Békés Megyei Hírlap, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-17 / 92. szám
TARKA OLDAL 1992. április 17., péntek àKÉKÉS MEGYEI HÍRLAPGéza néni mondásai Beszélgetőpartnerünk: Sancho Pansa Haumann Péter egy kellemes centenáriumról, a „Könnyű erkölcsökről”, terveiről Amikor megtanult kesztyűbe dudálni, közönségsikerre vágyott. Az is ismeretterjesztő, aki szerelmet hirdet. Nem minden fizetség kötődik az anyagiakhoz. Egyesek többet várnak a holnaptól, mint ma önmaguktól. A pályakezdőnek néha mindegy, hogy melyik irányba indul. Egyszerűbb lenne az élet, ha egyesek belátnák, hogy mások boldogsága attól függ, hogy nem függnek senkitől. Óh, ha csak annyit adnánk embertársainknak, hogy ne vennénk el tőlük semmit! A csinosságot a szem érzékeli, gyönyörködik benne, és a lélek lovagol rajta. Nem minden problémát lehet osztással megoldani. Aki mindenből problémát csinál, gyárosa lesz a bosszúságnak. Egyeseknél úgy tűnik, hogy az életelemük sosincs kimerülőben. Az önművelés másokért is van. Hamis ember tekintete ferde- ségre vall. Don Juan szerelemmel reprezentált. Ha mesterinek látod az elképzelésedet, csiszolj még rajta egy keveset, aztán próbáld megvalósítani. Mindig újat keres, aki a régiben csak a múltat látja. Lunczner Géza Néhány napja játszotta szá- zadszor Schütz 11a és Haumann Péter a Radnóti Színházban Nino Manfredi, a világhírű olasz színész és Nino Marini hallatlanul szórakoztató sikerdarabját, a Könnyű erkölcsöket. — Volt már ilyen sikerszériája Haumann Péternek? — Volt. Ennél nagyobb sikersorozatot is végigjátszottam már! — mondta a Radnóti Színház előcsarnokában a jubileumi előadás után, még szinte ki sem fújva magát a háromórás fellépés után. — A Szókratész védőbeszédét 1970-ben mutatta be az akkor még működő 25. Színház, amiben kereken hatszázszor alakítottam a főszerepet. Hatszáz fellépés ugyanabban a jelmezben! Mintegy száz előadást tartottam a fővárosban, azután a nyakamba vettem az országot is... — Már nem játssza Szokra- teszt? — Ha felkérnek, miért ne? Csakhogy'manapság nem olyan a világ... — A századik előadást már rutinból csinálja az ember? — Nem olyan „könnyűek az erkölcseim”. Még ma is erős feszültséget érzek minden előadás előtt, hiszen a kockázat ugyanakkora, mint az elsőnél. Mindenesetre Schütz Ilával nagy élvezettel dolgozunk együtt. Századszor is élmény ez a darab. —Szereti a kamaraelőadásokat? — Nekem mindegy milyen darabot játszom. A könnyű erkölcsök kicsit olyan, mintha „háztájiban” dolgoznánk Ilával, nos, mintha az ember kertészkedne a háza körül. —A Könnyű erkölcsök valóban mestermű. Ki talált rá? Kinek az ötletére mutatták be? — Az érdem a fordítóé, ő fedezte fel, ő ismerte Nino Man- fredit. Látta Rómában is a darabot és úgy érezte, hogy egy író— színész duó tökéletes színpadi művet alkothat. Igaza volt! Máskor, más alkalommal is nagy szükség volna hasonló együttműködésre. — Haumann Péter, háta mögött temérdek komikus alakítással, komikusnak vagy drámai színésznek érzi magát? — Ments Isten egy ilyen skatulyától! Én mindent játszó színésznek vallom magam. Véleményem szerint a komikum előállításának ugyanolyan a technológiája, mint a drámának. A színész ugyanazt az utat járja be mindkét műfajnál. — Mégis, melyiket vállalja szívesebben? — Erre nem tudok válaszolni. Az utóbbi időben nem is kaptam igazi drámai szerepet. —Tehát marad a vígjáték? — Azt gondolom, a közönség igénye nagyobb a vidám műfajok iránt. Játszom a Figaró házasságában, az Árvákban, az Őrült nők ketrecében és Dürrenmatt Meteorjában is. Ezekben a darabokban mindenütt jelen van a humor. Ám abban a pillanatban, ha kapok valami drámai szerepet, boldogan állok elébe. Nem, nem panaszkodok! Van munkám bőven. A színész általában két dolog miatt szokott panaszkodni: ha sok munkája van és ha kevés. De én tényleg nem panaszkodom. —Ezen a századikon itt volt a családja is. Szeretné, ha a kisfia is színész lenne? — Nemcsak szeretném, az is lesz! Nincs mese. Bár szívesen lebeszélném a pályáról, annyira macerás foglalkozás a mienk, ha gyönyörű is, de azt hiszem, nem lehet. Tizenegy éves és már két színpadon is ott van. A Madách Kamarában Tolnai Klárival és Mensáros Lászlóval, a Rock Színházban a Nyomorultakban Gavrost játssza váltott szerep„Nem veszett el a színház, nem kell kétségbeesnünk” osztásban, s úgy tűnik, ősztől a musicalben részben átveszi Nyilas Misi szerepét is. — Végül is: ünnep a színész számára a századik előadás? — Az ember csak rábámul az eredményre: ebben a világban mégiscsak szükség volna színházra? Hogy egy színdarab manapság százszor elmenjen... Pedig nincs benne hatalmas zenekar, nincsenek látványok, akrobatika, táncok, gyönyörű nők... Csupán két ember vesződik egymással a deszkákon. Ez azért reveláció. Nem veszett el a színház, nem kell kétségbe esnünk. —Mi lesz a következő feladata? — Sancho Pansât alakítom a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Méhes László lesz Don Quijote és Iglódi István rendezi a darabot. Május végén kezdünk próbálni, júniusban dolgozunk, júliusban tíz nappal a bemutató előtt leköltözünk Szegedre, és attól kezdve megint élesben megy minden és remeg az ember gyomra. (szémann) FEB Kaukázusi maffiák harca Moszkvában Imát mondatnak a gyilkossal? A volt Szovjetunió területén működő maffiák harcának központja egyértelműen Moszkva. A legújabb példa is ezt igazolja. A napokban három kaukázusi férfi életét oltotta ki géppisz- tolysortűz. A történet előzménye, hogy nem sokkal korábban két azeri fivér halt meg gyilkosság következtében. A tragédia minden valószínűség szerint azzal kezdődött, hogy a páros az egyik piacon kábítószer helyett égetett kávéport adott el, s a vevők — miután beadták maguknak a szert — majdnem meghaltak. A becsapott kábítósok szimpatizánsai „benyújtották a számlát” a két azerinek ugyanazon a piacon: egyikük megsebesült, a másiknak sikerült elszökni. A sebesült azerit néhány nap múlva egy szőnyegbe csavarba holtan találták. Fivérének sikerült Bakuban felkutatni a gyilkosokat és eggyel közülük le is számolt, aztán elutazott Moszkvába, hogy megkeresse fivére többi feltételezett gyilkosát. Ott már azonban nem volt szerencséje, mert a már emlegetett piac közelében 6 és két társa kapott golyókat egy géppisztolyból. A kaukázusi vendetta következő felvonására a rendőrségen került sor, amikor ott egy csoport azeri az áldozatok ruhájának kiadását követelte a rendőröktől. Keleti maffiaügyekben jártas személyek jól tudják, hogy a ruhára csak egy valami miatt volt szükségük az azeriek- nek: azért, mert helyi szokás szerint az áldozatok ruhája felett kell imát mondani a gyilkosnak, miközben a meggyilkoltak rokonai elvágják a torkát. Most következik a kaukázusi maffiák háborújának ez a fejezete? AN/FEB Húsvéti koncert Freddie Mercury emlékére Húsvéthétfőn kerül sor a londoni Wembley-stadionban az év legnagyobb rockeseményére: világsztárok gyűlnek össze, hogy az AIDS-ben elhunyt Freddie Mercuryre emlékezve zenéljenek — a koncert teljes bevétele tennészetesen az AIDS-alapítvány számlájára kerül. A Premiere Tv élőben közvetíti a „The Freddie Mercury Tribute” elnevezésű koncertet, melynek így akár 500 millió nézője is lehet. A jegyek alig három óra leforgása alatt elfogytak — ez persze nem meglepő, ha belepillantunk a résztvevők névsorába: David Bowie, Montserrat Caballe, Roger Daltrey, „Def Leppard”, „Extreme”, „Guns’s Roses”, Elton John, Annie Lennox, „Metallica”, George Michael, Robert Plant, Seal, „Spinal Tap” és sokan mások. Új jelszó A Titanic nyolcvan éve őrzi titkát Hány magyar volt a luxusgőzösön? , A Titanicról mindenki megmenekült” — adták hírül 1912. április 15-én a New York-i reggeli lapok. Az igazságot csak később és akkor is eléggé ellentmondásosan merték közölni. Pedig a világ felfokozott izgalommal várta a híreket, a luxusgőzösön több, mint két és fél ezren tartózkodtak, köztük magyarok is. A világ leggyorsabb hajójának járó Kék Szalagért versenyző Titanic első és egyben utolsó útjára 1912. április 11-én, Angliából indult az Atlanti-óceánon át New Yorkba. A White Star Line angol hajózási társaság elnöke, Joseph Bruce Ismay és a Titanic főkonstruktőre, Thomas Andrews személye volt a garancia, hogy az el- süllyeszthetetlennek reklámozott hajó valóban a leggyorsabb lesz és kitűzheti árbocára az elismerés kék szalagját. A Titanic rekordot javított ugyan, de nem a gyorsaságát, hanem — mint a nautikái szakértők megfogalmazták — az emberi butaság és hiúság örök jelképe lett. A jéghegyet április 14-én 23 óra 40 perckor észlelték és a hajó 15-én 2 óra 25 perckor süllyedt el. Mentőcsónakjaiban 700-nál többen tartózkodtak, valamennyiüket a 4 óra 20 perckor helyszínre érkező Carpathia szedte fel. Hány magyar tartózkodott a Titanicon? Az eddigi ismeretek alapján négyről tudott a magyar hajózástörténet. Megmenekült Cirbusz Géza és Horváth Dénes, egy mindmáig ismeretlen nevű nászutaspár viszont nem élte túl a katasztrófát. A korabeli hazai lapok ezzel szemben más adatokat közöltek: az 1912. április 17-én Londonból kapott jelentés szerint az első és másodosztályú utasok között nem volt magyar, ugyanakkor a fedélközi — gyakorlatilag negyedosztályú — utaslistán az Osztrák—Magyar Monarchia állampolgárai közül többen is szerepeltek. íme, a hajdani névsor: Bartos Iván, Csór Lajos, Strandrovics Jován, Jalsovac Jovan, Dra- zsemovics József, Karun Ferenc és Anna, Markun János, Dókái Brankó, Dikó Mirkó, Pavlovics Jován, Hondokovics Gnas, Ozmán Márk, Petranec Matild, Karazsics Milán, Turcsin István, Balkics Cerin, Rekics Tidó, Delatics Regzó, Sivics Húson, Vük János, Strilics Iván, Csakics Mária, Péter és Géza, Dimics Jován, Pokrenics Tome, Uzselas Toró, Oreskovics Luka, Pakrocsics Máté, Oresko- vics Mária és Smiljanics Jakab. Egy nizzai illetőségű, de pozsonyi születésű, magyar származású áldozatról is írtak a korabeli magyar újságok. Navratil Mihály volt az illető, aki feleségét Franciaországban hagyva, két fiával vándorolt Amerikába. Az édesapa nem élte túl a katasztrófát, viszont fiai, Lolo és Louis megmenekültek... És egy rejtély: Budán, a Zsíroshegyi úton található a Szeleczky család temetkezési kápolnája. Évek óta zárva van, de a falán olvasható tábla szerint „Az oltárlapba bevésett kis üvegben a család egy ősének jelképes hamvai vannak elhelyezve. Állítólag azé az ősé, aki 1912-ben a Titanic óceánjáró elsüllyedésének lett az áldozata. ” Ki az ismeretlen? Nevére eddig nem derült fény. Úgy látszik, a budai kápolna is — a Titanichoz hasonlóan — őrzi titkát! (szabó) © Hírességek kaleidoszkópja Az első evangélikus női püspök egyháznak újból nyílttá és élővé kell válnia” — nyilatkozta a világ első evangélikus női püspöke, a 47 éves Maria Jepsen asszony. Az evangélikus egyház prépostját csaknem kétharmados szótöbbséggel választották meg a hamburgi egyházkerületfejévé. „Azt szeretném, ha az egyház újból Isten népét jelentené” — jelentette ki a püspökasszony. Maria Jepsen 19 éve él házasságban. Férje, aki maga is a papi hivatást választotta, Hamburgba költözésük után otthon marad, ő fogja ellátni a háztartást. Liz visszatér a filmhez Liz Taylor — túl a hatvanon — szeretne visszatérni a fűm világába. 12 éve nem forgatott, két évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy filmszínésznői karrierjének vége. Úgy látszik, most meggondolta magát. A „Hűség” című pszicho-thriller főszerepét ugyanis ,,mintha rám szabták volna” —mondotta. A forgatás októberben kezdődik Hollywoodban; a világsztár gázsiját nem hozták nyilvánosságra, de megközelítőleg 6 millió dollár körül lehet. Sabatini új szerelme Gabriella Sabatini, a tenisz világranglista jelenlegi harmadik helyzettje újabban francia kollégájával, Henri Leconte-tal barátkozik. Evek óta ismerik egymást, de csak idén januárban, Ausztráliában melegedtek össze. Azóta Leconte mindennap felhívja a teniszhercegnőt. Nemrég még arról is szóltak a tudósítások, hogy a szép Gabriella az argentin elnök félénk fiával, Carlitos Mellemmel jár, immáron második éve. Úgy látszik ■azonban, hogy a hivatás szorosabbra fűzi a párkapcsolatokat: Henri és Gabriella január óta együtt edz. Aki kikosarazta az elnököket Az amerikai politikusok magánéletének leleplezése, úgy látszik, véget nem érő téma. Sheila MacRae amerikai táncosnő-színésznő most megjelent memoárjaiban elmeséli, hogyan utasította el két elnök, John F. Kennedy és Lyndon В. Johnson szerelmi ajánlatát. Kennedy azután hívta fel, hogy látta őt a színpadon táncolni. Amikor tudomást szerzett arról, hogy férje golfozni ment, a következő szavakkal invitálta lakosztályába: „Egy ilyen szép asszonynak nem szabad egyedül ebédelnie. Jöjjön, és ossza meg velem a társaságát." Pierre Salinger, Kennedy sajtófőnöke így emlékszik vissza Sheila MacRae-re:,,Egyike volt azon kevés asszonyoknak, akik visszautasították az elnököt." Kim Basinger élvezi 38 éve ellenére a hosszú szőke hajú Kim Basinger még ma is Amerika szex-szimbóluma. Az egészségére és alakjára vigyázó filmsztár legalább 10 évet letagadhatna a korából. Az egykori fotómodell kizárólag szexis hölgyeket alakít a filmvásznon, ám mint elmondta, élvezi ezt a szerepkört. „A filmbéli szex körülbelül olyan, mintha táncolna az ember. Richard Gere-rel például nagyon jól tudok táncolni. ” Legújabb közös filmjüket, a .Jéghideg szenvedély"-t most mutatták be Párizsban. F erenczy-Europress