Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-25-26 / 175. szám
SPORT 1992. július 25-26., szombat-vasárnap A társadalom sikerre vágyik, ezért vár sok aranyérmet Barcelonában sportolóinktól Az egység és a hőség olimpiája lesz Beszélgetés dr. Schmitt Pállal, a Magyar Olimpai Bizottság elnökével Az elnök — igazi sportdiplomatához illően — mindig naprakész eleganciát sugároz, mindenkivel udvarias és reggeltől estig minden gesztusában tettenérhető egyik hitvallása: a sajtó tud a legtöbbet segíteni... leglábbis az olyan igazán nagy nyilvánosság előtt zajló események, a „rejtettebb” információk jó értelemben vett szimpatikus tálalásásban, amelyek segítenek, hogy minden történelmi szituációban az őt megillető közegbe helyezzék a sportot, mint társadalmi értékhordozót. Hogy ebben a hozzá hasonló személyiségeknek milyen nagy szerepe van, az több mint kétségtelen. Talán csak a politika primátusának „divatja” lehet az oka vagy valami kifürkészhetetlen más, hogy nem szerepel semmiféle népszerűségi listán. Bár ki tudja, sokan bizonyára szívesen cserélnének vele...J)e ha mégis szerepelne, akkor alighanem igen előkelő hely illetné meg. Mellesleg a sportdiplomácia is igencsak telített politikai elemekkel, sőt... Volt idő, hogy például egyedül a sport nemzetközi kapcsolatai révén kiépített csatornákon vált lehetségessé bizonyos üzenetek eljuttatása, hogy a ma már igencsak elfelejtett, Dél-Koreai Köztársasággal való szorosabb kapcsolatfelvételünkre utaljunk. Jó, hogy ma már nem kell ily módon keresni a kontaktust, s a külügyminiszter direktben is dolgozhat. Magas rangú körökben megfordulók a legjobb tudói: nem minden a reflektorfény. Enélkül is rengeteget jelenthet egy kellő pillanatban elejtett megjegyzés, egy jól időzített jelző—akár egy ország megítélésében is. Mint ahogy bizonyos körökben sokkal nagyobb jelentőséggel bír az is, miként emeli felapoharat az érintett, vagy éppenséggel egyforma figyelmet fordít-e asztalszomszédjához, vagy mondjuk az angol királyi etikett szerint is — azonos figyelemmel tünteti ki a jobb vagy balján ülőket? Hogy erről manapság sokkal kevesebbet beszélünk, ha szóba kerül, mit intézett a magyar diplomácia különböző rendű-rangú képviselője „az elmúlt napokban folytatott tárgyalásain”? Hát istenem, tulajdonképpen nincs mit csodálkozni rajta. Ami nem azt jelenti, hogy vannak „megjelenési pontok”, ahol azért annak a bizonyos értékeinket mérő és súlyozó megnyilvánulásoknak jelentősége van. Az éremátadásokat magam választottam FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET A konfliktusok elkerülhetetlenek Akik régebben figyelemmel kísérik dr. Schmitt Pál munkáját, tudják, hogy nem akármilyen lelkiismeretességgel és precizitással dolgozik. Közgazdászhoz és exélsportoló- hoz illő precizitással. 1973- ban szerzett közgazdaságtudományi egyetemi diplomát. A sporttal a vívás révén került közelebbi kapcsolatba, az MTK—VM vívójaként lett 130-szoros válogatott, Világ kupa győztes, a mexikói és müncheni olimpián az aranyérmes párbajtőr csapat tagja, s kétszeres világbajnok is. Egy ideig a Hungarhotels Vállalat szállodai munkatársa volt, majd a Népstadion főigazgatója, három évig a sport államtitkárának nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettese. A Testnevelési Egyetem címzetes docense, de inkább tudják róla: a Magyar Olimpai Bizottság elnöke és a Nemzetközi Olimpai Bizottság tagja 1983 óta, tavaly pedig a legszűkebb testület, a végrehajtó bizottság tagjává választották. Négy idegen nyelven tárgyalhat és három hét múlva minden bizonnyal élete egyik legizgalmasabb feladata következik: ő vezeti az első olyan olimpiára a magyar sportolók 356 tagú küldöttségét, amelyen már a demokratikus rendszer szabad képviselőjeként lépnek küzdőtérre a földkerekség legnagyobb találkozóján. Könnyen lehet, hogy őssszel ismét visszautazik Spanyolországba, immár nem csak sportdiplomata lesz, hanem klasszikus diplomáciai szolgálat vár rá, s hivatali szobája nem egy budai, hanem egy madridi villában lesz... Gyakorta hangoztatja, hogy szeremé, ha ettől sem változna a helyzet—a sportban továbbra is jelentékenyen kíván jelen lenni. Aki, ha a NOB végrehajtó bizottsági tagjaként megérkezik a világ bármelyik városának repülőterére, mi sem ter- mészetesebbb, hogy a V. I. P. váróban , vagyis a különlegesen fontos személyiségeknek kijáró protolokolláris külsőségek közepette várják. — Kezdjük talán azzal: sokáig hozzávetőleg 210 magyar sportoló barcelonai utazásáról beszéltünk, s ehhez képest — sokak örömére — megnövekedett ez a szám. — Hogy emlékeztessem, volt idő, amikor 250 olimpikonról beszéltünk, például amikor még versenyben voltak a kiutazásért a női kosárlabdázók, de én nem látok abban semmi különöset, hogy most vált véglegessé a küldöttség összetétele, amikor a Magyar Olimpai Bizottság döntött a kiutazás minden részletéről. Személy szerint nagyon örülök, hogy jó néhány, eddig nem annyira sikeres, úgynevezett kis sportág képviselői is kivívták az indulás jogát nemzetközi eredményeikkel. Gondolok itt a teniszezőkre, tollas- labdázókra, íjászokra, lovasokra, kerékpárosokra. Nem igazán magyar sikersportágak ezek, de nagyon szeretik nálunk, nem beszélve arról, hogy tiszteletre méltó hagyományokra tekintenek vissza. Boldog vagyok, hogy most egy teljes létszámú csapat indulhat. — Persze elkerülhetetlenek a konfliktusok, s nem titkolom, együttérzek Bőd is Gyulával, amikor világbajnokot nevelt, s mégsem javasolták kiutazását.. — A MOB sohasem vállalta fel s a jövőben sem teszi, hogy felülbírálja a szövetségek döntését. Mi a magyar sportmozgalomban az esemyőtartó szervezet szerepét töltjük be. S ha elvünk, hogy a szakmai jellegű döntést a szövetség hozza, akkor elfogadjuk ezt. Nem nyugodva bele persze abba, hogy ne próbáljunk megoldást keresni. Ha Papp László és Sermer főtitkár úgy dönt, hogy ők Kovács István felkészülését és versenyeztetését tudják biztosítani, akkor feltételeznünk kell azt is, hogy ők maguk sem a saját eredményeik ellenségei. Meg kell hogy bízzunk bennük, még ha van, akinek ez fájdalmat is okoz. Mellesleg nem Bódis Gyula az egyetlen, hiszen felhívtak asztalitenisz, úszó, vívó és birkózó vonalról is hasonló problémával, de mindannyiszor el kellett hárítanunk magunktól a döntés felelősségét. 45 aranyfokozatú támogató — Igen nagy figyelem övezte és napról napra még inkább erősödő érdeklődés kíséri sportolóink felkészülését. A jelenlegi társadalmi helyzetben ez különösen figyelemre méltó, ami például abban is megnyilvánul, hogy 45 aranyfokozatú támogatója van a csapatnak. Vagyis minimum egymillió forinttal vagy ennek megfelelő értékű felszereléssel járultak hozzá a sikeres felkészüléshez. Az Adidas pedig köztük is kimagaslik mintegy 30 millió forintos támogatásával, jóllehet a maga erejéhez képest éppen ilyen megható annak a miskolci kft.-nek a figyelme, amelyiknek kerti bútorai egy kamionban már útban vannak Katalónia felé. — Nézze, nem szabad elfelejteni valamit: ahhoz, hogy minket szeretet vegyen körül, támogatást élvezzünk, ahhoz el kellett jutni idáig. Mi abból a 123 olimpiai aranyéremből táplálkozunk elsősorban, amit sportolóink az eddigi nyári játékokon szereztek. Hogy mindig is a világ egyik legjobb olimpiai delegációját állítottuk ki. Hogy diplomáciánkkal, sportpolitikánkkal mindig is nyitottak voltunk, készek az együttműködésre. Nagyon sok minden benne van ebben a támogatásban és1 odafigyelésben, hogy a magyar társadalom még ebben a mai, igazán nem könnyű helyzetben is — ha nem túlzóm el — szereti az olimpiai gondolatot, s ki-ki a maga eszközeivel igyekszik is ezt kifejezésre juttatni. — Nem lehetséges, hogy egy kicsit túlzott a várakozás, egyesek a helsinki 16 aranyérmet emlegetik s alig adják alább az esélyek latolgatásakor? — Ami a várakozást illeti, válasszuk mindjárt ketté. Vannak akik az érmek számában jelölik meg esélyeinket. A másik része pedig abból fakad, hogy az emberek éhesek a sikerre. Meggyőződésem, hogy nagyon jót fog tenni, jót tesz a sportszerető magyar embereknek, általában a társadalomnak, ha azt látják, hogy a mi fiaink, lányaink igenis képesek a világ legjobbjaival szemben a helytállásra. A magyar emberek alig várják, hogy az élet valamelyik szférájában elismeréssel tekintsen felénk a világ. Hogy — sportról lévén szó — felemelkedjék az új nemzeti zászló a magasba. Emögött a várakozás mögött az is meghúzódik, hogy valóban képesek vagyunk kiemle- kedő sikereket produkálni. Ez az elvárás pedig nagyon jól esik. Igyekeztünk ehhez a lehető legjobb utat választani a MOB részéről, vagyis a nyitottságot, ahol nincsenek rejtett adatok, nincs konspiráció, nem kell olvasni a sorok között. Bárki bármilyen kérdéssel fordult hozzánk, arra mindig elfelejtettük az egyféle „megoldást”, a „nem tudom” megoldást. Ami a számszerűséget illeti, ezzel mindenki másképp van, s szive joga, hogyan állítja fel a saját mércéjét. Én mindig is azt mondtam, az önmagunkhoz képest tett erőfeszítés több, mint várakozás. És gyorsan hozzáteszem, a tiszta eszközökkel történt helytállás. —És Ön hány aranyérmet vár? — Nem megkerülve a kérdésre a választ, de máshonnan megközelítve a dolgokat, nagyon fontosnak vélem: 23 sportágban indulunk, s nem egy két sikersportágra álltunk rá, hanem képesek vagyunk az első tíz nemzet között szerepelni a nemhivatalos pontversenyben. Ez a fő célkitűzés. Ezen belül nagyon nehéz éremszámról beszélni, de ha már nagyon tippelnem kell, s nem tudok kibújni az össznépi esélylatolgatásból, akkor azt mondom: van hat olyan egységünk, az úszók, a kajak-kenusok, a céllövők, az öttusázók, a vívók és a birkózók, akikben, hogy sportnyelven mondjam, benne van az aranyérem megszerzésének lehetősége. Szinte biztosra veszem, hogy ez a hat sportág hozza magát a játékokon. Hat-tíz aranyérem és kétszáz pont Persze, hogy én is számolgatok, ráadásul a sportot szerencsére konkrétan lehet mérni, talán jobban, mint egy regény sikerét vagy rádióriport hatását. Úgy gondolom, hogy 200 olimpiai pont körül szerzünk majd, aranyérmünk pedig hat, hét, nyolc, kilenc esetleg tíz lesz. A hat konkrét elvárásom. Nagyon szerencsés esetben, amikor minden jól összejön, a centiméterek, századmásodpercek is „velünk lesznek”, a javunkra szólnak, szóval akkor lehet 10 aranyunk. — Vezeti a magyar sportküldöttséget, miközben nemzetközi tisztségviselőként is eleget kell tennie kötelezettségeinek. Hogyan képzeli el összeegyeztetni a három hét alatt, hogy mindenüttjelen tudjon lenni? —Talán ott kezdem, hogy a NOB 11 tagú végrehajtó bizottsága minden reggel fél nyolckor közös ülést tart a szervezőkkel. Meghallgatja az előző napról készült helyszíni jelentéseket, s ha nincs különösebb döntenivaló, bonyodalom, akkor ez nem hosszabb másfél óránál. Innen kezdve gyakorlatilag szabad vagyok, kivéve, ha érmet kell átadni vagy valamilyen magas szintű protokoll-eseményen részt venni. Tekintettel arra, hogy az éremátadásokat magam választottam, s igyekszem számunkra éremesélyes sportágaknál jelen lenni, ez egyben valahol már szurkolói minőség is a csapatnál. Egyébként arról semmiképpen sem mondok le, hogy ne látogassak el az olimpai faluba minden este. — Szinte észrevétlenül doktorrá avatták. Mivel foglalkozott disszertációjában? — Ahogy már említettem, én az olimpai gondolattal, öt színes, a kékkel kezdődő, sárgával, feketével, zölddel folytatódó és pirossal záruló karikával kelek és nyugszom. Doktori értekezésem témájának is ez kínálkozott. Közelebbről arra vállalkoztam, hogy elemezzem a programot, amelyről mostanában egyre több szó esik, s ez nem véletlen, hiszen egyfelől az olimpai eszme középpontjában éppen a minél szélesebb keretek megteremtése áll, ugyanakkor a század végére az is nyilvánvalóvá vált, hogy a 25 sportág versenyeinek lebonyolítása egyre feszítőbb gondot jelent a szervezőknek, a NOB-nak is. Gondoljon csak bele: Barcelonában csaknem 250-en indulnak a 100 méteres síkfutásban. Szóval azt elemeztem, miért épp a jelenlegi 257 versenyszám került a programba, hogyan alakult ki ennek a gyönyörűséges játéknak a műsora 1896-tól napjainkig. — Amelyeket utólag egyenként is felruháznak valamilyenjelzővel. „a nagy távolságok olimpiája”, „a gigászi eredmények olimpiája”, „a csonka olimpia”... és sorolhatnánk. A barcelonai milyen lesz? — Ha játékosan akarnék válaszolni, akkor azt mondanám, hogy a hőség olimpiája... de ennél még a kérdést is komolyabban veszem és büszkén azt mondanám, hogy érzésem szerint — a jugoszláv helyzet ellenére — az egység olimpiája kezdődik július 25-én. Hosszú idő óta lesz újra teljes a részvétel, 173 ország sportolói versengenek, vagyis egyetlen olyan nemzet sem bojkottálja a játékokat, amelyik nemzeti olimpai bizottsággal rendelkezik. A világ sportmozgalma ezeken és a nemzetközi sport- szövetségeken múlik elsősorban. Soha nem volt ilyen jól kialakult közös egység ezen szervezetek között. Még izgalmasabb évek következnek — Olyan hozzáértéssel és lelkesedéssel beszél a sportról és az olimpiáról, hogy nehéz elképzelni: szakít a hivatásos sportvezetői tevékenységgel, mi több, állítólag Samaranch elnök csak mint madridi nagykövetet köszönti... Itthon viszont keveset hallani a német ARD hírügynökség februári információja óta erről. — Voltak tárgyalásaim a külügyminisztériummal, s megállapodtunk: erről a nyilvánosság előtt nem beszélünk, de a hír kiröppent... Ahogy szokták mondani, egyik fél sem cáfolta, s nem is erősítette meg. Minden esetre úgy képzelem, ha majd felkérést kapok a diplomáciai munkára, igyekszem a legjobb tudásom szerint ellátni, de semmi szín alatt nem szeretnék az olimpiai mozgalomtól elszakadni, de még eltávolodni sem! Annál is inkább, mivel a NOB végrehajtó bizottságának tagja lenni nem csupán nagy felelősség, hanem igen nagy elsimerés is. Úgy érzem továbbá, a magyar olimpai bizottsági elnöki munkámban is olyan sok energia fekszik, hogy igazán szívesen megméretném magam a következő választás alkalmával is. Nem titkolom, szeretném élvezni a bizalmat ősztől is. Olyan érdekes évek következnek az olmpiai mozgalomban, hogy ennek feltétlenül tanúja akarok lenni. Száz éves lesz a Magyar Olimpai Bizottság, 1995-ben Budapest rendezi a NOB ülését, mind-mind veretes ünnepek, s ezekből jómagam is szeretném kivenni a részemet. — Köszönöm a beszélgetést. Fábián István