Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-29 / 178. szám

1992. julius 29., szerda & MINDENT BELE Színházi sarok „Színészben kell gondolkodni” Az idei Gyulai Várszínházi Játékokon Moór Mariannát két darabban is láthat­ja a közönség. Páskándi Géza Tornyot választok című színművét ugyan már nem játsszák, de Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival színpadra adaptált regényének bemutatója éppen a közelmúltban volt. A két próbaidőszak között kértük beszélgetésre a művésznőt. —A Madách Színházból szerződött át a Nemze­tibe. Tudjuk, nem mindig könnyű egy színháztól megválni. —Nem nehéz egy színházat otthagyni, hogy­ha az a színház már nem felel meg az igények­nek. Én 18 évig voltam a Nemzeti Színház tagja, s utána szerződtem át a Madáchba. Hívtak, mert látták, hbgy nem látnak el rendesen szerepek­kel. Két évig vártam, aztán levontam a konzek­venciát — innen el kell menni. Akkor szakmai életem közepén tartottam, játszanom kellett. — A Páskándi darab Lórántjfy Zsuzsannája igazi nő, családanya, s a történelemből tudjuk, nem kevés politikai érzékkel is rendelkezett. — Ha ezt mind sikerült megjelenítenem, akkor annak nagyon örülök, hiszen ez a dolgom. Tulajdonképpen nem olyan komplikált ez a szerep, nem megy bele mély regiszterekbe. Sok Egy könnyed nyári pillanat, szalmakalappal FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET ilyen típusú szerepet játszottam annak idején. Megtanultam a szöveget, részt vettem a próbá­kon, és ez úgy tűnik, most elég volt. —Ma egyre rikábban látni a színpadon—és sajnos a civil életben is — igazi nőt. Olyat, aki nemcsak külsőségekben hordozza nőiségét (szép arc, formás alak). — Ez valóban igaz, s valószínűleg kortünet. Bűnnek tartom például azt, hogy a főiskolán nem tanít igazi, tehetséges nő. így kitől tanulja­nak nőiségét, női szerepeket? Pedig jó lenne, ha tudnának bánni a kellékekkel, ha tudnák, ho­gyan kell korhű ruhát viselni. Egyszer egy fiatal, pályakezdő színésznőnek megmutattam, hogyan kell elegánsan felcsippenteni az abron- csos szoknyát és leülni benne; úgy megharagu­dott rám, hogy többet nem is állt velem szóba. —Ön hol tanulta meg ezeket a trükköket? — Igazából az én korosztályomat sem taní­tották erre. Egyedül Simon Zsuzsa, aki már akkor is egy idős dáma volt, foglalkozott evvel, de ő éppen a másik osztályban tanított. Azt hiszem nagyon sokat segített az, hogy gyerek­korom óta rengeteget olvasok. S aki olvas, és nem kizárólag csak tévézik, az bele tud helyez­kedni egy adott korba. — Voltak-e olyan szerepek, amelyek az évek folyamán elmentek Ön mellett? — Voltak, de igyekszem elküldeni ezeket a gondolatokat magamtól. Akkor természetesen fájt, hogy nem én voltam kiírva a próbatáblára. Volt olyan is, amiből én nőttem ki, mert éppen akkor, amikor eljátszhattam volna, nem vette elő a színház. De nagyon sok szépet játszottam a Madáchban és kezdő színésznő koromban Kecskeméten. Nincs hiányérzetem. Most várok a középkorú, idős hölgy szerepekre. Remélem meglesznek. —Mit jelent a gyulai színház a szakmában ?-—Azt hiszem, fontos, legalább is annak kéne lennie. Azt viszont, hogy az egész szakmának van-e súlya, jelentősége, nem tudom. A pénzte­lenség, ami országos dolog, óhatatlanul megha- lasztja a könyvkiadást, a színházat, s minden művészetet. A másik dolog. Visszhangtalanul élnek a művészek. Az elmúlt évtizedekben azt a kicsike kis sztárkultuszt is kiölték a közönségből. Ma már nemigen érdekli a nézőt a színész. Pedig minden színháznak igenis ki kell nevelnie a saját sztárját. Annak idején Kecskeméten Radó Vili bácsi nekem vette elő a darabokat. A sztáro­lás ennyiből áll: a színészben kell gondolkodni. Muzslai Katalin Egy szív, egy lélek a színpadon Vastaps a fáraók országában? A Manhattan rajongók szívdo­bogva várták azt a napot, ami­kor az együttes megérkezik gyulai állomáshelyükre. Vég­re eljött a nap és a szupercsapat megkezdte nagyszabású kon­certjét. Ötletes díszletük, őrületes mozgásuk, kedves, szívhez szóló hangjuk lázba hozta a közönséget. A négy fiú, akik­nek legfőbb tulajdonságuk „egy szív, egy lélek”, fantasz­tikus produkciójukért megér­demelték a vastapsot. A két óra hamar elszállt, de vigasztalódjunk azzal, hogy október 15-én újra indul az or­szágos turnéjuk. Közben ked­venceink Egyiptomot és Izra­elt kápráztatják el fellépéseik­kel. Megjósolhatjuk nekik a biztos sikert, hisz ők az egész világot meghódíthatják. Janu­árban várhatjuk a harmadik le­mezt, melynek anyaga egyelő­re titok, de ha megjelenik, nem fog csalódást okozni. Sajnos, akik a fényben áll­nak nem csak a szépnek és a jónak vannak kitéve, hanem a megrázkódtatásnak is. A Man- hattannel ez nem fordulhat elő. Őket senki nem tudja le- túmi a csúcsról, hisz ők erre születtek. Balogh Andrea — Borbély Éva A rajongók szívdobogva várták őket Gyulán Pillanatkép a gyulai Harlem diszkóból Harlem 10 1. Kris Kross—Jump 2. Joe Public — Live And Leant 3. EnVouge — MyLovin 4. Michael Jackson — Who is it 5. Dr. Alban — It’s My Life 6. George Michael — Too Funky Top Hit’s 7. Snap — Rythm is A Dancer 8. Erasure — Lay All Your Love On Me 9. London Beat—You Bring On The Sun 10. Double You — Please Don’tLo DJ-M (Móga László) Rocklegendák: Dire Straits — a „Tönk Szélétől” napjainkig I. Az ülve alvók konzervbabot ettek A 20 milliomodik „Brothers In Arms”-album került 1991 márciusában az üzletekbe. A korong lekörözött olyanokat, mint a Pink Floyd „Dark Si­de...”-ját, és Michael Jackson „Thriller”-jét, a világ legfel­kapottabb LP-jét. Az új Dire Straits lemez, az On Every Street úgy látszik, hasonló má­mort ébreszt. A Dire Straits 1991. aug. 23-án Dublinban kezdődött turnéja bekerül a re­kordok könyvébe. A következő két év több mint 300 koncertjére 7—8 millió rajongó jön el. A színpa­don kilenc fő áll, a háttérben ötven dolgozik. Egy közepes nagyságú utazási cég. Minden tuménap 150 ezer márkát emészt fel, függetlenül attól, hogy az együttes fellép vagy pihen. Arra, hogy a banda nem mindig dúskálhatott a javak­ban, a nevük az igazolás — a Dire Straits a londoni cockney dialektusban azt jelenti — tel­jesen tönkrement. 1977—78 első hónapjaiban a Dire Straits alapítóinak (Mark Knopfler: gitár, ének, John Illsley: basszusgitár, David Knopfler: ritmusgitár, Pick Withers: dob) ez valóság volt. Mark és David Newcastle­ban nőttek fel, innen a Knopf- ler-fivérek jellegzetes „geor- die”-akcentusa. Mark már az általános iskolában kivívta a zenetanár ellenségeskedését, aki kitiltotta a zeneteremből, mert megpróbálta Jerry Lee Lewis slágereit erőszakos rit­musokkal az iskolai zongorán eljátszani. De mint az idősebb és tehetségesebb fivér, elhatá­rozta, hogy végérvényesen a zene mellett fog kikötni. Az idősebb Knopfler 1964-ben vette meg első gitárját, -egy Höfnert, ami 1500 fontba került, s egy rádió hangszóró­ján keresztül szólaltatta meg. David pedig kísérte őt egy ol­csó akusztikus gitárral. Ké­sőbb Mark egyik osztálytárs- nőjével, Sue-val is fellépett és Bob Dylan dalokat adott elő. David ilyenkor szünetet tar­tott. A pénzből, amit a jó üzleti érzékkel megáldott báty be­zsebelt, a kisebbik semmit sem látott. Ennek ellenére 1980-ig elválszathatatlanok maradtak. Mark 1969-ben elhagyta New- castle-t, újságírást tanult és két évig a Yorkshire Evening Post-nál dolgozott, meg­nősült, majd hat hónap után elvált. Aztán beiratkozott az egyetemre és angol irodalmat tanult. 1970-től kezdve azon­ban egyre több gondja akadt. Teljesen feladta a reményt, hogy egy napon még befutott zenész legyen. Ezért polgári karrierbe kezdett, mint kollé­giumi tanár, aki szabad estéin kocsmákban és a dél-londoni pubok fesztiváljain lép fel a Brewer’s Drop együttessel és a Racers kávéház zenészeivel. David csak egyszer szándé­kozott ezzel. 1977-ben, ami­kor kútba lökte a szociológusi diplomáját csak azért, hogy profizenész lehessen. A „Far- rar-House”-ban, a dél-londoni Deptford kerület egyik lebon­tásra ítélt házrészében ismerte meg a bukott egyetemistát, John Illsleyt. Mindketten fel­újítottak maguknak egy-egy szobát, és idejüket gitározás­sal és dalszerzéssel töltötték. David újra és újra lelkese­dett bátyja előtt John gitármű­vészeién. Markra mély benyo­mást tett John forradalmi stílu­sa. Ó nem keményen bánt a húrokkal, hanem lágyan, és ezenkívül kezének mind az öt ujját használta. Az így létrejött olajozott hangzás tette a Dire Straitset ismertté. Mark a munkanélküli Pick Witherst dobosként szerződtette. 1977 egész nyarát mind a négyen lakosztályukban töl­tötték, játszottak és vitatkoz­tak. Gyakran ülve aludtak. A matracokon csak John és Da­vid ült. Az étkezések is sivárak voltak, mert John mindennap egytálételt készített, konzerv- babból. A látogatók konzerv­utánpótlást hoztak a házba. A mosdó ajtaja egy pénzbedobá- lóval volt felszerelve. A bevé­telt a fiúk kávéra és sörre fordí­tották. Az első fellépésük 1977 jú­liusában, a ház mögötti réten volt egy punk-fesztiválon. A közönség fütyült és köpködött a négy hosszúhajúra, „nyárs­polgárra” a színpad közelé­ben. De Mark „Sultans of Swing”-je és a Down To The Waterline” lassanként még az igen részeg és izgatott punko­kat is megnyugtatta. Mark teljesen automatiku­san vette át az együttes vezeté­sét. John és Pick tisztelték a dalok ötleteit és a mindig új szólóit és a szövegeit. Ők telje­sen feladták a reményt, hogy saját szerzeményeiket játsz- szák. David időnként kísérle­tet tett, hogy fivére ellen szól­jon, megpróbálta befolyását az együttesre erőltetni, de nem túlságosan. A Dire Straits név Pick egyik barátjától származik, és felbecsülhetetlen segítségnek bizonyult, hogy a klubtulajdo­nosoknak fizetett koncerteket a truppoknak megmagyaráz­za. A punkhengerméggörgött, de valahogy a levegő tele volt feszültséggel, s a közönség füle ismét megérett a művészi, dallamos zenére. Éppen ezt a feszültséget oldotta fel 1977- ben Mark bársony-gitárja, és a „Sultans of Swing”, amit a BBC DJ-je, Charlie Gillett na­ponta lejátszott a rádióban — egy demo kazettáról. Az együttesnek még mindig nem volt lemezszerződése. Mark vonakodott a papírt aláíri, ami a bandának öt év alatt keve­sebb, mint három LP-t garan­tált. De mivel nem volt kedve a Dire Straitset kihűlni hagyni, így a „Sultans of Swing”-ka- zetta meghozta a kívánt aján­latot. 1978-ban ez látszott a Dire Straits debütáló LP-n is. (Folytatjuk) Lunkán Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents