Békés Megyei Hírlap, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-23-24 / 121. szám
MES MEGYEI HIRUP---------------- MŰVÉSZETEK-TÁRSADALOM / 1 992. május 23-24., szombat-vasárnap Egy régi fotó, amikor még nem övezte autóparkoló a templomot (Péterfay Endre felvétele) Katolikus kultú A tihanyi apátság 1996-ra készül Sokadik újjászületését éli meg a Benedek-rend Magyarországon azóta, hogy 996-ban Géza fejedelem hívására a kereszténység követeiként nálunk is elkezdték egyházszervezői tevékenységüket. Sorra megépített templomaik az évszázadok során vagy elpusztultak, vagy a monostorokkal együtt várakká, erődítményekké alakították át őket. A török idők után hozzálátnak az újjáépítéshez, majd a 18. század végi betiltást és újraen- gedélyezést követően a bencések a tanító-rend funkciót vállalják fel. Egészen 1950-ig viszonylag zavartalan a működésük. A történelem nem kerülte ki az 1055-ben I. András által alapított tihanyi bencés apátságot sem. 1719-ben az akkor kinevezett tihanyi apát az egykori monostor helyén csak a királyi kriptát találta. Az építkezés az 1700- as évek végére fejeződik be, de mai arculata csak 1889-ben alakult ki, amikor a restaurálás során a mennyezetképek elkészítését Lotz Károly, Székely Bertalan és Deák-Ébner Lajos végzik. Napjainkban a bencés rend az elsők között nyújtotta be igényét a negyven évvel ezelőtt elvett épületeikre. Különösen fontosnak tartják az Európa-szerte ismert tihanyi apátság épület- együttesének és a valamikor hozzá tartozott létesítmények Amikor Széchenyi István Pa- leocapa olasz mérnöknek mutatta a rakoncátlan Tiszát, a vendég egyre csóválta a fejét a folyó csodálatos kanyargásai láttán. — Ezzel bizony sok baj lesz — mondta neki a gróf —, de végre is pénzzel helyrehozhatjuk, szabályozhatjuk. Nagyobb baj az nálunk, hogy amilyen kanyargós, veszélyes ez a víz, épp olyan a magyar természete is, és ezt már jóval nehezebb megváltoztatni. Kossuth Lajos a forradalom első napjaiban így szólt néhány nagyhangú, kardcsörtető szájhőshöz:-— Önök mindig az utolsó csepp vérüket szándékoznak a haza oltárán feláldozni. Szeretném azonban önök közül azt a férfit megismerni, aki az első csepp vérét kész odaadni a hazának! *-# * Petőfi Sándor vándorlása során át akart jutni a Duna túlsó partjára, de nem volt egy krajcártulajdoni rendezését. A helyzetet bonyolítja, hogy a kolostor részben a megyei múzeumi igazgatóság több mint 700 négyzetméteres kiállítóteret működtetett, benne a nagy körzetben ismert kőtárat, a tavaly visszaállított Károly-szobát. Sok nagy sikerű kiállítás vonzotta évtizedeken keresztül a hazai és a külföldi vendégeket. Legalább ilyen bonyolultnak tűnik a tihanyi Belső-tó partján lévő, egykor gazdasági épületeknek használt terület cseréje is, ugyanis itt évek óta a Képző- művészeti Főiskola használja a létesítményeket, s ők ragaszkodnak e kivételes adottságú helyszínhez, vagy legalább azonos feltételeket igényelnek. Tihany plébánosa, Pászthory Valter szerint az apátság funkcióinak a rendi nagykáptalan által is megerősített koncepciójához elengedhetetlenek a ma Rege néven ismert eszpresszó, a valamikori kocsiszínépületek, az apátság környékén lévő udvarok, ligetek is. Mert a bencés rend tihanyi „fiókapátságát” katolikus kultúrközponttá szeretnék kialakítani. Ahol 3-4 bencés vezetésével hitoktató-képző, katolikustanár-továbbképző, egyházközségi vezetőképző tanfolyamok, konferenciák, lelkigyakorlatok folynának. Ugyanakkor Tihanyt kitüntetett jellege alkalmassá teszi nemja sem, hogy fizessen a révésznek. — Barátom — szólt a költő a révésznek —, szállítson át a túlsó partra. Pénzem nincs, de van egy jó tanácsom, amiből hasznot húzhat. A révész abban a hiszemben, hogy a tanács sokat ér, átvitte a költőt. Petőfi partra lépve így szólt: — Barátom, azt tanácsolom, hogy másokkal ne tégy így, mert akkor nemigen tudsz megélni! 1848 szeptemberében Kossuth meglátogatta a Schwechat mellett táborozó magyar hadakat. Egy öreg huszár a maga módján akart kedveskedni a politikusnak, odaugratott hát Kossuth elé, és így szólt: — Hoztam egy németet, uram! — s rámutatott egy lefegyverzett lovas tisztre. Kossuth elmondatta magának az elfogás történetét, és annyira megtetszett neki, hogy a fogolyért tíz forintot, a lóért száz fozetközi összejövetelek, külföldi katolikusok találkozásának megrendezésére is. Mivel a rend nevelő funkciót is betölt, az ifjúsággal való foglalkozást a cserkészet felkarolásával is elő akarják segíteni. Ezért a Belső-tó partján cserkésztábort, cserkészparkot kívánnak létrehozni. A templom környékén lévő ligetek pedig a lelki elmélyülést, a pihenést szolgálnák. Pászthory Valter plébános ugyan többször hangsúlyozza, hogy a tulajdonba visszakerülő épületek elsősorban egyházi célokat teljesítenek majd, de nem zárkóznak el a kulturált idegen- forgalom elől sem. A teljes felújítás, restaurálás után ismét rendeznek rangos nyári orgonahangversenyeket, látogatható lesz a kőtár, a Károly-szoba, a kolostor 300 négyzetméteres kiállítóterén egyháztörténeti, egyházművészeti kiállításokat terveznek. S az évek óta zárt Forrás-barlangban pedig egy geológiai múzeumot rendeznek be, ahol a félsziget vulkanikus múltjával ismerkedhetnék a látogatók. Ahhoz persze sokkal több időre van szükség, hogy a kolostorban ismét szerzetesek is éljenek, de a felsorolt elképzeléseket már 1996-ra, az ezeréves évfordulóra szeretnék megvalósítani. (MTI-Press) Juhász Ferenc rintot adott a huszárnak. Az öreg a tíz forintot nem akarta elfogadni: — Jelentem alásan. a ló megéri a száz forintot, de ez a német nem ér tízet! Petőfi, ha módjában állt, szívesen segített írótársain, de nagyon bosszantotta, ha valaki pénzt kért tőle kölcsön. — Úgyis tudom, hogy nem adod meg — mondta ilyenkor ingerülten. — Kérj inkább, de ne kölcsön! Ha aztán valamelyik adósa megtartotta a szavát, és visszafizette a kapott összeget, mosolyogva jegyezte meg: — Mennyire javul a világ. Már nemcsak a tartozásukat fizetik meg az emberek, hanem az ajándékokat is. Széchenyi István szenvedélyes szivarozó volt, tárcája mindig különleges szivarokkal volt tele. Egy alkalommal, amikor az akadémia ülésén vett részt, kabátját az előcsarnokban hagyta a fogason. Az ott üldögélő írnok a szivarok közül elcsent egyet. Nagy élvezettel szívta éppen, midőn a gróf kilépett az ülésteremből. A füst illatából ráismert különleges szivarjára, s az írnokra pillantva mosolyogva jegyezte meg: — Ha az orrom nem csal, úgy ön is bizonyára ugyanabból a gyárból szerzi be a szivarjait, azzal a különbséggel, hogy jóval olcsóbban jut hozzá. Nevető elődeink Reformkori anekdoták A reformkornak és az 1848—49-es forradalom és szabadság- harcnak a kimagasló személyiségeit nehéz lenne felsorolni, mert szerencsére nagyon sokan álltak a reformok, a haladás szolgálatába, és sokan életüket is áldozták hazájuk boldogulásáért, szabadságáért. Közülük a három legismertebb személyiséget mutatjuk be az anekdoták tükrében. Nem fúrják, de jól érzi magát Szász Endrével a várdai kúrián Nemsokára egy esztendeje lesz, hogy a világhírű festőművész elhagyta Sopront és a Somogy megyei eldugott kis falut, Várdát választotta lakhelyéül. A Kaposvárhoz közeli községben némi kérdezősködés után találtuk meg az ötholdas parkban álló kúriát, Szász Endre otthonát. Fehér falú, tetszetős épület, belül pedig akár múzeumban is érezhetné magát az ember. Régi korokat idéző bútorok, festmények, szobrok, porcelánok között beszélgetünk. — Miért pont ezt a helyet választottam? — kérdez vissza. — Mindig falura vágytam, külföldön — Torontóban és Los Angelesben is — nagy fák között, erdőben laktam. Szeretem a természetet. Olyan helyet kerestem, ahol nincs gyár és levegőszennyezés, így bukkantam rá Várdára. Az egykori grófi kúriát átalakíttattam, tizenkét szoba lett a huszonnégy pici helyett. — Úgy tudom, családi szálak is kötik ehhez a vidékhez... — Amikor apámat kirúgták, egy-két évet Kaposváron jártam iskolába. Felváltva éltem itt és Erdélyben. A városhoz igazán csak a nagyanyám emléke köt, sok emberséget tanultam tőle, nagyszerű „öregasszony” volt. — Sopronra azért gondol-e néha? — Nagyon szeretem Sopront, kulturált város, kulturált emberekkel. Számomra mindig Kolozsvár szellemét idézi azáltal, hogy nehezen fogadja be az idegent. Kellemesen éreztem magam, nagyszerű kapcsolatokat hagytam ott. A kórháznak egyébként most csinálok egy nagy üveg faliképet, csupán a város szeretete miatt. Joggal kérdezheti, ha ennyire jó volt, akkor miért jöttem el? Ott is járt nálam, egy bérlakást adtam fel ezért a saját otthonért... — Megkapó a csend, a magány. Hogyan telnek napjai? — Ugyanúgy, mint máshol a világon — nevet fel. — Munkával. Festek, rajzolok, ékszereket, bútorokat tervezek, üveggel, márvánnyal dolgozom. Rengeteg pénzt kell keresnem többek között a kúria rendbetételére. Amikor idejöttem, egy borzasztóan elhanyagolt, vörös téglafalú épületet találtam, látják, ez lett belőle. Jól érzem itt magam, szeretem a nagy tereket. Persze, ez nem feltétele a boldogságnak. Amikor összekerültem a feleségemmel, Pesten egy garzonlakásban éltünk, ugyanis minden vagyonomat Amerikában hagytam, egy árva vasam sem volt. Szegényként is jól éreztem magam, de azért jobb szeretek gazdag lenni... — Legutóbbi találkozásunkkor említette, orosz cégnek is dolgozik... — Hol van az már? — mondja mosolyogva. — Lebukott a vezérigazgató! Azóta megkeresett egy jobban szervezett nemzetközi vállalat, nekik tervezek ékszereket. Réz bútorokat, ajtókat is tervezek, de Magyarországon nehéz bármit is csinálni, mert mire az ipar kihozza, már nem aktuális. így vagyok a divattal, a textillel... — Tavaly elég szkeptikus volt a hazai politikai életet illetó'en. Változott a véleménye? — A világ sorsát a nagyhatalmak határozzák meg. Ha csupa zseni ülne a magyar kormányban, akkor sem tudna semmit sem csinálni. A nagyhatalmak bajban vannak — szerintem ettől dőlt össze a Szovjetunió is — majd ha a világpiac aktivizálódik, akkor számíthatunk javulásra. Az infláció Amerikában is nagy. Amikor kimentem, heti 25 dollárból jól éltem, hazajövetelem előtt ennek a sokszorosa kellett. De mondhatom az autóárakat is. Az első Rolls-Royce-t 10 ezer dollárért vettem, az utolsót pedig 150 ezerért. Néha azért honvágyam van Amerika után, mindent megkaptam tőle, még talán többet is, mint amit gondoltam. Ennek ellenére vendégnek éreztem magam, mert magyarul beszélek, magyarnak születtem. —És hogy érzi magát itthon ? — Régebben fúrtak, folyton fúrtak, aztán egyszer csak abbahagyták. Elgondolkodtam, mert gyanússá vált a dolog: akit itthon nem fúrnak, az nem csinál semmi komolyat. Talán tisztelik a koromat, erre gondolok, de még korainak érzem, tele vagyok ötlettel, energiával. Büszkeséggel vezet körbe a félkész kúrián. Szebbnél szebb és még felújításra váró antik bútorok között nézelődünk. Másfél mázsás, címeres hamburgi szekrénycsoda fekszik darabokban, a majdani szalonok világához illeszkedő kék, bordó és más színű aranyozott fotelek, asztalok sorakoznak egymás mellett. Megnézzük a csupa márvány, csupa tükör fürdőszobát, aztán a képekkel megrakott folyosón a műterembe megyünk. Látogatásunk végén az ajtóig kísér és így búcsúzik: üdvözlöm a soproniakat! Papp Győző Belül múzeumban érezheti magát az ember Fotó: Bertleff András Cannes-i fesztivál: meglepő siker —: „Magam sem számítottam erre a díjra” — mondotta a can- nes-i fesztivál Arany Pálmájának nyertese, Bille August, akinek „Legjobb szándékok” című, Ingmar Bergman forgatókönyvéből készült filmje kettős díjazásban részesült: női főszereplője, a rendező felesége, Pemilla Osterg- ren-Bille a legjobb női főszereplő díját kapta meg. August, aki négy évvel ezelőtt már elnyerte az Arany Pálmát, akkor „Hódító Pelle” című filmjével, elsősorban Bergmannak mondott köszönetét megtisztelő bizalmáért, amellyel rábízta saját családja történetéből írt forgatókönyve megfilmesítését. A film a nagy svéd rendező szülei házasságának története. „Ma őt ünnepeljük” — hangoztatta a dán rendező mesteréről. Augustnak egyébként ez mindössze ötödik filmje, s közülük kettőért kapott Cannes-ban nagydíjat. A fesztivál díjkiosztó ünnepségének közönségét valamelyest meglepte a kettős siker, de melegen fogadták az eredmény kihirdetését. Gerard Depardieu, a kiváló francia színész, a zsűri elnöke záróbeszédében azt mondotta, hogy a bemutatott filmek kiválóak voltak — nem volt elegendő díj megjutalmazásukra. A zsűri szemmel láthatóan a hagyományos megoldású és szép filmeket részesítette előnyben a díjak kiosztásánál, így kapta meg a fesztivál fennállása 45. évfordulójának díját az amerikai James Ivory brit témájú, brit színészekkel forgatott filmje, a Howards End, amelyet egyébként sok kritikus vélt a bemutató után az Arany Pálma nyertesének, éppúgy, mint a női főszereplőt, Emma Thom- sont a legjobb női szereplő díja nagy esélyesének. A nagy név tisztelete, de elsősorban a kiváló színvonalú mestermunka elismerése érvényesült Robert Altman rendezői díjánál is, aki szintén kettős sikert könyvelhet el, mert hollywoodi témájú szatírájának főszereplője, Tim Robbins kapta meg a legjobb férfi főszereplő díját. A díjkiosztó est közönsége egyébként a legjobban a veterán amerikai rendezőt tapsolta meg: öt percen át felállva ünnepelték. Új név a fontosabb díjak nyertesei között csak az olasz Gianni Amelio, az ő filmje kapta meg a zsűri különdíját. Az II Ladro di Bambini a fiatal rendezőnek mindössze negyedik filmje, s a díj átadásánál jelen volt a két kitűnő gyermekszereplő is. A házigazdák ezúttal kimaradtak a díjazottak sorából. A francia filmgyártás egyetlen elégtétele, hogy két díjazott film gyártásában is közreműködött anyagi támogatással. „Festek, rajzolok, ékszereket, bútorokat tervezek”
