Békés Megyei Hírlap, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-14 / 113. szám
1992. május 14., csütörtök HAZAI TÜKÖR Bbééseei Hjmp A termelőknek nincs okuk a nyugtalanságra A sertésárak piaciak lesznek Nehéz helyzetben vannak a húsipari vállalatok. A tavalyi sertéstúlkínálat nem csak a termelőket, hanem a feldolgozókat is megrendítette. Több vállalat csődbe jutott, vagy a csőd szélére került. A Gyulai Húskombinát nem tartozik ezek közé. Bár a termelés ma már csak egy műszakban és a korábbinál kisebb dolgozói létszám mellett folyik, elmondható: alkalmazkodni tudtak a piaci kihívásokhoz. Tegnapi lapunkban hírt adtunk arról, hogy a dél-alföldi megyékben csökkent a vágósertések felvásárlási ára. Tudósításunkból kitűnt, hogy a Gyulai Húskombinát is a felvásárlási árak csökkentésére kényszerül. Egy hét múlva BNV A tavaszi BNV—re jelentkezett cégek listája azt mutatja, hogy a külföld komolyan veszi a magyar piacot. A jelentős külföldi beruházási termékeket gyártó cégek változatlanul jelen vannak, miközben a hazai iparszerkezet gyökeres átalakuláson megy át — mondta Andics Alpár, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium képviselője szerdán, az ez évi tavaszi BNV-t beharangozó sajtótájékoztatón. A beruházási javak idei, május 20-án nyíló szakvásárán 76 ezer négyzetméteren 1628 kiállító mutatkozik be. Közülük 868 a magyar vállalatok száma, további 20 országból pedig 760 cég jelentkezett. Az idei kiállításra jellemző, hogy a legnagyobb területen a német, osztrák, francia és olasz cégek állítanak ki, ugyanakkor a volt szocialista országok szereplése jelentősen visszaszorult. A volt Szovjetunió köztársaságaiból egyetlen kiállító sem jön el, és a cseh és szlovák, valamint a lengyel cégek is a korábbiakhoz képest csak fele akkora kiállítási területen lesznek jelen. Új kiállító viszont Horvátország és Szlovénia. Bemutatkoznak továbbá az Egyesült Államok, Kanada és Japán, sőt külön standja lesz az Európai Közösségeknek is. Tegnap megkerestük a kombinát felvásárlási főosztályvezetőjét, akinél a döntés hátteréről érdeklődtünk. Zahorán Miklós kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a tavalyi túlkínálat után az idén kínálati apály keletkezett: amíg a múlt év első négy hónapjában 145 és fél ezer sertést vásároltak fel, addig az idén — ugyanebben az időszakban — csupán 86 ezer ötszázat. Ezen belül jelentősen, mintegy hetven százalékkal csökkent a kínálat a nagyüzemi sertésekből. Ennek oka, hogy a kistermelők a tisztázatlan hátterű, általában más megyékből érkezett felvásárlókkal „megégették a szájukat”, ezért jobban ragaszkodnak a kombináthoz. A gyulai üzem feldolgozó kapacitása hetente hét-, hét és fél ezer sertés, ezzel szemben az utóbbi hónapokban heti öt-, öt és fél ezer állatot vágtak le, de voltak négyezres heteik is. Ezekért a sertésekért egyébként a -, mostaninál magasabb kilónkénti árat fizettek. — Ha ennyire nincs sertés, akkor mégis, miért csökkentik a felvásárlási árakat?—tettük fel a kérdést a felvásárlási főosztályvezetőnek. — Az apálynak vége! A sertéstöbblet jelei már érezhetők. Ennek egyik oka, hogy a múlt esztendei, utolsó negyedévi malacok most érik el a vágósúlyt. Április vége és július közepe között egyébként minden évben van egy felfutás a kínálatból. A másik ok: egy relatív sertéstöbblet, ami abból adódik, hogy több húskombinát tönkrement, az általuk korábban felvásárolt állatok most itt maradnak. Végezetül befolyásolja a kínálatot az import, több vállalat feldolgoz Bulgáriából behozott sertéseket. Itt jegyzem meg: a mi vállalatunk nem dolgoz fel import sertést. A fentiek miatt várható túlkínálat okán tehát a felvásárlási ár csökkentése elkerülhetetlen. Zahorán Miklós a jövőre vonatkozóan még elmondta, hogy a termelőkkel együttműködve, munkájukat tisztelve kívánnak dolgozni, de nem haj landók a piaci viszonyokkal szembenálló áldozatokat hozni, eladatlan készleteket felhalmozni. Ha ezt tennék, akkor a kombinát és a felvásárlás hosszú távú érdekeit veszélyeztetnék. A termelőknek nincs okuk a nyugtalanságra, de tisztában kell lenniük azzal, hogy felvásárlási áraik piaciak lesznek. Nehéz helyzetbe azok kerülhetnek, akik az elmúlt időszakban nem kötődtek biztos partnerhez. A gyulaiak biztos partnernek tartják magukat és a jövőben is ilyenek akarnak maradni, az alapanyagot döntően a megyei termelőktől kívánják megvásárolni. Árpási Zoltán Egy korty halál Ki tudná megmondani, hány hektoliter különböző italt vásároltunk már a KGST-piacokon? Vodkát, konyakot, likőrt, gint. Vettem én is, nem egyszer. Pedig olcsó szesznek, halál lehet a „leve”. Történt pedig, hogy lebukott egy Szeged környéki konyakhamisító banda. Letartóztatásukig azonban a hamisított konyakkal „betakarták” a piacot. Hogy tőlük származott-e az a konyak, amit egy szentesi férfi vásárolt a KGST-piacon, nem tudni. Tény, hogy a hamiltonos konyakból ivott. Másnap halva találták. A Hamilton cégjelzésű üvegekben árusított kotyvalék alapanyaga ugyanis denaturált szesz volt. Legalább tizenöten — ha nem többen — árulják Békéscsabán is a Hamilton brandyt. A középkorú férfi, aki előtt ötféle szesz sorakozik, majdnem átharapta a torkom a kérdésem után: — Na, ne szórakozzon. Ez originált üveg. Ezt senki sem hamisíthatta. Ha akarja, meghúzom ezt itt — markolja fel a konyakosüveget, hogy bebizonyítsa, itt semmiféle hamisítás nem történt... Az idős néni valószínűleg a konyak árából egészíti ki nyugdíját, másként biztos nem állna órákon át a tűző napon, hogy megszabaduljon három üveg italától. — Tetszett róla hallani, hogy valaki meghalt a hamisított konyaktól? — Ugyan kedveském, nem hiszek én ilyesmibe. Csak azt akarják, hogy ne tudjuk eladni a portékát... Jólöltözött, fiatal nő alkuszik egy baracklikőrre, amikor megszólítom és elmesélem a konyakhalált... Csodálkozó szemekkel végignéz, mintha kételkedne a szavaimban, aztán elneveti magát: — Egyszer úgyis meg kell halni, nem mindegy, hogy...? — legyint egyet a kezével aztán megalkuszik 350 forintra a baracklikőrre. Hogy is van ez? Az italárus mérges, mert rontom az üzletét. Ez még rendjén is lenne. De miért hiszi a vásárló, hogy durva beavatkozás a magánügyébe, ha figyelmeztetem: vigyázzon, mert az ital hamisított is lehet? Megéri az a pár forint, amennyivel olcsóbban jut az italhoz, hogy kockáztasson? Persze én tudnék egy jobb megoldást is. Az arra illetékesek kobozzák el a piacon árusított szeszes italokat, addig, amíg nem történik még egy tragédia... b. v. Nem biztos, hogy ez a halált hozó Hamilton Fotó: Lehoczky Péter Olvasóink írják Elhullt a virág, eliramlott az élet! Emlékezés egy évfordulóra 1932-hen, tehát 60 éve, egy negyvenfős, negyedik osztályt végzett tanulók mögött végleg bezárult Gyulán a Polgári Fiúiskola nagykapuja. Egy szépen termő fa dús virágai bő termést ígértek. Az életútra lépve próbálta megszerezni mindenki azt, amit célul tűzött ki magának, ami élete továbbfolytatását jelentette. A helyzet nem volt könnyű. A politika horizontján már erősen gyülekeztek a vihart jelző sötét felhők, kitört a második világháború. Ennek a korosztálynak nagy része bevonult katonának, sőt hamarosan frontra kerülve, a még be sem érett gyümölcs korán búcsút mondott termőfájának, a pusztító háború vérzivatarában lehullott termőágáról. Nekik csak ennyi jutott. Mások—köztük jómagam is—a forró nyári szomjúságot a csendesen folydogáló Don-kanyar vizében enyhítettük, majd utána hosszú éveken át a magyarok őshazáját keresgéltük a messze Volga-vidéken. Sokan ott alusszák örök álmukat. Az ifjú titánok elmúlt hatvan éve történelemmé vált. Elmúlt felettünk egy emberöltő nemzedék. Az üdezöld levelű fa levelei őszbe vegyültek, megritkultak és már egy gyenge fuvallat is elég ahhoz, hogy egy-egy lehulljon ágától és végleg búcsút mondjon a még megmaradt társainak. Az eltelt 60 év alatt az osztálylétszám erősen apad. Tanárainkból már hírmondó sincs. Senki nem kérdi már mi az a perszonifikáció, de az sem sok van, aki erre válaszolna. A fényképes tablón szereplő hihetetlen fiatalságú arcokat ma már a dérlepte haj, gondterhelt homlokráncok, az időjárás frontjaitól sokat szenvedő hetvenen felüliek váltották fel, amit csak múltidőben lehet kifejezni,, elhullt a virág, eliramlott az élet”. De akik mégis megértük ezt a 60 évet, adjunk hálát az örök mindenhatónak, hogy életünk fonalát így meghosszabbította, és átsegített a sok szenvedésen. Gondoljunk tisztelettel azokra, akik már nem élnek, akiknek fiatal vére messze idegenben folyt el, ismeretlen hantjuk felett nem díszük virág, csak száraz kórólevelet kerget az irdatlan pusztai szél. Ne feledjük őket. Kedves Barátaim! A fenti sorokkal akartam emlékezni arra az időre, amikor utoljára és örökre léptük át iskolánk küszöbét, emléke legyen nagyon szép mindannyiunk számára. Segítsen Isten benneteket és szeretteiteket, hogy a lemenő nap, amely sokszor nagyon szép is szokott lenni, nektek is az legyen. Szeretettel köszönt volt osztálytársatok: Barát András, Gyula Nagyok voltak a kicsik A Szarvasi Krónika kuratóriuma és szerkesztősége helytörténeti versenyt rendezett a város általános iskolásai számára. A négytagú csapatok feladata az volt, hogy a lap eddig megjelent öt számának megadott cikkeit elolvassák, tudásukról számot adjanak. Négy általános iskola öt csapata nevezett. Voltak villámkérdések, írásbeli és szóbeli teljesítményt megkövetelő feladatok. A leglátványosabb az „idegenvezetés” feladata volt. A városról készült videofelvételhez kellett kísérőszöveget mondani. Az Unigel Kft. jóvoltából a közönség közé is hullottak a csokik egy-egy jó válaszért. Az első két helyet, holtverseny után, villámkérdésekkel döntötte el a zsűri. A Petőfi Sándor Általános Iskola csapata mindössze egy ponttal nyert a 2- es Számú Általános Iskola diákjai előtt. Mind az öt csapatot gazdagon jutalmazták a szponzorok. Az ajándékok emléke előbb-utóbb megfakul. Az a tudás, amit most megszereztek a 14 éves gyerekek, megmarad. Ez lehet alapja annak az érzésnek, amit a felnőttek lokálpatriotizmusnak neveznek. (kutas) Walter Lord: A Titanic pusztulása 9. A rekeszfal az ötös és hatos rekesz közt csak az E fedélzet magasságáig húzódik. Ha az öt első rekesz víz alá kerül, az orrtőke annyira lesüllyed, hogy a víz feltétlenül átözönlik az ötösből a hatosba. Amint az is megtelt, tovább ömlik a hetesbe, és így tovább, sorra a többibe. Egyszerű, világos, matematikailag helyes számítás. Nincs menekvés. Mégis — döbbenetes. Hiszen mindenki úgy tartja, hogya Titanic elsüllyeszthetetlen. És nemcsak az utazási irodák reklámfüzetei szerint. A Shipbuilder (Hajóépítő) című tudományos-műszaki folyóirat 1911. évi különkiadása a hajó zárórekeszrendszerét leírva külön kiemelte: „A kapitány egy elektromos kapcsoló egyszerű elfor- dításával, egyetlen mozdulattal minden záróajtót azonnal elrcte- szelhet, végig az egész hajón, ami annyit jelent, hogy a hajó gyakorlatilag nem süllyedhet el.” Most a kapcsolót elfordították, Andrews mégis azt mondja: nincs menekvés. Nehéz dolog volt ezzel szembenézni. Smith kapitánynak különösen nehéz. Elmúlt ötvenkilenc éves, mostani útja végeztével nyugdíjba készül. Megtehette volna hamarább is, de már hagyomány volt a White Star Line-nál, hogy minden fontos hajójukat ő viszi el első útjára. Hat éve sincs, amikor a vadonatúj Adriatic első átkelése után kijelentette: — Nem tudok elképzelni olyan körülményeket, amelyek közt elsüllyed egy modem hajó. Képtelenség, hogy ezt a hajót fatális katasztrófa érje. A modem hajógyártás már túlhaladt ezen a szinten. Most egy kétszer akkora óceánjáró parancsnoki hídján állt, kétszer olyan biztonságos hajón — és éppen az építője mondja: az óriás nem képes fennmaradni a vízen! 12 óra 05 perckor, huszonöt perccel az összeütközés, a súrló- dó reccsenés után, Smith kapitány parancsot adott Wilde főtisztnek, szedesse le a ponyvát a mentőcsónakokról, Murdoch első tisztnek pedig, hogy sorakoztassa fel az utasokat. Moody hatodik tiszt feladata volt előhozni a mentőcsónakok beosztási listáját. Boxhall negyedik tisztnek fel kellett keltenie Ligh- toller második és Pitman harmadik tisztet. Maga a kapitány továbbment a csónakfedélzet bal oldalán, hogy húsz yarddal odább felkeresse a rádiósfülkét. Odabent sem John George Phillips első rádióstiszt, sem Harold Bride második rádióstiszt nem adta jelét, mintha tudná, mi történt. Kemény napjuk volt. 1912-ben a szikratávíró még bizonytalan műszaki újdonságot jelentett; a rádió hatóköre kicsi, a rádióstisztek gyakorlatlanok, a jelzéseket nehezen tudták venni. Rengeteg volt az ismétlés, sok a fölösleges magánüzenet. Az utasokat elbűvölte az új csoda; nem állták meg, hogy ne üzenjenek az otthoniaknak vagy más hajókon utazó barátaiknak. Ezen a vasárnapon is felhalmozódtak az üzenetek. Elegendő robot annak, aki havi harminc dollárért napi tizennégy órát dolgozik. Phillips is így volt ezzel. Már este volt, és még mindig zsúfoltan állt a kimenő rádiógramokat tartalmazó kosár, sok a bosszantó áthallás is. Alig egy órája, éppen amikor sikerült összeköttetést teremtenie a Cape Race-i szikratávíróállomással, a Californian közbeszólt valamit holmi jéghegyekről. Annyira közelről hallatszott az adás, hogy Phillips szinte megsüketült. Nem csoda, hogy barátságtalanul visszakopogta: — Hallgasson, hallgasson már, lépjen ki, foglalt vagyok; Cape Race-szel vagyok összeköttetésben! Olyan nehéz napja volt, hogy Bride második rádióstiszt elhatározta, éjfélkor fölváltja Phil- lipset, bár csak hajnali kettőtől kerülne rá a sor. 11.55-kor ébredt, mert ahálófülkét a „hivatali helyiségtől” elválasztó függöny súrolta az arcát. Most megkérdezte Phillipset, hogyan mennek a dolgok. Társa azt felelte, éppen most szakította meg a kapcsolatot Cape Race-szel. Bride visszament a fekvőhelyéhez, ledobta a pizsamáját, Phillips pedig utánaszólt, hogy szerinte valami sérülés érte a hajót, vissza kell menniük Belfastba. Pár perc múlva Bride már felöltözve került elő és átvette kollégájától a fejhallgatót. Phillips éppen bebújt a zöld függöny mögé, amikor megjelent Smith kapitány: — Jéghegybe ütköztünk. Szemlét tartunk és döntünk a teendőkről. Készüljön fel a vészjelzések leadására. De ne jelezzen semmit, amíg nem szólok! Azzal elment, de pár perc múlva ismét megjelent. Ezúttal csak a fejét dugta be az ajtón: — Adja le a segélykérő jelzést! Addigra Phillips visszatért a rádiósszobába és megkérdezte, hogy szabályszerű vészjelzést adjon-e le. Smith azt válaszolta: — Igen, mégpedig azonnal! Átadott Phillipsnek egy papírszeletet, amely a Titanic pontos helyzetét tüntette fel. Phillips visszavette Bride-tól a fejhallgatót és éjfél után 15 perccel kopogtatni kezdte a „CQD” betűket, az akkori nemzetközi segélykérő jelzést, majd közvetlenül utána „MGY” betűket, a Titanic hívójelét. Újra meg újra, hatszor egymás után röppent a hívás a fagyos, sötétkék atlanti éjszakába. Tíz mérfölddel távolabb, a Californian harmadik tisztje, Groves, Cyril F. Evans rádióstiszt priccsén ült. Groves fiatal, eleven férfi volt, csupa érdeklődés aziránt, ami a nagyvilágban történik. Szolgálat után többnyire betoppant Evans rádiósfülkéjébe, hogy elcsípje a legfrissebb híreket. Sőt, maga is szívesen eljátszogatott a készülékkel. Evans hagyta babrálni. Nem sok olyan tiszt szolgált harmadosztályú tengerjárón, akit különösebben érdekelt volna, mi történik a távoli világon, a rádiótávíró iránt pedig senki sem mutatott lelkesedést. Annyi bizonyos, a Californianon egyetlen lelkes rádiókedvelő sem volt kívüle. Evans tehát szívesen látta Grovest. De éppen azon az estén nem. Nehéz napja volt, ő a hajón az egyetlen rádiós, senki, aki fölválthatná. Különben is eléggé nyersen rápirítottak tizenegy óra tájban, amikor közölni akarta a Titanickal, hogy a Californian útját úszójég állja el. így aztán semmi kedve sem volt amatőr- ködni, és fél tizenkettőkor, amikor lejárt a szolgálati ideje, lezárta a készüléket. Holtfáradtan beszélgetni sem volt kedve, bár Groves kitartóan faggatta. — Milyen hajókkal csevegtél, Spark? — Csak a Titanickal — felelte a rádiós, fel sem nézve a képeslapjából. De Grovest nem tudta lerázni. A harmadik tiszt föltette a fülhallgatót. Valóban elég jól értett már a rádiózáshoz, ha egyszerűbb üzenetről volt szó. Csakhogy nem ismerte a berendezést. Á Californian rádióberendezésén óraszerkezet működtette a mágneses detektort. Groves nem húzta fel az órát, ezért nem is hallott semmit. Végül elunta, letette a fülhallgatót az asztalra, és lement szórakoztatóbb társaságot keresni. Ez valamivel 12.15 után történt. (Folytatjuk) — Adja le a segélykérő jelzést! Addigra Phillips visszatért a rádiósszobába és megkérdezte, hogy szabályszerű vészjelzést adjon-e le. Smith azt válaszolta: — Igen, mégpedig azonnal! Átadott Phillipsnek egy papírszeletet, amely a Titanic pontos helyzetét tüntette fel.
