Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-08 / 160. szám
1992. július 8., szerda Ilyés úr nyugodtan szeretne aludni Miért bontják a Csikóst Mezőhegyesen? „Bontják a Csikóst!” — újságolták mezóTie- gyesi ismerőseim. A Csikóst? Na, végre egy jó hír, gondoltam. Bármelyik településen örömünnep lenne az a nap, amikor megkezdenék a gombamód szaporodó kocsmák és egyéb gyanús italmérő helyek ritkítását. Ami a Csikóssal, illetve ami a Csikósban történt, az még — sajnos — nem ennek a várva várt folyamatnak a kezdete. Amikor megismerkedtem a helyzettel, Arany János parasztembere jutott eszembe, aki jégverés közben husánggal esett a szőlőtőkéknek: „Lássuk, Uramisten, mire megyünk ketten!” Vajon békeidőben mi kell ahhoz, hogy az ember saját keze munkáját szántszándékkal elpusztítsa? A Csikós vendéglő eddigi bérlője, Ilyés Sándor beavatja Olvasóinkat a részletekbe. / Áldatlan állapotok — 1988. március 31-étől kezdtem bérelni a Csikós vendéglőt — kezdi Ilyés úr. — Amikor átvettem a Mezőko- vácsháza és Vidéke Afész-től, kritikán aluli állapotok uralkodtak itt: kultúrálatlan kiszolgálótér, egészségügyileg el nem fogadható mellékhelyiségek, ezek voltak a legszembetűnőbb hiányosságok. Az udvari pottyantós vécé rendbetételére a Köjál kötelezte az áfészt, de végül azt is nekem kellett megcsináltatnom. Csak ez 200 ezerbe került. Ezután megpróbáltam úgy dolgozni, és olyan körülményeket teremteni, hogy nyereséges üzletté tegyem a Csikóst. Nem volt könnyű, hiszen óriási bérleti díjat fizettem az áfésznek: havi 150-160 ezer forintot, ami három év alatt 5,7 millióra rúgott. Ennyit kellett kitermelnünk, mindössze 70- 80 négyzetméteren. Sőt többet, mert valamiből a beruházásokat is fedezni kellett, no meg mi sem csak levegővel élünk. Sáros, elhanyagolt volt az udvar, esős időben a mellékhelyiségeket alig lehetett megközelíteni. Kapuk nem védték a telket, így itt ki-bejárhatott boldog-boldogtalan. Nos, én — családi segítséggel — hozzáláttam az áldatlan állapotok felszámolásához. Anyagokat vásároltunk, és rengeteg saját munkát öltünk a felújításokba, átalakításokba, az építkezésbe. Végül tető alá hoztunk egy 100 négyzetméteres fedett sörözőt, kialakítottunk egy játéktermet, bevezettük a gázt, csatlakoztunk a szennyvízhálózatra, a vizet kivezettük az újonnan épült udvari vécéhez. Balkáni kocsmák nyíltak — Ne haragudjék a megjegyzésemért: jól kellett mennie ennek az üzletnek, ha önöknek minderre futotta. — Az első két évben úgy- ahogy sikeres vállalkozást folytattunk. Elbírtuk a bérleti díjat, el a fejlesztéseket, és még maradt is valami. Persze, ennek embertelenül kemény munka volt az ára: reggel ötkor nyitottunk, és nemegyszer hajnal kettőkor húztuk le a rolót. Volt egy diszkós időszakunk, egy évig tartott. Valamelyik lakó a környéken kitalálta, hogy őt zavarja ez a zene, hadjáratot indított ellenünk, házról házra járt, gyűjtötte az aláírásokat. Még egy olyan idős bácsit is bepaliztak, aki akkor sem ébredne fel, ha ágyút sütnének el a füle mellett. Summa summárum: ezt a tevékenységünket meg kellett szüntetni. De a baj ritkán jár egyedül. Sorra nyíltak Mezőhegyesen a balkáni jellegű kocsmák: kimeszelték a garázsokat, betettek egy asztalt terítő nélkül, és máris elkezdték bontogatni a sört. Csinálhattunk mi akármit, hiába állítottunk be színes tévét, hiába volt zene, hiába volt játékterem biliárdasztalokkal. Próbáltunk néha főzni, de az embereket többé így sem tudtuk megfogni. Itt ezen a vidéken szegény és elmaradott nép él, akiket ráadásul feudális sorban tartottak uraik. A kombinát volt itt az Isten, a minden. Itt nem alakult ki tehetős vállalkozói réteg, mindenki a kombinátban dolgozott, az emberek kaptak, amennyit kaptak, annyival kellett beérniük. Roppant kevés volt a pénz, éhen nem haltak, göncöt tudtak venni, de ruhát már nemigen. Az alkoholnál is egy fő szempontjuk volt: minél többet és minél olcsóbban. Teljesen mindegy, mit árulnak, lehet az akármilyen román lőre, s nem érdekes, hogy1 három év múlva elhalnak májrákban, ha Már nem érvényes a nyitva tartás Az iskola és a szülő közlései Az iskola és a szülő közlései két forinttal olcsóbb, azt isszák. Mi következett mindebből? Az, hogy szép lassan elveszítettük a vásárlóközönség egy részét, a forgalmunk borzasztó mértékben lecsökkent. — Erre hivatkozva — gondolom — kérték az áfésztól a bérleti díj csökkentését. — Tavaly voltak ilyen tárgyalásaink a céggel. Szóbeli megállapodás született, havi 50 ezer forintos bérleti díjban egyeztünk meg. De addig húz- ták-halasztották a szerződés- módosítást, míg egyszer csak elkezdődött az áfész felszámolása. Ekkor kijelentették: ebben az ügyben az igazgatóság most már nem kompetens. Ez valamikor tavaly ősszel volt. Az idén januárban felszólítottak a bérleti díj hátralévő részének a befizetésére. Ha ez nem történik meg, mondták, nem is tárgyalnak velem. Mit tehettem? Több százezer forintot beépítettem a Csikósba, nem akartam elveszíteni, hát kölcsönt vettem fel, és rendeztem a bérleti díjat, bízva abban, hogy egyszer az enyém lesz ez az épület. Az áfész elkezdett mismásolni — A jelenlegi állapotokból ítélve nem úgy fest a dolog. — Februárban tárgyaltam a felszámolókkal. Akkor megállapodtunk 70 ezer forint plusz áfa bérleti díjban. Sajnos, nem tudtam teljesíteni, egyre nagyobb lett a veszteségem. Úgy döntöttem, hogy megvásárolom a Csikóst, félreértés ne essék, ezt csak hitelből tudtam volna megtenni. Elkezdtek mismásolni, közben a bérleti díj csökkentésére változatlanul nem mutattak semmi hajlandóságot. Végül kiküldtek egy szerződéstervezetet, amely három oldalon sorolja az ő jogaikat és az én kötelességeimet. Ha én ezt aláírom, lemondok a beruházásaimhoz fűződő összes jogomról. Vagyis: azt szerették volna elérni, hogy az én befektetéseim automatikusan őket illessék. Válaszul írtam nekik egy levelet, ebben három dolgot kértem: csökkentsék a bérleti díjat, valamilyen formában számolják el a beruházásaimat, vagy ha ezt nem tudják megtenni, biztosítsanak elővásárlási jogot a részemre. —Sejtem a választ. — Igen, a bérleti díj csökkentésétől egyértelműen elzárkóztak. De annak idején állítólag aláírtam egy olyan papírt is, hogy a beruházásaim ellenértékét nem fogom követelni, mivel azokat azért valósítottam meg, hogy a forgalmam növekedjék. Jó vicc! — No és az elővásárlási jog? — A válaszuk: az üzlet sorsa versenytárgyaláson fog eldőlni. Erre én azt mondtam, hogy felajánlom megvásárlásra nekik az általam létesített dolgokat. Ha ez sem megy, július 1-jével felmondom a bérleti jogviszonyt, és visszaállítom az eredeti állapotokat. „Kiszállok a kocsmaüzletből” —Azt hiszem, nem ijedtek meg ettől a kijelentéstől. — Kapásból bírósági eljárást helyeztek kilátásba. Márpedig — az ésszerűség határán belül — lebontok mindent, amit én építettem. Egyszerűen nincs más választásom. Igaz, hogy nekem ez újabb kiadásokat jelent, de legalább nyugodtan alszom. A kocsmaüzletből pedig végképp kiszállok. Egyrészt azért, mert ma mindenki ebből akar megélni, másrészt pedig azért, mert időközben antialkoholista lettem: nem fogyasztok szeszes italt, nem dohányzom, még csak kávét sem iszom. Márpedig elveivel ellentétes dolgokat sose cselekedjék az ember! Ha lesz még egyszer az életben vendéglátóipari egységem, az egy étterem lesz, nagyon kulturált kiszolgálással és bőséges vegetáriánus ételválasztékkal. — Ekkora bukás után is tud reménykedni? — Sokszor lenyomott már az élet, de én olyan vagyok, mint a kejfeljancsi: mindig talpra állok. Ménesi György „Sír” a szegénység Nagymama babakocsijában legfeljebb csak a szegénység „sírdogál” FOTÓ: FAZEKAS FERENC lyés Sándorné: „Ekkora tragédiát ritkán lát az ember”
