Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-15 / 140. szám
àKF.KÉS MRCiYF.I HÍRLAPBŰNÜGYEK 1992. június 15., hétfő o Fegyverrel szökött az elkeseredett határőr Az országos bevonulás után hivatalosan közölték az adatokat, hányán tagadták meg a katonai szolgálatot és mennyien nem jelentek meg a behívóparancsra. A 21 esztendős S. József esete bizonyos értelemben különbözik a fentiektől, hiszen a határőr elszökött állomáshelyéről. Másfelől azonban az ügynek van egy rokonvonása is a szol- gálatmegtagadókkal: ez is a katonai bíróságon végződött. A fiatalember határőrként teljesített szolgálatot a nyugati végeken. Ötszáz méterre állomáshelyétől már az országhatár húzódik meg. Tavaly májusban S. Józsefnek sehogyan sem fűlt a foga a katonai szolgálatra, úgy érezte, hogy elöljárója igazságtalanul bánik vele. Ennyi bajt tetézett zilált családi élete. Édesapja ivás- nak adta fejét, odahaza napirenden voltak a veszekedések, így fogant meg a fiatalemberben az elhatározás: elszökik a laktanyából! Másfél liter borral feltankolta magát, valószínűleg bátorságot akart meríteni az alkoholból. Az őrizetlenül hagyott fegyverszoba kulcsát magához vette, majd gond nélkül összeszedhette a helyiségben található arzenált. Egy ÁK—47-es típusú gépfegyvert, 268 darab lőszert csomagolt volna el, ha nem tűnik fel D. Csaba őrvezető. Az elöljáró felszólította S. Józsefet, azonnal tegyen le mindent, ám a dulakodás sem segített, sőt, a határőr csőre töltött fegyvere a birkózás közben véletlenül elsült. De ezzel még nem lett vége a történetnek, a kiskatona egy fenyegető-figyelmeztető lövéssel társainak megálljt parancsolt, hogy el tudjon menekülni a fegyverrel és a lőszerekkel a helyszínről. A Rába folyón átgázolva osztrák területre érkezett. Egy idős házaspárnál szállt meg, majd a külhoni hatóság a tiltott fegyvertartás miatt egyhavi, végrehajtásában háromhavi próbaidőre felfüggesztett büntetésre ítélte. Bár a szökött határőrnek csak idén áprilisban járt volna le a tartózkodási engedélye, ez év január 9-én különös dolgok történtek vele. Bécsben arab személyek megtámadták, sőt barátját megsebesítették. Az esemény csak megnövelte a fiatalember honvágyát, ezért másnap a soproni vasútállomáson az útlevélkezelő határőrnél feljelentette magát. Ez utóbbi körülményt a Legfelsőbb Bíróság különös nyomatékkai értékelte. Amint dr. Ráhóczki Ede tanácselnök kifejtette, ilyen esetben a büntetés korlátlan enyhítésére is lehetőség nyílik. Ebben az ügyben mégsem kaphatta meg ezt a kedvezményt, hiszen két rendkívül súlyos katonai bűn- cselekményt követett el. Viszont a kiszabható törvényi minimumnál, vagyis 10 esztendőnél jóval enyhébb büntetés vár S. Józsefre, mert a legmagasabb bírói fórum 4 évi börtönre ítélte a szökött határőrt. így két esztendővel mérsékelte a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Katonai Tanácsának elsőfokú ítéletét. Kamarás Péter A por sorsa Már tavaly is csaknem hét kiló heroint koboztak el a csempészektől, ebben az esztendőben pedig januárban a román határon kétkilónyit, aztán egy vasúti szerelvényen egy gazdátlan csomagban egykilónyit, belföldi kereskedőktől ötkiló- nyit, és most az osztrák— magyar határon 28 kilónyit foglaltak le! Mi lesz a lefoglalt — egyébként milliós értékű — por sorsa? Tényleg, mi lesz? — Az eljárások befejezéséig, azaz az ítélethozatalig tároljuk, aztán megsemmisítjük — mondja Hollóst György, az ORFK kábítószer-alosztályának vezetője. — Hol tárolják? — Megvan a helye. Páncél- szekrényben tároljuk a lefoglalt kábítószert, azonban mostanában elgondolkoztunk azon, hogy mi lesz, ha megtelnek a páncélszekrényeink... Mert az elcsípett mennyiségeket tekintve eló'bb-utóbb ez is bekövetkezhet. — A nagy kábítószerfogásoknak vélhetően a gyógyszergyárak örülnének. — Ez ugyan így van, valóban ingyen jut(ná)nak jó mi- nó'ségű alapanyaghoz, azonban tavaly az első'jelentősebb fogások után már tárgyaltunk a gyógyszergyárak illetékeseivel, akik elmondták, hogy a gyógyszergyártáshoz használt ópiummá visszaalakítás költsége olyan magas, hogy gazdaságtalan lenne ezzel foglalkozni. Vegyészetileg megoldható, de túlságosan költséges. így ezt inkább megsemmisítik. A bíróság padsorában Agyonütötte anyját Váczi Lajos az utolsó szó jogán mondja: „Kérem a bíróságot, hogy az orvosszakértői véleményt ne fogadja el, mert akkoriban beteg volt a lábam, így az anyámat meg sem tudtam volna taposni.” Mindez a 22 éves anyagyilkos kívánsága, azé, aki kifogásolja, miért vannak idegenek az ő tárgyalásán, családi magánügy az övé, nem lehet közprédává tenni. A zöld pulóveres, alacsony termetű fiú hallgatja a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét. Tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtották őt, mert tavaly nyáron agyonverte édesanyját. Az áldozat körül dúltak az indulatok a kecskeméti házban, hiszen jó pár évvel ezelőtt magához vette iszákos élettársát, s ketten rendszeresen dőzsöltek. Az otthon légköre nagyon megromlott, Lajos lánytestvére öngyilkos lett, bátyja pedig végérvényesen el akarta hagyni a szülői házat. A legkisebb fiú — aki segédmunkás volt — a sportban élte ki magát, focicsapata a megyei másodosztályban játszott. De akkoriban súlyos sérülést szenvedett, megoperálták, majd két mankóval közlekedett. Tavaly július 17-én is ebben az állapotban volt, és ráadásul 15 üveg sör elfogyasztása után jócskán ittasnak látszott a fiú. Ilyen máskor is előfordult vele, s olyankor durva volt, anyja élettársát ijesztgette, ami gyakran tettlegességig is fajult. Sőt, egyszer az is megtörtént, hogy anyja arcán ejtett sérüléseket. Ezen a nyári napon valamin megint összerúgták a port, s a szóváltást követően Váczi Lajos igencsak „felhúzta” magát. Jobb öklével a nő arcába csapott, majd azután újabb ütlegeléseket szenvedett el az idős asszony. Jártányi ereje azért maradt arra, hogy kimeneküljön az udvarra, de a fiának több se kellett, s mankójával négy nagy erejű ütést mért az áldozatra. Azután bevonszolta őt a szobába és a verés folytatódott. Nem is akárhogyan, hiszen a fiú még a szenvedő anya mellkasára is rálépett. Majd, mint aki jól végezte dolgát, elzárta a televíziót, kezéről pedig lemosta a vért. Másnap hajnalban a körzeti megbízott az élettárs hívására jelent meg a lakásban. Agyonütötted az anyádat! — mondta a rendőr a fiúnak, aki egykedvűen fogadta a megállapítást. Itt a tárgyaláson is tartózkodik mindenféle érzelmi megnyilvánulástól, ügyvédje szavait hallgatja. A védő kifejti, az anya is tehet arról, hogy idáig fajultak az események, hiszen nemcsak alkoholista volt, de még a háztartást is elhanyagolta. Éppen ezért a különös kegyetlenség minősítését tévesnek találja, legfeljebb a halált okozó testi sértést lehet Váczi Lajos számlájára felróni. A Legfelsőbb Bíróság azonban- nem fogadja el ezt az érvelést, mivel a fiú ittasan, és nagyon is kitartóan bántalmazta anyját. Az ölési szándékot nem lehetett elvitatni. Ezért a megyei bíróság döntését helybenhagyta. Kamarás Péter „Nem erőszakoltam meg a lányomat!” A Pesti Riport Két hét rettegés című cikkében egy budapesti családsegítő központ gondozónőjének kálváriájáról számolt be. Angéla üzenetet kapott: bérgyilkosok végeznek vele, mert beavatkozott egy család életébe. Állítólag egyik védencük apja áll az események mögött, aki a lány elmondása szerint megerőszakolta nevelt lányát, majd a gondozónőt okolva minden ezután történt vizsgálatért, két hétig rettegésben tartotta Angélát. Kaszkadőrök a zsarolók nyomában Elloptak egy Alfa Rómeót a XI. kerületi Fadrusz utcából. Ez esetben viszont a tulajdonost zsarolni próbálták. Már-már lemondott autójáról, amikor a lopást követően három héttel megcsörrent rádiótelefonja, s egy ismeretlen férfihang közölte vele: „Hozzon kétszázezer forintot 22 órára a Sugár parkolójába és visszakapja kocsiját.” Jelentkezett szerkesztőségünkben az apa, indulata a történteket ismerve, érthető. Csakhogy Pálinkó János mindennek az ellenkezőjét állítja. Angela meséje sántít — mondja. — Való igaz, a nevelt lányom, Kati önként elhagyta a családi otthont, s ez nekem rosszul esett. A családsegítő központhoz fordultam, ők azonban a békítés helyett feljelentettek a gyámhatóságon. Rámnézve sértő dolgokat állítottak, ami alapján a lányomat a Kállai Éva Nevelőotthonban helyezték el. Ekkor valóban felindultságom- ban keményebben fogalmaztam, ezt akár vehetik úgy is, hogy megfenyegettem Angélát. — Ön állítólag Kati jelenlétében nemi életet élt másik nevelt lányával, sőt őt is kényszerítette a részvételre. — Nem erőszakoltam meg a lányom! Kati egyszer látta, hogy laza szerelésben feküdtem az ágyon, néztem a tévét, és mögöttem ült a nővére. Ez nem éppen erőszak, és a nemiséghez semmi köze. — Szó volt pofonról, verésről. Az állandó zaklatás elől Kati egyik barátnőjéhez menekült, s ennek öli volt az oka. — Egy este, amikor nem volt hajlandó elmondani, hol töltötte a napot, egy bottal valóban lábon legyintettem Katit. De ez csak egyszeri alkalom volt, és kézzel soha nem ütöttem meg. Sajnos, a lányom hazudós, és időnként lopni is szokott. Tőlünk több alkalommal elvitte a kenyérpénzt, ezt nem engedhettem meg, s minden alkalommal szóvá tettem. Ha ön ezt zaklatásnak veszi, legyen az. Én nem úgy gondolom. — Miután a családsegítő központ gondozónője védőszárnyai alá vette a lányát, ön rettegésben tartotta Angélát. Miért? — Visszakérdezek: miért tettem volna ezt, hisz tudtam, hogy a család- segítő központban bármikor megtalálhatom. Nem követtem, nem kísértem a lakásáig, nem figyeltem. Egy azonban tény, a hölgy egy korábbi beszélgetésen éppen nekem mesélte: a vőlegénye, miután szakítottak, üldözte őt, mert nem tudta elviselni, hogy már nincs rá szükség. Kérem, ezt a szerepet osztotta most rám Angela. Ez volt a konstruált bizonyíték arra, hogy én egy vérgőzös fejű apa vagyok, aki nem ismer sem istent, sem embert. — De hát ön még Kati barátnőjét is megfenyegette? ! —Ez sem teljesen így volt. Amikor Kati eltűnt, és megtudtuk, hogy a barátnőjénél húzta meg magát, az anyjával érte mentünk. A barátnő apja azonban szóba sem állt velünk, nem adta ide a lányt. Mit tehettünk, hazamentünk a lányom nélkül. Másnap már azt hallottuk, hogy félelemben tartottam az egész családot. — Végül is indítottak-e ön ellen hivatalos eljárást? — Nem. A gyámhatóságon meghallgattak és azt mondták, semmi olyan nem történt, ami miatt bármi bajom is eshetne. Közölték velem: nincs ügy. T. K., az Alfa Romeo gazdája azonnal a rendőrség segítségét kérte, de hiába várták a titokzatos ismeretlent a sötét éjszakában, nem jött. Egy órával később ismét jelentkezett a már jólismert hang: „Elkéstünk a randevúról, jöjjön újból vissza” — kérte T. K.-t, aki azonban nem volt hajlandó a késői órán ismét átszáguldani a városon. Másnap délelőtt újabb helyszínt jelölt meg az autótolvaj, ám ezúttal a „váltságdíjat” is emelte 400 ezer forintra. A megzsarolt férfi borsosnak találta az árat, ezért alkuba kezdett, s sikerült is százezerrel csökkenteni a tarifát. A XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói akciótervet dolgoztak ki. Már jócskán sötétedett, mikor elindult a hat civilautóból álló konvoj a XV— XVI. kerület határán levő kietlen, erdős-füves, földutakkal, árkokkal szabdalt részre. T. K. egy másik autójával, egy BMW-vel mentek, melyben óvatosságból helycsere történt. Barátja vezetett, mellette Magyari István nyomozó ült, aki a károsultat „helyettesítette” az akció során, ő maga pedig a hátsó ülésen bújt meg. A randevú színhelyétől nem messzire felfigyeltek egy út szélén parkoló Citroenre, mely néhány perc múlva követni kezdte a BMW-t. Magyari István megnézte az üres rét közepén álló Alfa Rómeót, s megállapította, a rádiósmagnót kiszerelték, s a CD-lemezjátszót is csak a csomagtartóban találta meg. Épp a földre helyezte a kis csomagot, melybe a 300 ezer forint helyett összekötegelt újságpapírt Helyeztek el. Ekkor ért célba a Citroën is, ám a technika felmondta a szolgálatot. A rádiótelefonok nem működtek, így nem tudták értesíteni a távollevőket. A Citroën a megállj jelzést látva homlokegyenest ellenkező irányba, a földúton próbált menekülni. Szlávik József nyomozó ezt látva azonnal utánaeredt, s lehagyva azt, elé farolt, de az megállás helyett belehajtott. Ekkor érte utol őket a üldöző boly, s léptek a harcképtelenné váló, összetört kocsi helyébe. A menekülők 130—140 kilométeres sebességgel repesztettek, de nem számítottak azzal, hogy üldözőik között nemcsak nyomozók, hanem a kormányt jól kezelő kaszkadőrök és első-, másodosztályú autóversenyzők is vannak. így aztán nem sikerült az őket utolérő Siroccót leszorítaniuk az útról, sőt, az szinte rájuk tapadva követte kocsijukat mindaddig, míg meg nem álltak. A zsarolók végül gyalogosan, a mezőn át próbáltak egérutat nyerni, eredménytelenül. A Fritz László őrnagy irányításával végrehajtott, mindössze 10—15 perces, filmbe illő üldözés után kattant a bilincs a két menekülő csuklóján, akik egyikéről, B. T.-ről kiderült, jól ismerte a megzsarolt anyagi helyzetét. Az autós rodeót követően négy kocsi sikerrel pályázhatott volna egy roncsderbin való részvételre, egyet pedig közös erővel az árokból vonszoltak ki az üldözésben részt vevők. A menekülő sofőr kihallgatásakor közölte: fogalma sincs arról, hogyan vezette az autót, a történtekből semmit nem észlelt. Emlékezetkiesése, a károkat látva, nem lehet véletlen... Bronesch Ottilia J.J. Olvassa!
