Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-10 / 188. szám
SPORT 1992. augusztus 10., hétfő A sport sebezhetetlen varázsa Emlékezés Frici barátomra A világmindenség kiszámíthatatlan porszemei a földi végcsségben napokká csontosodott jelensége egyre megállíthatatlanul pereg tovább. A halandó közelebb kerül a hosszú utazáshoz, míg az elhunytak emléke egyre csak kristályosodik, míg össze nem áll az apró gyémántmozaik kockákból a teljes kép. Amelyet sem a földiek, sem pedig az égbelick nem csorbíthatnak ki soha többé. Frici barátom koporsójára hat évvel ezeló'tt hullott a megsemmisülést jelentő földlepel. Hat éve nincs az élők között az az ember, aki a szó szoros értelmében az életét tette fel szeretett sportágára, az asztaliteniszre. És azóta nem múlik el nap, hogy ne gondolnék rá, nem részvéttel, hanem nagy-nagy szeretettel. Az életben vannak olyan helyzetek, körülmények, hogy nem számít a hely, mert ez nem segít az érték mérlegelésében. Nos, Frici is ilyen, amely természetesen nem jelenti azt, hogy a történet kitalált. Barátom olyan helységben született, ahol köznapi nyelven fogalmazva még a fű sem nő. És ez nemcsak a hétfőre vonatkozik. Ilyen környezetben, ’70-ben alapítottak egy asztalitenisz klubot. Az alapító célkitűzése csupán az volt, hogy a futball és kézilabda egyeduralmát ellensúlyozzák valamiképpen. Vagyis azoknak a sportolni vágyóknak, akik egyik eminens klubban sem tudnak gyökeret ereszteni, még legyen esélyük sprotolni. Frici e klubban aktív játékosként kezdte. De csakhamar rájött arra, hogy játékával csak önmagát ámítaná. Ezért fájdalommentesen búcsút mondott az aktív sportnak és edzőnek állt. Vette a szakkönyveket a világ különböző edzés-stratégiáit, és azt teljes mértékben elsajátította. Egy érdekes példa ezen buzgalomra. Gimnazista koromban nem törtük túlságosan magunkat a tanulással. így a német nyelvet sem forszíroztuk. Éppen hogy csak az átmeneteihez szükséges osztályzatot harcoltuk ki. Frici nővére időközben a német nyelv ismerete terén sikeres okiratot szerzett. Az asztalitenisz folyóiratok egy része német nyelven íródott. Egy nap a nővér hitetlenkedve csóválta fejét, amikor öccsét a folyóiratok tanulmányozásánál találta. Természetesen nem is feltételezte, hogy öccse meg is ért valamit az elolvasottakból. Végül is a csodálkozástól leesett az álla, amikor Frici szó szerinti fordítást rögtönzött. A sportágért perfekt megtanulta az idegen nyelvet, az élete boldogulásáért nem, de az asztaliteniszért igen. Bárcsak mindenkire ekkora hatással lenne a sport szeretete — sóhajthatnánk fel. A klubalakításnál lefektetett célkitűzés Frici edzői lépéseivel tősgyökeresen megváltozott, mondván, minden játékosból a benne lévő maximumot kell kihozni. Az más kérdés, hogy ez a maximum mire elég. E szemlélet miatt természetesen elég sokan becsukták maguk mögött a klub ajtaját. Ez a magatartás azonban mit sem változtatott az elképzeléseken. A szakmai tökéllyel megtartott edzéseknek csakhamar kézzel fogható eredmények húzták alá létjogosultságát A jobbnál jobb eredményeket igazoló elismerések mind tömegesebben jelentek meg a klubhoz tartozó szerény szekrényalkalmatosságban. Természetesen az irigyek csakhamar hallatták hangjukat, mondván, a vak tyúk is talál szemet, egy-két játékos még nem jelenti a háború megnyerését. És ekkor ország-világ előtt az irigykedők, kérkedők gyűrűjében kijelentette: ebből a csapatból országos hírnévre szert tevő társaságot csinál, amely tagja lesz a legmagasabb hazai bajnokságnak. A kijelentést cinikus mosoly nyugtázta. Ez akkor érthető is volt. Hiszen a kijelentésnek olyan súlya volt, mintha most ’92-ben azt mondanánk, hogy az elkövetkező foci vb-n a magyar válogatott aranyérmet szerez. Barátom nem volt nagyotmondó. De ál- szerény sem. Tisztában volt szakmai ismereteivel, annak nagyságával, játékosai képességeivel. És a helyi csapat megindult a hegycsúcsra. Egy-egy edzéssel fáradtságos, de biztos lépést téve a csúcs felé. Az osztályokat egyik évről a másikra váltották. Mint ahogy az LGT énekelné: mindig magasabbra. S végül elérkezett a legjobbak társaságába jutásért vívandó mérkőzés lebonyolítása. A csapatot, talán szükségtelen is mondanunk, maximálisan felkészítette. Sajnos, ekkor már a gyilkos kór elkezdte célja beteljesülését. Barátom egyszer-két- szer említette is, hogy a selejtező után megvizsgáltatja magát. Valahogy rossz a közérzete. Szülei, számtalan barátja, szeretettjátékosa is látva a félelmetes fogyását, a selejtező helyett az orvoshoz küldték, mondván, mindent megtesznek, hogy a siker ne maradhasson el. Az edző azonban mindezek ellenére hajthatatlan maradt. Elutazott a színhelyre. Természetesen az ellenfelek csak a papíron léteztek. A gyakorlatban sima eredmények születtek. Ahogy azonban a magasabb osztályba jutás egyre keményebb alapokra helyezkedett, barátom egészségi állapota ezzel párhuzamosan egyre rosszabbodott. Fizikai állapota gyöngyébb és gyöngébb lett. És amikor játékosa beütötte a siker pontját, Frici is remegő lábakkal elindult felé, hogy kifejezhesse örömét. De félúton utolsó erői is felmondták a szolgálatot, elesett. A hazaérkezést követően barátomat azonnal kórházba szállították, megműtötték, de az orvosok kertelés nélkül közölték, romboló rákról van szó, napjai igencsak meg vannak számlálva. Két héttel halála előtt láttam utoljára, a magas életvitalitásáról közismert barátomat. Álltunk ágya körül, s felesége látva tehetetlenségünket, egyre csak beszélgetésre invitált bennünket. Szóljatok már végre valamit — rimánkodott a szemével, és mi tizedmagunkkal elméletben eleget is kívántunk tenni ezen óhajnak. De képtelenek voltunk akárcsak egy szó kimondására is. Pedig végtére is vidám társaság voltunk. Közüle többen is letették névjegyüket, „akik az életet élik” elnevezésű világpalettán. De az élet fintora mind- annyiónkat megbélyegzett. Az élet semmisségének ténye, az emberi sors tragédiája megsemmisített minden olyan illúziót, amelynek remény, igazság a neve. Amikor Frici észrevette, hogy látványára sóbálvánnyá váltunk, ő vígasztalt bennünket. Először is az egészsége jobbra fordulásáról beszélt, majd mindegyikünkhöz külön-külön is szólt. Amikor rám került a sor, megjegyezte, hogy rendszeresen olvassa a cikkeimet, így szerezve tudomást szeretett szülőhelye történéseiről, amit meg is köszönt. Miközben nekem kellett volna betegágya elé borulva köszönetét modnani azért, hogy az ő tanácsára kezdtem el az újságírást. O istápolt kezdeti kapkodó, bizonytalan kísérletezéseimnél.^ O tartotta a lelket bennem. O gratulált elsőként, ha egy-egy elfogadható cikk alatt a nevemet olvashatta. A koporsójára: élt 29 évet volt írva. A búcsúztatása mégsem volt szomorú. Cigányzenészek muzsikáltak. Emlékeztetve életszeretetére, a maga körül ezer csillagszóróból szikrázó fényességre, az állandó zsibon- gásra, amely csak a legnagyobbaknak adatott meg. Egyszerűen nem szerette a testi és szellemi tespedtséget. Mint mondotta: az ember inkább legyen csigabiga idomár, de azt minden idegszálával, energiájával, önmaga feláldozásával lássa is el. Ha szétnézünk a világban, láthatjuk, hogy mennyivel szebb lenne az életünk, ha az emberek ez íratlan aranyszabály szerint cselekednének. Hat éve, hogy az elhunytak tábora egy fővel növekedett, az élőké eggyel csökkent. Az emlékezet kristálytisztaságát nem lehet ilyen hétköznapi ténymegállapítással elhomályosítani. Habár a hétköznapok kegyetlenkedései újabb és újabb sebeket ejtenek lelkűnkön, a megélhetési gondok elvonják figyelmünket, egy-egy magányosabb pillanatban szinte menedékként Fricire emlékszem, emlékszünk. És jöhetnek még nagyobb, kegyetlenebb megpróbáltatások, szellemeddel velünk vagy. Segítve bennünket az emberi beteljesülés felé. Frici köszönöm, hogy barátod lehettem! _ .,. Bernath Nándor Focihírek innen-onnan Rekordbevétel Dortmundban A labdarúgó Bundesliga új szezonjára készülődő csapatok közül a Borussia Dortmund már egy szép eredménnyel büszkélkedhet. A sikert nem a pályán, hanem az éves bérletek értékesítésével vívták ki. Még az új bajnokság megkezdése előtt 25 400 bérlet talált gazdára, és ez rekorderedmény. A Borussia Dortmund a bérlet- és jegyeladásokból tizenegymillió márkás bevételt mondhat a magáénak. Eddig... Maradona üzenete Az argentin labdarúgás büszkesége, az isteni Diego egyáltalán nem bízik abban, hogy szerződését, amely 1993 végéig a Nápoly hoz köti, az illetékesek hajlandóak lesznek felbontani. Egy rádiónyilatkozatban üzent a szupersztár Maradona az elsőligás spanyol FC Sevilla vezetőinek, hogy előnyös ajánlatuk ellenére is illúziókat kergetnek, ha azt hiszik, hogy rövid időn belül az ő színeikben léphet pályára. Mint ismert, a spanyolok tízmillió dollárt ajánlottak az argentin csillagért... A nápolyi vezetők azonban hallani sem akarnak az üzletről. Robson ismét sérült Az angol válogatott kitűnősége, Bryan Robson a balszerencsés labdarúgók közé tartozik. Az elmúlt években már sokat volt sérült a Manchester United világsztárja, s most is éppen lábadozott, amikor egy előkészületi mérkőzésen a skót Celtic ellen ismét rúgást kapott, s elhagyta a pályát. Az orvosok véleménye szerint Robsonnak legalább három hét pihenőre van szüksége. Véget értek a nyári játékok Olimpiai egyveleg A barcelonai olimpiai faluban ebben az épületben volt a magyar olimpiai csapat főhadiszállása, innen indultak sportolóink a versenyekre Ötkarikás mozaik Kacér tornászok Három tomászlánytól vontak le egy-egy tized pontot, mert túl sokat engedtek láttatni combjukból és a hátsó fertályukból. A cseh és szlovák csapatban szereplő Daniela Bartova, a kínai Lu Li és Zsang Xian legközelebb már szuperszolid mezben tűnt fel a férfinézők bánatára. A megvalósult álom A kubai bevándorló szülőktől származó Pablo Morales valóban beszélhet a megvalósult álomról. Az 1984-es LosAngeles-i olimpián ő volt a nagy esélyes, de Michael Gross mögött neki csak az ezüst jutott. Utána 52,84-gyel világcsúcsot állított fel a 100 méteres pillangóúszásban, ám formája rendkívüli módon hullámzott. Kevesebbet járt az uszodába, s közben elvégezte a jogi tanulmányokat, újságírással is kísérletezett. Huszonhét évesen azonban elhatározta, hogy Barcelonában ismét megpróbálja. Régi edzője, Richard Quick azzal fogadta: „Pablo, hová tűntek az izmaid?” Tizenegy hónapos kemény edzés következett és jutalma: az arany. Mi a titkunk? Ha már uszodáról van szó, jóleső érzéssel nyugtázhatjuk az amerikai Sports Illustrated cikkét, miszerint azért küldte különtudósító- ját Budapestre, hogy megválaszolja miként tud egy tízmillió lelket számláló ország ennyi kimagasló úszótehetséget rajtkőre állítani? Széchy Tamásról megállapítja, már életében legenda és olyan edzőzseni, amilyen csak egy van egy évszázadban. A hamburgi Die Welt Darnyit idézi: „Ha jól megy, csinálom tovább Atlantáig...” FEB Ingyenfutball BÚCSÚ Babstól Miközben aratnak a jegyüzérek az amerikai kosárlabdázók mérkőzései előtt, négy spanyol városban ingyen megnyitották a stadionok kapuit, hogy legyen néző az olimpiai labdarúgótorna esedékes összecsapásain. Talán a döntő körül változik majd a helyzet, de egyelőre kicsi a presztízse az olimpiai futballnak. Talán ez az oka, hogy több nagy tévétársaság, az olimpia mellett, közvetíti á négy német városban zajló Fuji-kupát, valamint Klaus Au- genthaler búcsújátékát is. Foglalkoztatja a labdarúgás a sporttörténészeket is, akik éppen az olimpia idején álltak elő új feltevésükkel, hogy nem a múlt század Angliája, hanem a XV—XVI. század Itáliája volt a futball őshazája. Levéltári s egyéb kutatásokból derült volna ki, hogy a városállamok vásárterein, fakerítéssel körülvett pályán 27-27 játékos sorakozott fel a némiképpen a mai rögbiindításhoz hasonló piramis alakban s egy órán át kergették a labdát hat bíró közreműködésével. Boris Becker, aki először igencsak félvállról vette Barcelonát, csak nem tudott az egyesben bizonyítani, visszaköszöntek az utóbbi hetek formaingadozásai. Pedig állítólag szakított és ezért szakított Babs Feltus-szál, a szépséges, sötétbőrű színésznővel, aki nyilvános sírógörcsöt kapott Monacóban, azt zokogva, hogy Borisnak nincs ideje rá. Becker meglehetősen lírai múlttal szakított: „Babs eddigi életem egy része lett...” Azután prózai kiegészítést fűzött hozzá: „Egy ilyen szoros kapcsolat nem az én világom!” Becker tehát ismét szabad, bizonyíthat a magánéletben és a salakon... A himnusz-rejtély Nemcsak a magyar tévénézők és rádióhallgatók értetlenkednek, hogy nem ismerik fel nemzeti himnuszukat, hanem így van ez sok más országban is. A hamburgi Welt olvasólevelek tömegét kapta, miszerint megpróbálták a győzelem után maguk is énekelni a himnuszt, de az nem ment a felcsendülő zenére. A lap utánajárt a rejtélynek: az olimpiai előírások szerint egy-egy himnuszt legfeljebb hatvan másodpercig játszhatnak, így a legtöbbet „átszerkesztették” a jellegzetes motívumokkal s ezek, az érdekelt országok által is jóváhagyott dallamok hangzanak fel a magnószalagokról. Csak azt kívánhattuk magunknak, minél többször halljuk Barcelonából az akár kissé szokatlan himnuszt.
