Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-11-12 / 163. szám
Nőgyógyászati fürdőkezelés Szervezetünk működéséhez, életben maradásához a levegő, a táplálék és a víz elengedhetetlen. A víz egyúttal a tisztálkodás fő feltétele is. A bőrlégzés biztosítása mellett megszabadulunk általa a kórokozóktól, és a szervezetünket veszélyeztető szennyező anyagoktól. Mindezek mellett ismeretes a víz gyógyhatása is. Ezen belül a nőgyógyászati fürdőkezelés is az általános orvoslás szerves része, melyet igyekezünk jól hasznosítani szű- kebb hazánkban — Békés megyében a gyulai Várfürdőben. A gyulai gyógyvíz kiválóan alkalmas gyógyászati célra mechanikus és hőhatása révén. Eszközös szükséglet a 35- 40 cm mélységű kád, melyben már létrejön akkora nyomás, mely az alsó végtag vénáit, nyirokereit is összenyomja. A test felületére ható nyomás emellett kihat a test belsejére is. A víznyomás kb. 80 százaléka érvényesül a hasüregi szervekre, ezáltal is emeli a belső hasűri nyomást. A kialakult nyomáskülönbség miatt a hasűri nedvkeringés a szív felé meggyorsul. A hőhatás a hőértékelő végtesteken keresztül érvényesül, s így a kettős hatás révén érjük el azt a helyreállítást, melyre mind nagyobb szükség van. A nőbeteg rehabilitációja akkor teljes, ha női funkcióit maradéktalanul el tudja látni. Ezen funkciók: anyai szerep, háziasszony szerep, feleség szerep, szexuális partner szerep. A fürdőkezelésen belül igen kiterjedten alkalmazzuk a mesterséges sós kádfürdők mellett az iszapkezelést. A gyógyítás céljaira alkalmas gyógyföldek — más néven — peloidok mindkét formáját (természetes és mesterséges) alkalmazza a gyulai gyógyür- dő. A gyógyföldek alkalmazásának a javallatai a következők: 1. A női nemi szervek krónikus gyulladásai. 2. Nyakcsatornai és hüvelyi gyulladások enyhébb esetei. 3. Petefészek elégtelenségek, működészavarok. 4. A menstruáció időbeli eltolódásának javítása. 5. Fájdalmas, görcsös menstruáció. 6. Gyermeteg fejlődésű nemi szervek kezelése. 7. Műtét utáni felszívató kezelések. A nőgyógyászati iszapkezelés 3 formában történik: 1. pakolásos forma, 2. nadrág iszapkezelés, 3. hüvely iszapkezelés. A fentiekkel kívántam válaszolni néhány felvetett kérdésre, melyben betegeink hosszas gyógyszeres kezelések mellett is fennmaradó alhasi fájdalmakra panaszkodnak. Nekik ajánljuk a leírt kezelési módokat. Sajnos a fürdő gyógyhatása talán ismertebb országhatárainkon kívül, mint szűkebb környezetünkben, ezért idekívánkozik annak megjegyzése, hogy a gyógyfürdő megérdemelne egy korszerű kúrahotelt is a reumás, a műtött, a szív-, érrendszeri és nőgyógyászati betegek utókezelésére szanatóriumi jelleggel. Dr. Jakubecz Sándor LELKI LEVELEK» Tíz évet letagadtam Emberi gyarlóság, hogy amíg fiatalok vagyunk, szeretnénk magunkat „öregíteni”, később, az idő múlásával éppen ellenkezőleg. Azt, hogy ezzel sem szabad játszani, éppen az On kedves levele bizonyítja: „Megismerkedtem egy nagyon szimpatikus Úrral, akivel később közelebbi viszonyba is kerültem, elannyira, hogy megtudakoltuk egymás életkorát. Én 45 múltam, s mondtam neki, mivel barátnőim szerint olyan jól nézek ki, és olyan alkat vagyok, tízet nyugodtan letagadhatnék. Le is tagadtam! O elhitte. Egy ideig nem firtatta, de egy szép napon előállt azzal, hogy lépjünk élettársi kapcsolatra! Nekem — mondanom sem kell—tetszett az ötlet, de ez azzal járt, hogy mindketten „öntsünk tiszta vizet a pohárba”. Nem mertem tovább tagadni, beismertem, hogy tízzel több vagyok, mint ahány évesnek mondtam magam. Nos, látnia kellett volna az arcát: egy világ dőlt benne össze. Azt hittem, rosszul lesz, megpróbáltam nevetéssel elütni a kegyes hazugságot, és magyarázgattam neki, hogy ha már eddig ilyen jól megvoltunk, ugyan, miért akad fenn ezen a tíz éven, elvégre nem változott semmi? A válasza ez volt: minden megváltozott! Felállt, és faképnél hagyott. Azóta olyan vagyok, mint a bolond; most döbbenek rá, hogy mennyire fontos nekem ez a férfi, és nem tudok belenyugodni, hogy egy picinyke női füllentés miatt elveszítsük egymást. Ön szerint kinek van igaza, és mit tegyek?” Azt, hogy ki hibázott, ne kérdezze, úgyis tudja! Futó ismeretségnél még „elmegy,” ha egy nő füllent, és letagad két-három évet, csakhogy ez esetben sokkal többről van szó! Önnek — a dolgok komolyra fordulásának már első szakaszában — el kellett volna mondania, hogy mennyi az „ennyi”. Az Úr most nyilván úgy könyveli el, hogy nem volthozzá őszinte, magyarul: „hazudott” neki! És ezt nem viselte el. Szerintem a tényleges korhamisítás—a tíz év—nem elsősorban a szám miatt fontos. Hogy mit tegyen? Próbáljon meg mindent, ha annyira szereti, de semmi esetre se hazudjon... Összevesztünk Régi aranyszabály, hogy testvérrel, rokonnal, közeli családtaggal nem céjszerű „üzletet” komi. Ám lehet, hogy tévedek, nincs igazam, bár az Ön esete—tisztelt uram—engem igazol. „Indítsak pert a saját sógorom ellen? Sértsem vérig a húgomat, a két keresztlányomat, az egész rokonságot?” Istenem, mennyire komoly kérdések, amelyekre olyan nehéz választ adni, de a tét nagy, a befektetett és az elherdált érték oly számottevő, hogy—szerintem— mást nem tehet. Nem tudom, túl vannak-e már a békés családi kiegyezésen, vagy talán már nem is beszélnek az üzlet, a pénz miatt? Abból, hogy a sógorát szívpanaszokkal már a múltkor elvitte a mentő, az utóbbira tippelek. Szerintem leghelyesebb lenne, ha szűk családi körben—a felesége, a nagyfiai—újból összeülnének, meghánynák- vetnék a történteket, és — ha áldozatok árán is — találnának más megoldást, mint a bíróságot. Ha nem, akkor nem! Marad a tanulság a jövőre vonatkozóan: a jó barátság és rokonság alapja a pontos anyagi elszámolás, illetve az anyagi függetlenség... ÍURÁNUS) Kedvenc állatok tartása Magyarországon i»\ I " I 1992. július 11-12., szombat-vasárnap---1 CSALAD - OTTHON \---------------------------------------1-------------- QJ A győri állatkórház Csöpi nevű kutyája jubilál. A napokban adott 100. alkalommal vért ebtársai számára MTI FOTÓ: MATUSZ KÁROLY A mintegy 18 éve működő osztrák piaci és szociológiai kutató intézet, a Consent, megközelítőleg négy éve aktív Kelet-Európábán is. így az elmúlt időszakban végeztek kutatásokat Magyarországon, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Oroszországban és Bulgáriában. A Master Food Hungary Kft., Budapest felkérésére 1990-ben reprezentatív felmérést készítettek a magyarországi állattartás témakörében. A vizsgálatban ezer, 16 évnél idősebb személyt kérdeztek meg. Az interjúkat lakásokban, személyesen végezték. A kérdezetteket körültekintően választották ki különböző országrészekből és településtípusokról. A fontosabb eredményekről ezúttal adunk számot. Azon háztartások alapján, amelyek kutyát és/vagy macskát tartanak, Magyarországon az európai élmezőnyben foglal helyet. A háztartások közel egyharamdában legalább egy kutya található. Ezzel az eredménnyel Magyarország Európában negyedik helyen áll. A megközelítőleg azonos népességű országok, mint Ausztria vagy Svájc egyértelműen Magyarország mögött foglalnak helyet. Az interjúk alapján láthatóvá vált, hogy a háztartások majd egy negyedében legalább egy macska él házi kedvencként. Ezzel az eredménnyel is jó helyen áll az ország az európai összehasonlításban. A kedvenc állatok, mindenek előtt a kutyák, mint az élet megszépítői és tekintélyes családtagok élnek az otthonokban. így az sem csodálható, hogy nagyobb, többnyire négy- vagy többtagú családoknál találhatók a leginkább állatok. A háztartásokban élő kutyák 43 százaléka ilyen körben él. Ez jó bizonyíték arra, hogy milyen fontos pedagógiai szerepe lehet a kedvencként tartott állatoknak a gyermeknevelésben a magyar családok számára is. A kisebb családokban a macskák a kedveltebbek. Érdekes, hogy a macskatartók körében jellemzőbb a több állat tartása. Átlagszámítással mondható, hogy a macskatartó családoknál átlagosan 1,9 állat él. Az állattartók megközelítőleg egyötöde mind kutyát, mind macskát is tart. Megmutatkozott, hogy a vidéki életformához szervesen hozzátartozik a kutya és macskatartás, sokkal inkább jellemző, mint városon. Persze a kutya- és macskatartók közel egynegyede még így is városi környezetben él. Budapesten a kutyatartók mindössze 9, a macskatartók mindössze 2 százaléka található. A városi környezetben élő kutyák és macskák viszonylag kis köre mégis arról tudósított, hogy ezek az állatok gyakran az egyedüli lehetőséget kínálják a természettel való kontaktusra, illetve a szeretetadás és szeretetszerzés természetes igényét elégítik ki. (Dr. Alfred Hintermüller ELŐADÁSÁNAK MAGYAR SZÖVEGE. A SZERZŐ AZ AUSZTRIAI Consent Betriebsberatung GeS.M.B.H. OSZTÁLYVEZETŐJE.) A 100 éves csodaszer Az Aspirin reneszánsza A 100 éves csodaszer, az Aspirin ma második, sőt talán harmadik tavaszát éli. A fűzfakéreg nedvét már a görög Hippokratesz is használta láz és fájdalom ellen. A népi orvoslás a középkorban is alkalmazta ezt a gyógyszert, s a tudósok, orvosok azóta is értékelik ezt a vegyületet. Az utóbbi években kiderült, hogy az Aspirin hatásos a legtöbb áldozatot szedő civilizációs betegségek, a szívinfarkAz indiánok és a szupernóva Az 1054-ben bekövetkezett híres szupernóva-robbanást nemcsak a kínai csillagászok, hanem az észak-amerikai mimbreni indiánok is megfigyelték. Ez bizonyítja az a nemrég talált kerámia csésze, amelyen egy nyúl, valamint egy kerek objektum látható 23 sugárral. A régészek szerint az ábra két rivális harcának szimbolikus ábrázolása. A nyúl, amely az indiánoknál a Hold szimbóluma, 23 napon át harcolt a nála erősebb fényű szupernóvával. Mikor lesz vegetáriánus egy ragadozó? A pókok ugyan egyértelműen ragadozó állatok, de zsákmányszegény időszakokban a virágpor és a nektár fogyasztására is ráfanyalodnak.Mivel a virágnektár vitaminokat, ásványi sókat és fehérjéket is tartalmaz, rovarszegény időkben ez nagyon megfelelő póttáplálék számukra. tus és az agyvérzés ellen is. Ez a gyógyszer egyaránt alkalmazható olyan különböző betegségek leküzdésére, mint a reuma és a trombózis. A hatvanas évek végén jöttek rá, hogy az anyagcsere befolyásolásával hat a legkülönbözőbb testszövetekre is. A Nobel-díjas brit John Vane fedezte fel, hogy hatóanyagai segítségével csökkenti a fájdalmat és a gyulladást az emberi szervezetben. De kiderült az is, hogy Beküldendő: a nyíllal jelölt sorok megfejtése. Beküldési határidő: július 20. Cím: Békés Megyei Hírlap szerkesztősége, 5601 Békéscsaba, pf.: 111. A megfejtéseket csak postai levelezőlapon fogadjuk el. A megfejtők között 5 db 500 forintos könyvvásárlási utalványt sorsolunk ki, melyet postán küldünk el. A június 27— 28-ai rejtvény megfejtése: À szüleim a mai estét a sportnak szentelik, most az ökölvívást gyakorolják. Nyertesek: Lévai Erzsébet, Karcag, Németh Tünde, Székesfehérvár, özv. Papp Györgyné, Dombegyház, ifj. Plje- sovszki János, Kondoros, Zsidek Péter, Békéscsaba. kedvező esetben megakadályozhatja a véredények elzáródását. így lett sikeres az Aspirin mint infarktus elleni szer, különösen 50 év feletti férfiak esetében. A nők körében azonban ilyen kutatások még nem folynak. Holland kutatások szerint az első keringési zavarok után 30 milligramm Aspirin képes elejét venni a további súlyosabb rohamoknak. A magasabb, 300 milligrammos adag viszont nem javítja az eredményeket, sőt ellenkezőleg, növeli az újabb vérzések kockázatát. Emiatt nem ajánlották például, hogy terhes nők szedjék. Most viszont úgy tapasztalják, hogy képes a rettegett terhességi hipertónia megakadályozására. Hogy az Aspirin a bélrák gyógyítását is elősegítheti? A kutatók már ezt is tanulmányozzák, egyenlőre azonban még türelemre intenek. De ígérik: a 100. születésnapra — tehát még az ezredforduló előtt — erre is megadják az egyértelmű választ. Ferenczy Europress A VICC POÉNJA NAK ! RÉSZE V SZÚRÓ- FEGY-! VER V FÖVÁ-i ROSA DOHA V DOHÁNY V HÁZ----------------------— w í! a avsüf ÖVEZET > V V V V* rtóA\ fr#\\ YícY '/A KOHÁSZATI ESZKÖZ DERÉK > 1\ "i|7 L __ r SZEMLE > _____ K AMIONJELZÉS r J > MAGYAR FILM > J PÉNZ >■ KISEBBED« A BRAZIL VÁROS L FONALAT ERŐSÍT IDÉNYMUNKÁS > V ÓKORI GÖRÖG TÖRZS >> AZONBAN > “TÍSE„‘tA, > V PAMUTVÁSZON ””7 ELLENŐR. RÖVIDÍT- 1 VE SKÁLAHANG MEGSZÁMLÁL HATATLAN j BÜSZKESÉG FOLYÓS ANGOL IGEN L ÉSZAKI FINNIST-TAPÓÉN 2. RÉSZE FELSŐ VÉGTAG > V V V M SZÍR > —7“ “V VELE SZEMBEN > V LÁMPA TARTÓJA ÜTKÖZET > rom£n APRE- ' MONTRE 1 REND, VEZETŐJE AZONOS BETŰK AFRIKAI ORSZÁG > NEM IS- MER BE CSEN > AMELY TÁRGY POSTSCRIPTÜL---D BÓT> U TANULÓ VEZETŐ > ROMÁN > ' A HAL PETÉJE PÓ HÁZSZÉLEK r noks^g PÁSZTOR- SÍP > —v— HATVAN PERCNYI FRISS V > V SÍ) TE- »ÍNY APRÓ DÍSZHAL » V MAGAD FINN AUTÔJ. > V APÓÉN 3. RÉSZE TRÉFÁS NYAK> V V > DÍSZKERT CERUZA JELZŐJE > JÁROM IZOMDAGANAT > BARGYŰ > GYŐRI RÁBA ... > V" RITKA NŐI NÉV > V KÁLIUM SILÁNY ÛTSZÉLI NÖVÉNY > VJM i fiú RÖV. KÁRTYALAP FAL TÖRŐ GERENDA > ISKOLAI. fiÖY > V BÉC?I > Kft » V A RHONE MELLÉKFOLYÓJA FARONTÓ BOGÁR KÁPOSZTAFÉLE CÍMKE IS VAN ILYIN I0E KÉPZŐ > üfcHf > V V ELŐIDÉZ > V LATIN ÉS ... PASSANT r 1 V BORSODI TELEPÜLÉS KELET > V ÖSSZEVON T T" ÉRDEK2i,H>