Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-25-26 / 175. szám

SPORT 1992. július 25-26., szombat-vasárnap A társadalom sikerre vágyik, ezért vár sok aranyérmet Barcelonában sportolóinktól Az egység és a hőség olimpiája lesz Beszélgetés dr. Schmitt Pállal, a Magyar Olimpai Bizottság elnökével Az elnök — igazi sportdiplomatához illően — mindig naprakész eleganciát sugároz, min­denkivel udvarias és reggeltől estig minden gesztusában tettenérhető egyik hitvallása: a sajtó tud a legtöbbet segíteni... leglábbis az olyan igazán nagy nyilvánosság előtt zajló események, a „rejtettebb” információk jó érte­lemben vett szimpatikus tálalásásban, ame­lyek segítenek, hogy minden történelmi szituá­cióban az őt megillető közegbe helyezzék a sportot, mint társadalmi értékhordozót. Hogy ebben a hozzá hasonló személyiségek­nek milyen nagy szerepe van, az több mint kétségtelen. Talán csak a politika primátusá­nak „divatja” lehet az oka vagy valami kifür­készhetetlen más, hogy nem szerepel semmifé­le népszerűségi listán. Bár ki tudja, sokan bizonyára szívesen cserélnének vele...J)e ha mégis szerepelne, akkor alighanem igen előke­lő hely illetné meg. Mellesleg a sportdiplomá­cia is igencsak telített politikai elemekkel, sőt... Volt idő, hogy például egyedül a sport nemzetközi kapcsolatai révén kiépített csator­nákon vált lehetségessé bizonyos üzenetek el­juttatása, hogy a ma már igencsak elfelejtett, Dél-Koreai Köztársasággal való szorosabb kapcsolatfelvételünkre utaljunk. Jó, hogy ma már nem kell ily módon keresni a kontaktust, s a külügyminiszter direktben is dolgozhat. Magas rangú körökben megfordulók a leg­jobb tudói: nem minden a reflektorfény. Enélkül is rengeteget jelenthet egy kellő pilla­natban elejtett megjegyzés, egy jól időzített jelző—akár egy ország megítélésében is. Mint ahogy bizonyos körökben sokkal nagyobb je­lentőséggel bír az is, miként emeli felapoharat az érintett, vagy éppenséggel egyforma figyel­met fordít-e asztalszomszédjához, vagy mond­juk az angol királyi etikett szerint is — azonos figyelemmel tünteti ki a jobb vagy balján ülő­ket? Hogy erről manapság sokkal kevesebbet be­szélünk, ha szóba kerül, mit intézett a magyar diplomácia különböző rendű-rangú képviselő­je „az elmúlt napokban folytatott tárgyalása­in”? Hát istenem, tulajdonképpen nincs mit csodálkozni rajta. Ami nem azt jelenti, hogy vannak „megjelenési pontok”, ahol azért an­nak a bizonyos értékeinket mérő és súlyozó megnyilvánulásoknak jelentősége van. Az éremátadásokat magam választottam FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET A konfliktusok elkerülhetetlenek Akik régebben figyelemmel kísérik dr. Schmitt Pál munká­ját, tudják, hogy nem akármi­lyen lelkiismeretességgel és precizitással dolgozik. Köz­gazdászhoz és exélsportoló- hoz illő precizitással. 1973- ban szerzett közgazdaságtu­dományi egyetemi diplomát. A sporttal a vívás révén került közelebbi kapcsolatba, az MTK—VM vívójaként lett 130-szoros válogatott, Világ kupa győztes, a mexikói és müncheni olimpián az ara­nyérmes párbajtőr csapat tag­ja, s kétszeres világbajnok is. Egy ideig a Hungarhotels Vál­lalat szállodai munkatársa volt, majd a Népstadion fői­gazgatója, három évig a sport államtitkárának nemzetközi kapcsolatokért felelős helyet­tese. A Testnevelési Egyetem címzetes docense, de inkább tudják róla: a Magyar Olimpai Bizottság elnöke és a Nemzet­közi Olimpai Bizottság tagja 1983 óta, tavaly pedig a leg­szűkebb testület, a végrehajtó bizottság tagjává választották. Négy idegen nyelven tárgyal­hat és három hét múlva min­den bizonnyal élete egyik leg­izgalmasabb feladata követ­kezik: ő vezeti az első olyan olimpiára a magyar sportolók 356 tagú küldöttségét, ame­lyen már a demokratikus rend­szer szabad képviselőjeként lépnek küzdőtérre a földkerek­ség legnagyobb találkozóján. Könnyen lehet, hogy őssszel ismét visszautazik Spanyolországba, immár nem csak sportdiplomata lesz, ha­nem klasszikus diplomáciai szolgálat vár rá, s hivatali szo­bája nem egy budai, hanem egy madridi villában lesz... Gyakorta hangoztatja, hogy szeremé, ha ettől sem változna a helyzet—a sportban tovább­ra is jelentékenyen kíván jelen lenni. Aki, ha a NOB végrehaj­tó bizottsági tagjaként megér­kezik a világ bármelyik váro­sának repülőterére, mi sem ter- mészetesebbb, hogy a V. I. P. váróban , vagyis a különlege­sen fontos személyiségeknek kijáró protolokolláris külsősé­gek közepette várják. — Kezdjük talán azzal: sokáig hozzávetőleg 210 ma­gyar sportoló barcelonai utazásáról beszéltünk, s eh­hez képest — sokak örömére — megnövekedett ez a szám. — Hogy emlékeztessem, volt idő, amikor 250 olimpi­konról beszéltünk, például amikor még versenyben vol­tak a kiutazásért a női kosár­labdázók, de én nem látok ab­ban semmi különöset, hogy most vált véglegessé a küldött­ség összetétele, amikor a Ma­gyar Olimpai Bizottság dön­tött a kiutazás minden részle­téről. Személy szerint nagyon örülök, hogy jó néhány, eddig nem annyira sikeres, úgyneve­zett kis sportág képviselői is kivívták az indulás jogát nem­zetközi eredményeikkel. Gon­dolok itt a teniszezőkre, tollas- labdázókra, íjászokra, lova­sokra, kerékpárosokra. Nem igazán magyar sikersportágak ezek, de nagyon szeretik ná­lunk, nem beszélve arról, hogy tiszteletre méltó hagyomá­nyokra tekintenek vissza. Bol­dog vagyok, hogy most egy teljes létszámú csapat indul­hat. — Persze elkerülhetetle­nek a konfliktusok, s nem tit­kolom, együttérzek Bőd is Gyulával, amikor világbaj­nokot nevelt, s mégsem java­solták kiutazását.. — A MOB sohasem vállalta fel s a jövőben sem teszi, hogy felülbírálja a szövetségek dön­tését. Mi a magyar sportmoz­galomban az esemyőtartó szervezet szerepét töltjük be. S ha elvünk, hogy a szakmai jel­legű döntést a szövetség hoz­za, akkor elfogadjuk ezt. Nem nyugodva bele persze abba, hogy ne próbáljunk megoldást keresni. Ha Papp László és Sermer főtitkár úgy dönt, hogy ők Kovács István felkészülé­sét és versenyeztetését tudják biztosítani, akkor feltéte­leznünk kell azt is, hogy ők maguk sem a saját eredménye­ik ellenségei. Meg kell hogy bízzunk bennük, még ha van, akinek ez fájdalmat is okoz. Mellesleg nem Bódis Gyula az egyetlen, hiszen felhívtak asz­talitenisz, úszó, vívó és birkó­zó vonalról is hasonló problé­mával, de mindannyiszor el kellett hárítanunk magunktól a döntés felelősségét. 45 aranyfokozatú támogató — Igen nagy figyelem övezte és napról napra még inkább erősödő érdeklődés kíséri sportolóink fel­készülését. A jelenlegi társa­dalmi helyzetben ez különö­sen figyelemre méltó, ami például abban is megnyilvá­nul, hogy 45 aranyfokozatú támogatója van a csapatnak. Vagyis minimum egymillió forinttal vagy ennek megfe­lelő értékű felszereléssel já­rultak hozzá a sikeres fel­készüléshez. Az Adidas pe­dig köztük is kimagaslik mintegy 30 millió forintos tá­mogatásával, jóllehet a maga erejéhez képest éppen ilyen megható annak a miskolci kft.-nek a figyelme, amelyik­nek kerti bútorai egy kami­onban már útban vannak Katalónia felé. — Nézze, nem szabad elfe­lejteni valamit: ahhoz, hogy minket szeretet vegyen körül, támogatást élvezzünk, ahhoz el kellett jutni idáig. Mi abból a 123 olimpiai aranyéremből táplálkozunk elsősorban, amit sportolóink az eddigi nyári já­tékokon szereztek. Hogy min­dig is a világ egyik legjobb olimpiai delegációját állítot­tuk ki. Hogy diplomáciánkkal, sportpolitikánkkal mindig is nyitottak voltunk, készek az együttműködésre. Nagyon sok minden benne van ebben a tá­mogatásban és1 odafigyelés­ben, hogy a magyar társada­lom még ebben a mai, igazán nem könnyű helyzetben is — ha nem túlzóm el — szereti az olimpiai gondolatot, s ki-ki a maga eszközeivel igyekszik is ezt kifejezésre juttatni. — Nem lehetséges, hogy egy kicsit túlzott a várako­zás, egyesek a helsinki 16 aranyérmet emlegetik s alig adják alább az esélyek latol­gatásakor? — Ami a várakozást illeti, válasszuk mindjárt ketté. Van­nak akik az érmek számában jelölik meg esélyeinket. A má­sik része pedig abból fakad, hogy az emberek éhesek a si­kerre. Meggyőződésem, hogy nagyon jót fog tenni, jót tesz a sportszerető magyar emberek­nek, általában a társadalom­nak, ha azt látják, hogy a mi fiaink, lányaink igenis képe­sek a világ legjobbjaival szem­ben a helytállásra. A magyar emberek alig várják, hogy az élet valamelyik szférájában elismeréssel tekintsen felénk a világ. Hogy — sportról lévén szó — felemelkedjék az új nemzeti zászló a magasba. Emögött a várakozás mögött az is meghúzódik, hogy való­ban képesek vagyunk kiemle- kedő sikereket produkálni. Ez az elvárás pedig nagyon jól esik. Igyekeztünk ehhez a le­hető legjobb utat választani a MOB részéről, vagyis a nyi­tottságot, ahol nincsenek rej­tett adatok, nincs konspiráció, nem kell olvasni a sorok kö­zött. Bárki bármilyen kérdés­sel fordult hozzánk, arra min­dig elfelejtettük az egyféle „megoldást”, a „nem tudom” megoldást. Ami a számszerű­séget illeti, ezzel mindenki másképp van, s szive joga, ho­gyan állítja fel a saját mércé­jét. Én mindig is azt mondtam, az önmagunkhoz képest tett erőfeszítés több, mint várako­zás. És gyorsan hozzáteszem, a tiszta eszközökkel történt helytállás. —És Ön hány aranyérmet vár? — Nem megkerülve a kér­désre a választ, de máshonnan megközelítve a dolgokat, na­gyon fontosnak vélem: 23 sportágban indulunk, s nem egy két sikersportágra álltunk rá, hanem képesek vagyunk az első tíz nemzet között szere­pelni a nemhivatalos pontver­senyben. Ez a fő célkitűzés. Ezen belül nagyon nehéz éremszámról beszélni, de ha már nagyon tippelnem kell, s nem tudok kibújni az össznépi esélylatolgatásból, akkor azt mondom: van hat olyan egy­ségünk, az úszók, a kajak-ke­nusok, a céllövők, az öttusá­zók, a vívók és a birkózók, akikben, hogy sportnyelven mondjam, benne van az arany­érem megszerzésének lehető­sége. Szinte biztosra veszem, hogy ez a hat sportág hozza magát a játékokon. Hat-tíz aranyérem és kétszáz pont Persze, hogy én is számol­gatok, ráadásul a sportot sze­rencsére konkrétan lehet mér­ni, talán jobban, mint egy re­gény sikerét vagy rádióriport hatását. Úgy gondolom, hogy 200 olimpiai pont körül szerzünk majd, aranyérmünk pedig hat, hét, nyolc, kilenc esetleg tíz lesz. A hat konkrét elvárásom. Nagyon szeren­csés esetben, amikor minden jól összejön, a centiméterek, századmásodpercek is „ve­lünk lesznek”, a javunkra szól­nak, szóval akkor lehet 10 ara­nyunk. — Vezeti a magyar sportküldöttséget, miközben nemzetközi tisztségviselő­ként is eleget kell tennie köte­lezettségeinek. Hogyan kép­zeli el összeegyeztetni a há­rom hét alatt, hogy min­denüttjelen tudjon lenni? —Talán ott kezdem, hogy a NOB 11 tagú végrehajtó bi­zottsága minden reggel fél nyolckor közös ülést tart a szervezőkkel. Meghallgatja az előző napról készült helyszíni jelentéseket, s ha nincs külö­nösebb döntenivaló, bonyoda­lom, akkor ez nem hosszabb másfél óránál. Innen kezdve gyakorlatilag szabad vagyok, kivéve, ha érmet kell átadni vagy valamilyen magas szintű protokoll-eseményen részt venni. Tekintettel arra, hogy az éremátadásokat magam vá­lasztottam, s igyekszem szá­munkra éremesélyes sport­ágaknál jelen lenni, ez egyben valahol már szurkolói minő­ség is a csapatnál. Egyébként arról semmiképpen sem mon­dok le, hogy ne látogassak el az olimpai faluba minden este. — Szinte észrevétlenül doktorrá avatták. Mivel fog­lalkozott disszertációjában? — Ahogy már említettem, én az olimpai gondolattal, öt színes, a kékkel kezdődő, sár­gával, feketével, zölddel foly­tatódó és pirossal záruló kari­kával kelek és nyugszom. Doktori értekezésem témájá­nak is ez kínálkozott. Köze­lebbről arra vállalkoztam, hogy elemezzem a programot, amelyről mostanában egyre több szó esik, s ez nem vélet­len, hiszen egyfelől az olimpai eszme középpontjában éppen a minél szélesebb keretek megteremtése áll, ugyanakkor a század végére az is nyilván­valóvá vált, hogy a 25 sportág versenyeinek lebonyolítása egyre feszítőbb gondot jelent a szervezőknek, a NOB-nak is. Gondoljon csak bele: Barcelo­nában csaknem 250-en indul­nak a 100 méteres síkfutásban. Szóval azt elemeztem, miért épp a jelenlegi 257 verseny­szám került a programba, ho­gyan alakult ki ennek a gyö­nyörűséges játéknak a műsora 1896-tól napjainkig. — Amelyeket utólag egyenként is felruháznak va­lamilyenjelzővel. „a nagy tá­volságok olimpiája”, „a gi­gászi eredmények olimpiá­ja”, „a csonka olimpia”... és sorolhatnánk. A barcelonai milyen lesz? — Ha játékosan akarnék vá­laszolni, akkor azt mondanám, hogy a hőség olimpiája... de ennél még a kérdést is komo­lyabban veszem és büszkén azt mondanám, hogy érzésem szerint — a jugoszláv helyzet ellenére — az egység olimpiá­ja kezdődik július 25-én. Hosszú idő óta lesz újra teljes a részvétel, 173 ország sportolói versengenek, vagyis egyetlen olyan nemzet sem bojkottálja a játékokat, amelyik nemzeti olimpai bizottsággal rendel­kezik. A világ sportmozgalma ezeken és a nemzetközi sport- szövetségeken múlik elsősor­ban. Soha nem volt ilyen jól kialakult közös egység ezen szervezetek között. Még izgalmasabb évek következnek — Olyan hozzáértéssel és lelkesedéssel beszél a sport­ról és az olimpiáról, hogy ne­héz elképzelni: szakít a hiva­tásos sportvezetői tevékeny­séggel, mi több, állítólag Sa­maranch elnök csak mint madridi nagykövetet kö­szönti... Itthon viszont keve­set hallani a német ARD hírügynökség februári in­formációja óta erről. — Voltak tárgyalásaim a külügyminisztériummal, s megállapodtunk: erről a nyil­vánosság előtt nem be­szélünk, de a hír kiröppent... Ahogy szokták mondani, egyik fél sem cáfolta, s nem is erősítette meg. Minden esetre úgy képzelem, ha majd felké­rést kapok a diplomáciai mun­kára, igyekszem a legjobb tu­dásom szerint ellátni, de sem­mi szín alatt nem szeretnék az olimpiai mozgalomtól elsza­kadni, de még eltávolodni sem! Annál is inkább, mivel a NOB végrehajtó bizottságá­nak tagja lenni nem csupán nagy felelősség, hanem igen nagy elsimerés is. Úgy érzem továbbá, a magyar olimpai bi­zottsági elnöki munkámban is olyan sok energia fekszik, hogy igazán szívesen megmé­retném magam a következő választás alkalmával is. Nem titkolom, szeretném élvezni a bizalmat ősztől is. Olyan ér­dekes évek következnek az olmpiai mozgalomban, hogy ennek feltétlenül tanúja aka­rok lenni. Száz éves lesz a Magyar Olimpai Bizottság, 1995-ben Budapest rendezi a NOB ülését, mind-mind vere­tes ünnepek, s ezekből jóma­gam is szeretném kivenni a részemet. — Köszönöm a beszélge­tést. Fábián István

Next

/
Thumbnails
Contents