Békés Megyei Hírlap, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-04-05 / 81. szám
1992. április 4-5., szombat-vasárnap MŰVÉSZETEK-TÁRSADALOM © A szellem szabadságot akar! Schéner Mihály: ez a határmenti vidék vára és bástyája legyen a sokszínű nemzetiségi kultúrának Két hónapja már, hogy társadalmi szervezetként megalakult a Magyar Művészeti Akadémia. A tagok sorában ott találhatjuk a szükebb pátriánkhoz több szállal kötődő Schéner Mihály képzőművészt is, A „demiurgoszi bölcselőt”, a mestert megkérdezzük alkotói törekvéseiről, a művészet és az akadémia viszonyáról, valamint arról, hogy az akadémiai eszme talál-e nálunk művelhető kertet vagy ligetet. — A kultúra mai állapotában érzékelhetjük, hogy az önmagával elégedetlen művészet tágasságra vágyik, saját lehetőségeit megkérdőjelezi; miközben úgy tűnik, elfáradt már „szagosodul’ . Milyen szabadsága van ma a művészetnek? — Korábban monolitikussá tett „prokrusztész-kultúrát” hoztak létre mesterségesen azáltal, hogy az „alacsonyát” fel-, a „magasat” leértékelték. Általánosan egyenlősdi tendencia érvényesült! Ugyanakkor a mű, mint érték megkülönbözteti magát saját természetével és léténél fogva. Egyrészt mesterséges kultúra volt, másrészt egy- irányba vezérelt, inkvizítori módon ráerőszakolt, amely kellemes „ÓL-MELEGET” árasztott, de a mű, mint a szellem produktuma megkülönbözteti magát és ezáltal egyénivé válik. Ami egyéni lett volna, az felolvad és megsemisült, mert nem kapta meg saját belső és külső szabadságát, amely a szellemnek alapvető létformája. — A kultúra válsága leértékelte a szellem teljesítményét? A művészet díszítő pitykegomb lett, ami felesleges? — Már a múltban a pénzügy- miniszteri utasítások elősegítették, hogy a szellemi mű ipari termékké silányodjon. Ahol a szellem nem több, mint puszta tárgy: paszta, fogkefe vagy lábtörlő. Megfosztva kivételes szellemi értékhordozó mivoltától! — Megtalálja a magyar kultúra a saját arcát vagy továbbra is „álarcosbálban” vagyunk? — Úgy tűnik, mára az óriási politikai változás, átalakulás gyökerében megváltoztatja múltunk kulturális arcképét. Ám számomra és sok alkotó ember számára az óhajtott, áhított változás — ami demokratikus—az egyén és szellem szabadságát nem hozta el. Reméljük, hogy a sokféle etnikum kulturális lehetőségeit — beleértve a mi magyarságunkat is — felszabadítják a politika terhei alól. Látnivaló, az átmenetiségben a művészet sokkal széttöredezettebb állapotba került. —Az átalakulóban lévő vidéki kulturális intézményrendszer inkább az evés-ivás színterévé válik? — A provincializmus, az elmaradottság, az elszegényedés, a vidéki kulturális intézmények megszűnése, anyagi elapadása még a meglévőt is leépíti, szellemi értelemben kiüríti. Nem látom a nép, a nemzet kultúrájának kialakuló, soknemzetiségű arculatát. Az egyéni, sokszínű kultúrának a belső értékei nem találták meg saját közösségi formájukat. A szellem liberális, merkantilista értelmezése folytán sok esetben gebinbe kerülnek a kulturális létesítmények, ahol a kommersz, az olcsó, a giccses találkozik a most napvilágra került mérhetetlen ízléstelenséggel. Ez idáig nem vehettünk tudomást erről, ugyanis kultúrmisszió helyett kultúrpolitikai egyirányúsítás folyt az elmúlt negyven évben. — Mi adhat reményt egy alkotó ember számára, amikor a kultúrára egyre kevesebb pénz jut? —A gyermek jövője ad biztatást! A gyermeknevelés nagyon fontossá válik, generáció, amely szabad szellemben él majd. À ma nemzedéke félig szolgaságban nőtt fel, kiábrándult, pesszimista a folytatódó gazdasági nehézségek miatt. Morálisan betegeskedő és válságos állapotban vagyunk és ez tovább tart! — Van-e kivezető út ebből a válságból? — A szellem teljes szabadságot akar magának. Ez a szellem megkülönbözteti magát és másokat, ezáltal, hogy tiszteletben tartja a másikat, a másfélét — midőn önmagát is képes megvalósítani szabadsága által. Amennyiben a liberális demokrácia alatt ez^értendő, akkor a nemzet kultúrája nem juthat „ebek harmincadjára”. Ákkor nem kis idő múlva lehet reményünk, hogy megvalósuljanak a Magyar Művészeti Akadémia tézisei. Most még alig látom ennek jelét. — Az akadémia — Platón szerint öregek tanácsaként — méltányosabb ítélőszék volt. Jó tanítványokra volna szükség? — Nagyon fontos volna az alkotói tevékenység mellett a missziói munka, amely alatt nem a „kultúr-szendvics” emberek kuratóriumokban alkotásokat fitymáló elbírálását értem, hanem a szépség és igazság magasabbrendűségét, melyet csakis a szellem képvisel szelleme által, és nem a pénz kizárólagossága által. A kultúrának tiszta, jószándékú orientálásra, terjesztésre és közvetítésre van szüksége. Olyan kultúrmisszionáriusokra volna szükség, akik szív- vel-lélekkel és szellemi autenti- kusságuk által képesek a nép, a közösség magára ismerését segíteni. A művek ösztönzésével érzelmekben gazdag és nem gyűlölködő emberek élhessenek! A valódi tevékeny — sokszor nem látványos — munkát kellene támogatni, nem a szimpóziumok ellobbanó rivaldafényére költeni. Mert a szellem „konfirmálásra”, megerősítésre szorul. A békéscsabai Meseház Alapítvány a még ki nem alakult, de el nem rontott gyermeki lélekre épít. Jómagam hiszem, hogy hasznos, bízom abban, hogy a város vezetői is felismerik ennek jelentőségét. — A szellem kultúráját a kultúra szellemével kell megerősítenünk? Úgy látom, a politikai pártok csőlátása inkább a kisajátítást erősíti. A haza szó szabad áia lett. a miből jó vásárt lehet csinálni. — Meggyőződésem, a magyar kultúra a pártok felett és kívül álló, de egyben a bennük lévő és saját értéküket is demonstráló szellemi folyamatosság, tévedéseivel, hibáival, megváltoztathatóságával együtt a sajátunk. Mert mi lenne szebb feladat a művészetben, mint a folytonos vágy arra, hogy a tökéletességet elérjük a nem tökéletes és nem abszolút által?! Ez a tökéletesség az isten utáni vágya a gyarló embernek! Ami a művészetben kivételes ajándékképpen az emberiségnek megadatott. — A Magyar Művészeti Akadémia megteremtheti a magyar alkotások rangját, egyesíthet minden nagy értékű erőt, vagy felerősíti a létező ellentéteket? — Téves az olyan szándékú törekvés, mely magát kiemeli mások kirekesztése által. Ez a vád érte a „csibe” korát élő Magyar Művészeti Akadémiát is. Sajnálnám, ha a vád beigazolódna. — Milyen művészi elképzeléseket szeretnél megvalósítani a közeljövőben? Az akadémia milyen új lehetőségeket biztosít a művészet számára? — Az akadémia alakuló ülésén felszólalásomban kifejtettem „SZÁZ”-éves frusztrált vágyamat — hogy legyen valami szellemi fóruma ennek a kis országnak, mely bőségesen termelt tehetségeket, és hatalmas alkotói letétek születtek itt. Olyanok, amelyek napvilágra kerültek, de olyanok is, amik nem. Azt hiszem azonban, nem volna szabad az akadémiának abba a hibába esnie, mintha a meglévő nagyszerű letétek és a szép alapszabály azonos lenne az akadémia tevékenységével. Jeleztem, mindaddig csupán hideg strukturális formák maradnak a szép törekvések, amíg valóságos tevékenységgé nem válnak. Súlyos a helyzet szű- kebb hazámban, az elárvult keleti országrészen, Békés megyében. Szeretném, mint a kultúra több évtizedes talpasa, ha e határmenti vidék „VÁRA és BÁSTYÁJA” lenne a sokszínű nemzetiségi kultúrának. A Magyar Művészeti Akadémia fontos, orientáló, támogató szerepet tölthet be az etnikumok kulturális kapcsolódásának javításában is. Remélve, hogy a kultúra nem lesz újra a politika áldozata! Szilágyi András „Mi lenne szebb feladat, mint a folytonos vágy a tökéletességre?”
