Békés Megyei Hírlap, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-04 / 104. szám
1992. május 4., hétfő o áKÉKÉS MEGYEI HtRLAPBÉKÉS ÉS KÖRNYÉKE „A matek világából sikerült kilopni” Balhék után nyugalom? Egy szociológustól cgy-kct éve hallottam: „Ha gazdasági életünkben nem lesz gyors felemelkedés, ha a munkanélküliség nem csökken, akkor a vagyön elleni bűncselekmények száma a megélhetési gondok miatt rohamosan fog nőni.” Mi tagadás, már akkor sem volt szívderítő ez az előrejelzés, ez a jóslat. Persze nem csak a megélhetési gondok szülik a betöréseket, lopásokat, rablásokat. Mindez igaz a fiatalok körére is. Ezt látszik igazolni az a békési betöréssorozat, melynek tettesei 17 és 24 év közöttiek, s csak a városban eddig tizennyolc bűncselekmény szárad a lelkükön, több mint 400 ezer forint értékű kárral. A pénz nem mindennapi kenyerükre kellett, hanem költséges szórakozásaik fedezésére. A héttagú társaságból öten előzetes letartóztatásban várják a további vizsgálatot, ugyanis a megyeszékhelyen és más településeken egyre-másra újabb tettük kerül felszínre. A fiatal rendőr hadnagynő, aki az ügyet a kezében tartja inkább hasonlít egy bájos diáklányra, mint a bűnözők rémére. A kihallgatásokon bevitte az erdőbe a díszes társaságot, úgymond ujja köré csavarta a nyakuktól lefelé bikaerős, ám a fölött tyúkésszel megáldott legényeket. A társaság tagjai elsősorban óvodákra, iskolákra specializálódtak, mindenütt pénz után kutattak, s ha nem találtak, akkor feldühödött fenevadként, csak úgy, heccből törtek, zúztak. Legsúlyosabb bűncselekményük csoportos rablás, aljas indokból és céllal elkövetett bűntett minősítéssel párosul. Ez az ügyük nagy felháborodást váltott ki a városban. Egy idős asszonyra éjjel rátörték az ajtót, pénzt követeltek tőle, feldúlták lakását, s mivel nem tudott nekik pénzt adni, súlyosan bántalmazták, ütötték, rúgták, megtaposták. Végül is a rendőrség jól szervezett figyelőszolgálatának hálóján fennakadtak, s a meseautóból kiszállva régi ismerősként üdvözölhették őket a rendőrségi fogdában. A bizonyítékok súlya alatt megtörtek, ma már szerényen, tisztelettudóan várják a hosszadalmasnak tűnő ügyük végét. S mivel egy időre kivonták őket a forgalomból, minden bizonnyal Békés egy időre ismét békés lesz- ^ Kis matematikusok Békésen a Dózsa-ligetben 1981 nyarán állították, s avatták fel Kodály Zoltán mellszobrát, mely Márton László szobrászművész alkotása Az oldalt szerkesztette Szekeres András. Telefon: (66) 27-844. Delegáció Németországból Békés. — Szombaton Németországból, a ludwigsburgi kerületi parlament huszonöt tagú delegációja érkezett a városba. A vendégeket Kökéndy József polgármester fogadta, s tájékoztatta Békés mindennapjairól, gondjairól. A vendégek találkoztak a helyi kisgazdakor és etnikai kisebbségek vezetőivel, majd ismerkedtek a várossal. Színházjáró gyerekek Békés. — A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola tanulói közül csaknem 600 gyereknek van színházbérlete. Legközelebb május 20-án a Légy jó mindhalálig című darabot tekintik meg, melyben Böszörményi szerepében láthatják iskolatársukat, Fábián Misit. Svájci rendőrök látogatása Békés. — Egy évvel ezelőtt dr. Olajos Károly békési rendőr- kapitány vezetésével egy öttagú rendőr delegáció tanulmányúton járt Svájcban. A látogatás viszonzásaként május 12—17-e között a thurgaui kanton rendőrparancsnoka két vezető munkatársával, a közlekedési és a kiképzési főnökkel érkezik megyénkbe, s így Békésre is, ahol ismerkednek a rendőri munkával, s keresik az együttműködés lehetőségeit. Ékszerkiállítás Békés. — A városi művelődési központ ad otthont annak az ékszerkiállításnak, mely május 6-ától 15-éig naponta várja az érdeklődőket. Egészségügyi tanfolyam Békés. — Az élelmiszergyártóknak és -forgalmazóknak szerveznek háromnapos egészségügyi tanfolyamot. A május 5—6—7-én, a művelődési központ által szervezett tanfolyam vizsgával zárul, s a résztvevők erről bizonyítványt kapnak. A tanfolyamra korlátozott számban lehet még jelentkezni. Szép sikerrel büszkélkedhet a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója, Somlyai Imre: a Város és Faluvédők Szövetsége által öt témakörben meghirdetett zöld pályázaton második díjat nyert, amit szombaton a fővárosban nyújtottak át részére. — Nagyon tájékozott, a természettudományi tárgyakból mindenre „vevő”, a biológiával különösen szívesen foglalkozik, annak ellenére, hogy matematika tagozatos osztályba jár—jellemzi tanítványát Rostás Istvánná, s még megtoldja: — A matek világából sikerült kilopni...— s máris az ifjú emberke veszi át a szót. Az első pillanatokban kiderül. hogy egy profival ülök szemben, néhány pedagógus szerint a biológiát már 1-2 éve középiskolás fokon ismeri. — Pályázatodban mivel foglalkoztál? — Az iskola melletti kiserdő hasznosításával, mely elhanyagolt, s tele van lommal és szeméttel. Három variációt dolgoz^ A Békési Ipari Szakközépiskola és 636. Számú Szakmunkásképző Intézet szakközépiskolai tagozatán az idén negyvenegyen végeznek. Az iskola igazgatója dr. Vraukó László. A gépszerkesztő osztály osztály- főnöke Molnár Erzsébet, tanulói: Béla Zsolt, Bíró Lajos, Borbély Krisztina, Brád Mihály, Csipái Krisztián, Dómján Sándor, Domokos Ferenc, Durkó Erika, Kovács Károly, Kosa Krisztina, Kun Sándor, Liszkai Zoltán, Mészár Elek, Musztafa Achmed Oszmán, Nagy László, Páskuly Zsolt, Szabados Mónika, Szatmári Erzsébet, Szántó Minden iskolának a hímevét öregbíti, ha diákjai az országos tanulmányi versenyeken sikeresen szerepelnek. Ez különösen igaz a Békési Ipari Szakközépiskola és 636. Sz. Szakmunkás- képző Intézetre, mely csupán néhány éve, pontosabban 1986 óta önálló tanintézet. —Önállósodásunk óta, az országos tanulmányi versenyeken való jó szereplésük nyomán tíz diákunk jutott be felvételi nélkül valamelyik szakmai felsőfokú tanintézetbe — fogad dr. Vraukó László igazgató. — Az idén is két tanulónk büszkélkedhet szép eredményével — folytatja. — A közelmúltban lezajlott komplex, országos gépgyártó szakmai tanulmányi versenyen két végzősünk, a békési Nagy Gábor és a Kondorosról ingázó Gáspár Zsolt szerepelt eredményesen, az előbbi harmadik, az - utóbbi tizedik helyen végzett. A tanulmányi verseny felölelte a matematikát, a fizikát, a gépipatam ki — s máris sorolja. Az első szerint szafaripark kialakításának gondolatával foglalkozott, ahol a Körösök vidékének élővilágát lehetne bemutatni. A második variációban pihenőpark kialakítása szerepel, míg végül szabadtéri tantermek létesítésének lehetőségeit vázolta. — Nem reménykedtem a sikerben, az eredmény jóval túlAndrea, Tóth Anikó, Vágó Dénes, Veres Mariann és Zsíros Mónika. A fémforgácsoló osztály osztályfőnöke Homok Sándor, tanulói: Almási Zsolt, Baji Zoltán, Balogh István, Budai István, Csicsely Attila, Dani Mihály, Demkó Róbert, Fekécs József, Fodor Sándor, Gáspár Zsolt, Hajdú Ernő, Hajdú Gyula, Kovács Imre, Maléth Sándor, Nagy Gábor, Nagy Sándor, Papp István és Szujó Szabolcs. A Békési Mezőgazdasági Szakközépiskolában az idén egy osztály végez. Az iskola megbízott igazgatója Kissné dr. ri technológiát, a gépészeti ismereteket, a szakrajzot és a gyakorlatot — folytatja Mako- viczky János tanár, aki a különféle versenyekre menedzseli az iskola tanulóit. De miből is állt a szakmai vetélkedősorozat? Nagy Gábor: —Többlépcsős volt a verseny, mely az iskolai selejtezőkkel kezdődött, s a törzsanyagra épült. Utólag is az a- véleményem, hogy kemény volt, s az országos döntőben fel- készültségük alapján néhány iskolatársamnak ott lett volna a helye. Sajnos a kiírás szerint csak ketten juthattunk tovább... Gáspár Zsolt: — A két elődöntőt Esztergomban és Tatabányán rendezték, mindkét helyen 87-en voltak. A háromnapos országos döntőnek Eger adott otthont, ahová 27-en jutottunk. Komplett feladatsorokat kellett megadott időn belül megoldanunk, mely érettségi színtű volt. — Mindez azt jelenti, hogy a szárnyalta várakozásomat, mert a pályázat készítésekor felvételi vizsgára készültem a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium biológia tagozatára, ahová azóta felvettek. — Hogyan tovább, mi a végső célállomás? — Orvos vagy kutató szeretnék lenni — hangzik a tömör válasz. Balogh Ibolya, címzetes igazgató dr. Komáromi Sándor. A végzős osztály osztályfőnöke Práthné Liker Izabella, tanulói: Albertus Erzsébet, Balázs Tibor, Barta Tibor, Benkő Róbert, Beszterczey Pál, Bróda Dalma, Bugyi Zsolt, Csatári Zsolt, Deák András, Feledi Andrea, Fótos Csaba, Gregorics Mihály, Gulyás Melinda, Kiripóczki Krisztina, Kovács Koméi, Kónya István, Lapu Brigitta, Lőrincz Attila, Major Edit, Matyi István, Nagy Erzsébet, Nagy Ildikó, Petneházi Zsolt, Petró Attila, Pocsai Anita, Reményik Róbert, Sebestyén Sándor, Somogyi Zoltán, Szegfű Zsolt, Tatár Zsolt, Török Zoltán, Varga Gábor, Vas László, Vizes Tibor és Zana Zoltán. két tanulónk az érettségi képesítő vizsga alól jeles minősítéssel mentesült, megkapták a szakmunkás-bizonyítványukat, s a szakirányú felsőfokú tanintézetekbe felvételi nélkül már bejutottak — szól közbe az igazgató. —Hogyan tovább? Gábor: — A Dél-magyarországi Gazdasági Kamara által Ausztriában szervezett hároméves nemzetközi szakmunkás- képző, táborba szeretnék bejutni, azt elvégezni, azután, mivel az eredményeim nem évülnek el, szeretnék tovább tanulni. Zsolt: — Az ELTE programozó matematikus karán tanulok tovább. — Az eredmányek láttán eminens diákok voltatok — vetem közbe. Cinkosan összenevetnek, szemük villanása valamiféle tiltakozást sejtet. Az tény: a négyes átlagot az utolsó tanévben érték el, s mindkettőjüknek a humán tárgyak mentek csak nehezen. A többiek viszont önmagukért beszélnek. Április és május a különféle tanulmányi versenyek időszaka. A békési Hepp Ferenc Általános Iskola tanulói is sok vetélkedőn vettek részt, s szép sikereket értek el. A megyei (TIT) matematika- versenyen az első helyen végzett Csonka Margit, a harmadik helyet szerezte meg Szabó Ágnes (mindketten nyolcadikosok). A Zrínyi Ilona matematikaversenyen a nyolcadikosok közül az első három helyen az iskola növendékei (Gosztolya Gábor, Molnár Zita és Csonka Margit) végeztek, s ők képviselték a megyét az országos döntőben. Gosztolya Gábor számítás- technikából is megyei elsőként az országos döntőbe jutott, Békésen a helyi önkormányzati hivatalban már kifüggesztették a választható háziorvosok névsorát, képesítésükkel együtt. Azok, akik a jövőben is a jelenlegi körzeti orvosuknál szeretnének maradni, biztosítási kártyájukat nekik adják le. Gyermekgyógyász szakorvosok: dr. Tamási Adrien, dr. melynek versenyeit ezekben a napokban rendezik. Az évfolyamonkénti Kalmár László megyei matematikaversenyen az ötödikesek között második lett Kis Éva, a hetedikesek között az első helyen végzett Püski Anita, a nyolcadikosok versenyében ezüstérmet szerzett Molnár Zita. A Varga Tamás matematikai tanulmányi versenyen is remekeltek az iskola diákjai: Püski Anita és Gosztolya Gábor egyaránt első lett, s így felvételi vizsga nélkül felvették őket a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumba, abba a tanintézetbe, ahol már tizenegyen tanulnak a Hepp Ferenc iskolából. Egyébként az országos döntőben Püski Anita negyedik lett. Lipták Pál, dr. Zsilinszky Eleonóra és dr. Okányi László. A felnőtt körzetekben választható háziorvosok: dr. Farkas István I., dr. Duliskovich Gábor, dr. Gyöngyössy György, dr. Baranyai István, dr. Farkas István II., dr. Szabó Ferenc, dr. Bárány Béla és dr. Pálmai Tamás. Mini diszkont Békésen Békésen a napokban nyílt meg a Príma Invest Rt. mini diszkontüzlete, ahol az üzemben feldolgozott vegyes, akác- és hárs- mézet, valamint az ott gyártott szörpöket üveges és lédig kiszerelésben, termelői áron forgalmazzák mind a lakosságnak, mind pedig a viszonteladóknak. Az üzletben kaphatók még — ugyancsak termelői áron — rostos és szűrt gyümölcslevek és különféle savanyúságok Érettségire készülnek Felvételi nélkül Választható orvosok