Békés Megyei Hírlap, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-23 / 96. szám

1992. április 23., csütörtök NAGYVILÁG Németország központi bankjában a tervezett pénzmennyiség kétszerese halmozódott fel. Szívesen osztoznánk gondjaikban... Der-Spiegel-fotó Káderez a kínai légitársaság Aki szűz, repülhet Kóla Míg a szocializmussal szakított Mongóliában épp most örvendenek annak, hogy végre hozzájuk is elju­tott a kapitalizmus „bűnös terméke”, a kóla, Szinga­púrban, a kapitalista minta­államban már ott tartanak, hogy kitiltják az iskolákból, mert valóban bűnösnek ta­lálják, legalábbis a gyerme­kek súlyfölöslegében. A , jéghideg Coca Cola az igazi”, hacsak el nem önt bennünket a „Pepsi- érzés”. De vajon nem lesz-e öngól ez a mongol döntés? A szocializmus korszakában ugyanis nemcsak rab-, hanem hű- t(»láncaikat is elveszítették a mongolok. Most, a hideg­háborús légkör felszálltá­val hol hűtik le majd az áhított nedűt? Tapasztalataink szerint a jurták felettébb alkalma­sak a hőmérséklet csök­kentésére. Az egyik buda­pestiben például a Lehel pártiak (kissé zörgó'sek, morgósak már) rendsze­resen lehűtik a demokrá­cia híveit. Mini szépség Jogi vita folyik Franciaor­szágban a 4-8 éves kislányok számára rendezendő „Mini- Miss France” gyermek-szép­ségverseny körül. Az első ilyen rendezvény óta ugyanis új tör­vény lépett életbe Franciaor­szágban, s az szigorúan szabá­lyozza, előzetes engedélyhez köti gyermekek foglalkoztatását manökenként, vagy televíziós hirdetésekben és más, hasonló jellegű kereskedelmi tevékeny­ségben. Bojko(ke)ttálás Nemzetközi bojkottal kell az Androsch-céget a bósi vízi erő­művel kapcsolatos ajánlatának visszavonására kényszeríteni — ez a véleménye Lipták Béla professzornak, az Egyesült Ál­lamokban élő magyar szárma­zású környezetvédelmi szakér­tőnek, aki kedden Budapesten az APA osztrák hírügynökség­nek nyilatkozott elképzelései­ről. Ki lesz az örökös örököse? A floridai Miamiban kedden 77 éves korában elhunyt Vlagyi­mir Kirillovics Romanov nagy­herceg, az orosz trón örököse. Vlagyimir nagyherceg egy elő­adást tartott az amerikai város­ban, amikor váratlanul elvesz­tette az eszméletét. Kórházba szállították, de az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. Toborzási problémával küsz­ködik a China Air kínai légitár­saság — alig talál stewardess- nek alkalmas szüzeket. Évről évre százszámra jelentkeznek fiatal nők — valamennyi 19 évesnél fiatalabb, szép és majd kicsattan az egészsétól, de nem mind jut át a szüzességi vizsgán. „Szüzeknek kell lenniök”—je­lentette ki Hao Ju-ping, a ste­wardess iskola igazgatója, aki egyúttal beismerte, hogy ma­napság már egyre nehezebb ár­tatlan nőt találni Kínában. Igaz, ami igaz, a kínai polgári repülés igyekszik lépést tartani a nemzetközi fejlődéssel és messze vannak már azok az idők, amikor a kínai járatokon katonai egyenruhát viseltek a lé­Oroszok szálltak partra Japán legészakibb szigetén, Hokkaidón tegnap 19 orosz szállt partra—az első ilyen cso­port, amely a néhány kilométer­rel odébb fekvő, orosz uralom alatt álló, s Japán által visszakö­vetelt négy kis szigetről japán földre érkezett. Megérke­zésüket az NHK japán televízió egyenes adásban közvetítette. Nemuro kikötőjében a szakadó esőben mintegy 200 ember üd­vözölte őket orosz zászlókkal és transzparensekkel. 1945-ben a szovjet katonai hatóságok kiutasították a szige­teken élő 17 000 japánt, s Tokió a szigetek visszaszolgáltatása előtt nem hajlandó békeszerző­dést aláírni Moszkvával. gikisasszonyok és ebédre főtt tojást szolgáltak fel egy szelet fekete kenyérrel. De vajon a lé­gikisasszonyok szexuális múlt­jának mi köze a színvonalhoz? Hao asszony azt tartja, hogy na­gyon is sok. „Nem engedhetjük meg, hogy leányaink az utasok­kal enyelegjenek” — mondja szigorúan. Csakhogy különösen az ázsiai járatokon a csinos és sokat sejttető légikisasszony az egyik legnagyobb vonzerő, ezért aztán nem könnyű a dolga a 36 éves Hao asszonynak. Igaz, a China Air (ma még) nem ra­gaszkodik a nőgyógyászati vizsgálathoz, de a jelentkezők magánéletét olyan aprólékos­sággal „átvilágítják” , ami el­képzelhetetlen lenne Nyugaton. Pardon Hat brit tengerész könnyeb­ben megsérült, amikor a brit ki­rályi légierő egy gépe hétfőn té­vedésből bombát dobott a kirá­lyi haditengerészet Ark Royal nevű repülőgép-hordozójára hadgyakorlat közben. Egy Sea Harrier típusú repülőgép pilótá­jának az volt a feladata, hogy kis robbanóerejű kiképzőbombával célbombázást hajtson végre egy úszó célpont ellen, melyet a repülőgép-hordozó vontatott. A célpont mintegy 500 méterre volt az Ark Royaltól. A brit védelmi minisztérium szerint egy tengerész a kezén sérült meg, öt másik pedig kisebb égési sérüléseket szenvedett. Különben Hao asszony igen szigorú vizsgáztató egyéb vo­natkozásban is. Azonnal kipen­deríti azt, aki kacsalábú, X- vagy Ó-lába van, aki túl sötét bőrű, sebhelyes, rossz a lehellete vagy hónaljszagú. A megkövetelt mi­nimális testmagasság 1 méter 60 centi, s a lábszáraknak hosszab- baknak kell lenniök a törzsnél. A pályázó nem lehet szemüve­ges és nem viselhet kontaktlen­csét sem. A stewardess képző iskola Pekingben rövidesen vadonatúj modern épületbe költözik. Hao asszony már el is készíttette az új toborzó plakátot, rajta a fel­irattal, hogy a jelentkezőknek „ne legyen hónaljszaguk, ne le­gyenek himlőhelyesek és tanú­sítsanak korrekt poltikiai maga­tartást”. „Ez azt jelenti, hogy ne legyen barátjuk” — mondja végül a szigorú Hao asszony. Sátáni csizmák? Salmon Rusdhdie „Sátáni versek” című, a mohamedán vi­lágban páratlan felháborodást és az indiai származású angol író „halálos ítéletét” előidéző könyve után immár egy másik „sátáni” ügye is van Angliának. Az történt ugyanis, hogy Lei­cester városában egy divatüzlet kirakatában megjelent egy pár női csizma, amelynek szárán jól kivehetően olvasható volt egy Korán-idézet. Az ügy fejlemé­nyei közé tartozik, hogy a múlt pénteken Hadzsi Mohammed Aszmat, Nottingham iszlám központjának alelnöke nyilat­kozatban követelte a pár csizma azonnali eltávolítását az üzlet kirakatából és a bocsánatkérést a tulajdonos részéről. Egyéb­ként a dolgot súlyosabbnak ne­vezte, mint a Rushdie kötet volt, mert „Rusdie könyvet írt, ame­lyet az ember a kezében tart, de itt lábbal tiporják a próféta szent nevét”. Az üzlet tulajdonosa azt han­goztatta, hogy nem tudott a Ko­rán-idézet jelentéséről („Nincs más isten, csak Allah”) és kije­lentette, hogy nem veszi be a kirakatból a pár csizmát. Alighanem rosszul tette — a hét végén ugyanis az üzletet tűz pusztította el és a rendőrség bűn­tényt állapított meg. A tettesek előbb gépkocsival belehajtottak az üzlet üvegkirakatába, majd felgyújtották a gépkocsit. Az arannyal hímzett selyem­csizmákat Ólaszországból im­portálják és párja 69,99 font sterlingbe ( 120 dollár) kerül. Az Expo ’92 „vízgömbje” Sevillában. Fontos szerepe van a tér párásításában, de látványnak sem utolsó Kérdőjelek Rossz szellemek? Szokatlan? Nacionalizmusról és militarizmusról ír — így, ebben a párosításban—a mértéktartásáról elismert bécsi polgári lap, a Der Standard. „Az európai népek sohasem bírták ki háború nélkül”, emlékeztet, és — sajnos — „most újból az előtt a veszély előtt állunk, hogy visszatér a tragikus történelem”. Helyeselhető-e, hogy az Európai Közösség rendelkezzék sa­ját hadsereggel? Ez az újság első kérdése. A többi ennek logikus folytatása. „Megakadályozható lett volna Jugoszláviában né­hány dolog, ha beavatkozásra alkalmas alakulatként már létezne egy ilyen haderő magja? Nem nagyobbak-e ennek a hosszú távú veszélyei, mint az előnyei? Korlátozható-e egyfajta EK-hadse- reg tevékenysége békefunkciókra? Nem jelentene ez elkerülhe­tetlenül fenyegetést a FÁK népei számára vagy az iszlámra? Nem hozna ez létre új ipari-katonai fegyverkonszemeket?” Minden kérdés nem is rejtett aggodalom. „Európai elbizakodottságtól” óv az osztrák újság. Miért? „Hogy vigyázzunk, nehogy a nacionalizmus reakciójaként újból felüsse a fejét a 20. század elejének egy másik rossz szelleme, a militarizmus”. Shakespeare már annak idején féltette a világot a rossz szelle­mektől — hiába. Igaz, akkor talán nem volt akkora választék belőlük, mint amennyitől most tarthatunk. Kocsis Tamás FEB Halálra ette magát Benny Hill, a világhírű angol komédiás minden jel szerint ha­lálra ette magát: a rendőrség két nagy, üres tányér és egy fél do­boz narancslé mellett bukkant holttestére hétfőn. Benny Hill szívinfarktust kapott, és már legalább két napja halott volt, amikor legénylakásán rátalál­tak. Februárban kétszer is kór­házban volt szívpanaszokkal: orvosai fogyókúrát javasoltak a 108 kilós komédiásnak, de ő nem fogadta meg a jótanácso­kat. Benny Hill vagyona becslé­sek szerint több mint 30 millió dollár volt, s ebből mintegy 20 milliót egy 56 éves hölgy, Phoe­be King fog örökölni. King kis­asszony gyerekkora óta deréktól lefelé béna, s egy szociális ott­hon lakója a kelet-angliai Fe- lixstowe-ban. 15 éves korában írt rajongó levelet az akkor még kezdő Benny Hillnek, aki előző­leg fellépett a városban. Hill minden nyáron egy hetet töltött vele Felixstowe-ban. BÁLINT JÓZSEF vállalkozó, független jelölt Tisztelt választópolgárok! Megköszönöm az ajánlószelvényeikkel való támogatásu­kat, amellyel lehetővé tették, hogy indulhassak a válasz­tásokon. Kérem támogassanak valós szavazatukkal is. Munkanapokon 10—12 óra között az ipartestület székha­zában várom kérdéseiket személyesen vagy telefonon a 21-866-os számon. 28-án, kedden 19 órakor Mezőmegyeren az iskolában várom Önöket. Bálint József vállalkozó, független jelölt Mindennap feladhatja Jtö.wmrmtm hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen és telefonon is feladhatja 8—16 óráig. Hívható telefonszámunk: 25-173. BIOKOZMETIKUMOK terjesztéséhez társakat keresünk, biztos jövede­lem, befektetés nélkül. Varga Anikó, 2330 Dunaharaszti, Vörösmarty u. 33. ________________________________________________________ G YÓGYNÖVÉNY gyűjtéshez társat, illetve élettársat keres egy 38 éves férfi, 30 év körüli nő személyében. Érdeklődni a (66) 39-484-es telefonon. ESZTERGÁLYOST mellékállásban foglalkoztatnék. Cím: „Kisiparos” jel­igén a kiadóban. ■ ^ „LEGJOBBAT A LEGOLCSÓBB HELYRŐL” ChemoL KUKORICA GYOMIRTÓSZER-AJÁNLATUNK PRIMEXTRA 500 FW (feltételes forgalmú) a legolcsóbb gyomirtószer-kombináció 2400 Ft/ha költséggel. KÜLÖN KÍNÁLATUNK: egyszikű gyomok ellen vagy kétszikű gyomok ellen vagy DUÁL 960 ЕС STOMP 330 ЕС LINUREX 50 WP ADOL 50 WP 2488 Ft/ha 2495 Ft/ha ÁRENGEDMÉNY! 1718 Ft/ha ÁRENGEDMÉNY! 1430 Ft/ha ÁRENGEDMÉNY! ChemoL KERESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KERESSE FEL KÉPVISELETÜNKET: CHEMOL Rt. képviselet Békéscsaba, Szarvasi út 79/1. Telefon Telefax Telex (66)23-977 25-151 83-220 23-627

Next

/
Thumbnails
Contents