Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-29 / 152. szám

feRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP KITEKINTŐ 1992. június 29., hétfő S. 0. S. — gyermekekkel a szafariparkban Gänserndorf hálás a magyaroknak Indulás Bfftonyáról Nos, ki lesz a következő?! Judit Meisel, a gänsemdorfi Szafari- és Kalandpark buda­pesti sajtó- és reklámfőnöke telefonon kereste Vájná Gá- bornét, az S. O. S. Gyermek­falvak Magyarországi Egye­sületének ügyvezető titkárát. Elmondta, hogy a park az idén ünnepli 20. születésnapját, s ebből az alkalomból szívesen vendégül látnák a battonyai és a kecskeméti gyermekfalvak lakóit. — A meghívásnak termé­szetesen nagyon örültem — mondja Vájná Gábomé. — Mivel Battonyáról gyerme­kekkel egy nap alatt nem jár­ható meg a Bécs melletti Gänserndorf, vállaltam, hogy gondoskodom a gyermekek kecskeméti elszállásolásáról. Judit asszony felajánlott két különbuszt a részünkre, június 11-én ezekkel utaztunk Kecs­kemétről Gänsemdorfba és vissza. — Örülnénk, ha a kirándu­láson a megyei sajtó is képvi­seltetné magát — teszi hozzá Módi István, a battonyai falu vezetője. — Judit Meisel ki­jártakor kérte, hogy továbbít­suk szíves meghívását a Békés Megyei Hírlapnak. Lehet-e ekkora csábításnak ellenállni? Természetesen: nem! így június 10-én délután együtt utaztam el a battonyai gyermekekkel Kecskemétre. Alig tett meg néhány kilo­métert az autóbusz, máris ér­zékelhettem a sajátos „S. O. S.-légkört”. — Légyszívestessékmon- danihányóravan? — kántálja így egy szuszra égy pöttömnyi fiúcska. — Négy — mondom neki, s megsimogatom a fejét. Éppen kérdezni akarom, hogy hívják, hány éves, itt vannak-e a test­vérei. — Bácsi? Hány óra van? — érinti meg a vállamat a mögöt­tem ülő kislány. Kecskemétig 20-25-ször elhangzik a kérdés. Megértem: kis útitársaim is­merkedni, beszélgetni akar­nak. Többségük kezén ott van a karóra, s — meggyőződtem róla — értenek is hozzá. Mellettem ül Mádi István falu vezető. Tőle ezt kérdezte az egyik csöppség: — A Pista bácsi apukája is faluvezető volt? — a nagyob­bak jót derülnek ezen, a kérde­ző fiúcska hitetlenkedve fo­gadja a választ: — Nem, kisfiam, az én apu­kám nem faluvezető volt. — Pedig azt hittem — 30 km ven Wien A park emblémája mondja bánatosan, majd vá­ratlanul rám emeli tekintetét. — Ugye, a bácsi velünk al­szik? A bácsi ugyanis az én legjobb barátom — teszi hoz­zá magyarázólag. Lehet saját gyermeke is A kecskeméti gyermekfalu­ban úgy fogadják a battonyaia- kat, ahogyan a családtagokat szokás. Három-négy gyermek kerül egy helyre, lerakják úti­poggyászaikat, s máris rohan­nak focizni, kerékpározni, a lányok fagyizni. Közben min­den S. O. S.-anya elkészíti a 10-12 főre szaporodott család­nak a vacsorát, a nagyobb gyermekek a fekhelyekkel foglalatoskodnak. Hrabacsik Mihály faluve­zető és helyettese. Lovas Tibor készségesen végigkalauzol­nak a kis gyermekbirodalmon. Megtekintjük a lakásokat, a reprezentatív közösségi házat, a falu saját óvodáját, a kerá­miaműhelyt, a sportlétesítmé­nyeket. Beszélgetésünk során óhatatlanul összehasonlítjuk a két gyermekfalu lehetőségeit. A kecskeméti köré lassan már kiépül egy új lakótelep, így fog igazán beilleni a környezetbe. A megyeszékhely kulturális programok, beiskolázási és munkalehetőségek sokaságát kínálja. Az egészségügyi ellá­tás szinte minden igényt kielé­gít. Ezzel szemben Batto- nyán... Kérésemre Parragné Fe­re nczy Klára (beosztása: pe­dagógiai munkatárs) össze­foglalja a kecskeméti S. O. S.- falu történetét. — A falut 1990. szeptember 15-én avattuk fel. Az alapítója unokabátyám, Jozef von Fe- renczy. Őseink hosszú évszá­zadokon keresztül éltek ebben a városban, maga Ferenczy úr is itt született. A gyermekeink száma jelenleg 55, közülük a legkisebbek alig kétévesek, a legnagyobbak (egy fiú és egy kislány: Horváth Lacika és Szűcs Ibolya) most ballagtak, nyolcadikosok voltak. Lacika szakmunkásképzőben tanul tovább, Ibolya középiskolá­ban. Saját óvodánk van, egy üresen álló S. O. S.-házban rendeztük be. Az általános is­kolásaink a Vásárhelyibe jár­nak, ez öf percre van a falutól. Nagyon örülünk annak, hogy a nemzetközi szervezet 20 mil­lió Ft-ot ajándékozott ennek az iskolának. A pénzből egy új épületszárny épült, szeptem­berben fogják átadni. . — Milyen lényeges különb­ség van a kecskeméti és a bat­tonyai falu között? — Hozzánk olyan anyák is jelentkezhettek, akik elváltak a férjüktől, és maguk nevelik saját kiskorú gyermeküket. Öt ilyen pályázó akadt, közülük már kettőnek középiskolás lá­nyai vannak, kettőnek általá­nosba, egynek pedig óvodába jár a gyermeke — fejezte be tájékoztatóját Parragné Fe­renczy Klára. ✓ Göncz Arpádné várt bennünket Gänsemdorfban a hangosbe­mondón magyarul köszöntöt­ték az S. O. S.-gyermekeket, majd elhagzott a következő felhívás: „Kérjük a battonyai és a kecskeméti gyermekeket, hogy anyukájukkal és vezető­ikkel szíveskedjenek a kaland­park bejárata előtt gyülekez­ni.” Itt került sor ugyanis a „fogadásra”. Köztársasági el­nökünk felesége, Göncz Ar­pádné mind a 70 gyermeket ajándékkal várta. Miközben ki-ki boldogan nézegette a csomagját, sikerült néhány szót váltanom a kirándulás védnökével. — Éppen most ígértem meg, hogy mindenképpen el­megyek Battonyára — mon­dotta Göncz Arpádné. — Ezt már régóta tervezem, sajnos idáig csak arra futotta az időm­ből, hogy a konkrét meghívá­soknak eleget tegyek. Gondo­lom, most már meginvitálnak Battonyára is, s ha így történik, nincs mese: megyek. Ide is szí­vesen jöttem, nagyon hálás va­gyok Meisel Juditnak a meghí­vásért. Nem tudom, hogy az ötlet kié volt, de a gyermekek útját és az én utamat is Judit szervezte meg. A program? Úgy tudom, hogy először meg­ebédelünk a gyermekekkel, utána autóbusszal körbe- megyünk a parkon az állatok között, végül pedig meg­nézzük az állatok showműso- rát. Sajnos nagyon kevés időt tölthetünk együtt, hiszen a gyermekekre még hosszú út vár Kecskemétig, sőt Batto- nyáig. Göncz Arpádné után Vájná Gábomé ügyvezető titkárhoz fordultam: — A battonyai gyermekek nagyon régi vágya volt, hogy egyszer eljussanak ide — mondotta. — A távolság és a tetemes költségek miatt idáig erre nem kerülhetett sor. Ez a mai kirándulás számunkra tel­jesen ingyenes, s ezért nagyon hálásak vagyunk Wiesinger úrnak, a park igazgatójának és Judit Meiselnek. Külön öröm számunkra, hogy Göncz Ar­pádné vállalta a kirándulás védnökségét. Gyermekeink saját készítésű ajándékokkal is megköszönték a kedvességét. Egy kis parktörténelem A parkot Edwin W. Wiesinger alapította 1972. június 8-án. Előtte Németországban volt egy delfinshowja, azzal Spa­nyolországban vendégszere­peit, ott látott egy szafaripar­kot. Annyira elbűvölte a do­log, hogy elhatározta: ha egy­szer pénze lesz, ő is alapít egy hasonlót. Kezdetben kölcsö- nállatokkal dolgozott, de előt­te kiválasztotta a legalkalma­sabb területet. Ezt itt Alsó- Ausztriában, Gänsemdorfban találta meg. Itt a legtöbb a nap­fényes napok száma, és itt a legkevesebb az esősöké. Jók a közúti és a vasúti közlekedés feltételei, Bécsből például fél­óránként érkezik ide gyorsvo­nat. És még valami: a városhoz egyaránt közel van a magyar és a szlovák határ is. — A park 680 ezer négyzet- méteren terül el — tudom meg Judit Meiseltől. — A nyitva tartás hét hónapjában összesen 120 dolgozót foglalkoztatunk. Az állatgondozók 25-en van­nak, az ő munkájuk természe­tesen folyamatos. Az állatok úgy vannak összeválogatva, hogy az öt kontinens mind­egyikéről megtalálhatók itt a legfontosabb fajok. Kedvenc állataim? Nagyon szeretem a kis oroszlánokat. Van egy velük kapcsolatos szolgáltatá­sunk: amíg veszélytelenek a gyermekek kezébe adjuk őket, így készítünk róluk fénykép- felvételeket. Mielőtt még ve­szélyessé válnának, kitele­pítjük őket a vadonba. Ott elő­ször egy szoktatóketrecbe kerülnek, erre azért van szük­ség, mert a nagyok bántalmaz­nák, esetleg meg is ölnék a kis jövevényeket. — Ennek a kirándulásnak a gondolata öntől származik. Honnan az ötlet? — Már egy éve gondolko­zom azon, hogy hogyan tud­nám megköszönni a magyar közönségnek, hogy ekkora fi­gyelemre méltat bennünket. Magyarországról már több százezer látogatót fogadtunk, s ebben a szezonban is egyre többen jönnek önöktől. Nos, kik képviseljék Magyarorszá­got a park 20. születésnapján? Kik, ha nem a S. O. S.-falvak lakói!? Személyesen elutaz­tam Kecskemétre és Battonyá­ra. Göncz Árpádnétól azt kér­tem, vegye védőszárnyai alá a gyermekeket, töltsön velünk egy napot Gänsemdorfban. Hallatlan nagy szeretettel tett eleget a kérésemnek, még az elnöki rezidenciába is meghí­vott. Három órán keresztül le­hettem a Göncz házaspár ven­dége. Nagyon kedvesek vol­tak, minden érdekelte őket, még az olyan apró részletek is, hogy mivel fogunk utazni, mit ebédelnek, hol alszanak a Az írott és az elektronikus sajtó is nagy figyelmet szen­telt a kirándulásnak. Vájná Gáborné nyilatkozik gyermekek. Úgyhogy el­mondhatom: a 20. születésnap kapcsán én is feledhetetlen él­ményben részesültem, ráadá­sul a Jóisten is kegyes volt hozzánk: tegnap még Medárd- tól rettegtünk, s lám, ma gyö­nyörűen kisütött a nap. Ebben a gyönyörű, napsüté­ses időben töltöttek el néhány órát a battonyai és a kecskemé­ti gyermekfalvak lakói a Sza­fari- és Kalandparkban. S hogy mi mindent láttak, milyen szépséges és borzongató élmé­nyekben volt részük, ezt csak azért nem részletezzük, mert őszintén reméljük: egyre több Békés megyei gyermek fog el­jutni Gänserndorfba. Kép, szöveg: Ménesi György A delfinekre várva. Göncz Arpádné a battonyai és a kecskeméti gyermekek között Nekimenjek, ne menjek? A gondozók ilyen bogárhátú Volkswagenekkel közlekednek az állatok között

Next

/
Thumbnails
Contents