Békés Megyei Hírlap, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-25 / 72. szám

1992. március 25., szerda

ÉLETMÓD

Hétköznapi sorsok

Szegény ember-e az átlagember?

Az értelmező lexikon szerint a család: a társadalom életének alapegysége, a rokoni kapcsolatok történelmileg változó formája. Legfontosabb hivatása: a gyermekek felnevelésének biztosítása. Az embernek alanyi joga eldönteni, hogy egy, kettő vagy több gyermeket szeretne. Vajon adottak-e a feltételek több gyermek felelősségteljes felneveléséhez? Feltétlenül ragaszkodnunk kell-e a kialakult átlagnormákhoz? Rosszabbul éle-e ma egy család, mint módjuk 4-5 évvel ezelőtt?

Szegény ember-e az átlagember? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel nap mint nap találkozunk beszélgetéseink közben. Egyik ismerősöm szerint a családok mai életszínvonala jóval az átlag alatt van. De melyik az a mérőszám, amelyhez viszonyítani lehet? Példaként olyan családokat kerestünk fel, akik az elmúlt években teremtették meg átlagos mértékű anyagi biztonságukat és egy, kettő, három. négy. öt gyermekkel próbálnak helytállni a hétköznapokban.

a beosztás, mert havonta kell fehérnemű, cipő, ruha. Az óvoda, iskola miatt nemcsak kinövik, de el is szaggatják. Amit itthon tudunk használni, azt felveszik és néha rákényszerülünk a használtruha-boltra is. Pedig a nehéz munka után nekem is jólesne egy üveg sör, de tudom: akkor egy kény ér vagy két tej veszne kárba.

—A ház körüli teendők?

— Ameddig itthon voltam — kap„Családlátogatásunk” során többféle emberi sorssal, magatartással találkoztunk. Szokatlan volt hallgatni olyan emberek véleményét, akik többsége nincs hozzászokva a közszerepléshez, sőt elsőként a „nincs a mi életünkben semmi különös” reakciója volt. Ebből a „szégyenlősségből” adódik egy kérés, hogy nevüket álnéven szerepeltessük. Ám legyen ! De mint olvasóink is láthatják, egyik családnak sincs mit szégyenkeznie becsületes munkájáért.

Heten egy fedél alatt

Pusztaottlaka nem nagy település, mégis segítség kell, hogy megtaláljuk a falu végén lakó Szerb Jánosékat. Bepu- colatlan, de takaros oldalházhoz érünk. Észrevehetően gondos kezekről árulkodik a környezet. Az anyuka éppen szőnyeget ráz és szabadkozni kényszerülünk, amikor a frissen feltörölt előtérbe lépünk. A férj kicsit távolabb, egy sámlin foglal helyet. A feleség egy éve munkanélküli, a férj a helyi termelőszövetkezetben sertésgondozó.

— Semmi nélkül indultunk az életnek, mert mindkettőnknek sok testvére volt. Itt gyerekeskedtünk, ismertük egymást és a rokonságot — kezdi a háziasszony. Eljárogattunk a bálba és egyszercsak komolyabbra fordult a kapcsolat. A házasságkötés után egy évig a férjem szüleinél laktunk, majd kis szülői segítséggel építkezésbe fogtunk. Az öt kadrátnyi területre építettük fel szoba-konyhás lakásunkat. A fürdőszoba az elmúlt 4 évben készült.

Miközben beszélgetünk, az iskolából hazaérkezik a három kislány is. Meglepődve a váratlan vendégen, behúzódnak a konyhába, ahonnan óvatosan figyelik, miről mesél az anyu.

—Szokatlan ma öt gyereketfelnevel- ni.

— Nekünk nem szokatlan, hisz mi is így nőttünk fel. A faluban is megszokták, elfogadtak bennünket. Egyébként most várom a hatodik babát — kapom a váratlan tájékoztatást. — Amikor megtudtuk a terhességet, eszembe se jutott volna, hogy elvetessem. Ahol három elfér, ott elfér a többi is. A legfiatalabb gyerek 11, a legidősebb 24 éves. Nelli, Erzsiké, Szilvia és Edit között 3-3 év van, a fiunk János pedig 6 év korkülönbséggel született. Amikor az első lányt szültem még nem volt gyes, csak a férjem keresetéből éltünk. Az építkezés közben bizony nem volt könnyű. A fiú Békéscsabára jár szakmunkásképzőbe, a legidősebb lány férjhez ment, a többiek általános iskolások. A gyerekeknek nehezebb elfogadni a változó helyzetet, de a nagy család mindannyiunkat megtanít: vigyázzunk egymásra.

—Szóba jöhet-e állandó munkahely ennyi gyerek mellett?

—Már hogyne jöhetne, csak az a baj, hogy most nincs lehetőség. Sokáig az újkígyósi élelmiszer-feldolgozóba jártam. Reggel mentem, este jöttem és még az itthoni teendőket is elláttam.

—Eközben hol volt a család?

— Iskolába jártak, itthon pedig a nagymama várta őket.

Volt, hogy mindketten dolgoztunk — veszi át a szót a férj — és mégis rendben mentek a dolgok. Igyekeztem én is ott vállalni munkát, ahol jobban fizettek. Itthon a ház körül is akad tennivaló bőven. Amit lehet megtermelünk. Aprójószág, tojás, zöldség, sertés mindig van. Húst ritkán veszünk hentestől. Szerencsére eddig a háztáji besegített, de hogy jövőre mi lesz, nem tudjuk. Egyre bizonytalanabb az élet. Tavaly cirkot vetettünk, elégedettek voltunk, de az idén úgy hírlik nem lesz rá szerződés. A pénzt körültekintőbben kell

Fotó: Fazekas Ferenc

beosztani, a ruházkodást mellőzzük egy kicsit, de a gyerekeknek igyekszünk megadni, amit csak lehet.

„Nehéz kétkezi munkából élni”

— Apu és anyu nincs itthon — mondta riadt tekintettel a 10 éves Gergely Mónika Kunágotán, amikor bekopogtunk hozzájuk. Közben megérkezik egy közeli rokon és sikerül megegyezni: várunk. Szerencsénk van, mert 10- 15 perc eltéréssel megérkeznek a szülők. Beszélgetésünk közben a négyéves Nikolett, Mónika testvére, mit sem törődve a felnőttes gondokkal, édesdeden alszik. A családon belüli két gyermek vállalása talán tipikusnak mondható. Ezt a történetet sok hasonló cipőben járó házaspár elmondhatta volna.

A férjnek volt egy kis háza, amelyet eladtak és megvettek egy másikat. Belvízkárosultként kaptak az OTP-től kölcsönt, amelyet tavaly fizettek ki. Évek alatt felépítettek egy kétszobás kockaházat, amely átlépést jelentett a komfort nélküli életből a félkomfortba.

— A bútort, a konyhai felszerelést, a tévét, szinte mindent OTP-re vettünk

— mondja a feleség. — Mindketten a helyi téeszben dolgoztunk. Volt egy kis háztájink, no meg itthon néhány bika. Ebből a bevételből futotta csak előrelépni. A fizetés sajnos kevés a megélhe.- téshez. Januártól szünetel a munkám, s pár napon belül dönteni kell: hogyan tovább? Nagyon rossz ez a bizonytalanság, alig találom a helyem.

—Most nem tartanak jószágot?

— A közel 20 éves Zsigulinkat kötöttük a bikák helyére — válaszol tréfásan a férj. — Nincs pénzünk benzinre. Az adóját is csak a gyerekek miatt fizetjük ki, ha történik valami, legyen mihez nyúlni. Két kutyánk és két tyúkunk van

— mondja, de láthatóan sajnálja, hogy abba kellett hagyni az itthoni gazdálkodást.

— A paradicsomot, amivel egész nyáron keményen dolgoztunk a mai napig sem fizették ki. Aki csak akétkezi munkájából él, annak most nehéz idők következnek — jegyzi meg a férj ösz- szegzésként.

— Mennyibe kerül havonta a család?

— Sokkal többe, mint egy-két évvel ezelőtt. Mindennek felment az ára és borzasztó magas a rezsi. A kislánynak kéthavonta cipő kell, ruhára is jóformán csak a gyerekekre költünk. A villany, a tévérészlet, az óvoda, a napközi, a szén (ezzel fűtenek télen), a kenyér, a tej, a mosószer és más apróságok kimerítik a pénztárcát. Épp ma mondták az iskolában, hogy 6700 forint körül lenne egy nyári kirándulás. Megérdemelné a gyerek, mert kitűnő tanuló, de kérdem én: miből? Szórakozásra, kikapcsolódásra csak akkor jutott, amikor még fiatal házasok voltunk. Manapság marad a tévé.

— Terveznek-e több családot?

—Nem mernék több gyereket vállalni, a kettőnek is nehéz előteremteni a legfontosabbat. Mi elfogadjuk ilyennek a feltételeket, de nekik szeretnénk szebbet, jobbat biztosítani. Vágyaink? A biztos munkahely.

Mindent a gyerekekért

A hároméves Mártika fonott, uzson- náskosárkáját szorongatva áll a kapubejárón. Apuka kerékpárját tolva közeledik az integető Gáborral. Kiss Józse- fék Mezőkovácsházán — bár nem a legalkalmasbb időben zavarok —, mégis szívélyesen fogadnak. Addig beszélgetünk még a legnagyobb gyerekért, Magdikáért kell indulni az iskolához. Az apuka a beszédesebb, igaz a mamának többször is be kell szaladnia a szobába, hogy eleget tegyen a gyerekkívánságoknak.

— A házat 1983-ban vettük és építeni szerettünk volna. Mióta beköltöztünk, alakítjuk, toldjuk, de már biztos, hogy újat nem tudunk összehozni. A három gyerekkel itthon kellett maradni a feleségemnek, így egy keresetből és a gyesből élünk. Ebből még gyerektartást is fizetek — mondja elöljáróban a férj. — Az íróasztali munkát felcseréltem termelőire, hátha több lesz a kereset, ellenben időben nagyobb a leterheltség.

—A gyerekek ellátása mennyibe kerül?

— Két gyereket terveztünk, de most így teljes a család. Nem egyszerű dolog

csolódik be a beszélgetésbe a feleség—- volt két malackánk, tyúk, csirke, de áprilistól ismét megyek dolgozni, ezért most nem vettünk. A legszükségesebbet megtermeljük és amit lehet, megoldunk magunk. A gyerekek az elsők mindenben. Nálunk a video, az üdülés csak álom. Járatunk újságokat, a régi könyveink megvannak, sokat olvasunk, foglalkozunk a gyerekekkel.

—A lakásra mennyit költenek?----A lakásra felvett OTP a napokban

j

ár le és ha sikerül megoldani, szeretnénk egy fürdőszobát is kialakítani. Eredetileg a ház egyszoba-konyhás volt, de a konyhából szobát, az előszobából ebédlőt formáltunk. Többre nem futotta.

— A felszerelések, eszközök könnyítik a házimunkát.

— A legalapvetőbb gépek (centrifuga, mosógép, hűtő, porszívó) megvannak, csak a fűtés gond még a szeneskályhával. A tüzelőt utalványra vesz- szük és törlesztjük a részleteket. Sajnos a konfort nélküli lakásban több a tennivaló, de segítjük egymást mindenben.

—Ha letelik a gyes, a gyerekekre ki vigyáz?

— Beosztjuk az időnket, alkalmazkodunk egymáshoz—mondja a férj —, sőt megbeszéltem a vállalatnál, én is eljöhetek táppénzre a gyerekekkel. Mert nálunk a gyerek az első, ha kell saját dolgaink lemondása árán is.

A vágyuk egy szép fürdőszoba

Gábortelep azon kistelepülések közé tartozik, amelyre igazán ráillik „ahol a madár se jár” kifejezés. Az itt élő embereknek nem csak a napi gondokkal, de a település elmaradottságával is számolni a kell. Nagyék (kérésükre nevezzük őket így) négy apró gyerekkel próbálják megoldani a napi problémákat. A férj, feleség egy utcában laktak, gyermekkoruk óta ismerik egymást. Az 1983- ban kötött házasságuk egy hirtelen jött elhatározás volt. A házaspár albérletben kezdte az életet, majd az OTP segítségével vettek egy lakást. Az egyszobás lakást átalakították: a kamrából lett a konyha, abból pedig az előtér. Nagyon szeretnének egy fürdőszobát, de

ahhoz bővíteni kellene, ami bizony sokba kerül. A legnagyobb kislány, aki most 7 éves és egyébként kitűnő tanuló, már az új házban született. A gyerekek (két fiú és két lány) között 2-2 év korkülönbség van. Az édesapa a téeszben traktoros, az édesanya a gyerekekkel otthon van.

— Korán kelünk, ellátjuk a jószágokat, a kislányt elindítom az iskolába, a többieknek készítem a reggelit. Napközben elvégzem a háztartási feladatokat, mindennap főzök, ha kell beutazom Bodzásra vásárolni. Sehova nem járunk, a szülők betegesek, rájuk nem támaszkodhatunk. Nem könnyű az élet itt falun — mondja a háziasszony, miközben a gyerekek körbefognak és csodálkozó szemekkel figyelik a jegyzetelő idegent.

—Hogyan osztható a kereset?

— A gyes és a rendszeres segély 5200 forint, kapjuk a tejjegyet és a férjem fizetését. Hatan húszezer forint körüli pénzből élünk. Három szobában fűtünk szeneskályhával, így az évi tüzelő 50 ezer forint. A ruházkodást mellőzzük, az élelmezést megszorítjuk. Megosztva vásárolunk, az egyik hónapban az egyik gyereknek, a másikban a következőnek.

— Hogyne lenne nehéz, amikor 50- 60 forint egy kiló alma — szólt közbe a férj. — Pedig én sem kímélem magam. Hajnalban megyek, késő este jövök, télen egész nap a répát hordjuk, mégsem elég a pénz.

— A kislány iskolába indítása úgy tízezer forintot vitt el. Köpeny, ruha, tornacipő, csizma, atléta, harisnya és még sorolhatnám. Csak az iskolatáska került 1500 forintba — folytatja a feleség. Igyekszünk alkalmazkodni a lehetőségekhez, de előbbre lépni csak az éves háztáji bevétel után tudunk. Ez évben kifizettük az OTP-kölcsönt és a település gázvezetésében is vállaltuk a 26 ezer forintot, hogy elhozzák a házig. Abban bízunk, hogy jövőre sikerül a gázt bevezettetni a lakásba. A gyerekeknek 'meleg és élelem kell. Ha ez megvan, akkor nem lehet nagy baj — nyugtázzák végül, majd észreveszem: búcsúznom kell, mert a fürdetés ideje követekezik.

„Az alapokat megteremtettük”

A végegyházi főutcára néző szép, takaros kockaház Веке Józseféké. A portán rend és tisztaság, jól látszik a mindenre kiterjedő figyelem nyoma. Mint megtudjuk, a házigazda január óta a költségvetési üzem megszüntetésével munkanélkülivé vált. Végkielégítés jár ugyan, de segélyt majd csak május körül kap, ezért jól be kell osztani a kiadásokat. A feleség a helyi termelőszövetkezet irodáján dolgozik és bár most sok a munka, a bizonytalanság náluk is érezhető.

Bekéék valamivel könnyebb helyzetben vannak, mint előző riportalanyaink. Az elmúlt évek alatt berendezkedtek, lakásukat ellátták a szükséges felszerelésekkel és egyetlen fiuk a békéscsabai Széchenyi szakközépiskolába jár. Tulajdonképpen nincsenek megijedve a jövőtől, mert a férj elmondása szerint más lehetőség híján a föld mindig kéznél lesz.

— Végegyháza elöregedett falu, más munkahely nincs, csak a téesz. Itt mindig a földből éltek az emberek—mondják.

— Nekünk is volt egy kis bérelt területünk plusz a háztáji, ebből képeztük a megtakarítást és segítjük a fiunkat, aki érdeklődő, fogékony és szeretne a felsőoktatásban továbbtanulni. Az elmúlt években megpróbálkoztunk a kisvállalkozással is, de az emelkedő árak miatt nem találtuk gazdaságosnak. A család annyival előrébb van, hogy az alapokat megteremtettük, most már csak a gyerek boldogulását kell biztosítani—az ő szavaikkal élve: becsületes munkával eddig is lehetett boldogulni, remélik ezután is így lesz. És hogy ki tartja magát ma szegény embernek, az csupán egyéni megítélés kérdése.

Halasi Mária