Békés Megyei Hírlap, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-21-22 / 69. szám
1992. március 21-22., szombat-vasárnap MES MEGYEI HIRLAPTört lét - az életünk Koreográfiái est Hamvas Béla emlékére Hamvas Bélát (1897—1968) a kommunista rendszer nem kedvelte. A társadalmi robbanásokkal telt, összekuszált modern lét, az igazság pesszimista filozófusa zavarta a kommunisták bíborra festett „optimista köreit”, így érthető, hogy egy szűk értelmiségi rétegen kívül a társadalom többsége vajmi keveset tudhatott róla. Az emlékére szentelt koreográfiái estén ez azonban nem jelentett hátrányt, mert a koreográfus—Bőm Gergely — nem illusztrációra vállalkozott, hanem a filozófus eszméit kiindulási alapnak tekintette abban az új relációban, amelyben a Hamvas Béla-i eszmevilág a mozgás, a gesztus, a fény és hang kifejező eszközeivel új életre kelt. Az egyben premiert is jelentő bemutatóra szokatlan időben és nem szokványos műsorkeretben került sor. Ami az időt jelenti, nem is hiszem, hogy a „szellemjárás” utáni időpont kedvezően hatott volna az agysejtjeinket amúgy is alaposan próbára tevő művek befogadására, bár a lelkes közönség mindvégig kitartott, ami a kortárs művészet szempontjából már önmagában is érzelmeket indukált. Bizony sajnálatos az a tény, hogy a táncos kortárs művészetnek nálunk legalább 20 éves lemaradást kell pótolnia a hasonló (nyugat-)európai eszme- áramlatokkal szemben, mert ez a műfaj számunkra sokáig „tiltott gyümölcs” volt. Ezért most fokozott örömmel és némi lokál- patrióta büszkeséggel konstatálhattuk, hogy a néptánc egyik fellegvárának számító Békésben jelentkezett egy fiatal alkotó, aki ezt az új színt felvinni vállalta a megye művészeti palettájára, annak minden visszaháruló ódiumával együtt. Kár, hogy a rendezők teljesen magukra hagyták ezt a kicsiny társulatot, és úgy tűnik, mintha a technikusi szolgálat is éppen erre az időre vette volna ki a szabadnapját. A mozdulatművészetet nem könnyű szavakkal körülírni. Bőm Gergely koreográfiáit, amelyek egyféle filozófiai tétel megjelenítését célozzák, talán még nehezebb. Egyszerűbb lenne a látványról írni, de az szerény alázattal szolgálja a műveket, nem viszi el a tekintetet a lényegről, így hát nem kerülhetjük el, hogy szavakra törjük a koreográfiái gondolatot, s néhány mondat erejéig szóljunk a megjelenítő nyelvezetről. A hang megtört mozgás. A szín megtört fény. Az anyag fény akar lenni, a fény törekvése éppen az ellenkező. Lehetséges, hogy minden kvalitás a fenti értelemben megtört állapot. A lét is „Tört lét”, amint műsorának címét a koreográfus megfogalmazta. Lét, amely van és még- sincs, itt és mindenütt valóság és képzet egyszerre. Meghatározására csak a filozófia, megjelenítésére csak a művészet képes. Ezek a filozófusi gondolatok a koreográfiái áttételben teljességgel egyéni fogalmazássá lényegültek, magukon viselve a koreográfus stílusát, jellemét, egyedi mozgásnyelvezetét. A határozott mondanivaló ellenére — s a bemutatott művek másik erénye ez —, a végső konklúziót mégis ránk, a nézőkre hagyja, vonja le azt ki-ki magának. Bőm Gergely mozdulatképekben megjelenített intuíciója bár megteremti számunkra a katarzis élményét, mégis arra késztet, hogy a látottakat újra és ismételten feldolgozzuk önmagunkban is, de mivel transzcen- des lények vagyunk, azonosulhatunk az ábrázolt „tört léttel” vagy megtagadhatjuk, de az már tőlünk függetlenül létezik. A bemutató meggyőzően igazolta, hogy új színfolttal s újabb értékekkel gazdagodott megyénk táncművészete. Csak legyen akarat és lehetőség a megőrzésére! Emlékeztetőül az alkotók nevei: koreográfus Bőm Gergely, látvány Darabos Edit, előadták Bőm Gergely, Bérezi Tünde, Gábriel Anett, Hlász- nyik Attila és Szűcs Krisztina. (-ns) Megyénkben eddig nem kaptak nagy teret a mozgásszínházak, szombaton késő este azonban előttük is megnyílt a bemutatkozás lehetősége. Elsőként a békéscsabai Keresztyén Ifjúsági Egyesület „HOMO-ECCE-HOMO” című előadását láthatta a szépszámú nézősereg (fotónkon), majd a bulgáriai „Könny és Csepp” Társulat, végül pedig egy szintén békéscsabai csoport lépett fel a Tört lét című produkcióval Fotó: Kovács Erzsébet /. KELET-EURÓPAI KULTÚRBÖRZE О Verniszázs és Audiencia, kassai vendégjáték a Jókai Színházban: az író szerepében Dudás Péter Fotó: Kovács Erzsébet Havel: kötelességem figyelmeztetni Vera és Michal lakásszentelőjén vagyunk; a fiatal pár mindent megtesz, hogy legjobb barátjuk, Ferdinand jól érezhesse magát. Törődnek vele, gondoskodnak róla, mert szerintük Ferdinand képtelen arra, hogy maga oldja meg problémáit, tisztázza dolgait. Igyekeznek megosztani vendégükkel az új otthon, a kisgyermek, a svájci út élményét, de még a legintimebb örömüket is: hívják, szeretkezzenek hármasban. Szegény Ferdinand azonban nem lelkesedik az ötletért. Egyébként sem érti, milyen gondjai lennének neki, miért ez az erőszakos gondviselés, csak ül, feszeng, egyre kínosabban érzi magát. Václav Havel abszurd színházában vagyunk és — hála a kassai Thália Stúdió művészeinek—részesei igazán forró színházi pillanatoknak. Szembesülünk saját világunkkal, szomszédainkkal és önmagunkkal. Őrület, hát így élünk mi is? Alakoskodás, képmutatás, semmi őszinteség. Ennyire érzéketlenek lennénk egymás iránt, ennyire korlátoltak lehetőségeink, idétlen a viselkedésünk, kilátástalan a helyzetünk? Az ember adjon magára; s aki ad magára, annak nem mindegy, hogyan él, mit eszik, milyen a szexuális élete. A Verniszázs szereplői, Vera (Rajczi Adrienn) és Michal (Bocsárszky Attila f. h.) csak jót akarnak: tudják, hogy Ferdinand (Dudás Péter) nem szeret ezekről a fontos dolgokról beszélni, dehát ők szeretik a legjobb barátjukat, drukkolnak neki, és egyre csak ismételgetik: éppen ideje, hogy tisztázódjanak végre a dolgai! Hogy miféle dolgai? Ferdinand hiába kérdezgeti, és mi sem tudjuk meg. De a játék bogarat ültet a fülünkbe; figyelünk, gyanakszunk, nyomozunk, miközben a szellemes nyelvi parádé és a nagyszerű alakítás magával sodor, jóízűen megnevettet. Aha! Ferdinand alkalmazása a sörgyárban jó kibúvó, felmentés az írás alól.. Eddig csak sejtettük, hogy valami van, hogy emberünk íróféle. De most már egyértelmű: Ferdinand író, nem más, mint Havel. A sörgyár meg éppen kapóra jött. Hiszen a kor, meg a körülmények, meg minden... Szóval az írás „nem jön össze”... A történet folytatódik az Audiencia-Ът. Itt már a sörgyárban találkozunk jó ismerősünkkel, Havel-Vanekkel, azaz Dudás Péterrel. A sörmester szerepében László Géza alakított remek karaktert. „Hogy ityeg a fityeg? És úgy általában? No és az emberek? Az emberek nagy disznók, de mekkorák?” A „sörgyári bunkó” szókincse nagyjából ennyi, de sörből és jószándékból nincs hiány. Barátságot és könnyebb munkát ajánl az írónak, Vanek tehát raktáros lehetne, nem kéne a cigányokkal a hideg pincében görgetni a hordókat. Igaz, cserébe azt kéri a sörmester önmaga mentesítésére, hogy a jövőben Vanek írja helyette hétről hétre a jelentéseket... Hogy önmaga besúgója legyen! A sörmester szűk agyában meg sem fordul, mire kéri azt a szerencsétlent. Nem, a sörmester másként gondolkodik: egy írónak ilyesmi nem lehet gond, meg a Bogdanovát is meghívhatja, az imádott színésznőt, más úgysem jut neki (a sörmestemek) ebből „a kurva-szaros életből”. Az I. Kelet-Európai Kultúrbörze legemlékezetesebb délutánja volt valószínűleg sokak számára Václav Havel két egyfelvonásosá- nak előadása a Jókai Színház stúdiószínpadán, a Verniszázs és az Audiencia, Iglódi István, illetve Horváth Lajos rendezésében. Származása miatt Havel már gyermek-, majd fiatal korában vezekelt: nem tanulhatott tovább, nem ott, ahol akart. 1968 után színdarabjait betiltották, a polgárjogi mozgalomban való részvételéért háromszor bebörtönözték, „fró vagyok, és mindig abban láttam küldetésemet, hogy az igazat kell mondanom arról a világról, amelyben élek, vallomást kell tennem szörnyűségeiről és nyomorúságairól, tehát sokkal inkább a figyelmeztetés, mintsem az útmutatás a kötelességem. Valami jobbat javasolni és azt az életbe átültetni, ez inkább a politikus dolga, és én nem vagyok politikus, sosem voltam az, és nem is akartam azzá lenni...” Havel 1986-os nyilatkozata óta történt egy s más, tudjuk. A drámaíró a politikát nem úszta meg, ma köztársasági elnök. Az Audienciát és a Vemiszázst még tiltott szerzőként írta. Műveiben tartotta a szavát. Havel abszurd színháza nem kínál vigaszt, reményt, megoldást. De mellbe vág, figyelmeztet, rádöbbent, hogy borzalmas az életünk, változtatnunk kell rajta. Nem könnyű eset, mégis kedveljük. Mert szellemes és szórakoztató. Talán azért is, mert ez a színház egyszerűen, sokszor nyersen fogalmaz, de közvetlen és jóindulatú. Nem gőgös, nem kioktató. Niedzielsky Katalin Lehet, hogy nem illik a krónikásnak előre kiválasztani egy- egy programot — kivált, ha a zenei kínálat is olyan gazdag, mint a többi művészeti ágban volt. Bevallom, én mégis ezt tettem... Amikor megláttam a fellépők közt Jiri Stivin nevét, azonnal mellette döntöttem. Egy kicsit megkönnyítette a választást, hogy a szintén világhírű Benkóék koncertje elmaradt, de talán nem is lett volna szerencsés két nagyszerű eseményt közvetlenül egymás mellé helyezni. Nos, Jirit még egy rádiós jazzfesztiválról ismerhette a Jiri ezúttal saját együttesével lépett fel, és három társával fantasztikus hangulatot varázsolt! Jiri Stivin: New Orleans-i hangulat Békéscsabán békéscsabai közönség, ha jól emlékszem 1979-ből. Mert hogy — szerencsére — azért akkoriban is akadtak, akik jószívvel és lelkesen igyekeztek tenni a város zenei életéért. Akkor a prágai fuvolás szólistaként adott emlékezetes koncertet az ifjúsági ház nagytermében, s hogy a jazz mennyire intim műfaj, arra itt a bizonyíték, az újabb. Az emeleti kaszinóban már akkor egy kicsit New Orleans-i hangulat uralkodott, mikor az apró játszóhelyre lépve Jiri még csak elmaradhatatlan micisapkáját igazgatta. Ezúttal saját együttesével lépett fel, s három társa szinte minden gondolatával azonosulva fantasztikus hangulatot varázsolt! A gitáros Zdenek Fiser és a basszusos Ales Dúsa, miként a dobos, ifjabb Stivin játéka — aligha túlzunk — a legemlékezetesebb rendezvények közé sorolható az Oriensen. Stivin igazi virtuóz mestere a fuvolának és annak összes „testvérének”. Zenéhez értő kritikusok bizonyára sokszor elemezték már hangszertudását, muzikalitását, improvizáló képességét, de azt hiszem, itt most nem is ez a lényeg. Az igazi jazz ott kezdődik, ha az ember minden különösebb teketória nélkül szövetnadrágban is le tud ülni a földre, valamelyik sarokba, odatelepít maga mellé egy kori sört, lehetőleg jobbfélét, s egyszer csak azon veszi észre magát, hogy együtt él a zenével, elfelejti az utcazajt, hogy a jobbfajta karóra egészkor sípol. És abszolút nem zavarja a füst sem, még az sem, hogy meleg van a teremben. Mert a muzsika mindent elfeledtet. Ha mégis a legemlékezetesebb számot kellene megjelölni, akkor a Chick Corea-feldolgo- zásra szavaznék, lehet, hogy nem egyedül. Jiri ! Két év múlva is várunk ! (fábián)
