Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-10 / 188. szám

tBÉKfe MEGYEI HÍRUP­SPORT 1992. augusztus 10., hétfő £ © Barcelona’92 Ötkarikás mozaik Egyenruhában A lovaglásban bronzérmes Klaus Balkenhol düsseldorfi rendőr százados a rakkot levet­ve, egyenruhájában vette át az elismerést. A hazai testület különben szabad kezet adott neki, mikor milyen öltözéket visel, hogy elkerüljenek eset­leges, korábban tapasztalt vi­tákat. A legtöbbet idézett uni­formis-sztori az 1948-as lon­doni olimpiához kapcsolódik, ahol a lovas számokban a fegy­veres testületek tagjai közül csak a tisztek vehettek részt. A svédek erre, nagy ravaszul, hirtelen előléptették az esélyes Genhäll Persson tiszthelyet­test. De nem adtak neki időben új sapkát, s miután tiszti egyenruhához altiszti fejfedőt viselt, kizárták a versenyből. Dalnokverseny A nagy hármasnak (Domingo, Carreras, Caballé) a megnyitó ünnepségen elhangzó számai­ból rekordgyorsasággal lemez készült s már 400 ezer darab fogyott felőle. Tovább tart vi­szont a háborúskodás Alfredo Kraus tenorista s a sportból kölcsönzött jelzővel nehézsú­lyúnak nevezett operaénekes­nő, Montserrat Caballé között. A művésznő szerint az énekes nem volt méltó arra, hogy ő énekelje az olimpiai himnuszt, Kraus viszont megsértődött, hogy társai háttérbe szorítot­ták a műsorban. A megnyitó után záró-előzetes: hosszú és heves vita után úgy döntöttek, hogy nem zárják ki a még Bar­celonában maradt sportolókat a felvonulásról — eredetileg ugyanis csupán egy-egy zász­lóvivőre tartottak számot. Ma­ximálták viszont a kísérők és vezetők számát a stadion gye­pén: egy-egy országból legfel­jebb hatan lehetnek. Veszélyes fagylalt Még nem vonták le az olimpiai zászlót, de már készülnek az összegzések. Összesen 120 ezer akkreditálás történt a szervező bizottságnál, viszont napi átlagban száz akkreditá- ciós igazolványt vesztettek el. Az akkreditáltak korelnöke alighanem a 84 éves panamai sportújságíró, Marco Antonio Gaudasegui volt, aki az 1932- es Los Angelesi játékok óta tizenhárom olimpiáról tudósí­tott. Ami a fekete krónikát ille­ti, napi 110 tol vaj 1 ás történt, s a rendőrség hívta fel a Barcelo­nába érkezettek figyelmét a fagylalt trükkre. A bűnözők, kezükben fagytalttal, séta köz­ben véletlen „koccanást” mí­meltek s miközben udvarias buzgalommal segítettek a nyomok eltüntetésében, kizse­belték az áldozatot. FEB A nulla pont, és ami mögötte van Szőnyi János: „Szégyellem magam” A felületes szemlélő' okkal állapíthatja meg: annál rosszabbul, mint ahogyan Barcelonában szerepelt a magyar szabadfogású birkózó válogatott, nem is lehet jobban „égni”. 1932 után másodszor fordult eló', hogy nulla ponttal zárt a gárda. Szégyellni való! Miért kellett lehorgasztott fejjel elhagyni a Katalán Test- nevelési Egyetem szőnyegeit? Talán azért, mert Szőnyi János szövetségi kapitánykodásá­nak három éve alatt jöttek- mentek a szakági mesterek? 1988, Szöul után 1990 elejéig „senki földje” volt ez a fogás­nem. Mindenki csak a kötött­fogásra összpontosított, azzal törődött. Akkor jött Németh Sándor, akinek egyes meg­nyilvánulásaival Szőnyi nem volt elégedett, továbbá szak­mai hibákat is felfedezni vélt tevékenységében. Egy idő után Némethnek mennie kel­lett, a helyébe lépett Kovács István. Az egykori világbaj­nok nagy tempót diktált a fel­készülésben. A tavalyi, várnai vb-n sikerült is (igen jó sorso­lással!) öt olimpiai részvételi helyet kiharcolni. Ehhez jött még kettő az idei, kaposvári Eb-n, Óváryt pedig „wild card„-dal hívta meg a Nemzet­közi Birkózó Szövetség (FI­LA), amelynek elnökével, Mi­lan Ercegannal támadt kisebb nézeteltérése Kovács István­nak egy májusi nyilatkozata kapcsán. Kovács is ment, jött Búzás Károly. A felkészülés sűrűjé­ben... Őt azután igazán nem is lehet okolni a csődért. Mert ez maga a csőd, amit a szabadfo- gásúak produkáltak! Bíró Mihály, a Magyar Bir­kózó Szövetség elnöke: — Lényeges különbség van a mi kötött-, illetve szabadfo­gású csapatunk között! Míg a kötöttfogásúak túltették ma­gukat a nagyon rossz sorsolá­son, addig a szabadfogásúak­nái ez nem sikerült. Az okokat én most hadd ne boncolgas­sam. Ezt szakmai természetű kérdésnek tartom. Időt vesz igénybe a bukás elemzése. Kiút? Végzetesen elszakadtunk a világtól, ám ez (az Egyesített Csapatot és Tö­rökországot kivéve) más öreg kontinensbeli országokra is igaz. Fel kell mérnünk, hány fiatal tehetségünk van, és azo­kat menedzselni a jövőben. Hosszú, fáradságos út elé nézünk. Köpf Károly, a Magyar Bir­kózó Szövetség főtitkára: — Hadd folytassam az el­nök úr gondolatmenetét. Négy-öt olyan reménységünk akad, akiket esetleges külföldi ösztöndíjjal a fogásnemben élenjáró országok iskoláira le­hetne járatni, és ott természe­tesen birkózhatnának is. Szőnyi János szövetségi ka­pitány: — A kötöttfogású helytállás után most szégyellem magam, rettenetes ez az eredményte­lenség. Annak idején — ami­kor kapitány lettem — kértem: végezzünk el egy technikai minimumvizsgálatot, mérjük fel, melyik válogatott verseny­ző mit tud. Elutasítottak. Pedig 1989-től esetleg lett volna le­hetőség hasznosabban is eltöl­teni a három évet Barcelonáig. Pokoli rossz volt itt a sorsolá­sunk, világklasszisok hem­zsegtek a csoportjainkban. Ní­vós mezőny gyűlt össze. Csak egy megoldás kínálkozik: a mostani tizenéveseket leg­alább 16—18 éves korukig csak a „szakmára” tanítani, hogy ha egyszer a válogatott kerethez jönnek a felnőttek­nél, már ne alapvető fogások elsajátíttatásával kelljen bíbe­lődnünk. A válogatott nem ar­ra való! Súlyos szakmai hiá­nyosságok jellemzik sportoló­inkat, az úgynevezett lenti munkában szinte teljesen kép­zetlenek-.----------------------------­Talán nem szerénytelenség, hogy közzé tesszük ezt a képeslapot, melyet a Magyar Olimpai Bizottság tagjai kaptak, köztük e sorok írója is — a bajno­koktól, Barcelonából. Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Rekpa Attila és a többiek aláírásával... Igazán megható, s talán az is kitűnik belőle, hogy sportolóink a játékokon is érezték, hogy mi itthon is velük vagyunk, szurko­lunk nekik, minden rezdülésüket igyekszünk figyelemmel kísérni. Most a játékok befejeztével nem jut más eszünkbe: szívből gratulálunk all aranyhoz, de ugyanígy a 12 ezüsthöz és 7 bronzéremhez is! Es gondolatban megszorítjuk mindazok kezét is, akik akárcsak a nyolcadik, tehát hivatalosan jegyzett pontot érő helyen fejezték be versenyüket. FÁBIÁN ISTVÁN Kesztyűs kézzel Horváth György, a Magyar Ökölvivó Szövetség főtitkára még odahaza, a barcelonai elutazás és az olimpiai boksz- torna sorsolása előtt mondta, hogy neki csalódást okozna, ha nem születne a katalán fő­városban magyar bokszarany­érem, igazán csalódott pedig akkor volna, ha nem lenne a tizenkét ökölvívó döntő egyi­kében sem magyar. Nos, a kesztyűs legények olimpiai szereplése befejeződött, arany nincs, sem ezüst, van viszont bronzérem — három is... Ennek ellenére, vagyis hogy éppen ezért nincs oka panaszra sem a főtitkárnak, sem másnak, hiszen mindent egybevetve a bokszcsapat megtette a magáét, elfogadha­tót nyújtott, mégha a legfőbb esélyes, a világ- és Európa- bajnok Kovács István ezúttal lecsúszott a dobogó tetejéről. Ő maga időt kért a koreai ver­senyzőtől elszenvedett ponto­zásos vereségnek, s a döntős lehetőség ily módon való el­szalasztásának az elemzésére, a — bánjunk óvatosan a szó­val! — kudarcélmény feldol­gozására. Közvetlenül az elő­döntős vereség után ugyanis még nem volt kész és teljes válasza a történtekre, amik ért­hetően elkeserítették, hiszen teljes hittel olimpiai bajnoki címet várt magától. Nyilván mélyebb szakmai elemzést kíván az idő előtti búcsú, egy-két megjegyzés azonban már most idekíván­kozik, amivel talán közelebb lehet jutni a válaszhoz, a ki­esés okainak felderítéséhez. Az egyik közelítési szempont az, hogy az 51 kilós Kovács­nak sem tavaly, sem tavaly­előtt gyakorlatilag nem volt ellenfele, utoljára két éve ka­pott ki egy némettől Bundesli- ga-mérkőzésen, miközben vb- t és Eb-t nyert. Viszont idén év elején volt egy összecsapása az amerikai—magyar váloga­tott találkozó keretében. Nos, ekkor kapott ki az említett idő­pont óta másodszor az egyesült államokbeli túrára meglehetősen felkészület­lenül elutazott „Kokó” attól a kiváló amerikai öklözőtői, Ti­mothy Austintól, akit éppen a tavaly őszi Sydneyben rende­zett világbajnokságon csak nagy csatában győzött le. Ez a vereség legalábbis azt jelezte, hogy Kovács sem legyőzhetet­len. Ezt az elvi eshetőséget az előzetes latolgatásokban jó­szerivel kizárták a hazai „aranyszámolók”, holott a sportban sincs abszolút biztos favorit, a vereség kockázata a legnagyobbak esetében is fennáll. Aztán jó ideje tudott, hogy a Vasas bokszolója nem éppen dalolva és vidáman fogyogat le, hogy beférjen az 51 kg-ba. S aligha tett jót neki az is, hogy az olimpia előtt zajló vitában sajnálatosan szembe került egymással a válogatott vezeté­se Kovács klubedzőjével, Bó- dis Gyulával, aki némi herce­hurca árán ott lehetett Barcelo­nában, pontosabban a badalo- nai csarnokban, leginkább azonban magánemberként, a szorítónak közelébe sem me­hetett. Nyilván szerencsésebb lett volna mindenfajta szak­mai féltékenykedést kölcsö­nösen félretenni és alárendelni az ötkarikás sikernek, a csata­bárd kiásása nélkül. Meglehet persze, hogy ez­zel együtt is kiesett volna Ko­vács, de ez már egy másik kérdés. Ugyanakkor hiba vol­na rajta elverni a port, amiért „csak” harmadik lett, hiszen végtére is egyetlen kisiklás dacára újoncként ott van az olimpiai dobogón, először, ám nyilván nem utoljára, s mi­vel éppen csak túl van a hú­szon, jócskán akad módja a feljebb lépésre, a medálszíne­sítésre. Dicséret dukál a másik két érmesnek, Béres Zoltánnak és Mizsei Györgynek is, előbbi élt a viszonylag könnyebb sorsolás adta lehetőséggel, utóbbi Európa-bajnoki har­madik helyezetthez méltóén még a kubai világbajnok Juan Lemus ellenében is megállta helyét. De azért is érdemel elisme­rést a három magyar olimpiai bronzérmes — s hozzájuk csatlakoztatható még az ötka­rikás fellépésre indulási jogot kiverekedett nyolc magyar közül Lakatos Pál és Szűcs László, akik az elődöntőbe ju­tás kapujában botlottak el —, mert már egy eleve rostált, elő­selejtezőkön minőségivé szűkített mezőnyben teljesí­tettek átlagon felül. Már-már a régi, dicső magyar ökölví­vó olimpiai hagyományokat élesztve újjá... Két perc a helyettessel Szép szolgálat volt Dr. Spiegl Józsefet, a csapat­iroda egyik legtevékenyebb embereként tartja számon a barcelonai magyar „kolónia”. Most, az olimpia finisében számára végképp nincs megál­lás. Azért egy alkalmi, kétper­ces beszélgetésben • benne van. — Legelőször is: hogy élte- éli meg az ötkarikás játékokat? — Tán patetikusnak hat, de így érzem: remek eredmé­nyekkel záró magyar csapat helyettes vezetőjeként életem nagy élménye volt a barcelo­nai olimpia. Öröm volt a hát­térben dolgozni azokért, akik­nek sikerei révén elismerés éri az országot is messze földön. — Bosszúságot okozó és kellemes emlékek? — Már mindkettőből akad. Az előbbire egy példa: a MOB egyik mikrobuszát v tilosban parkolásért elszállították, csak nehézségek árán sikerült visszaszereznünk a nélkülöz­hetetlen járművet. A legszo­morúbb pillanat az volt, ami­kor a kézilabdás Győrffy Sa­nyi megsérült, szerencsére si­került időben hazaszállítani, megműtötték, már javában gyógyul. A kellemesről pedig annyit: felejthetetlenek szá­momra az olimpiai faluban le­zajlott találkozók a ver­senyzőkkel, szakvezetőkkel, edzőkkel, orvosokkal, gyú­rókkal, mindazokkal, akik egy-egy sportágért ügyködtek.. — Személyes élmény a via­dalokról? — A színhelyen, élőben saj­nos nem sok mindent volt al­kalmam megnézni, de ahogy lehetett pótoltam, s a tévében felvételről azért láthattam a magyar sikerek jelentős ré­szét. Személyesen két esemé­nyen jártam: Repka Attila bir­kózó győzelmét és a női kajak négyes aranyszerzését élvez­hettem közelről is. —Friss teendő? — Gőzerővel dolgozunk a hazautazáson, zajlik a vissza- pakolás, hétfőn tucatnyi szín­helyről kell összeszedni a hon­fitársakat, hogy mindenki idő­ben ott lehessen a repülőtéren csomagjaival együtt. Kedden vagy szerdán pedig már indul haza egy kamionszállítmány, tehát berakodásra készen kell állnunk. — Van még az erőtartalé­kokból? — Némi alvásadósságom akad, de majd otthon pótolom. Ám kinek jut eszébe ilyenkor magával, a fáradtságával fog­lalkozni? Mondhatom, nekem nem, amikor ez egy nagyon szép szolgálat volt... A negyedik... Szombaton már a negyedik doppingesetet jelentette be a NÓB szóvivőnője, Michele Verdier. A barcelonai játékok során negyedikként az ameri­kaiak súlylökőnőjét, Bonnie Dassét zárták ki az olimpiáról, miután tiltott szer nyomára bukkantak szervezetében. A „bűnös” ezúttal is az a „sztero- id-helyettesítő” Clenbuterol nevű szer volt, amelyet az amerikai kalapácsvetőnél, Jud Logannál is kimutattak. A 33 éves Dasse kizárása egyébként nem változtat a női súlylökés sorrendjén, hiszen a texasi at­létanő gyenge eredménnyel kiesett a selejtezőben. Eltiltá­sáról a sportági szövetség (IAAF) hoz majd döntést. A barcelonai olimpiáról doppingolás miatt kizárt ver­senyzők: Whu Dang (kínai, röplabdázó), Madina Biktago- riva (Egyesített Csapat, mara- tonfut ö), Jud Logan (amerikai, kalapácsvető), Bonnie Dasse (amerikai, súlylökő).

Next

/
Thumbnails
Contents