Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-22 / 146. szám
VALLÁS 1992. június 22., hétfő o MS MEGYEI HlEAP„A pünkösdnek jeles napján...” Csíksomlyó százezrek „Háromszék-, Udvarhely- és Marostorda megyék katholi- kus községeinek, valamint egész Csíkmegyének ájtatos lakóit minden évben Somlyó összegyűjti. Ez idén is péntek déltől keresztek és zászlók alatt szent énekeket zengedez- vén szakadatlanul érkeztek Somlyóra, e híres búcsú járó helyre, a négy vármegye ka- tholikus híveinek ezrei. (...) egy kis eső hullani kezdett ugyan, de ismét csakhamar kiderült az ég, s délután 3 órakor már elég jó idő kedvezett a „Kis Somlyó” hegyen óriási hosszú vonalban felvonuló 9-10 000 főnyi bucsusoknak.” Történt mindez 1889 pünkösdjén. 1990 nyarának elején ismét nagy búcsút tartottak Csíksomlyón. Azután évről évre nagyobbat — írja az Észak-Magyarország. A dicssugárba öltözött Matudták megmozdítani, a feldühödött korbácscsapás, baltavágás sem pusztíthatta el. A nyomok viszont eltüntet- hetetlenül megmaradtak a faragott arcon, még átfesteni sem sikerült soha a sértés jeleit. Régen néhányan könnyezni is látták a csillagkoszorús Hölgyet, aki számtalanszor gyógyulással ajándékozta meg előtte könyörgő híveit. Bár valódi eredete máig tisztázatlan, a pünkösdi búcsút is egy csodálatos eseményhez kötik. Eszerint János Zsigmond választott király 1567-ben (vagy 1559-ben?) haddal akarta unitárius hitre téríteni a csíki római katolikusokat. Azok pedig hadra haddal és csellel válaszoltak (előre megfűrészelték a fákat, azután már néhány baltacsapással az ellenségre dönthették.) Asszonyaik és gyerekeik ez idő alatt a tempvarázslatos vidékét is csak reggel csodálhatjuk meg. Kövekkel kacagó hegyi patak fölé nőnek a fenyőrengetegek, nem sokkal mögöttünk ezerszínű rét, amögött a völgyben pedig Kápolnásfalu, ahol a modem oltárú templomtól nem messze még sulyokkal tisztázzák a patakban frissen mosott ruháikat az ünnepre készülő asszonyok. Mégis, itt és így természetes a kétféle idő. Nem úgy a „főtéren”, ahol hagyományos építésű, székelykapus házjk mellé modem és stílustalan betontömböt zsúfoltak. Csíkszeredának már a kettősségből sem jutott. Egyszerűen elvették a múltját, egy utca maradt meg a régiből a nagyvárossá nőtt településen. Nem messze a vasúttól embertömeg: az egyik járdán száz méternél is hosszabb sor áll kenyérért, ahogy az ünnepek Indul a körmenet donnától az idén már 300 ezer (vagy még annál is több) zarándok várta a bűnbocsánatot. Jöttek végeláthatatlan sorokban buszokkal és gyalog, búcsújárók és szemlélődök a határ mindkét oldaláról. Mert évszázadok óta megtisztulást ígér a Kálvária, csodát a szent szobor. A történet szerint hiába égették fel a krími tatárok a templomot, a kisdedet karján tartó Madonna sértetlen maradt. Hat befogott ökörrel sem lomban Máriához imádkoztak. Ennek a győzelemnek az emléke Somlyón a pünkösdi búcsú. Mi magunk — nem az egyetlen miskolci csoportként — csütörtökön korán reggel indulunk itthonról a Páneurópai Unió buszaival a hosszú útra, sötét éjjel van már — csak a templom ablakai vilá- golnak a késői mise miatt — mire Tamási Áron falujában, Farkaslakán megállunk. Szálláshelyünk, Homoródfürdő előtt megszokott. A másik oldalon a búcsúra érkezők áradata igyekszik vendéglátóihoz vagy egyenesen a templomba, virrasztani. Már néhány gyalogosan érkező keresztalj zászlója is feltűnik az esti szürkületben. Tavaly sokan eljöttek. Idén még többeket várnak, hiszen a sok csodát látott kegyhelyen most talán újabb csoda tanúi lehetnek. A város nemrég elhunyt polgármestere, László Pál jövendölte egy halála után nyilvánosságra hoA templom eló'tt vigasza zott levélben, hogy a román televízió egyenesben közvetíti majd a búcsút és a magyarság is nagy reményeket fűzhet a jeles naphoz. Valószínű, tévedett. Tévékamerát csak magyart látunk, remények csak egyéniek teljesülhetnek. Szombaton reggel zarándokléptek csosszannak a Somlyói úton, bűnbánó zsoltárok, Mária-énekek és a székely himnusz dallamfoszlányai szállnak tovább a széllel. Bordó bársony és hímzett, fehér zászlók alatt székely nadrágba, sötét mellénybe öltözött férfiak csengetnek. Kétszer lent, egyszer fent, a válluk fölött, másoknál a kereszt által kijelölt négy irányban szólal meg a fémes hang. A templom előtti téren már alig lehet mozdulni, de még nem láthatjuk az érkezők utolját. Ha hinni lehet a hangszórónak, csak a Csíkszeredái keresztaljjal ötezren vonulnak. A Mária-szobor előtt tolongás, a templomi padokban álmos szemű gyerekek, asszonyok. Ok biztosan itt éjszakáztak. All órakor kezdődő szabadtéri szentmise az összetartozásról szól. Arról az érzésről, amely a hívőket és a nem vallásos embereket egyaránt a Somlyói búcsúra vezérli. Már a bibliai történet is ezt a gondolatot sugallja, hiszen az apostolok és a nép pünkösd napi változása, mely a Szentlélek leereszkedésének köszönhető, az egységes egyház alapjait rakta le. A legelső Somlyói pünkösdi búcsún valószínűleg még csak a nevezetes csatában részt vevő csíkiek, gyergyóiak és Kászon vidékiek vettek részt, de hamarosan megjelentek a moldvai katolikus magyarok, a XVII. században pedig rendszeressé vált a felső- nyárádiak, az udvarhelyszékiek és a felső-háromszékiek zarándoklata is. Azután, ahogy gyorsabb és könnyebb lett a közlekedés, mind messzebről is jöttek a magyarok, és a határok változásával csak jelentősebb lett az itteni találkozás. De láthatunk görög katolikus vallásukat megtartott román hívőket is. És egyre több a protestáns „vendég”. A lehajtott fejjel és felemelt lélekkel zarándoklók között a prédikáció utolsó szavaiból csak az „itt vagyunk itthon” szavakat érezzük valóságosnak. A többi, hogy „a velünk együtt élők sajnos nem barátként, hanem idegenként néznek ránk” a búcsú idejére mintha elveszítené igazságát. Lovasok — piros-fekete szoknyás lányok, fiatal, ugyancsak népviseletbe öltözött férfiak — vezetik fel a menetet az úgynevezett kikerülő úton. Két órába is beletelik, mire felérnek a Salvator kápolnához és onnan vissza. Délután egykor kezdődik a körmenet. Az utolsó keresztalj csak három óra múlva kezdhet az induláshoz készülődni. A sűrű sorokat látva hihetőnek tűnik az itt-ott hallható, félmillió résztvevőről beszélő változat is. Pedig sokan nem is tartanak a menettel. A Kálvária nehéz útját választják inkább. Egy pap vagy egy felolvasó asszony vezetésével csoportosan vágnak neki a meredek, csúszós hegyoldalnak. Minden stációnál megállnak. Felidézik a bibliai jelenetet, az abból áradó isteni tanulságot. Az egyik csoportban magyarul, a másikban románul szól az ima. Fiatal apuka nyakában Fiatalok a menetben gyermeke. Görnyedt öreg nénit kétfelől támogatnak. De mennek. Az egész ember hite árad az erőt gyűjtő suttogásból: Megsegít az Isten ! Mintha a mi csoportunk külön figyelmet érdemelne, az utolsó stációhoz érve megszólal a Salvator kápolna harangja. Az évszázados épület kazettás mennyezetén még láthatók a hajdani festés körvonalai, de kevesen figyelnek a művészi értékekre. Csodatévő segítségért könyörögnek az oltár előtt és a magukkal hozott zöld ágakkal megérintik a képeket. Az így megszentelt levél ír de a nyakában lévő rózsafüzér máig látható nyomot hagyva, a bőrébe égett. Ezután költözött ki a hegyre. Most kiválik a beszélgetők gyűrűjéből, elindul — és ahogy követi a szem saras lábainak mozgását, mintha évszázadokat fordulna vissza az idő kereke. Nem lehet tudni, az utolsó keresztalj mikor végzett útjá- val, de este hét körül jár már az idő, mikor a csíkcsióiak (közeli település, a legelsők között kezdhették meg a körmenetet) a zuhogóvá erősödő esőben gyalog ráfordulnak a hazavezető útra. Másnap délben — Férfiak a menetben minden baj ellen. Kívül a kápolnabéli imák mormolását elnyomja a vonulók éneke. A közeli ferences kolostor néhány szerzetesét is látni a kápolna körül. Azután megjelenik egy férfi. Durva, barna csuháját derekán hatalmas rózsafüzér köti el, kezében hosszú szárú, ágból formált kereszt, minden lépésnél „vándorbotként” segíti vele lépteit. Ápolt, de mellkasát verő szakálla és vállánál is lejjebb érő haja közül erős tekintet néz a közeledőre. A hívek tudják, ő a hegy remetéje, segítséget, tanácsot várnak tőle — hiszen ő már átélte az isteni kegyelmet. Saját legendája van, miszerint a villám közvetlenül mellette csapott a földbe. Nem lett semmi baja, könnyű nekünk, busszal járunk — a csíkkarcfalvi erődtemplomban alig találunk misét hallgató hívőket. A többiek még nem érkeztek meg a búcsúról: oda is, vissza is gyalog teszik meg a húsz kilométernyi távolságot. És van, aki még marad Somlyón. A szentmisék vasárnap is folynak, a Kálvária újból megjárható, a fiatalokat várja találkozójuk. A hazaindulók pedig fáradt lábbal a zászlók után haladva maguk fölé vonják a búcsúzó ének megnyugtató fátylát. „Megnyertük, amiért jöttünk, Istenünkkel megbékéltünk.” * A búcsú egyik szónoka Szőke János szaléziánus atya volt, aki Csornáról származik. Csörnök Mariann
