Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-10 / 136. szám

fcflRKES MEGYEI HIRUP­BOTRÁNYKÖVEK 1992. június 10., szerda Miért nem ment börtönbe Kovács Gábor? Bűn bűnhődés nélkül? Öt év története „egy aktában" Volt egyszer egy halálos baleset, egy tragi­kus ütközés, amelyet annak idején megkülön­böztetett figyelemmel kísértek a gyulaiak. A fürdővárosban akkor hamar elterjedt: dr. Ko­vács Gábor helybéli fogorvos halálra gázolt egy nyugdíjas kerékpárost. Az eset 1987. ok­tóber 29-én történt. Majdnem öt éve. Sokan — főlega nem Gyulán élők—talán el isfelejtették. Mi magunk is úgy gondoltuk, az ügy bizonyo­san régen lezárult, nem kell vele többé foglal- kozn u n k. T évedtü n k. Mostanában egyre sűrűbben kaptuk a kérdéseket Gyuláról: miért nem töltötte le a bör­tönbüntetését Kovács Gábor, amikor jogerősen elítélték? Elő­ször kétkedve fogadtuk a hírt. Aztán, ahogy gyűltek az infor­mációk, rádöbbentünk: az ügyre valóban nem került pont. Ko­vács Gábor mindmáig, nem vo­nult börtönbe. Mi történt az öt év alatt? Ha nem is a teljesség igényével, de megpróbáljuk nyomon követni az eseménye­ket, szigorúan időrendi sorrend­ben. Az adatok, információk bí­rósági határozatokból, ügyira­tokból származnak, illetve se­gítségünkre volt Békés megye főügyészhelyettese, dr. Farkas Jenő, a Legfőbb Ügyészség Büntetésvégrehajtás-felügyele- ti Osztályáról dr. Vókó György és dr. Nagy György, a megyei bíróság elnöke. Első fokon két ítélet Térjünk vissza a baleset nap­jára, előzményeire: 1987. októ­ber 29-én egy építkezésnél se­gédkezett Kovács Gábor — az első fokú ítélet indoklása szerint —, közben szeszes italt fo­gyasztott. Aztán autójába ült, az Ibolya presszóhoz hajtott, és to­vább ivott az ismerőseivel. Dél­után 5 óra tájban indult haza kocsijával, ám egy útkereszte­ződésnél szabálytalanul kanya­rodott. Éppen egy rendőrautót akadályozott, így hát nem vélet­len, hogy a rendőrök igazoltatni akarták. Kovács Gábor nem állt meg — üldözőbe vették. A Má­tyás király utcában történt a bal­eset. A fogorvos elütött egy nyugdíjas kerékpárost, aki olyan súlyos sérüléseket szen­vedett, hogy a helyszínen meg­halt. Kovács Gábor megállás nélkül továbbhajtott, a Part utcá­ban állt meg, s gyalog ment to­vább, mígnem egy ismerősénél kötött ki. Ott találták meg a rend­őrök. Kovács Gábor október 30- ától 1988. március 2-áig előze­tes letartóztatásban várta az ügy fejleményeit. A vádirat 1988. január 8-án készült el. A gyulai városi bíró­ság még abban az évben, szep­tember 1-jén hirdetett ítéletet, amelyben ,,halált okozó ittas járművezetés bűntettében és se­gítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettében" találta bűnösnek, ezért halmazati bün­tetésül 3 évi és 8 hónapi bör­tönbüntetésre ítélte, 3 évre eltil­totta a közügyek gyakorlásától, 5 évre pedig a járművezetéstől. A megyei bíróság 1989. feb­ruár 14-én hatályon kívül he­lyezte az elsőfokú ítéletet. Meg­állapítása szerint ugyanis eljárá­si hibát követett el az elsőfokú hatóság. Újra visszakerült az ügy a gyulai bíróságra, de a má­sodik ítélet—1990. március 13- án — nem változott, sem minő­sítésében, sem a büntetés mérté­kében. A ragaszkodó betegek ­Szűk három év telt el az eset óta, amikor a megyei bíróság 1990. szeptember 25-én megtar­totta a fellebbviteli tárgyalást. Ezen a napon a bíróság végzés­ben helyezte hatályon kívül az elsőfokú ítéletnek a „segítség- nyújtás elmulasztásának a ve­szélyhelyzetet előidéző által el­követett bűntette” részét, közke­gyelem folytán, az 1990. évi XXXIX. törvény 6. szakasza (1.) bekezdésének értelmében. A végzés október 3-án jogerőre emelkedett. Ugyancsak október 9-én ho­zott másodfokú ítéletet a megyei bíróság, amelyben a börtönbün­tetést 2 év 8 hónapra, a köz­ügyektől eltiltást 2 évre enyhí­tette, és mellőzte a büntetések halmazati megjelölését. Egyben megállapította, hogy a bör­tönbüntetés — a közkegyelem folytán — egyharmadával csök­kent. Ennek a napnak volt még egy fontos eseménye: Kovács Gá­bor halasztási kérelmet nyújtott be arra hivatkozva, hogy privát betegein be kell fejeznie a keze­lést. Nem tudja őket másnak átadni, mert ragaszkodnak hoz­zá. A másodfokú bíróság eluta­sította a kérelmet, mert egy igaz­ságügyminiszteri utasítás csak két év alatti börtönbüntetés ese­tében engedélyez halasztást. Kovács Gábor újra próbálko­zott a halasztási kérelemmel — október 10-én —, de ekkor már a városi bírósághoz nyújtotta be. Álláspontjában kifejtette: igaz, hogy 2 év 8 hónap a büntetés, de a közkegyelem értelmében egy- harmaddal csökken, ily módon alkalmazható esetére az IM-uta­sítás. A megyei bíróság elfogad­ta az indoklást, és 1991. január 9-éig halasztást engedélyezett. Kegyelmi kérvény a köztársasági elnöknél Később Kovács Gábor végre­hajtási kegyelmet is kért, amely­ben arra hivatkozott, hogy kis­korú gyermekét egyedül neveli és gyógyíthatatlan, súlyos be­tegségben szenved. Ezek pedig külön-külön is megalapozzák a kérelem jogosságát. (À végre­hajtási kegyelem természetesen azt jelenti, hogy megadása ese­tén az elítélt mentesül a jogerő­sen kiszabott börtönbüntetés le­töltése alól.) A bíróság 1991. január 16-án elutasította a kérel­met. Kovács Gábor továbblépett. Kegyelmi kérvényt nyújtott be a köztársasági elnöknek. Az Igaz­ságügyminisztérium Büntetőjo­gi Főosztálya június 24-én kel­tezte a köztársasági elnök június 20-ai határozatát, amely nem ré­szesítette kegyelemben Kovács Gábort. A másodfokú bíróság július 22-én szakvéleményt kért az Igazságügyi Orvosszakértői In­tézettől, amely augusztus 29-én megadta a választ: az elítélt nem szenved gyógyíthatatlan beteg­ségben. Kovács Gábor novem­ber 13-án jogi képviselője útján észrevételt tett a szakértői véle­ményre, amelyben vitatta a ben­ne szereplő megállapításokat. Eltelt tehát négy esztendő, és Kovács Gábor még mindig nem kezdte meg a büntetés letöltését. A megyei főügyészség 1992. ja­nuár 30-án tájékoztatást kért a megyei bíróság elnökétől az el­járás elhúzódásának okáról. Március 10-én kaptak választ, amely szerint a tanács egyik tag­ja hosszabb ideig beteg volt, fel­sorolták, melyik bíró mikor volt szabadságon, s nem akartak vál­toztatni a tanács összetételén, tekintettel arra, hogy az ügyet a város lakossága élénk figyelem­mel kíséri. Mint kiderült, nemcsak a la­kosságot érdekelték a fejlemé­nyek; január 20-án a Legfőbb Ügyészség Büntetésvégrehaj- tás-felügyeleti Osztálya tájé­koztatást kért a hosszúra nyúlt eljárás okairól. Tegnap a megyei bíróság el­nöke, dr. Nagy György kér­désünkre elmondta, a másodfo­kú bíróság kiegészítő kérdése­ket csatolt az orvosszakértői vé­leményhez, választ várva Ko­vács Gábor észrevételeire. A 30 napos határidőt a megyei bíró­ság elnöke lerövidítette, mond­ván: a válaszok megfogalmazá­sa nem igényel külön vizsgála­tot, hosszadalmas eljárást. Az eredményre napokon belül szá­mítani lehet, ily módon semmi akadálya, hogy a bíróság meg­hozza határozatát a börtönbün­tetés letöltésének megkezdésé­ről. Némaságba burkolózva Nos, ha Tisztelt Olvasóink eddig eljutottak az olvasásban, most nyilván azt várják, szólal­jon meg az érintett, Kovács Gá­bor is. Amikor először felhívtam telefonon, beszélgetésre kér­tem, ám visszautasított azzal, hogy csak ügyvédje hozzájáru­lásával hajlandó erre. Végül be­leegyezett, jogi képviselője kül­dött is egy levelet, amelyben tu­datták, két feltétellel tesznek eleget a kérésnek. Közülük az egyiket minden további nélkül teljesítettük volna, de a másik meghaladta a sajtótörvényben az újságíróra rótt kötelezettsé­geket. (A részletekbe azért nem bocsátkozhatunk, mert az ügy­véd nem járult hozzá a levél tar­talmának nyilvánosságra hoza­talához.) Ezek után tettem még néhány kísérletet arra, hogy kapcsolatba lépjek Kovács Gáborral. Ám amikor a telefonban megismerte a hangomat, némaságba burko­lózott. (?) Kollégám sietett a se­gítségemre, aki néhány szót tu­dott váltani vele. Két időpontot ajánlott fel, Kovács Gábor mindkettőt elutasította (akkor már körülbelül tíz napja próbál­tam beszélgetésre invitálni). Kollégám sajnálattal közölte, nem tudunk tovább várni. Vála­szul Kovács Gábor sajtóperrel fenyegetőzött. És letette a kagylót. László Erzsébet Börtönhangulat... Fotó: Fazekas Ferenc latneAŐ­36 37 június 4. Mától él egy blokád. Itt, Közép- Európa szélén újból tüntető szankciók léptek érvénybe. A „Balkán URA” babérra ácsin­gózó Szerbia és hű csatlósa, Montenegró ezután ismét elzáródik a hőn áhított „Európától”. Attól a gazdasági-1 kulturális egységtől, amely mostanság — kelet-európai szem­mel nézve — tipikus nyugati impotenciában szen­ved. Itt ez a se nem blokád, se nem szankció, amely arra hiva­tott, hogy a háborúzó felek ki­fogyjanak a szuszból, és leg­alább a tűzszünet megteremtőd­jön. De vajon nem intő jel Irak példája? Ott milyen „sikert” hoztak ezek a törekvések?... Szinte semmilyet. Most meg re­ménykedünk, hogy ezúttal nem ismétlik meg az „iraki koreográ­fiát”. Június 5. Nemcsak tanárként, hanem egy­szerű állampolgári mivoltom­ban is döbbenten állok a hír hal­latán. Komáromban egy intézeti gyermekfelügyelő (!) úgy gon­dolta, hogy erre a büdös életre neveli a gyerekeket. Olyannak, mint ahogy szinte lenni kell, be­törőnek. A környék üzletei, rak­NAPRA-N tárai, hétvégi házai látták kárát, jó másfél millió forintos érték­ben. Ám ez a dolog annál jóval nagyobb pusztítást okozott. Az emberi lelkekben, ott az intézet­ben a jobbra, szebbre tanítható állami gondozottak körében. És nemcsak ott, hanem minden tár­sadalmi periférián, a bűnözés és züllés határmezsgyéjén egyen­súlyozó veszélyeztetett gyere­kek lelkében roppanhatott össze egy illúzió. Június 8. Nemcsak a Bohémrapszódia, a Jazz Freddie Mercury-ja él bennünk, hanem az AIDS-ben elpusztult emberé is. Ez a kór már rég nem betegség, hanem világpusztító pestis. Még em­lékszem egy pár év előtti tévé­adásra, ahol próbáltak meg­nyugtatni minket — a szerzett immunhi­ány az országot meg­kímélné. (Mintha bi­zony kiváltságosok lennénk.) Azóta már mi is próbálunk együtt élni a veszedelemmel. Fi­gyeljük a lapokat, a tévét, a híre­ket. Amelyek aggasztóak. A fer­tőzés Ázsia délkeleti részén, Thaiföldön, Indiában, Burmá­ban terjed a leggyorsabban. Af­rikában az utóbbi öt esztendő­ben háromszorosára nőtt a ví­rushordozók száma. Európa 75 ezer, az USA 60-80 ezer új fertő­zéssel számol. S ha nem történik világméretű intézkedéssorozat, akkor az ezredfordulóra 120 millió ember szervezetében munkál a halálos .kórokozó. Kőhalmi Endre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents