Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-27 / 176. szám
O Az oldalt szerkesztette Nyemcsok László Épül, szépül Békéscsaba. A városi önkormányzat kibővíti a sportcsarnok környékének parkolóit. Ősz végéig befejeződnek a munkálatok és a parkrendezést is elvégzik. Befejződött az első üteme a már egészségre is ártalmas Péki u.—Lipták u.— Zrínyi utcai árok rendbehozásának. Lomtalanítás Békéscsaba. Augusztus 3-án lomtalanítást végez a Békéscsabai Városgazdálkodási Vállalat. A lomtalanításra a Nyugati Kertvárosban, a Sziklai utcától a Franklin utca mindkét oldalán, a Sziklai utca mindkét oldalán és ezen utcák által határolt területeken a szegedi vasútvonalig kerül sor. A vállalat kéri a lakosságot, hogy a háztartásban már nem használt limlomot augusztus 2-án rakják ki a házuk elé. Tantermek, tornatermek Békéscsaba. A városi önkormányzat többek között négy tornaterem — gerlai iskola, szlovák iskola, gépészeti szak- középiskola, Szent László utcai iskola —, négy általános iskolai tanterem — Madách utcai iskola — építésére nyert el céltámogatást. A tervezés megkezdődött és őszig versenytárgyalást hirdetnek a kivitelezésre is, melynek időszaka két év. Az oldalt írta: Béla Vali, Kiss A. János, Muzslai Katalin és Nyemcsok László BÉKÉSCSABA ÉS KÖRNYÉKE f Uj, 12 évfolyamos iskolamodell Békéscsabán a Madách utcai általános iskolában 1993 őszétől új iskolarendszer—12 évfolyamos, általános és szakképző kísérleti modell — bevezetésére vállakoznak, mely struktúrájában, tartalmában, módszereiben eltér az eddig megszokottól. — Az iskola igazgatóját, No- vák Pált arra kértük, vázolja röviden az új iskolatípus lényegét. — Az új modell lehetőséget kíván biztosítani arra, hogy minden gyerek egyéni tehetségét kamatoztassa. A 12 évfolyamos iskolában a gyerekek adottságainak felfedezésére és tovbbfejlesztésére törekszenek a nevelők. Nem a tanulási tevékenységre koncentrálnak, hanem a személyiség differenciált és komplex fejlesztésére. A 12 tanulási év öt szakaszra oszlik, melyek közös jellemzője a mindenki által tanult optimum tananyag, ahogy mi nevezzük, a „trambulin- tanterv”. Az évek előrehaladtával ez a törzsanyag — mely a nemzeti alaptantervre épül — fokozatosan csökken és egyre nagyobb teret kap az egyéni választáson alapuló tananyag, melyet a tanuló érdeklődésének megfelelően vehet fel. Az első két szakasz (3-3 év) alapvetően a képességek feltárására és fejlesztésére irányul, különös gondot fordítva az egyéni, differenciált munkán alapuló tevékenységekre. Fontos része elképzeléseinknek, hogy a tanórák ebben az időszakban nem tagolódnak a tudományrendszertani tantárgyakra. A harmadik szakasz (2 év) a kötelező törzsanyag csökkenésével lehetővé teszi a gyerekek számára a szabadon választott órák felvételét. A legizgalmasabb és legszerte- ágazóbb a negyedik szakasz (3 év), amely lehetőséget ad szakmaválasztásra, érettségire, illetve a továbbtanulni akarók számára a felvételire való felkészülésre. Az utolsó év tulajdonképpen a választott forma valamelyikének erősítése. —Hogyan tudják a ma létező összes iskolatípust—ha kicsiben is—felváltani egy iskolán belül? — A megyében tanító szakoktatókat kívánjuk felkérni óraadásra, a közismereti tantárgyakat pedig mi vállajuk fel. A szakiskolai gyakorlati munkát — a mostani gyakorlatnak megfelelően — a munkáltatóknál igyekszünk majd megoldani. — Milyen tankönyvekből, segédanyagokból fognak dolgozni? — Teljesen új könyveket, tanterveket tervezünk, az országban már működő másik három iskola és a szaktanárok, gyakorló pedagógusok segítségével. — Hogyan történik e kísérleti jellegű iskolatípus bevezetése? — 1993-ban az 1., 4., 7. évfolyam beléptetésével szeretnénk elindítani a 12 évfolyamos iskolát. Úgy gondoljuk, hogy az eddigi hagyományos tanterv alapján tanuló 4., 7. osztályosaink — az eddigi alapokra építve — helyt fognak állni az új iskolatípusban is. — Azok a pedagógusok, akik a régi struktúrában tanultak, dolgoztak, hogyan tudják magállni helyüket, el lehet-e tőlük várni a maradéktalan szemléletváltást? — Önként vállakozott erre a feladatra a tantestület. Egy évvel ezelőtt arról határoztunk, hogy valami más típusú isko- lamodellt szeretnénk kialakítani. Az elmúlt egy év azzal telt el, hogy a kollégák továbbképzés keretében megismerkedtek a lehetséges alternatívákkal. Végül a testület a 12 évfolyamos iskolamodellt választotta. Mivel a bevezetés is szakaszosan történik, így nyilván lesz lehetőség arra, hogy akinek nem tetszik ez a fajta alkotói munka, még időben felmérheti lehetőségeit. Muzslai Katalin Szösszenet (vagy szisszenet?) Az orvos szedelőzködik Egy ország ismerte meg dr. Bereczky Zsolt nevét az éter hullámhosszain, aki két évtizede a békéscsabai kórház intenzív osztályán végzi életmentő munkáját. A betegek és hozzátartozóik közmegelégedésére. Mi is írtunk arról, hogy néhány hónapja tudatták vele: várhatóan menesztik munkahelyéről. Ahogy közeledik a szeptemberi „vég”, úgy szaporodnak az érte protestáló olvasói vélemények. — Kétféle orvos van. Az egyik orvos, a másik orvos és ember. Bereczky doktor úr emberségének is köszönhető, hogy édesanyám túlélt egy súlyos betegséget. Lelket öntött belé, élniakarást, s nekünk is reményt nyújtott. „Harcolni, küzdeni kell az életért. Akkor győzni fogunk.” — Plántálta édesanyám leikébe az erőt. Velünk örült, ha csak egy picinyke jó hírt is közölhetett. Húsz évet töltött az osztályon. S most nem találják alkalmasnak? Húsz évig bárki életét felelősséggel rá merték bízni? Az utóbbi hónapokban me- nesztői is így tették. Vagy mégsem az alkalmasságával van bajuk? A betegeket senki nem kérdezte meg, sem a Kner-ben, ahol üzemorvos, sem máshol. Gyűjtsünk aláírásokat? Hiszen tudjuk, félnek az emberek. Az orvosok sem egyformák. Volt anyámnál olyan is, akit hiába kínáltunk ülőhellyel, inkább ácsorgott: nehogy ráragadjon a szegénység. Vagy egy másik orvos — mit orvos, főorvos ! — az előző éjjel szanatóriumból hazatért, kezében a zárójelentést szorongató gyermekemet meg sem hallgatta: „A pihenés után mehet dolgozni. Nyaralásból jövet mi is munkába állunk.” Meglehet, a főorvos úr nem lát különbséget a soproni gyógyintézet és Acapulco között... Amikor meg a gyerek papírt kért a szanatóriumi napok igazolására, megkapta a választ: „Igazolja a vasúti jeggyel!” Elhiszik ugye, hogy Bereczky doktorról ilyen történetet nem tudnának említeni betegek. * Vendégem csendben, torkát köszörülve távozott. Az ajtóban tétován még megáll, s zavart mosollyal kérte: nevét, címét, ne írjuk le. Hiszen az ő bátorsága sem ér messzebb a kórház kapujánál. Tűnt idők szépasszonya Törékeny, kedves, idős hölgy ül velem egy békéscsabai ötödik emeleti lakás pici szobájában. Erős Jánosné Berg Erzsébet 78 éves. Arcvonásaiban őrzi hajdani szépsége vonásait. Mit is mondok, hiszen most is szép, szellemi frissessége teljében. Úgy emlékszik az 56 évvel ezelőtt történtekre, hogy megirigylem. Ha nagyon belegondolok, van, hogy a két évvel ezelőtti eseményekre sem emlékszem... De hát ez az én bajom. —Azt csiripelik a verebek, hogy Erzsiké néni részt vett egy szépségversenyen. Hol és hogyan volt? Hátrasimítja szép ősz haját, kifejező szemei a messzeségbe révednek: — Jaj, de nagyon régen volt. 1936 pünkösdjén MezőA huszonkét éves Erzsiké, mint menyasszony és a mai, 78 esztendős ősz hajú, törékeny néni. Feje felett fiatalkori képe és a férje arcképe berényben, mert hogy én odavaló vagyok, tűzoltóbálat rendeztek, ahova az egész megyéből eljöttek. Emlékszem még arra is, hogy milyen ruha volt rajtam. Egy hosszú bordó selyem, ekrücsipkével díszítve. Pici kabát is volt hozzá, fémgombokkal és ehhez a ruhához, minthogy az volt a divat, egy spanglis cipőt viseltem. —Hogy zajlott a verseny? — Volt egy háromtagú zsűri és mi elsétáltunk előttük. Ennyi. A három legszebb hölgy közé engem is beválasztottak. —Mit szólt a férje ehhez az eredményhez? És a barátnők? — Azt hiszem, büszke volt. De tudja, az első férjemmel nem sokáig éltünk együtt, féléves házasság után elváltak útjaink. A barátnők? Mondanom sem kell, hogy irigykedtek, még ha titkolni próbálták, akkor is, kilógott a lóláb egy-egy megjegyzésükkor. — Aztán ismét férjhez tetszett menni? — Második férjem — Erős János—egy csodálatos ember volt. Jóban-rosszban osztoztunk a haláláig. Négy gyermekünk született, három lány és egy fiú. — Mikor tetszett Békéscsabára költözni? —Óh már nagyon régen, 39 esztendeje... —Jó egészséget kívánunk, s azt, hogy sokáig éljen még a szép emlékek társaságában... 1992. július 27., hétfő' Hányszor csaphatok be? A Békéscsabai Konzervgyárnak a dobozai teltek meg, a kistermelőknek a hócipőjük lett tele. Márciusban mintegy háromezer termelővel kötött szerződést a gyár, hogy átveszi tőlük kilónkénti 7forintos felvásárlási áron a csemegekukoricát. A ,,kozervesek" ajánlatukat arra építették, hogy készleten sok-sok üres dobozuk van. Telt, múlt az idő, nőtt a kukorica, bizakodott a parasztember. Aztán nemrégiben a konzen’gyár vállalati biztosa, Vári Csaba összehívta a termelőket és bejelentette, hogy a dobozok időközben már megteltek. Arról is szó esett, hogy az Országos Kereskedelmi és Hitelbank adott volna pénzt, hogy új dobozokat gyártassanak. Mivel a segítség elmaradt, nincs doboz, a termelőktől nem tudják a kukoricát átvenni. A termelők három küldöttje bejelentkezett Budapesten az OKHB illetékesénél, de az a találkozót lemondta. Egyébként a konzervgyárban a gépek készek a feldolgozásra, s az állásuk pénzbe kerül. Nagy a valószínűsége, hogy a reményüket vesztett termelőknek csak a silózás marad, amellyel területtől függően ezreket, tízezreket vagy még többet vesztenek. Az ügy kapcsán az emberben felmerül egy kérdés. Nevezetesen az, hogy hányszor lehet a parasztembert becsapni? Akik elöl jártak a privatizációban Még utánam szólnak, csak csínján dicsérjem őket. Nem különleges emberek, csak szeretnek dolgozni... Öreg barátunk, Nátor Jani bácsi hívta fel rájuk a figyelmemet: — Ismerek egy csodálatos házaspárt, dolgosak, becsületesek, szerények — mondta— keresse fel őket! Újkígyóson a Kis utcában vett Erdélyi Imre és felesége nem is olyan régen egy családi házat, hogy magánkertészetre rendezkedjenek be. — Úgy tudom Gyulán laktak... — Jól tudja — kezdi a beszélgetést Erdélyi Imre a patyolattiszta konyhájukban. — Azt hiszem elsők között voltunk, akik előprivatizációt csináltunk. Négy esztendeje adtunk fel állást és lakást Gyulán és véletlenül jutottunk hozzá ehhez a házhoz. Én mentős voltam... — Én meg 25 évig irodában dolgoztam és 13 óvoda gazdasági vezetője voltam — veszi át a szót a csinos, fiatalos Erdély iné. Tudja a férjem otthonról hozta a növények szeretetét. Apósom szőlőotványokkal foglalkozott, így hát kiskorától ismerte a fortélyt... — Miért éppen Újkígyóst választották? — Imrének a föld minősége volt az elsődleges. Itt nagyon jó, hát azért ragadtunk itt. A szőlőotvány lett volna a „fő- foglalkozás”, a paprika a mellék. Aztán megfordult a dolog és inkább a paprikatermesztés jött be jobban. Az Érdélyi házaspár végigkísér birodalmán. A 800 négy- szögölös kertben — nem túlzók —egy árva gyomot sem láttam. 150 tő szőlő, 42 gyümölcsfa, fólia alatt még a paprika és virág, no meg örökzöld. Pontosan ugyanolyan szeretettel, gonddal ápolt kertet láttam, mint amilyen patyolattiszta a lakás. S mellé megismerkedtem egy házaspárral, akik szerények, kedvesek, dolgosak. Az Erdélyi házaspár a katonás rendben sorakozó szőlőoltványok között
