esetleges, korábban tapasztalt vitákat. A legtöbbet idézett uniformis-sztori az 1948-as londoni olimpiához kapcsolódik, ahol a lovas számokban a fegyveres testületek tagjai közül csak a tisztek vehettek részt. A svédek erre, nagy ravaszul, hirtelen előléptették az esélyes Genhäll Persson tiszthelyettest. De nem adtak neki időben új sapkát, s miután tiszti egyenruhához altiszti fejfedőt viselt, kizárták a versenyből. Dalnokverseny A nagy hármasnak (Domingo, Carreras, Caballé) a megnyitó ünnepségen elhangzó számaiból rekordgyorsasággal lemez készült s már 400 ezer darab fogyott felőle. Tovább tart viszont a háborúskodás Alfredo Kraus tenorista s a sportból kölcsönzött jelzővel nehézsúlyúnak nevezett operaénekesnő, Montserrat Caballé között. A művésznő szerint az énekes nem volt méltó arra, hogy ő énekelje az olimpiai himnuszt, Kraus viszont megsértődött, hogy társai háttérbe szorították a műsorban. A megnyitó után záró-előzetes: hosszú és heves vita után úgy döntöttek, hogy nem zárják ki a még Barcelonában maradt sportolókat a felvonulásról — eredetileg ugyanis csupán egy-egy zászlóvivőre tartottak számot. Maximálták viszont a kísérők és vezetők számát a stadion gyepén: egy-egy országból legfeljebb hatan lehetnek. Veszélyes fagylalt Még nem vonták le az olimpiai zászlót, de már készülnek az összegzések. Összesen 120 ezer akkreditálás történt a szervező bizottságnál, viszont napi átlagban száz akkreditá- ciós igazolványt vesztettek el. Az akkreditáltak korelnöke alighanem a 84 éves panamai sportújságíró, Marco Antonio Gaudasegui volt, aki az 1932- es Los Angelesi játékok óta tizenhárom olimpiáról tudósított. Ami a fekete krónikát illeti, napi 110 tol vaj 1 ás történt, s a rendőrség hívta fel a Barcelonába érkezettek figyelmét a fagylalt trükkre. A bűnözők, kezükben fagytalttal, séta közben véletlen „koccanást” mímeltek s miközben udvarias buzgalommal segítettek a nyomok eltüntetésében, kizsebelték az áldozatot. FEB A nulla pont, és ami mögötte van Szőnyi János: „Szégyellem magam” A felületes szemlélő' okkal állapíthatja meg: annál rosszabbul, mint ahogyan Barcelonában szerepelt a magyar szabadfogású birkózó válogatott, nem is lehet jobban „égni”. 1932 után másodszor fordult eló', hogy nulla ponttal zárt a gárda. Szégyellni való! Miért kellett lehorgasztott fejjel elhagyni a Katalán Test- nevelési Egyetem szőnyegeit? Talán azért, mert Szőnyi János szövetségi kapitánykodásának három éve alatt jöttek- mentek a szakági mesterek? 1988, Szöul után 1990 elejéig „senki földje” volt ez a fogásnem. Mindenki csak a kötöttfogásra összpontosított, azzal törődött. Akkor jött Németh Sándor, akinek egyes megnyilvánulásaival Szőnyi nem volt elégedett, továbbá szakmai hibákat is felfedezni vélt tevékenységében. Egy idő után Némethnek mennie kellett, a helyébe lépett Kovács István. Az egykori világbajnok nagy tempót diktált a felkészülésben. A tavalyi, várnai vb-n sikerült is (igen jó sorsolással!) öt olimpiai részvételi helyet kiharcolni. Ehhez jött még kettő az idei, kaposvári Eb-n, Óváryt pedig „wild card„-dal hívta meg a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA), amelynek elnökével, Milan Ercegannal támadt kisebb nézeteltérése Kovács Istvánnak egy májusi nyilatkozata kapcsán. Kovács is ment, jött Búzás Károly. A felkészülés sűrűjében... Őt azután igazán nem is lehet okolni a csődért. Mert ez maga a csőd, amit a szabadfo- gásúak produkáltak! Bíró Mihály, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke: — Lényeges különbség van a mi kötött-, illetve szabadfogású csapatunk között! Míg a kötöttfogásúak túltették magukat a nagyon rossz sorsoláson, addig a szabadfogásúaknái ez nem sikerült. Az okokat én most hadd ne boncolgassam. Ezt szakmai természetű kérdésnek tartom. Időt vesz igénybe a bukás elemzése. Kiút? Végzetesen elszakadtunk a világtól, ám ez (az Egyesített Csapatot és Törökországot kivéve) más öreg kontinensbeli országokra is igaz. Fel kell mérnünk, hány fiatal tehetségünk van, és azokat menedzselni a jövőben. Hosszú, fáradságos út elé nézünk. Köpf Károly, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára: — Hadd folytassam az elnök úr gondolatmenetét. Négy-öt olyan reménységünk akad, akiket esetleges külföldi ösztöndíjjal a fogásnemben élenjáró országok iskoláira lehetne járatni, és ott természetesen birkózhatnának is. Szőnyi János szövetségi kapitány: — A kötöttfogású helytállás után most szégyellem magam, rettenetes ez az eredménytelenség. Annak idején — amikor kapitány lettem — kértem: végezzünk el egy technikai minimumvizsgálatot, mérjük fel, melyik válogatott versenyző mit tud. Elutasítottak. Pedig 1989-től esetleg lett volna lehetőség hasznosabban is eltölteni a három évet Barcelonáig. Pokoli rossz volt itt a sorsolásunk, világklasszisok hemzsegtek a csoportjainkban. Nívós mezőny gyűlt össze. Csak egy megoldás kínálkozik: a mostani tizenéveseket legalább 16—18 éves korukig csak a „szakmára” tanítani, hogy ha egyszer a válogatott kerethez jönnek a felnőtteknél, már ne alapvető fogások elsajátíttatásával kelljen bíbelődnünk. A válogatott nem arra való! Súlyos szakmai hiányosságok jellemzik sportolóinkat, az úgynevezett lenti munkában szinte teljesen képzetlenek-.----------------------------Talán nem szerénytelenség, hogy közzé tesszük ezt a képeslapot, melyet a Magyar Olimpai Bizottság tagjai kaptak, köztük e sorok írója is — a bajnokoktól, Barcelonából. Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Rekpa Attila és a többiek aláírásával... Igazán megható, s talán az is kitűnik belőle, hogy sportolóink a játékokon is érezték, hogy mi itthon is velük vagyunk, szurkolunk nekik, minden rezdülésüket igyekszünk figyelemmel kísérni. Most a játékok befejeztével nem jut más eszünkbe: szívből gratulálunk all aranyhoz, de ugyanígy a 12 ezüsthöz és 7 bronzéremhez is! Es gondolatban megszorítjuk mindazok kezét is, akik akárcsak a nyolcadik, tehát hivatalosan jegyzett pontot érő helyen fejezték be versenyüket. FÁBIÁN ISTVÁN Kesztyűs kézzel Horváth György, a Magyar Ökölvivó Szövetség főtitkára még odahaza, a barcelonai elutazás és az olimpiai boksz- torna sorsolása előtt mondta, hogy neki csalódást okozna, ha nem születne a katalán fővárosban magyar bokszaranyérem, igazán csalódott pedig akkor volna, ha nem lenne a tizenkét ökölvívó döntő egyikében sem magyar. Nos, a kesztyűs legények olimpiai szereplése befejeződött, arany nincs, sem ezüst, van viszont bronzérem — három is... Ennek ellenére, vagyis hogy éppen ezért nincs oka panaszra sem a főtitkárnak, sem másnak, hiszen mindent egybevetve a bokszcsapat megtette a magáét, elfogadhatót nyújtott, mégha a legfőbb esélyes, a világ- és Európa- bajnok Kovács István ezúttal lecsúszott a dobogó tetejéről. Ő maga időt kért a koreai versenyzőtől elszenvedett pontozásos vereségnek, s a döntős lehetőség ily módon való elszalasztásának az elemzésére, a — bánjunk óvatosan a szóval! — kudarcélmény feldolgozására. Közvetlenül az elődöntős vereség után ugyanis még nem volt kész és teljes válasza a történtekre, amik érthetően elkeserítették, hiszen teljes hittel olimpiai bajnoki címet várt magától. Nyilván mélyebb szakmai elemzést kíván az idő előtti búcsú, egy-két megjegyzés azonban már most idekívánkozik, amivel talán közelebb lehet jutni a válaszhoz, a kiesés okainak felderítéséhez. Az egyik közelítési szempont az, hogy az 51 kilós Kovácsnak sem tavaly, sem tavalyelőtt gyakorlatilag nem volt ellenfele, utoljára két éve kapott ki egy némettől Bundesli- ga-mérkőzésen, miközben vb- t és Eb-t nyert. Viszont idén év elején volt egy összecsapása az amerikai—magyar válogatott találkozó keretében. Nos, ekkor kapott ki az említett időpont óta másodszor az egyesült államokbeli túrára meglehetősen felkészületlenül elutazott „Kokó” attól a kiváló amerikai öklözőtői, Timothy Austintól, akit éppen a tavaly őszi Sydneyben rendezett világbajnokságon csak nagy csatában győzött le. Ez a vereség legalábbis azt jelezte, hogy Kovács sem legyőzhetetlen. Ezt az elvi eshetőséget az előzetes latolgatásokban jószerivel kizárták a hazai „aranyszámolók”, holott a sportban sincs abszolút biztos favorit, a vereség kockázata a legnagyobbak esetében is fennáll. Aztán jó ideje tudott, hogy a Vasas bokszolója nem éppen dalolva és vidáman fogyogat le, hogy beférjen az 51 kg-ba. S aligha tett jót neki az is, hogy az olimpia előtt zajló vitában sajnálatosan szembe került egymással a válogatott vezetése Kovács klubedzőjével, Bó- dis Gyulával, aki némi hercehurca árán ott lehetett Barcelonában, pontosabban a badalo- nai csarnokban, leginkább azonban magánemberként, a szorítónak közelébe sem mehetett. Nyilván szerencsésebb lett volna mindenfajta szakmai féltékenykedést kölcsönösen félretenni és alárendelni az ötkarikás sikernek, a csatabárd kiásása nélkül. Meglehet persze, hogy ezzel együtt is kiesett volna Kovács, de ez már egy másik kérdés. Ugyanakkor hiba volna rajta elverni a port, amiért „csak” harmadik lett, hiszen végtére is egyetlen kisiklás dacára újoncként ott van az olimpiai dobogón, először, ám nyilván nem utoljára, s mivel éppen csak túl van a húszon, jócskán akad módja a feljebb lépésre, a medálszínesítésre. Dicséret dukál a másik két érmesnek, Béres Zoltánnak és Mizsei Györgynek is, előbbi élt a viszonylag könnyebb sorsolás adta lehetőséggel, utóbbi Európa-bajnoki harmadik helyezetthez méltóén még a kubai világbajnok Juan Lemus ellenében is megállta helyét. De azért is érdemel elismerést a három magyar olimpiai bronzérmes — s hozzájuk csatlakoztatható még az ötkarikás fellépésre indulási jogot kiverekedett nyolc magyar közül Lakatos Pál és Szűcs László, akik az elődöntőbe jutás kapujában botlottak el —, mert már egy eleve rostált, előselejtezőkön minőségivé szűkített mezőnyben teljesítettek átlagon felül. Már-már a régi, dicső magyar ökölvívó olimpiai hagyományokat élesztve újjá... Két perc a helyettessel Szép szolgálat volt Dr. Spiegl Józsefet, a csapatiroda egyik legtevékenyebb embereként tartja számon a barcelonai magyar „kolónia”. Most, az olimpia finisében számára végképp nincs megállás. Azért egy alkalmi, kétperces beszélgetésben • benne van. — Legelőször is: hogy élte- éli meg az ötkarikás játékokat? — Tán patetikusnak hat, de így érzem: remek eredményekkel záró magyar csapat helyettes vezetőjeként életem nagy élménye volt a barcelonai olimpia. Öröm volt a háttérben dolgozni azokért, akiknek sikerei révén elismerés éri az országot is messze földön. — Bosszúságot okozó és kellemes emlékek? — Már mindkettőből akad. Az előbbire egy példa: a MOB egyik mikrobuszát v tilosban parkolásért elszállították, csak nehézségek árán sikerült visszaszereznünk a nélkülözhetetlen járművet. A legszomorúbb pillanat az volt, amikor a kézilabdás Győrffy Sanyi megsérült, szerencsére sikerült időben hazaszállítani, megműtötték, már javában gyógyul. A kellemesről pedig annyit: felejthetetlenek számomra az olimpiai faluban lezajlott találkozók a versenyzőkkel, szakvezetőkkel, edzőkkel, orvosokkal, gyúrókkal, mindazokkal, akik egy-egy sportágért ügyködtek.. — Személyes élmény a viadalokról? — A színhelyen, élőben sajnos nem sok mindent volt alkalmam megnézni, de ahogy lehetett pótoltam, s a tévében felvételről azért láthattam a magyar sikerek jelentős részét. Személyesen két eseményen jártam: Repka Attila birkózó győzelmét és a női kajak négyes aranyszerzését élvezhettem közelről is. —Friss teendő? — Gőzerővel dolgozunk a hazautazáson, zajlik a vissza- pakolás, hétfőn tucatnyi színhelyről kell összeszedni a honfitársakat, hogy mindenki időben ott lehessen a repülőtéren csomagjaival együtt. Kedden vagy szerdán pedig már indul haza egy kamionszállítmány, tehát berakodásra készen kell állnunk. — Van még az erőtartalékokból? — Némi alvásadósságom akad, de majd otthon pótolom. Ám kinek jut eszébe ilyenkor magával, a fáradtságával foglalkozni? Mondhatom, nekem nem, amikor ez egy nagyon szép szolgálat volt... A negyedik... Szombaton már a negyedik doppingesetet jelentette be a NÓB szóvivőnője, Michele Verdier. A barcelonai játékok során negyedikként az amerikaiak súlylökőnőjét, Bonnie Dassét zárták ki az olimpiáról, miután tiltott szer nyomára bukkantak szervezetében. A „bűnös” ezúttal is az a „sztero- id-helyettesítő” Clenbuterol nevű szer volt, amelyet az amerikai kalapácsvetőnél, Jud Logannál is kimutattak. A 33 éves Dasse kizárása egyébként nem változtat a női súlylökés sorrendjén, hiszen a texasi atlétanő gyenge eredménnyel kiesett a selejtezőben. Eltiltásáról a sportági szövetség (IAAF) hoz majd döntést. A barcelonai olimpiáról doppingolás miatt kizárt versenyzők: Whu Dang (kínai, röplabdázó), Madina Biktago- riva (Egyesített Csapat, mara- tonfut ö), Jud Logan (amerikai, kalapácsvető), Bonnie Dasse (amerikai, súlylökő).
