Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-04-05 / 157. szám
1992. július 4-5., szombat-vasárnap MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM Szorító Nemzeti kincs mint összekötő kapocs Egy iskola homlokára Gulyás György karnagy és Szokolay Sándor zeneszerző Békés-Tarhoson > (ARCHÍV FOTÓ) Arany János Művelődési Egyesület Gyulán Kiírása óta először békéscsabai szereplője is volt a békés- tarhosi zenei napok keretében most hatodszor megrendezett országos szakközépiskolai zongoraverseny gálahangversenyének: Balog Zsolt, a békéscsabai Bartók Béla Zene- művészeti Szakközépiskola II. osztályos diákja, aki, noha a selejtezőkből a legjobb pontszámmal jutott a döntőbe, végül is korcsoportjában a 3. helyen végzett. Egyébként a három korcsoport 10 díjazottja közül (a harmadik korcsoportban két versenyzőt méltattak 3. díjra jogosultnak) a vidéki tanintézetek jelentkezői közül mindössze két diákot helyeztek, a többiek valamennyien budaestiek.(!?) Lehet, hogy így helyes, sőt, lehet, hogy így igaz. Mindenesetre nem véletlen, hogy Balog Zsolt olyan elismeréseket is gyűjtött, amelyek nem a zsűritől származtak, így például ő nyerte el a legjobb Kodály-tolmácsolá- sért a Kodály Társaság külön- díját és az Ijfú Zenebarátok (a Jeunesse Musicales) magyar- országi szervezete is különdíj- jal jutalmazta, ami egy nemzetközi zenei táborban való ingyenes részvétellel jár; Falvai Sándor zongoraművész, tanszékvezető főiskolai tanár, a zsűri elnöke pedig meghívta az idei balassagyarmati nemzetközi zenei tábor keretében működő mesterkurzusára. Balog Zsoltot első elemista korától Farkas Pál tanítja zongorázni, jelenleg itt, a békéscsabai szakközépiskolában. Rázga József és csapata egy évtizedes kínkeserves küzdelme a békéscsabai zenei oktatásért — miközben kórusokat vezetett, s „mellesleg” egy világhírű leánykart létesített — most, ezekben az években kezd beérni, hatóerővé válni, amikor is az iskola neveltjei térnek vissza tanítani Békéscsabára, s a különböző zeneiskolai országos versenyeken (legutóbb a fúvósokén) egyre több hangszeres növendék kerül a díjazottak közé. Az utóbbi két évben pedig a zenei főiskolákra jelentkezettek bejutási arányszámát tekintve a békéscsabai iskola az előkelő országos második helyet szerezte meg. . Rázga József fáradtságot nem kímélve gyűjtötte össze csapatát: Budapestről, Szegedről, máshonnan a legkiválóbb kezdő vagy már elismert tanárokat igyekezett megnyerni iskolájának (Huszár Lajos, Al- földy Boruss Eszter, Masopust Péter, Lang Gusztáv, Nagy Csaba, Kálmán Zoltán, Sin Katalin stb.); s ha éppen nem sikerült az anyaországból toborozni szövetségeseket a zenei oktatás helyi ügye érdekében — kényszerhelyzetbe jutott erdélyi kiválóságok letelepedését segítette elő. (Hogy ezúttal csak a Magyarországon kevésbé ismert, Romániában azonban szaktekintélyeknek számító művésztanárokat említsem: ő hívta meg például éppen Farkas Pált Nagyváradról, a vonós tanszak vezetőjét, Csemátoni Mariannát Kolozsvárról, Gyenge Gyula klarinétművészt és tanárt Déváról; de sohasem valakinek a helyére, hanem a meglévők mellé, a szükségek egyhítésé- re.) Rázga igazgató úr immár belefáradt az összesen tizenhét éven át való igazgatásba; remélni szeretnénk azonban, hogy az oktatásba s különösen a karvezetésbe — nem, s Békéscsaba zenei életében ezután is a minőség megtestesült mintaképe marad tevékenysége. Akik az ő nyomában maradt űr betöltésének a felelősségét vállalják magukra, tudniuk kell, hogy csak az övéhez hasonló megszállottsággal, szakmaszeretettel, alázattal és önfeláldozással tehetnek eleget a megkezdett mű kiteljesítéséhez vagy legalábbis szinten tartásához. A zene, akár a szó, akármilyen szép — elszáll pillanatok alatt. De amíg a kiművelt hangszeres vagy emberi zene és szó szárnyra kelhet, évek és évtizedek izzadságos, jellempróbáló, fizikailag mérhető önépítő munkájába kerül tanárnak és növendéknek. S ha ez egyszer megszakad, a veszteség mérhetetlenül nagyobb annál, hogy elnémulnak a hangszerek. Banner Zoltán Az utóbbi időkben, különösen pedig az egyetemes magyarság nagy költője születésének 175. évfordulója alkalmából felerősödött kapcsolatokban Gyula, Békés megye és Nagyszalonta között igen tartalmas és eredményes, szívet-lelket oldó és melengető együttműködés formálódott ki. Gyula és vidéke, valamint Arany János városa között mély szálak szövődtek régebben is, újabban is, az élet úgyszólván minden területén. Az összekötő baráti érzések családi, rokoni, munkatársi szférákban a lakosság nagy többségét meghódították. A két város magyar és román anyanyelvű népe rokon- szenvvel figyel egymásra, s ezt nagyban elősegíti a földrajzi közelség, a gyakoribb találkozás lehetősége mellett a közös történeti és művelődési hagyományok tudatosítása, elismerése, ébrentartása. Arany János életútjának és életművének szellemisége — mindenekelőtt a népből hozott humanizmusa, igazságérzete és a nagy műveltségétől táplált felelősségtudata — a tradíciók eleven továbbsugárzásának éppúgy megadja a biztos alapját, mint ahogy természetessé teszi a művelődés mai markáns értékeinek keresését és befogadását is. A magyar nyelv és irodalom Arany példája szerinti ápolása, nemzeti kincsként szemlélése az együttélő generációkat összekötő, ezerszínű feladat és jellemformáló élmények, örömök kimeríthetetlen forrása. Ilyen gondolatok ösztönözték azokat a gyulai irodalom- és kultúrabarátokat, a Nagyszalontához mélyebben vonzódókat, akik először ez év május 11 -én jöttek össze a Mogyoróssy Könyvtárba, a polgármesteri hivatal kulturális osztálya szíves invitálására. A szép egyetértés jegyében tartott előkészítő megbeszélésen örömmel köszönthettük az 1882-ben alakult, majd hosszú időn át eredményesen tevékenykedő szalontai testvér jogutódjaként 1991 tavaszán (a jogtipró betiltás nehéz időszaka után) újjászületett Arany János Művelődési Egyesület vezetőit: Dánielisz Endrét, Fekete Pál Pétert és Bondár Imrét. Ezt követően, az elhangzott javaslatok jegyében, elkezdődhetett a szervezett forma megalapozása. Június 21-én délután harmincöt személy előzetesen jelzett belépési szándékát kifejezve jöttek össze újra a szép törekvés támogatói a városházán, hogy megtarthassák az alakuló közgyűlést. Gedeon József, a kulturális osztály vezetője a városi önkormányzat, dr. Pocsay Gábor polgármester megbízásából üdvözölve a tikkasztó hőség ellenére megjelenteket. Az oldott légkörű közgyűlésen minden alapító és jelenlévő tag előadta gondolatait, javaslatait. Nagy szeretettel és átérzéssel fogalmazták meg többen is, hogy Nagyszalonta és Arany János egyszerre jelent biztos alapot magyarságuk megőrzéséhez. Az országhatár két oldalán élőket a szalontai testvérszervezettel együtt tevékenykedő egyesület a művelődés számos csatornáján át kötheti össze. Az itt is, ott is eléggé egyoldalú iskolai Arany-képet bővítve-szí- nesítve a fiatalok körében a teljesebb Aranyt kell a szellemi mindennapok kenyerévé tenni. Az „Arany János Művelődési Egyesület, Gyula” hivatalos elnevezéssel megalakított szervezet alapszabályát dr. Lipták András ügyvéd, önkormányzati képviselő terjesztette elő megvitatásra. Kisebb módosításokkal a jelenlévők egyhangúlag elfogadták. Az egyesület a fentebbiekben érintett célkitűzések valóra váltására alakult. Aki ebben az évben a tagok sorába lép, alapító tagnak számít. Az egyesület székhelyeként Gyula városa, a Mogyoróssy Könyvtár szerepel, a tagok közé azonban az egész országból, sőt külföldről is szívesen fogad mindenkit. A rendes tagokon kívül pártoló tagokra, továbbá jogi tagsággal rendelkezőkre (intézmények, vállalatok, önkormányzatok, vállalkozók, társegyesületek) is számítanak az alapítók. Az alapító közgyűlésen megválasztott öttagú vezetőségben az elnöki tisztet Bálint Tibor, az alelnöki funkciót Friedrich Endréné, a titkári feladatokat Szászfalvi Eszter látja el. Páll Sándor és Szabó Ferenc a vezetőség további tagjai. Az ellenőrző bizottság elnökévé Székely Jánost, tagjaivá dr. Garami Emilt és Né- medi Andrást választották meg. A vezetőség a nyár végén jön össze a tagszervezés kibővítése, a munkálkodás programjának további kiformálása érdekében. A gyulai Arany János Művelődési Egyesület minden olyan szervezettel keresi az eredményes együttműködést, amellyel törekvései találkoznak. Számít mindazok áldozatkész támogatására, akik számára a költő neve, a Csonka-torony városa, a magyar művelődés sorsa nem közömbös. Dr. Szabó Ferenc Lelkűnkből a pillanat — képeslapokon A csillogó-villogó fotópapíron harsány színekkel teleob- jektívvel készített felvételek. Városképek? Azok. Szépek? Azok. Csakhát ember elé így látvány nem tárul, mert hiszen mást lát a szem, és mást az objektív, a gép. Tudom, a hidak íve, a Duna színe, az ég felé törő tornyok látványa mindenkinek mást jelentenek. Mégis, ennyire őszinte érzést, igazi lélektől- lélekig üdvözletét aligha közvetítenek. Márpedig a híradáson kívül valami efféle lenne a rendeltetésük. Város. Emlék belőle csak a részlet, a Halászbástya egyik csorba párkánya, a kariatida könyöke a Szent István körúton, amelyre párnapuffot rakott a hó, s a Szerb templom előtt napozó csapzott macska, a golyónyomokat őrző koszosszürke házfalak, egy-egy nehéz szagú lépcsőforduló, egy szecessziós kapu, egy lehúzott rozsdafoltos redőny. A város életemhez ilyenekkel kapcsolódik. Mindig bajban voltam, ha szeretteimmel ezeket az élményeket meg kívántam osztani. Miért jutottak mindezek eszembe? Mert most kezemben tartok valami csodát. Fekete-fehér képeslapokon városképekbe fogalmazott hangulatok. A régebben vagy újabban készült fotók valós élményt rögzítenek: a szépséget kopottságában is felmutató lépcsőkorlátot, a novemberi hideg ködöt lélegző Duna-partot, a legmagasabb bérház körfolyosójára belopakodó, simogató napfényt. A felvételek készítői valamennyien a múlt, illetve a jelen kiemelkedő tehetségű fotóművészei: Balogh Rudolf, Sugár Kata, Szőllősy Kálmán, Zinner Erzsébet, Fényes Tamás, Szilágyi Lenke, Franki Aljona, Kincses Károly, Lugosi Lugo László, Hajt- manszky Zoltán. A képek kiválogatója, a kiadás előkészítője és felelőse Pallay Katalin művészettörténész. Negyvenkét képből áll ez a Kollekció. Műfajában a megszokottól teljesen eltérő, valami más. Jó, hogy most már nem csupán tele.objektívvel készült, színekben pompázó képeslapot tudunk küldeni, hanem olyat, ami lelkűnkből őriz egy-egy pillanatot. (MTI-Press) Józsa Ágnes Balogh Örse versei: Esélyek Sorba állok a holnapért mint mások megannyian. Esélyeink egyformák? A holnap mindig többet ér? Velem vagy Velem vagy, mert rád gondolok nemcsak éjjel mikor gyűrött párnámat igazítom miközben a beszűrődő lámpafénytől várom űzze el gonosz álmom. Már a napfény sem vakítja szemem ha bele nézek, mert ott is téged látlak s ha virágot szakítok valahol azt te adod nékem úgy mint akkor régen. Szivárvány Gyermekkorom hol vidám hol meg keserves éveit Anyám fogta össze mint szivárvány színeit a vihar utáni csend. Zinner Erzsébet: Szökőkút a Szent István körúton (1958) Szilágyi Lenke: Budapesti ház (1991)