Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-03 / 130. szám
flEKES MEGYEI HIRLAP------ BOTRÁNYKÖVEK 1 992. június 3., szerda ff Eredeti" tőkefelhalmozás a Körös Kazánnál Moskovits, a lemezlovas Sokszor és sokat szidjuk a magyar gazdaságot. Működésképtelenségéért, a kívántnál lassúbb szerkezetváltásáért. Divat pocskondiázni a leszálló ágban lévő, veszteséges, csődbe menő cégeket, a felszámolás és kiárusítás (elkótyavetyélés?) sorsára jutókat. Ám a kevés talponmaradónál, ahol képesek nyereségesen dolgozni, piacot foglalni és megtartani az erős konkurenciaharcban — ott sem örülnek mindig, ha írni szeretnénk róluk. Nincs ez másként a békéscsabai Körös Kazángyártó és Gépipari Vállalatnál sem, ahol dr. Moskovits Sándor igazgatóval próbáltunk helyére tenni néhány kialakult kósza pletykát, rosszindulatú híresztelést. — Igazgató úr! Tudomásom szerint az Önök vállalata azon kevés cég közé tartozik, ahol nem a felszámoló biztost kísér- getik, hanem az újabb és újabb vevők igényeit próbálják létszámot bővítve, két műszakban kielégíteni. Némi túlzással jóformán az egyetlen prosperáló Békés megyei állami vállalat. Ám önök sem kerülhetik el az átalakulás és a tulajdonosváltás sorsát. Sokáig abban a hiszemben voltam,- hogy itt ,,demokratikusan” zajlik ez a folyamat. — Azt kell mondjam, hogy ennél demokratikusabban nem is mehetett volna. A mintegy 170 dolgozónkat többször is megkérdeztük, kikértük véleményüket. —A kezdeti tervekhez képest sokat változott a dolog. Akkor részvénytársaságról volt szó, és úgy foglalt állást a cégvezetés, hogy nem lesz menedzseri kivásárlás. Most mégis mintha ez látszana megvalósulni. — Nézze, a tanácsadó cégünk, az Economix Rt. azt javasolta nekünk, hogy a menedzsment vegye meg ezt a vállalatot. Mi akkor azt mondtuk, hogy arra törekszünk, minél nyitottabb legyen a tulajdonhoz való jutás. Ez a szándékunk ma is. A cég értéke 110 millió forint, ennyiért vehető meg. Mi teljesen legálisan elkezdtük gyűjtögetni a pénzt, különböző jutalmakból létrehoztunk egy alapot — ma 20 millió forintnál tartunk —, amit majdhogynem egyformán osztottunk szét a 170 dolgozó között. Ez bankban van, önálló elkülönített számlán. Annyi a differenciálás, hogy bérarányosán adtunk erre jutalmakat. Ezzel a pénzösszeggel — a dolgozói kedvezmények miatt — 30 millió forintnyi részt vehet meg magának a kollektíva. A többire nincs pénz, erre hitelt kell felvenni. Megbíztuk az Economix Rt.-t, hogy hozzon javaslatot, gyűjtse össze, milyen banki lehetőségek vannak, adjon tanácsot, honnan érdemes felvenni az E-hitelt vagy valami mást. Ezekről a lehetőségekről egyébként tájékoztatni fogjuk a dolgozókat, kifüggesztjük írásban, mindenki elolvashatja, s nyíltan, korlátozás nélkül jelentkezhet. Hamiskás lennék, ha azt mondanám, hogy jó lenne, ha a 110 millió némi differenciálódással 170 ember között terülne szét. Ezt nemhogy én nem szeretném, de a dolgozók sem akarják. Nem kívánja senki sem, hogy itt „népi kommuna” legyen. —Ezt a szándékot ki is nyilvánították az emberek? — Hogyne, természetesen. Azt tudomásul kell venni, hogy egy ilyen cégnek az irányítása nagyobb katasztrófa lenne még a tanácsi kézivezérlésnél is. Ha megkérdezne a melósok közül bárkit, mindenki azt mondaná: kell néhány olyan fő a vállalatnál, aki nagyobb hitelfelvétellel válik igazán motiválttá abban, hogy jól vezesse a céget, megőrizze az értékeket. Szerintem is az lenne az egészséges, ha öten- hatan vállalnánk a kölcsönter- heket. — Végül is nagy valószínűséggel a menedzsmentben megvan ez a kockázatvállalói képesség. Ok ismerik tökéletesen a céget, ők irányítják, s tőlük várható el valójában, hogy mernek megtenni egy ilyen lépést. S ha mindez igaz, akkor mégiscsak megtörténik a menedzseri kivásárlás. — Igen, de a lehetőség bárki előtt nyitva áll. S nemcsak ez. Aki képes arra, hogy vállalja a kockázatot, az minden vállalati szándéktól függetlenül önállóan is felvehet hitelt. Lehet ez udvari segédmunkás, hegesztő is. Még egyszer mondom: minden lehetőség minden munkásunk előtt nyitott. A másik dolog: rt. vagy kft. Az átalakulás tervei még úgy készültek, hogy részvénytársaság leszünk. így döntött a vállalati tanács is. Egészen januárig élt ez a variáció, ám azóta megjelent jó néhány új törvény, amely hátrányosan érintette ezt a dolgot, mint például az szja. De a végső lökést a megváltozott Egzisztencia-hitel felvételének szabályozása adta. A kormány módosításában van egy furcsa mondatocska, amely szerint E-hitel részvényvásárlásra csak 50 százalékos önrész letételével vehető fel. Na, mostkft.- nél 5 millió forintig 2 százalékos önrészt kell biztosítani. Ez a mi esetünkben 100 ezer forintra tehető, míg ha részvény formában zajlana a privatizáció, 2,5 milliós önerő kellene. Ezt képtelenség biztosítani, ezért döntöttünk a kft. forma mellett. Közösen, nemcsak a vállalati tanács, hanem a dolgozók is. — Váltsunk témát! Amikor régebben azt mondtam, hogy „túl jól’’ megy a Körös Kazánnak az üzlet, bevallom arra is gondoltam, hogy a piaci konjunktúra — vállalaton belül — visszaélésekre adhat lehetőséget. Ha jól tudom, másfél hónapja egyik dolgozójuk ellen érkezett panasz vásárlóik köréből. Az egyik partnerük fakadt ki, s mondta, hogy a megrendelések gyors és „rugalmas” teljesítéséhez nem kell más, csak egy kis kenőpénz. Volt-e ilyen jelzés valójában? — Igen, volt. Össze is hívtam a kollégákat és az érintett személyt. Nem vagyok hülye ember, én tudom, hogy nagy a veszélye a korrupciónak és nemcsak az értékesítésben. De ebben az esetben konkrét bizonyítékom nincs, minthogy a panaszos sem mondott ilyet. Ezt egyébként lehetetlen bizonyítani. — Azért abban gondolom egyetértünk, hogy ennél jobban semmi sem árthat az önök üzleti renoméjának. — Ebben egyetértünk, és én tudom, hogy sajnos nem lesz mindig ilyen kedvező piaci helyzet. Visszatérve erre a dologra, úgy zártuk le a témát, hogy legyen akárkiről is szó, azonnal rendőrségi feljelentést fogunk tenni, ha kiderül a csalás. Ám a bizonyításhoz szükséges tényeket, összefüggéseket nyomozza ki a rendőrség. Én nem fogok ezek után kutatni, ha alapos gyanúm van, átadom a rendőrségnek. — Megint más. Tudomásom szerint a vállalat acéllemezszükségletének egy jelentős részét aLoys Kft. ésaCsengkerBt. által szerzi be. Az is ismeretes, hogy ezek a társaságok Csehszlovákiából hozzák be az árut. Ez a jó kapcsolat tavaly tavasztól van meg, s azóta folyamatosan érkezik önökhöz így acéllemez. A Loys és az általa alakított Csengker tulajdonosai között azonban megtalálhatjuk Önt és fivérét. Erre mondhatják rosszindulatú emberek, hogy ez nem más, mint a haszon egy részének nem túl erkölcsös visszatartása. — Ilyen vételi áron — és ez a legfontosabb! — a Körös Kazán nem tudna máshonnan vásárolni. —Hadd vessem közbe: ha én lennék a vállalat igazgatója és tudnám, hogy honnan veszi meg egy köztes kereskedő cég — amely tevékenységével árfelhajtó szerepet is játszik — az acéllemezt, akkor arra törekednék, hogy saját erőmből, önállóan szerezzem be a későbbiekben. Pláne ha van működő külkereskedelmi kapcsolatom. Erre Önök nem gondoltak? — Egy nagyon egyszerű, hétköznapi válaszom van: tessék megpróbálni valakivel lemezt vásároltatni Csehszlovákiából. Szinte megoldhatatlan feladat. A két társaságnak sem ment volna, ha nincs a tulajdonosok között valakinek odaát rokoni kapcsolata. Egyébként az első félévi igény háromszáz-egyné- hány tonna volt csak a vastaglemezből. —Mindent mérlegre téve, Ön összeegyeztethetőnek tartja az ilyen megrendelői és tulajdonosi kapcsolatot? — Ez nincs kellőképpen szabályozva. Az új, július 1-jétől életbe lépő Munka Törvény- könyve úgy fogalmaz, hogy egy állami vállalat vezetője nem lehet benne tulajdonosként egy olyan cégben, amelyikkel konkurencia kapcsolatban áll. Más jellegű üzleti viszonyt nem szabályoz. Egyébként az én szempontomból július 1 -jével változik a helyzet. Akkortól engedélyeztetnem kell az Állami Vagyonügynökséggel az ilyen kapcsolatot. Mindamellett el szeretném mondani, hogy én a Loystól egy fillért sem kaptam, ott munkát nem végzek, s kültagként csak osztalékra lenne jogosultságom. Ám ezt a kft. három évig visszaforgatja, nem fizeti ki. — Térjünk vissza a tulajdonosi megrendelői kapcsolathoz. Azt tudjuk, hogy július I-jétől változik. Am erről a viszonyról a mostani munkáltatónak, a vállalati tanácsnak is tudnia kellett. — Természetesen tudtak róla, ám a ma érvényben lévő jogszabályok szerint még csak jóváhagyni sem kell. Még egyszer hangsúlyozom, hogy ez a dolog jogilag kristálytiszta, semmiféle szabálytalanság nincs benne. Ez csak egy lehetőség, amivel én éltem. És azt is csak ismételni tudom, hogy ennél kedvezőbb áron nem tudnák hozzájutni a lemezhez. Mindezzel tisztában kell lenni. És sajnos azzal is, hogy ha ez egy újságcikk keretében megjelenik, botrányt kelthet. Erre pedig ennek a tulajdonosváltásban, átalakulásban vajúdó vállalatnak nincs szüksége, sőt egy ilyen eset óriási károkat okozhat. Mindazonáltal nincs ebben semmi becstelen, a dolog teljesen tiszta és jogszerű. * * * Talán ez a titka mindennek. Jogszerű. Szabályos, a létező rendnek megfelel. Az már más kérdés, hogy a paragrafusok dzsungelében a sasszeműek- nek, éleslátóknak mindig akad egy kis ösvény. Ezen járva megvalósíthatják normális, emberi céljaikat. Ilyen a fejlődés, gyarapodás vágya is. Ez az igény becsülendő, még akkor is, ha a tisztázatlan helyzetben ilyen anomáliák is előfordulhatnak. A törvényeket nem dr. Moskovits Sándor és nem az egyre erősödő menedzsment hozza — bár érdekeik elérését szolgálják —, hanem választott parlamentünk. Teszik ezt néha bölcsen, ám sokszor fejetlenül, kiskapukat hagyva a megszületett rendeletekben. így hát mondhatjuk, nincs abban bűn, ha valaki él az esélyeivel. Ám erről Sándor György jut eszembe: „Egyenlő pálya, egyenlő esélyek! Én biciklivel megyek...” Ez történik a ma Magyarországában is. S nem is az a baj, ha valaki nyeregben van és így húz el a gyalogosan baktatók mellett. Hanem sokkal inkább az, hogy a „bunda” veszélye nem küszöbölhető ki a kerékpározók között. S ha váratlan eredmény születik, okkal-jog- gal mondják: hogy csaltak. Nem, csak éltek a lehetőséggel. Kőhalmi Endre Hamiskás lennék... Fotó: Lehoczky Péter Az iskola és a szülő közlései Az iskola és a szülő közlései Május 28. Boldogult nagyapám örülne most, ha látna! Immár én is vállalkozó lettem, szellemi betanított munkásként tagja vagyok az egyéni vállalkozók több mint 530 ezres táborának. Ezután minden vésszel és kockázattal dacolva biztosan lépegetek a meggazdagodás útján — egészen a bolhapiacig. Ott állok majd én is az árusok között, vigyázó tekintetem az osztrák kávéutánzatokon, az olcsó aranyozott bóvliórákon, silány rádiókon. Csak félve pis- lantok a konkurenciára, s inkább csak hallgatom a román, a lengyel, orosz nyelv dallamosságát. Néha kicsit megrettenek, ha zokon veszik tőlem dühös kifakadá- som, mert nem hagynak helyet nekem. Aztán napirendre térünk egymás felett, s ők élhetik nyugodtan tovább a külföldi vállalkozók békés hétköznapjait. Számukra nincs adó, szja, tb, bérleti díj, meg ilyesmi, csak a fináncokkal kell valahogy jóba lenniük. Én meg csak árulom a cuccot, s teszek óráról órára tanúbizonyságot, hogy a taníttatásomra pazarolt pénz nem ment pocsékba. Ravasz rábeszélés, tucatnyi pszichológiai fegyver van a birtokomban, s mindezek hatására már csak egy örökkévalóság kell ahhoz, hogy anyagilag rendbe jöjjek. Május 29. Lassan elfogy a magyar — tudjuk ezt már régóta. Itt a Kárpát-medencében nem jó ilyen finnugornak lenni, különösen nem a keleti periférián, túl az országhatáron. Közel százezerrel kisebb ma a romániai magyarság lélekszáma, mint Ceau- sescu idején. Pedig akkor hányán és hányszor mondtuk: „Ebben is hazudik a »Nagy Conducator«! Az nem lehet, hogy csak 1.7 millió magyar vergődik Erdélyben!” Ma már ennek is örülnénk, ám a valóság sokkal szomorúbb. Eltűnt vagy százezer ember, elvitte őket a természetes fogyás, s emellett a szellemi, testi nélkülözés. Elköszöntek Vajda- hunyadtól, a Gyilkos-tótól, Gyi- mestől és beültek a rozzant Daciába. Elmentek mindörök- re...(?) Május 31. Olvasom a Vasárnapi Híreket és megdöbbenek. Soros György 5 millió dollárt kíván befektetni a közép- és felsőoktatásba. Ha csak ennyi lenne, még csendben ujjonganék is. Csak az a bökkenő, hogy ezt a pénzt nem a magyar, hau£m az orosz oktatásba kívánja invesztálni. Bizakodom, hogy azért vezérli ezt a jelentős tőkét oda, mert azt szeremé, ha az ottani szürkeállomány bekapcsolódna az általa finanszírozott tudományos projektekbe. S nem azért teszi le máshová a pénzét, mert elege lett az itthoni sárdobálásból, kulturális szemétdombi kakaskodásból, oktatási és egyéb tö- ketlenkedésből. „
