Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-16 / 141. szám

1992. június 16., kedd HAZAI TŰKOR-fl&MKÉS MEGYEI HÍK1.AP Fafaragók pályázhatnak Az Országos Közművelődési Központ és a Népi Iparművé­szeti Tanács általános jog­utódjaként 1992. január 1-jén megalakult a Magyar Művelő­dési Intézet. Az új intézmény vállalja a népi iparművészettel kapcsolatos feladatokat, és folytatja a nagy hagyomá­nyokkal rendelkező korábbi pályázatok és kiállítások meg­rendezését. Ez év nyarán kerül sor az id. Kapói i Antal emlé­kére meghirdetett 23. Orszá­gos Fafaragó Pályázat meg­rendezésére Balatonlellén, a Béke Művelődési Házban (Kossuth u. 2.). A pályázat anyagából készülő kiállítás augusztus 1-jétől szeptember 30-áig lesz nyitva. A Magyar Művelődési In­tézet, a Somogy Megyei Köz­gyűlés, Balatonlelle Város Önkormányzata és a Bala- tonlellei Művelődési Ház megemelt pályadíjakkal meghirdeti a XXIII. Orszá­gos Fafaragó Pályázatot. A pályázat célja a magyar népi fafaragóművészet hagyomá­nyainak felhasználásával és továbbfejlesztésével kiemel­kedő színvonalú népművé­szeti tárgyak, használati esz­közök készítése. A pályázat nyilvános, részt vehet rajta minden fafaragó. A pálya­munkákat 1992. július 10-éig kell beküldeni a következő címre: Béke Művelődési Ház, 8638 Balatonlelle. Bő­vebb felvilágosítás a Magyar Művelődési Intézetben: 1011 Budapest, Corvin tér 8. Tele­fon: 201-8734. Technika az iskolában Az Orosházi Központi Műhely tanácskozást szervezett, ahol neves szakemberek tartottak előadást a készülő nemzeti alaptanterv technika tantárgy­ra vonatkozó változásairól, valamint a számítógépek és a robotok alkalmazásáról. A résztvevők az orosházi Gép- és Gyorsíró Iskolában is kipró­bálhatták az elmondottakat. A nehéz sors barátságokat kovácsol Az elme-szociális otthon lakóitól általában idegenkedik a „civil” ember. A család, az otthon, a szülők nélkül nevelke­dő gyermekek részvétet keltenek ugyan, de a hátrányos helyzet miatt nem igazán értjük a jószándékú közeledést sem. Az élet perifériájára került emberek — mégha intézeti közösségben élnek is — mindannyiunknál jobban vágynak a szeretetre. Éppen ezért szívszorítóan megható, ha két szeretetre váró ember barátságra lel. Az pedig szinte hihetetlen, ha több, netán egy egész csoport tagjai élhetik át ezt a lelki élményt. Ilyen példaként áll az a megyében (vagy talán az országban is!) egyedülálló baráti találkozó, amelyre a napokban került sor Mezőkovácshá- zán a helyi elme-szociális otthon lakói és a Kazincbarcikai Ifjúsági Nevelőotthon 16-18 éves fiataljai között. A nem mindennapi esemény akkor kezdődött, amikor ta­valy a mezőkovácsháziak a budapesti kézműipar üdülőjé­ben pihentek. Itt találkoztak először a nevelőotthoni fiata­lokkal. A szülők nélkül felnö­vő kamaszfiúk barátságot kö­töttek az érzelmileg gazdag gondozottakkal. —- A mi „betegeinknek” nincsenek gyermekeik, a fiata­loknak pedig nincs családjuk. Nem csoda hát, ha gyorsan szót értettek egymással — mondja Kanász Lászlómé, a mezőkovácsházi intézmény vezetője. A barátság hazaérve sem szakadt meg. Telefon csörgött, s levelek jöttek-men- tek, mígnem elhatároztuk: meghívjuk a fiúkat vendég­ségbe. Az úttörőtáborban biz­tosítottunk szállást, de nap­közben itt tartózkodtak ná­lunk. Örömünkre szolgál, hogy vannak akik kötődnek gondozottjainkhoz. — A fiúk 14 évesen kerül­nek a nevelőotthonba, ahol ta­nulnak és dolgoznak. Van egy speciális szakiskolánk, ahol szőlész-borászt, állattenyész­tő mezőgazdászokat képezünk — mondja Faragó Attila gyer­mekfelügyelő. A gyerekek 18 éves korukig teljes ellátást, gondoskodást kapnak, majd segítünk az önálló életük elin­dításában. Lám ez a találkozás is szép példája annak, hogy nehéz emberi sorsok ellenére is szövődhetnek igaz barátsá­gok. Halasi Mária Jólesik a pihenés a lombos fák alatt — állítják a mezőkovács­házi szociális otthon gondozottjai, miközben a kazincbarci­kai fiatalokkal játszott barátságos mérkőzést figyelik FOTÓ: FAZEKAS FERENC Sikeres évadzárás A nehezedő gazdasági körül­mények következtében a mű­velődési házak színházlátoga­tottsága általában visszaesik, ám Orosházán, a Petőfi Műve­lődési Központban nem ez ta­pasztalható. Június elején be­fejeződött az évadzárás, s Ber- táné Halász Edit közművelő­dési előadót arról kérdeztük, mennyien látogatták a színhá­zi programokat. — Örömmel mondhatom, hogy sikeres évadot zártunk. Nem egy előadás esetében pót­székeket is el kellett he­lyeznünk a nézőtéréi! Áraink kedvezőek. Nyugdíjasoknak és tanulóknak 20 százalékos kedvezményt adunk. A műve­lődési ház rendszeresen ven­dégül hívja a békéscsabai Jó­kai Színház társulatát, a szege­di, a szolnoki és a kecskeméti színház előadásait is. A szer­vezők gondolnak arra, hogy fővárosi darabok is kerüljenek Orosházára. A műsorszerke­zet olyan, amelyben megtalál­ható a dráma, az operett, a zenés játék és a vígjáték is. Nem emeltünk bérletárat, mert úgy érezzük, fontos, hogy bérleteseinket mindenképpen megtartsuk. Ám a gazdasági kényszer nagy úr, így kényte­lenek voltunk a szólójegyek árát 180 forintra emelni. A folytatást hasonlóan kép­zeljük, figyelünk a nézők elté­rő érdeklődési körére. Októ­berben indul a felnőtt bérlet Csiky Gergely Buborékok cí­mű darabjával. A hó végén az iskola beindulásával kezdődik a két gyermekbérlet-sorozat. Jövőre is fenntartjuk a szín­házbuszok indítását Gyulára, a várszínházba, és Szegedre, a szabadtéri játékokra. P. J. Ismét a betegbiztosítási igazolványokról Napjainkban igen sokat lehet hallani a betegbiztosítási igazolvá­nyokról. Ennek az az oka, hogy közeledik 1992. július elseje, amikor már az állampolgár ezzel igazolja, hogy jogosult igénybe venni a társadalombiztosítás terhére elszámolható egészségügyi szolgáltatást. Sok a nem megalapozott információ, ezért szüksé­ges néhány fontos dolgot újból közreadni. Hangsúlyozzuk, hogy a betegbiztosítási igazolványokat az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság 1929-es irányí­tószámmal posta útján juttatta el az állampolgárokhoz. Sajnos a több millió igazolvány gépi feldolgozása, postázása során hibák és hiányosságok is előfordultak, de ezek javítására igyekszünk minden eszközt felhasználni. A nyugdíjasok, a nyugdíjszerű ellátásban részesülők és eltartott hozzátartozóik az igazolványt érvényesítve kapták, azokat érvényesíteni nem kell, azok már alkalmasak az orvosválasztásra. Azok a nyugdíjasok és hozzá­tartozóik, akik téves adatú igazolványt kaptak vagy nem kaptak igazolványt, annak cseréjét vagy pótlását kérhetik a békéscsabai igazgatóságtól vagy a gyulai kirendeltségtől. Azok a nyugdíja­sok, akiknek az ellátása 1992-ben került, illetve kerül megállapí­tásra, az érvényes igazolványt a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól kapják meg. Ezzel szemben kaptak egy olyan igazolványt, amelyen az úgynevezett ellenőrző lap is rajta van, mintha még aktív dolgozók lennének. Ennek az az oka, hogy az igazolványok postázásakor még nem volt tudomása arról az Órszágos Társada- lombiztosítási Főigazgatóságnak, hogy az érintett állampolgár részére időközben nyugdíj megállapítására került sor. Lényegé­ben az ellenőrző lappal ellátott igazolvánnyal nincs tennivaló, várni kell az érvényes igazolványt a Nyugdíjfolyósító Igazgató­ságtól. A nem nyugdíjas állampolgárok igazolványait érvényesí­teni kell. A munkaviszonyban lévő személyek és eltartott hozzá­tartozóik, szakmunkástanulók, segítő családtagok igazolványait a munkáltatók érvényesítik. A gazdasági társaságok biztosításra kötelezett tagjainak, alkalmazottainak, eltartott hozzátartozóik­nak, segítő családtagjaiknak igazolványait a társaság érvényesí­ti. Azok a személyek, akik téves adatú igazolványt kaptak vagy nem kaptak igazolványt, a kijavítást vagy új igazolvány kiadását a munkáltatótól, illetve a gazdasági társaságtól kérhetik. A munkáltatók csere biztosítási igazolványokat a békéscsabai igazgatóságtól, illetve a gyulai kirendeltségtől igényelhetnek. Az egyéni vállalkozók és eltartott hozzátartozóik igazolványát a békéscsabai igazgatóság, illetve a gyulai kirendeltség érvényesíti. A különböző szociális intézményben, szociális otthonban elhelye­zettek igazolványát az érdekelt intézmény érvényesíti. A rendsze­res szociális segélyben, ápolási díjban részesülők és eltartott hozzá­tartozóik, valamint azoknak az esetében, akiknek szociális rászo­rultságát az önkormányzat megállapította, igazolványát a települé­si önkormányzat jegyzője érvényesíti. Sok az olyan állampolgár, aki jövedelmező foglalkozást foly­tat, de társadalombiztosítási járulékot nem fizet. Ezeknek a személyeknek nyilván szociális rászorultságát az önkormányzat nem állapítja meg. Fontos tudni, hogy ha ilyen személyek járulékot nem fizetnek, a betegbiztosítási igazolványuk nem érvényesíthető. Járulék fizetésére a jogszabály lehetőséget ad, ezért ez ügyben helyes, ha az állampolgár felkeresi a békéscsabai igazgatóságot, illetve a gyulai kirendeltséget. Igyekszünk az állampolgárok igényeit megfelelően kielégíteni, törekszünk a várakozási idő csökkentésére. Türelmet kérünk minden érdekelt állampolgártól. A részletesebb szabályozás iránt érdeklődők az 1992. évi 29. sz. Magyar Közlönyben találnak eligazítást, illetve a békéscsa­bai igazgatóságon és a gyulai kirendeltségen kapnak segítséget. Süli Ferenc, a Békés Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság TB. FŐTANÁCSOSA, OSZTÁLYVEZETŐ Walter Lord: A Titanic pusztulása 32. Soha többé nem volt ilyeaelő- nyös helyzete az első osztály­nak. Mi több, az igazság az, hogy szinte azonnal a másik irányban lengett ki az inga. Ismay napokon belül pellen­gérre került; egy év sem tellett el és az egyik híres megme­nekült nőutas pusztán azért vált el a férjétől, mert a férfi — életben maradt. Mennyivel könnyebb volt a régi világban! Mert a Titanic tragédiája volt a gazdagok tár­sadalmának utolsó olyan „fel­lépése”, amikor a közvéle­mény még feltekintett rá. 1912-ben éppen csak meg­született a mozi, nem volt rá­dió, nem voltak televíziós sztárok, a híres sportemberek is kívül estek az általános ér­deklődésen. A millióknak még igazán imponáltak a promi­nens emberek, még imponált a „felső tízezer”; valami kis rész a tömegek atomjainak is jutott így abból a ragyogásból, amely felderíti az élet szürke­ségét — legalábbis így érezték az atomok. A sajtó persze csak szította ezt az előítéletet. Amikor a Titanic útnak indult, a New York-i Times első oldalon kö­zölte a prominens — és nem a híres! — utasok névsorát. Mi­után a hajó elsüllyedt, a New York-i American április 16-án szinte egész aznapi vezércik­két John Jacob Astor szemé­lyének szentelte, mintegy oda­vetve végül, hogy Astoron kívül azért még 1800 utas pusztult el nyomorúságosán. Hasonló modorban foglal­kozott az esettel április 18-án a New York-i Sun, amely „élet- biztosítási szemszögből” tár­gyalta a tragédiát: „mennyit értek” az utasok. A cikk főként Mrs. Widener elveszett igaz­gyöngyeivel foglalkozott. Soha többé nem foglalkoz­tatta ilyen mértékben az embe­reket a vagyon. Az is igaz, hogy soha többé nem volt a gazdagság és a pazarlás ilyen hivalkodó. John Jacob Astor például szemrebbenés nélkül 800 dollárt fizetett ki egy árus­nak a Titanic fedélzetén vala­mi csipkemellényért, amikor a hajó rövid időre kikötött Queenstownban. Ryersonék egészen természetesnek talál­ták, hogy tizenhat hajóbő­rönddel utazzanak. Az első osztályon utazó 190 család hu­szonhárom komornát, nyolc inast, számos nevelőnőt és daj­kát vitt magával — holott ste­wardok és stewardessek száza leste minden mozdulatukat. Ennek a szolgahadnak a C fe­délzeten külön szalonja volt, nehogy valaki olyan zavaró helyzetbe kerüljön, hogy cse­vegni kezd egy jóképű külföldi férfival, akiről végül kiderül, hogy Henry Sleeper Harper egyiptomi szolgája. Vagy nézzük csak a túlélők New York-i bevonulását. Mrs. Astort két autó várta, két or­vossal, egy képesített ápoló­nővel, egy titkárral és Vincent Astorral. Mrs. George Wide- nerre nem autó várt, hanem különvonat; egy privát Pull- man-kocsival és a moz­donnyal, de „ballasztként” még egy üres vagont csatoltak hozzá. Mrs. Charles Hayst is különvonat várta, amely két magánvagonból és két hálóko­csiból állt. Ez a fogadtatás méltó is volt olyan emberekhez, akik 4350 dollárt — 870 font sterlinget — tudtak kiadni egy luxus­lakosztályért (ne feledjük, 1912-es dollárárfolyamon!). Az első osztályú luxuslakosz­tályokhoz még külön sétafe­délzet is tartozott, amelyért külön negyven dollárt számí­tottak fel naponként, a hatna­pos úton. Ezt az életformát, persze nem mindenki engedhette meg magának; Harold Bride, a helyettes rádiókezelő például nem, ő ugyanis csak húsz dol­lárt keresett havonta, vagyis egy ilyen első osztályú kéjuta­zás tizennyolc évi jövedelmét emésztette volna fel. Azok te­hát, akik viszont megenged­hették maguknak a fejenkénti 4350 dollárt, rendkívül szoro­san összefonódott csoportot alkottak. Az Edward-kori gazdagok­nak ebben a mikrovilágában bámulatosan intim beltenyé­szet uralkodott. Szemük sem rebbent a csodálkozástól, ami­kor egymásba botlottak, akár az egyiptomi piramisoknál, akár Cowesban, a regattán vagy Baden-Baden ivókútjai- nál. Szinte egy időben támadt ugyanaz az ötletük, az egyik ilyen ötlet pedig az volt, hogy ott legyenek a világ legna­gyobb hajójának első útján. Ilyenformán a Titanic első útja inkább társadalmi össze­jövetelnek számított, mint ha- jóútnak. A „csoport” éppen olyan jól ismerte a „személy­zetet”, mint egymást. Az volt a szokás, hogy az atlanti átkelést inkább a kapitány személye, semmint a hajó döntötte el, vagyis Smith is a „személy­zet” tagja volt. A kapitánynak olyan széles ismeretségi köre volt, hogy valósággal nél­külözhetetlennek tartották a vén tengeri medvét a White Star Line berkeiben. A kapi­tány ezt a bizalmat apró szí­vességekkel és kiváltságokkal viszonozta. Azon a végzetes estén John Jacob Astoi magá­tól Smith kapitánytól ludta meg a rossz hírt, mielőtt kitört a pánik és mások is megtudták. Maguk a stewardok és a pin­cérek is közeli kapcsolatban álltak a csoporttal. Gyakran ki­szolgálták már ugyanazokat az utasokat. Tudták, mit kí­vánnak, mit és hogyan szeret­nek. Sámuel Etches steward minden áldott este bement az A 36-os lakosztályba, hogy előkészítse a hajótervező Tho­mas Andrews frakkját, úgy, ahogyan „az úr kedveli”, majd pontosan 6 óra 45 perckor visszatért, hogy segítsen Mr. Andrewsnak öltözködni. És így volt ez az egész hajón. Amikor a Titanic süllyedni kezdett. Etches szobapincér szinte ráerőszakolta Mr. Gug- genheimre a meleg szvettert. Crawford befűzte Mr. Stewart cipőjét. Dodd másodszobapin- cér közölte John B. Thayerrel, hogy felesége még a hajón van, pedig a férfi azt hitte, hogy már régen elment. A ra­gaszkodásnak ez a szelleme vezette Ray pincért, hogy Washington Dodge-ot fizikai erőszakkal belökje a 13-as csónakba. O beszélte rá Dod- ge-ékat, hogy a Titanicon utazzanak, most tehát úgy érezte, segítenie kell. Voltak tehát urak — és voltak szol­gák, igazi szimbiózisban. (Folytatjuk) Helyesbítés Szombati számunkban A Titanic pusztulása című könyv 30. fejezetének utolsó mondata hiányosan jelent meg. A teljes szöveg helyesen: A fedélközi utasok a daru mentén másztak fel a mélyített hátsó fedélzetről, mások létrákon menekültek az elülső mélyített fedélzetről.

Next

/
Thumbnails
Contents