Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-09 / 161. szám

1992. július 9., csütörtök HAZAI TÜKÖR A gyermekek az egész világon egyformák Aradiak a battonyai táborban „így tudunk örülni annak, ha törődnek velünk!” INFO. PLUS Az „INF.O. PLUS” Informati­ka és Oktatás Alapítványt há­rom békéscsabai középiskola és az Informatika—Számítástech­nika Tanárok Egyesülete alapí­totta 1992. április 7-én. Az ala­pítvány célja az INF.O. Infor­matika és számítástechnika az oktatásban című országos kon­ferencia évenkénti megrende­zése, az informatika és számí­tástechnika oktatásának segíté­se, az oktatók továbbképzésé­nek támogatása. Az alapítvány kiemelt figyelmet kíván szen­telni a külföldön élő magyar anyanyelvű oktatók magyaror­szági továbbképzésének támo­gatására. Az alapítvány kezelé­sét és képviseletét a 11 tagú kuratórium végzi, melyben egyetemek, középiskolák, az Informatika—Szàrm'tàÿechni- ka Tanárok Egyesülete, a Békés megyei önkormányzat és a bé­késcsabai önkormányzat képvi­selteti magát. A kuratórium el­nöke dr. Benczúr András egye­temi tanár, a matematikatudo­mányok doktora, az ELTE Szá­mítóközpont igazgatóhelyette­se. A rendezvény tervezett idő­pontja: 1992. november 19— 21. A témakör nem változott: In­formatika és számítástechnika az oktatásban. A meghívottak köre viszont bővült, az idén nem csak a középiskolákban dolgo­zó kollégákat várják, hanem mindenkit, aki: iskolarendszerű oktatásban végzi munkáját; az általa tanítottak az elemi iskola kezdete és az érettségi által kije­lölt korosztályba tartoznak; és munkája során kapcsolatba kerül az informatikával. Ami a lebonyolítást illeti, a klasszikus konferenciák kötött időrendjé­vel szemben, sokkal lazább szerkezetben tervezik a résztve­vők közötti információcserét. Laza időbeosztásban bizonyos témák kapcsán viták, eszmecse­rék alakulhatnak ki a témaveze­tők irányításával („workshop”). Ennek megfelelően most in­kább vitatémákat, illetve vitain­dítók, támavezetők és a vitában részt venni vágyók jelentkezé­sét várják. A helyszín: Ruhaipa­ri Szakközépiskola, Békéscsa­ba, Lencsési u. 140., tel.: (66) 39-600. Ismét terveznek szoft­verbörzét, a konferencia idején folyamatosan nyitva tartó infor­matikai szoftver-, hardveresz­közöket, könyveket és más tan­eszközöket mutatnak bel. Július elején rendezték meg Battonyán a Békés megyé­ben élő cigány fiatalok ha­gyományos életmódtáborát. A táborba Arad megyéből is érkezett 6 tanuló és 2 pedagó­gus. Közvetlenül a táborzá­rás előtt beszélgettem velük. Szatmári Barbara Arad külvá­rosában, a Vlaicu negyedben dolgozik egy vegyes általános iskolában. — Három tagozatunk van — mondja —, magyar, német és román. Az elmúlt tanévben másodikos magyar gyermeke­ket tanítottam, sajnos ők még túl kicsik ahhoz, hogy elhoz­tam volna ide néhányat közülük. Jarco Simion az aradi 1. sz. líceum testnevelés szakos ta­nára, szerb származású. Peda­gógiai tevékenysége mellett jelentős közszereplést is vál­lalt: az Arad megyei közgyű­lés tanácsán belül működő em­berjogi és nemzetiségi bizott­ságnak ő az elnöke. — Régi kapcsolat fűz bennünket a Békés megyei ön- kormányzat nemzetiségi és et­nikai kisebbségi bizottságá­hoz, személy szerint Hevesi József úrhoz. Ide, a táborba is az ő meghívására kerültünk. Küldött egy telexet, közölve, hogy 8 gyermeket és két peda­gógust várnak a battonyai tá­borba. Úgy gondoltuk, az a helyes, ha a gyermekek repre­zentálják az Arad megyében élő nemzetiségeket: két ro­mán, két szerb és két magyar gyermekkel érkeztünk. Saj­nos, a két cigány tanulónak fönntartott hely üresen ma­radt: nem sikerült a szülőket rábeszélnünk arra, hogy en­gedjék el gyermekeiket Batto- nyára. Hozzáteszem: eléggé későn jutott el hozzánk a meg­hívás. Már elkezdődött a vaká­ció, a gyermekek szétszéled­tek. Visszatérve a cigány gyer­mekekre, pontosabban a szüleikre: amikor kértük, hogy engedjék el a Pistát vagy a Józsit, az volt a válaszuk, hogy nem, mert nem tudja még a mi gyermekünk azt, hogy hogyan kell külföldön viselkedni. Azért ez figyelemre méltó in­doklás, több szempontból is az. El kell még mondanom, hogy kizárólag magyar cigá­nyokat „környékeztünk meg”, elejét véve a táborbeli nyelvi nehézségeknek. — Végül is az önök 6 gyer­mekéből csak 2 beszél magya­rul. A másik 4 hogyan tudott beilleszkedni? — Gyorsan és könnyen. A gyermekeknek nincsenek elő­ítéleteik, pillanatokon belül kitalálnak egy olyan „dialek­tust”, amelynek segítségével nagyszerűen megértik egy­mást. Erről az oldalról közelít­ve tehát a meghívásunk, a je­lenlétünk maximálisan elérte a célját. Megerősödtünk abban a hitünkben, hogy a gyermekek az egész világon egyformák, egyformán tiszták, nyitottak, a nemzetek és nemzetiségek kö­zötti megértést ők fogják meg­valósítani. Beszélgetésünket végig­hallgatták az aradi gyerme­kek: Németh Melinda, Pálfi Anetta, Florentina Tica Ban, Remus Lupán, Viseslava Ris- tin és Alin Dronca. — Nekem minden tetszik itt Magyarországon — lelkende­zik a 6. osztályos Melinda. — Voltunk a fürdőben Gyulán, Mezőhegyesen a ménest láttuk, Nagy Feri bácsi megmutatta a kocsimúzeumot. Volt itt egy festő, Lakatos Tibornak hívják, csodálatos képei vannak. — Én sok barátot szerez­tem, nekem ezért volt jó ez a tábor — így Anetta. Florentina, aki a Vasile Gol- dis Líceum 10. osztályát vé­gezte hasonlóan vélekedik: — A strandok, a fürdők vol­tak a legcsodálatosabbak — mondja. —Tiszták, szépek, Gyulán még meleg vizű me­dence is volt! Florentina szavaira vala­mennyi gyermek fölvillanyo- zódik: magyarul, szerbül, ro­mánul idézik fel a strandélmé­nyeiket. Tényleg nincsenek nyelvi nehézségeik, nincsenek előítéleteik. A nap (még) egy­formán süt rájuk, egyformán barnák, életvidámak, egészsé­gesek. Ez a tábor azt a célt szolgálta, hogy maradjanak is meg ilyeneknek. Kép, szöveg: Ménesi György Olvasóink írják A szeretet nyelvén A közelmúltban zajlott le Rómában egy világkongresszus, a rendezvényen hetven országból mintegy 9000-ren jelentek meg. A résztvevők között 7 eleki is volt, akik közül íme négyüknek az élménybeszámolója. Abonyi Mónika gyulai gimnazista: —r A római szuperkong­resszus „a gyerekek az egységért” világmozgalom találkozója volt. Részt vettek négerek, kínaiak, japánok, de jöttek Ameriká­ból és Ausztráliából is. Az összejövetelen többségében katoliku­sok voltak, de emellett buddhisták, reformátusok és más vallású- ak is képviseltették magukat. A találkozó nyelve a szeretet nyelve volt. Átéreztük, hogy a szere tetért nemcsak a felnőttek, hanem mi gyerekek — fiatalok is tehetünk. Ereztük, hogy majd otthon, a mindennapi életben is ezt kell megvalósítanunk. Durst Norbert, a Kecskeméti Piarista Gimnázium tanulója: —A találkozón mindnyájan egy nagy megerősítést kaptunk, hogy a szeretet világának építésében még jobban belemélyedjünk. Jó volt látni, hogy milyen sokan voltak és azt is, hogy a világ minden részéről összejött ez a nagy,,család”. Wittmann Attila, szakmunkásképző iskola tanulója:—Rómá­ból útban hazafelé meglátogattunk egy Loppiáno nevű városkát Firenze közelében. Ez a település kevés épületből áll, ezek szétszórtan találhatók. Ott négerek, fehérek, ázsiaiak élnek barátságban, békében. így építik az egységes, szeretetteljes világot. Mindenkit nagy bizalommal fogadnak. Itt van a genek háza, ahol az ifjúság megszállhat és majd tovább viheti ezt a nagy kincset, a szeretetet. Singer Éva általános iskolás tanuló: — Számomora nagyon nehéz volt ez az út. Először voltam hosszabb ideig távol szüleim­től, emiatt sokat sírtam. A három eleki lány, akikkel együtt utaztam, nagyon sokat segítettek. A kongresszuson pedig Chiara beszédéből megértettem, hogy a fájdalom az ára az új világ, a szeretet világának a fölépítéséhez, ha a fájdalmat szerétéiből elviseljük. Adómentes adóelóleg-levonás Férjem 1992. május 12-e óta munkanélküli, május 13-ától vették a munkaügyi hivatalnál nyilvántartásba (egy nap kiesés). Június 19-én (majd’ másfél hónap) kézhez kapta az első munkanélküli járadékát és meglepődtem, mivel az én számításom szerinti összegnél több, mint 2000 Ft-tal kevesebb volt számfejtve. Tele­fonon érdeklődtem, mire azt a felvilágosítást kaptam, (munkaü­gyi hivatal, APEH), hogy a nem munkaviszonyból származó jövedelem teljes egészéből kell adóelőleget vonni. Kérdezem, hogy lehet másmilyen jövedelem a munkanélküli járadék, mert ha a férjemnek munkaviszonya lenne, nem kellene a „ segélyre” kényszerülnie. Rendelet írja elő, hogy 100 000 Ft-ig a jövedelem adómentes — ezzel szemben férjemtől a 100 000 Ft után is levonták a 25% adóelőleget, ebből adódott a több mint 2000 Ft eltérés, amit ugyan a munkaügyi hivatal felvilágosítása alapján majd 1993. február—március hónapban adóbevallás útján visszaigényelhetek. Ezalatt a majdnem egy év alatt kb. 10 000 Ft- omat használja „valaki”, amire én kamatot nem kapok. Úgy gondolom, hogy a munkanélkülit nem világosítják fel kellőképpen, minekutána nem lehet mindenki tájékozott a rende­letekben, és nem ismerheti mindenki a munkaügyi hivatal számí­tógépesprogramját. Férjemtől ugyan megkérdezték, hogy vonja- nak-e adóelőleget, ő az én tanácsomra választotta az előleg levonását, de arra gondolni sem mertem, hogy ami adómentes, az nem adómentes. Név és cím a szerkesztőségben Walter Lord: A Titanic pusztulása 49. 8 óra 30 perckor érkezett be a 12-es és gyorsan megkezdő­dött a kirakodás. Gracie ezre­des legszívesebben térdre esett volna, hogy ajkaival illesse a fedélzet deszkáit... Harold Bride, a vízbe veszett Phillips rádióstiszt helyettese meg­könnyebbülve érezte, hogy két izmos kéz ragadja meg — máris fenn volt. Jack Thayer megpillantotta édesanyját és rohant a karjaiba. Mrs. Thayer ajkán dadogva bukott elő a kérdés: — Hol a papa? — Nem tudom, anyám — felelte csöndesen a fiatal phi­ladelphiai. Időközben Rostron azon törte a fejét, hogyan helyezze el 705 váratlan vendégét. A kanadai Halifax volt a legkö­zelebbi kikötő, de a rádióhí­rekből jól tudta, hogya kana­dai partok előtt jég borítja a tengert, a kapitány pedig úgy gondolta, elég jeget láttak már a Titanic utasai. A Carpathia úticélja szempontjából lo­gikus lett volna, ha az Azori­szigetekre sietnek, de sem élelmiszerrel, sem ágynemű­vel nem bírta volna ellátni a túlélőket. A hajótöröttek per­sze New Yorkba mentek volna a legszívesebben, csakhogy ez túl sokba kerül a Cunard társa­ságnak. Rostron tehát bekuk­kantott az orvos kabinjába, ahol McGhee doktor éppen Bruce Ismay-t vizsgálta. Tel­jesen össze volt törve — akár­mit kérdezett tőle Rostron, mindenre csak gépiesen bólo­gatott. Rostron tehát maga döntött: előre New Yorkba! Ekkor fogták az Olympic rádiójeleit: szállítsák át hoz­zájuk a hajótörötteket. Rostron ezt elképesztően ostoba ötlet­nek tartotta. El sem tudta kép­zelni, hogy a sokat szenvedett utasokat kitegye egy újabb tengeri átszállás megpróbálta­tásainak. Nem is szólva arról, hogy az Olympic testvérhajója a Utániénak, így már a puszta látvány is borzalmas hatással lenne rájuk: mint valami kísér­tet! Ismét visszament hát a doktor kabinjába, hogy szóra bírja Ismay-t. A White Star Line igazgatója megborzon­gott és némán rázta a fejét. Tehát New York, minél előbb, annál jobb. Ekkorra megjelent a Californian is, Rostron rájuk bízta, hogy ku­tassák át a katasztrófa körze­tét, ők pedig indulnak, hogy mielőbb partra tegyék a túlélő­ket. Még felvett a fedélzetre a Titanic mentőcsónakjaiból annyit, amennyit csak tudott. Hatot elhelyezett az első fedél­zeten, hetet a Carpathia darui­ra függesztett, a többit kötél­végre fogta. Mielőtt visszafordult volna New Yorkba, Rostron újra vé­gigjárta hajójával a színhelyet. Pontos ember volt; a legcseké­lyebb eshetőséget sem akarta kihagyni. A Californian majd kutassa át a tengert, de ha bár­milyen halvány remény van rá, hogy még kimenthetnek vala­kit, akkor az a Carpathia dol­ga­Miközben a Cunard-hajó cirkálni kezdett, a kapitány úgy gondolta, helyénvaló lenne egy istentisztelet. Ismét leszaladt és megkérdezte Is­may-t, mit szól az ötlethez. De a nagy hatalmú igazgató most is csák bólogatott: amit Rost­ron helyesnek tart, az neki is tökéletesen megfelel. Rostron tehát hívatta An­derson atyát, az episzkopális egyház papját, és a nagy társal­góba kérette a Carpathia, va­lamint a Titanic utasait. Hála­adó istentisztelet volt ez, ugyanakkor rekviem is a halot­takért. És miközben mormolták az imát, elhaladtak a Titanic hul­lámsírja fölött. Alig maradt nyoma a gigásznak... néhány csomó vörösessárga parafale­mez, néhány nyugágy, fehér falioszlopok, párnák, takarók, szőnyegek, mentőmellények, az elhagyott csónakok — és egyetlen holttest. 8 óra 50 perckor Rostron belátta: eleven emberre már nem akadnak. Csöngetett a gépháznak: — Teljes gőzzel előre! — A hajó orra lassan New York irányába fordult. A világváros már az izga­lom lázában égett. Amikor az első hír éjjeli 1 óra 20 perckor befutott, senki sem tudta, mire vélje a dolgot. Az Associated Press gyorshíre valóban rejté­lyes volt a maga szűkszavúsá­gában: Cape Race jelenti, hogy a Titanic helyi idő szerint 10 óra 20 perckor CQD vész­jelzést adott le, jéghegynek üt­között és azonnali segítséget kér. A következő híradás be­számolt róla, hogy az óceánjá­ró orrával lefelé süllyed, a nő­ket és a gyerekeket pedig men­tőcsónakokban tengerre bo­csátották. Utána semmi hír: csönd. A híradás még időben érke­zett, hogy a reggeli lapok le­hozzák, de valóban csak gyorshírként. Ellenőrzésre nem futotta az időből: csak a közlésről döntöttek. Hihetet­lennek tűnt a hír, de hát beér­kezett. A szerkesztők minden­esetre óvatosan kezelték. A Herald címsora jellemző: AZ ÚJ TITANIC JÉG­HEGYNEK ÜTKÖZÖTT SEGÍTSÉGET KÉR HAJÓK SIETNEK A HELYSZÍNRE Egyedül a Times vállalta a kockázatot. Az első híradást követő csend arról győzte meg Carr Van Anda főszerkesztőt, hogy a hajó elpusztult. Van Anda tehát kockázta­tott; ha a korai kiadás azt har­sogta világgá, hogy a Titanic süllyedőben van, a nőket pedig mentőcsónakokban vízre bo­csátották, a következő kiadás befejezett tényt közölt: a Tita­nic elsüllyedt. (Folytatjuk) A világváros már az izgalom lázában égett. Amikor az első hír éjjeli 1 óra 20 perckor befutott, senki sem tudta, mire vélje a dolgot. Az Associated Press gyorshíre valóban rejté­lyes volt a maga szűkszavúságában: Cape Race jelenti, hogy a Titanic helyi idő szerint 10 óra 20 perckor CQD vészjelzést adott le, jéghegynek ütközött és azonnali segítséget kér. A követke­ző híradás beszámolt róla, hogy az óceánjáró orrával lefelé süllyed, a nőket és a gyerekeket pedig mentőcsónakokban tengerre bocsátot­ták. Utána semmi hír: csönd.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents