Békés Megyei Hírlap, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-06 / 82. szám
HUMOR 1992. április 6., hétfő Fénytelen csillag Egy lapra mindent feltett, és minden babért eltett. Megfelelőt nem látott, ezért szervezett egy pártot. Néhány pohárkával leereszt, majd nem találja az egyenest. Elér a sors ostora, ha nem vigyázol, ostoba! A világból keveset látott, bérletet is csak néha váltott. Szegényesen élek: legalább jó! beférek. Az író dörmögött: csak körmötök, körmötök... Hogy ne tartsák ki az árakat, megadóztatnám az üres házakat. Még ekkora étvágyat... Süteményből fél százat. Mindig kiürül a kupa; az égen sincs ennyi guba! Úgy emelik az árakat, mint gyalogos a lábakat. Lehetsz bármilyen elmés, ha gyenge a termés. A kisemberek írója; fordítná sorsukat jóra. Látom, ahogy integetsz felém; itt vagy, ideköltöztél belém. Rossz hírek táguljatok, elfelé száguldjatok! A kerékpárt azért tekerte, mert a mozgást nagyon szerette. Az ürge addig mormogott, míg el nem hagytuk Szolnokot. Költő van rengeteg; könnyű írni verseket. A sorokat írta görbén; nem tiltotta semmi törvény. Csak annyi lesz most ígérve: nem változom meg az idén se! A koma azért hortyog, mert ivott csomó kortyot. Nem látta a csúcsot; egyre lejjebb csúszott. Visszamondom ezt a lapot, mert az árán emeltek nagyot. Mindenkinek van tehetsége, csak nem tudja: hol keresgélje? Kaptam egy vékony levelet; látni is alig lehetett. A cipő egy darabig bírta, de aztán levált a talpa. Kicsi volt, majdnem törpe, de a fejét jól törte. Megnézte a fényképem, és azt mondta: széttépem. Ami nekem jó, másoknak is az? Egy cseppet sem biztos, nem igaz? Itt a piros, hol a piros? Játssza! Hogy nyer, az teljesen ki van zárva. Apró hazában, kicsiny nép; lemondások éltették. VadZsigmond I А паду organizátor — Kétezemégyszáz forint — mondta a pénzespostás. — Itt tessék aláírni. — Honnét van ez? —- kérdezte Bender bácsi. —Egyszeri segély—mondta a pénzespostás. —- Akinek tizenháromezer forint alatt van a nyugdíja... — Köszönöm — mondta Bender bácsi. — Nem fogadhatom el. Gyerekei vannak? — Kilenc — mondta a pénzespostás. — Tegye el — szólt Bender bácsi. — Vegyen nekik kakasos nyalókát. — Mi az ördög, Bender bácsi? — kérdeztem utóbb. — A te nyugdíjad tizenháromezer forint felett van? — Frászt — mondta Bender bácsi. — Ötezerkettőszáz. Csakhát tisztesség is van a világon. Megkeresem én azt a pénzt a magam módján. Bevitt a kis szobájába, rámutatott egy terjedelmes táblaképre, amely semmit sem ábrázolt. — Megvennéd? — kérdezte. — Csinálok neked egy baráti árat. — Kell a nyavalyának — mondtam. — Egyáltalán mi ez? — Tudja a jóég. Mióta a piktor nem írja oda a nevét az alsó sarokba, az sem világos, hogyan kell felakasztani. Egy jótékony- sági bazáron kaptam. Erdélyi menekültnek néztek. Merthogy én voltam a legsoványabb. Na nézzünk valami mást... Különféle tárgyakat rakott elém. — Esetleg egy kínai strucclegyező? Meztelen táncosnőnek nélkülözhetetlen... — Bender bácsi—mondtam. —Alighanem elkerülte a figyelmedet, hogy nem vagyok meztelen táncosnő. — Tranzisztoros pókhálóseprő? Tucat celluloidmandzsetta? Pedálos okarina? Önjáró madárkalitka? Kezdtem szédülni a szakadatlan fejcsóválástól. Ám ugyanakkor ronda kis gyanú kezdett éledezni bennem. — Bender bácsi... honnan szeded ezt a sok hóbelevancot? — Honnét... honnét... hát áruházakból, na. — Atyavilág, csak nem vagy kleptomániás? Utódötten nézett rám, bár korántsem volt ütődött. — Mégis, minek nézel? Kapni szoktam. Nézd, hol itt, hol ott hirdetik, hogy a százezredik vagy kétszázezredik vásárló szép ajándékban részesül. — Na és? —Nézd, időm van, türelmem van, odaállok, számolok 99 999- ig, aztán bemegyek. Aztán azok az ismerőseim, akikből még nem hunyt ki a tisztesség utolsó szikrája, itt-ott vásárolnak valami vacakot szegény nyugdíjastól. Vásároltam egy muzsikáló tajtékpipát szegény nyugdíjastól, azzal Bender bácsi már ki is lökött. — Megyek Bázakerettyére — mondta. — Tudod, hetven felett ingyen utazik az ember, és ott holnapután hajnalban nyílik egy francia pékség. Időm van, türelmem van, jókor odaállok. — Úristen — mondtam —, minek? — Az első tíz kap egy félkilós veknit ingyen. Peterdi Pál Nemzetközi hírsaláta Monte-Carlo A kaszinó kártyaszobájában letartóztatták Európa popzenészét, mert hamisan játszott! Oslo Sjörn norvég sarkkutató hatvan fok meleget mért az Északi- sarkon folytonégő kályhájában! Brüsszel A belga orvosok megállapították, hogy a mértéktelen kukoricafogyasztás télen is okozhat tengeri betegséget. Chicago A „Szép fiú” becenévre hallgató gengsztervezér elraboltatta az egyik multimilliomos csúnyácska feleségét. Az elvetemült nő ötmillió dollárt követel a banditától, ha meg akar tőle szabadulni! London Az angol tudósok megállapították, hogy a 70 éves kort elért férfiak általában tovább élnek, mint az 50 éves korban elhunytak. Prága Fényes nappal, a járókelők szeme láttára ellopták egy drámaíró ötletét! Berlin Ünnepélyes külsőségek között leleplezték Max Staufer volt NDK-beli közrendőrt. Egyfelvonásosok — Hát, változik a világ... — Ezt miből állapítottad meg? — Valamikor úgy volt, hogy ha valakinek szüksége volt valamire, akkor elment dolgozni, keresett egy kis pénzt, és megvette, amit kellett.-— És most hogy van?-— Most, ha valakinek szüksége van valamire, akkor elmegy..., és lop. (Fordul a színpad és a világ.) — Nagy-nagy haladás észlelhető a Nyugat—Kelet viszonyban. — Éspedig? — Megjelent a Burda orosz nyelven. — Tudod, mikor leszek én igazán nyugodt a Nyugat—Kelet viszonyt illetőleg? — Mikor? — Ha megjelenik orosz nyelven a Playboy is! (Fordul a színpad és a világ.) — Illatos újság jelent meg Franciaországban... — Nincs ebben semmi új. Nálunk is így van. — Ugyan már! — Miért? Hát a mi sajtónknak nincs szaga?! A megijedt r r iro Anatole France titkárnőt keresett. Ajánlottak is neki egy fiatal lányt, aki hamarosan felkereste, hogy bemutatkozzék. — Gyorsírni tud?—kérdezte az író. —Hogyne—bólintott a lány. —Kétszeznegyven szótagot írok percenként. France rémülten ránézett: — Kétszáznegyven szótagot percenként? De gyermekem, honnan vegyek én ennyit magának. — Én megadok érte akár 50 dollárt is, úgy vágyom már a gyerekkori ízekre Béreljen fiút! — Kovács Csőretöltött Béla vagyok — mutatkozott be a kalapos úr. Ott állt az ajtóban, kis aktatáska volt nála, a szeme alatt pedig egy anyajegy. —Kit tetszik keresni?—kérdezte Töppeteg néni. — Anyám! Csakhogy végre megtaláltalak!' — kiáltott fel némiképp teátrálisan a tékozló fiú, Kovács Csőretöltött Béla személyében. — Mióta vártam már ezt a percet! — Na, akkor talán tessen beljebb fáradni az úr! — invitálta a férfit Töppeteg néni. — Éppen forr a teavíz, ne vigye már el az álmomat... ### A családkereső kft. alig néhány hónapja alakult, ám máris virágzott. Ä vállalkozás ötlete Kovács Csőretöltött Bélától származott, aki felismerte: rohanó korunkban az embereknek alig marad idejük egymásra, a nagy futkosásban gyakran még saját szüleikkel sem érnek rá beszélni. Kovács Csőretöltött Béla mindezt nem az ujjából szopta, hanem közvetlenül a saját bőrén tapasztalta. Édesanyját, aki néhány kerülettel arrébb lakott, évente legföljebb ha egyszer látta—akkor is a televízió képernyőjén. (Az idős asz- szony ugyanis rendszeres szereplője volt a különféle vetélkedőknek, az ott nyert apanázsokkal igyekezett kiegészíteni szerény, megélhetésre teljességgel alkalmatlan nyugdíját.) így jött a gondolat: ha már úgyis a vállalkozások korát éljük, miért ne lehetne — meghatározott időre — fiút, leányt, unokát, netán más hozzátartozót bérelni? *** Már a végefelé jártak a teának, amikor Kovács Csőretöltött Béla megkérdezte: — Aztán hány napot rendel meg, édesanyám? Töppeteg néni előszedte a nyugdíjszelvények közül kicsiny zsebkalkulátorát, majd számolni kezdett. A nyugdíj ugye annyi, mint annyi, ebből lejön ez meg az, marad ugye valamennyi, persze, csak ha beosztással él és nem vásárol semmit. — Mennyibe is kerülsz, édes kisfiam? —Négyszáz forint egy napra, ha egy hétre tetszik rendelni, akkor tíz százalék kedvezményt adunk. De azt hiszem, ezt már elmondtam a telefonban. — Nekem nincs is telefonom — mondta önérzetesen Töppeteg néni. Kovács Csőretöltött Béla a jegyzeteiben lapozgatott. — Elnézést, édesanyámnak igaza van. A telefonos nénihez húszadikán kell majd mennem. Három napig ő lesz az anyuci- kám, Bucusnak fog szólítani és tejbepapival vár ebédre. — Érdekes—tűnődött el egy pillanatra Töppeteg néni. — Az én fiamat is Bucusnak hívják, aztán mégsem látogat meg soha. — Minden fiút Bucusnak becéznek — vigasztalta Töppeteg nénit a bérfiú. — Vagy valahogy másképp, de a lényeg ugyanaz. Tegnapelőtt például egy bácsinál voltam, akinek három órára bérelt ki a fia. — Három órára? — csodálkozott Töppeteg néni. — Hát úgy is lehet? — Mi nem ismerünk lehetetlent, édesanyám — csapott a vállára Kovács Csőretöltött Bél».—De tudja azt maga, hogy kerültem ahhoz a bácsihoz? Az édes fia bérelt ki, mert ő roppant elfoglalt ember, és nem ér rá megünnepelni apukájának a hetvenedik születésnapját. Elénekeltem a tatának a heppi börsz- déj tujút, meglapogattam a vállát, megengedtem, hogy pici kis fiacskájának szólítson, a végén pedig adtam neki egy befizetési csekket, három hónap garanciával. Töppeteg néni szeme könnyben úszott, ám eközben is vadul számolt. Amikor végzett a matematikai műveletekkel, egy hirtelen mozdulattal átölelte Kovács Csőretöltött Béla vállát. — Fiam! — szipogta Töppeteg néni. — Mostantól kezdve négy napig te leszel az én kis fiacskám!... Mondd csak, most kell fizetni? — Majd a végén — nyugtatta meg a bérfiú. — És számlát is adok. — Milyen aranyos gyerek — sóhajtott nagyot Töppeteg néni. — Számlát is ad... Kisfiam, olyan vékony rajtad ez a kardigán, hányszor mondtam már, hogy öltözz egy kicsit melegebben! Föld S. Péter
