Békés Megyei Hírlap, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-21-22 / 69. szám
EXKLUZÍV 1992. március 21-22., szombat-vasárnap Beszélgetés kormánypárti képviselőkkel A liberalizmusról, a sajtóról és a vezetőcserékről Debreczeni József, Elek István, Kulin Ferenc. Mindhárman a Magyar Demokrata Fórum ország- gyűlési képviselői. A párt liberális szárnyának tagjai. A sajtóról és a párton belüli irányzatokról kérdeztük őket. — A közvélemény Önöket az MDF liberális szárnya markáns képviselőinek tartja. A legilletékesebbek tehát a kérdés megválaszolására: hogyan fér meg a liberalizmus gondolata a népinemzeti szellemiségű demokrata fórumban? Elek István: — Az MDF választási anyagaiban a liberális demokrácia programját látjuk megfogalmazni. Ugyanis azt valljuk: aki elfogadja, hogy magántulajdonon alapuló piacgazdaságnak kell kialakulnia, aki elfogadja, hogy versengő, többpártrendszerű politikai demokráciára van szükség ennek megfelelő jogintézményekkel, továbbá aki elismeri azt, hogy ehhez az intézményi szabályrendszerhez liberális politikai kultúrával kell kapcsolódni, az liberális demokratának nevezheti magát. Az első szabad választások idején egyébként az új politikai alakulatoknak ez közös nevezője volt. Ezen a közös nevezőn lehet most arról beszélni, hogy ki mire tesz nagyobb hangsúlyt. Az MDF-et konzervatív-liberális pártnak szeretném látni, az ellenfeleket pedig radikális-liberális, baloldali-liberális pártnak látom. Ez persze — őszintén meg kell vallani —jelen pillanatban inkább program vagy szándék, nem pedig a helyzet leírása az MDF-fel kapcsolatban, de azt hiszem, ha ugyanilyen önkritikusan nézi saját politizálását az SZDSZ és a Fidesz, akkor nyugodtan elmondhatják, hogy ők is inkább csak programjuk tekintetében nevezhetők liberális pártnak. Csak utalok árra a felmérésre, amit az SZDSZ készített saját tagjainak viszonyáról a politikai értékekhez. Ebből kiderül, hogy amikor konkrét helyzetekben kell állást foglalni, akkor a tagság jéTentős része antiliberális, vagy legalábbis a liberális mentalitással nehezen összeegyeztethető válaszokat ad. A sajtó nem áll hivatása magaslatán — A magántulajdonon alapuló piacgazdaságot említette a liberális célok egyikeként. E tekintetben azonban nem közömbös, hogy miként ítélik meg a kis- és a nagytőke szerepét a magángazdaságban ? Elek István :—Az 1989-es gazdasági programunk fő eleme az úgynevezett kis- és középegzisztenciák támogatása volt. De a programban az is benne van, hogy a kilencvenvalahány százalékos állami tulajdonú gazdaságot négy év alatt jóval 50 százalék alá szorítjuk le. Az MDF ezzel indult neki a választási kampánynak, és ezek a gondolatok a választás után a kormányprogramba is bekerültek. Más kérdés, hogy menet közben kiderült: nagyon nehéz ezt a programot megvalósítani. Ezért joggal tehető fel a kérdés: sikerül-e a kormánynak ezt az arányt elérni a következő választásig? Ám a kormány és a koalíció ez irányú szándékát nem lehet kétségbe vonni. A kormányzati pozíciókból sajnos e tekintetben is bizonyos kényszerlépések következnek. De ezekre a kényszerlépésekre valószínűleg az SZDSZ és a Fidesz is rákényszerült volna, ha kormányra kerül. Most azért ragaszkodhatnak egyértelműbben ideáljaikhoz — azokhoz, amelyeket mi is meghirdettünk valamikor —, mert nem terheli őket kormányzati felelősség. — Váltsunk témát! Közismert, hogy az MDF gyűjtőpárt. Egyes sajtópolitikusaik megnyilatkozásait hallgatva olyan érzése van az embernek, mintha a sajtót is gyűjtősajtónak tekintenék. Vagyis a politikai megnyilatkozások szintjén mindig „a" sajtóról van szó, begyömöszölve ugyanabba a skatulyába egymástól nagyon is eltérő orgánumokat. Kulin Ferenc: —Teljesen megértem az Önök ingerültségét, amikor azzal találkoznak, hogy egy kormányzópárti politikus „a” sajtóról beszél. Mi ugyanilyen ingerültek vagy indulatosak vagyunk akkor, amikor a sajtóban „a” kormánypártról vagy „a” kormánykoalícióról van szó. Mindkét oldalon tapasztalható tehát differenciálni nem tudás vagy nem akarás. Teljesen meddő lenne arról beszélni, hogy ki kezdte vagy ki folytatja nagyobb mértékben, de nyilvánvaló, hogy a két fél egymást hergeli. Boldogan vállalkozom viszont arra, hogy differenciáltan beszéljek a sajtóról, de ugyanezt a differenciáltságot elvárom a sajtótól is. Elgondolkodtató a kérdésfelvetés: lehet-e gyűjtősajtóról beszélni? Ahogy egy párt gyűjtőpárt, abban az értelemben a sajtó nem lehet gyűjtősajtó, hiszen a sajtónak sokkal magasabb szinten kellene megvalósítania a gyűjtés funkcióját, mert mi meghatározott politikai irányhoz kapcsolódó erőket integrálunk, és nem vállalkozhatunk arra, hogy a magyar politikai élet teljes színskáláját átfogjuk. A sajtónak viszont többre kell vállalkoznia: egyforma távolságot kell tartania a legkülönbözőbb politikai árnyalatoktól. Tudom, ez sokkal nehezebb, jelentős szellemierkölcsi erőt igényel. De a sajtónak ez a kötelessége. Az az érzésem, hogy a magyar sajtó átlaga e tekintetben nem áll hivatása magaslatán. Nem azt tartom ártalmasnak vagy bántónak, ha egyik vagy másik sajtóorgánum valamilyen irányba elfogult. Lehet jóhiszeműen elfogultnak lenni, odaállni valamilyen ügy mellé és szolgálni azt, különösen, ha nem országos napilapról van szó, hanem regionálisról. Engem csak az zavar, ha irracionális indulatokkal találkozom. Márpedig találkozom — nem a megyei lapokra gondolok — indulatokkal, trükkökkel, szerkesztői, riporteri megoldásokkal, amelyek mögött politikai rafináltságot érzek. Debreczeni József: — Mi a liberális demokrácia alapelveit képviseljük a demokrata fórumban. De nyilvánvalóan másfajta felfogás is van az MDF-ben. Ezt nagyon markánsan és nagyon nagy erővel Csurka István és az elnökletével szerkesztett Magyar Fórum képviseli, és fémjelzi az a Balaskó Jenő is, akit sokan az MDF sajtópolitikusának tekintenek, mert tevékenysége és az MDF- fel való kapcsolatai alapján oda lehet sorolni. Mi a különbség a két felfogás között? Ők elsősorban morális alapon szemlélve a sajtót, úgy látják, hogy annak túlnyomó része pártállami maradvány és örökség. Ezért — függetlenül attól, milyen ennek az örökségnek a természete, a fennálló rendszerhez való viszonya— szemben állnak vele. Véleményünk szerint azonban pusztán pragmatikus okokból is szerencsétlen dolog háborúzni a sajtóval, mert sokkal nagyobb tűzerővel tud visszalőni, mint amilyennel az MDF-ből lövöldöznek rá. A megyei napilapokról szólva fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy tulajdonképpen közszolgálati szerepet kellene betölteniük, mert megmaradt a régi megyei lapstruktúra, vagyis általában nincs két napilap egy megyében. Ha a gazdasági viszonyokat, egy új lap alapításának esélyeit nézzük, nem hiszem, hogy belátható időn belül kialakulhat pluralizmus vidéken a megyei napilapok tekintetében. Valamilyen közszolgálati szerepet célszerű magukra vállalniuk üzleti szempontból is, mert ha féloldalassá válik tartósan egy ilyen monopolhelyzetben lévő lap, akkor előbb-utóbb elveszíti olvasóközönségének egy részét. Törvényt a Rádióról és a Tv-röl Kulin Ferenc: — Bármennyire jogos is a megyei lapokkal kapcsolatban a közszolgálati jelző, ezt nem szabad összetéveszteni a Magyar Rádió és Televízió közszolgálati funkciójával. Egyszerűen azért, mert azok magántulajdonban vannak, a rádió és a televízió viszont nemzeti tulajdont képeznek. A politikai-kormányzati befolyás szándéka a megyei lapoknál nem merülhet fel abban az értelemben, ahogy felmerülhet a rádiónál és a televíziónál. Itt nem szubjektív szándékokról, hanem egy helyzetről akarok beszélni. A helyzet pedig az, hogy a paktum valóban rögzítette: kétharmados törvénynek kell születnie a médiák ügyében. Tehát a jognak kell gondoskodnia arról, hogy mi van abban az esetben, ha nem jön létre megállapodás személyi vagy strukturális kérdésekben. Kétségtelen, hogy a kormányzó pártok jelenleg kedvezőbb helyzetben vannak. Egyszerűen azon oknál fogva, hogy amíg nincs törvény, addig a korábbi törvények értelmében kormányzati befolyás érvényesülhet a médiáknál. Ezen csak olyan törvény változtathat, ami feltételezi a megegyezést. A vitatandó tehát nem az, hogy van-e kormányzati befolyás vagy sem, hanem az: akarja-e a kormány és az MDF ennek az állapotnak a meghosszabbodását, vagy pedig az az őszinte szándéka, hogy mihamarabb törvény legyen, amelyik politikamentessé vagy függetlenné teszi ezeket a médiákat. A kormányzó pártokon belül természetesen van ilyen akarat is, meg olyan is. Van akarat, amelyik azt mondja: jó ez nekünk így, mert többet tudunk hatni rájuk, bele tudunk szólni. De van olyan akarat is, amelyik szerint tarthatatlan ez az állapot, mert ha nincs idevonatkozó törvény, akkor nem tudjuk felszabadítani a frekvenciákat, ha pedig nem tudjuk felszabadítani a frekvenciákat, akkor nem tudjuk lebontani a médiamonopóliumot, s ha azt nem tudjuk lebontani, akkor a külföldi tőke nem jön olyan mértékben, ahogy szeretnénk. Csak azt szerettem volna ezzel érzékeltetni, hogy noha a kormányzó párton belül vannak különböző elképzelések, a kormány határozottan eltökélt a tekintetben, hogy meg kell hozni a kétharmados törvényt, mert ehhez hosszú távú kormányzati érdekek is fűződnek. De fel kell tenni azt a kérdést is, hogy: mi van akkor, ha a kormány akarja a kétharmados törvényt, az ellenzék viszont még mindig nem akar hozzájárulni bizonyos passzusokhoz, akkor ki a felelős azért, hogy nem születik meg ez a kétharmados törvény? Nincsenek pártállami reflexek — Nálunk Békés megyében most szerveződik egy új napilap. Az újság hátterében MDF-aktivis- ták állnak, és úgy hírlik, hogy a kormány, illetve az MDF pénzeli a lapot. __ Kulin Ferenc: — Én nem hallottam erről idáig. Újság a hír számomra. Ami a kormány- vagy MDF-támogatást illeti: kizártnak tartom, hogy ilyen célra adjanak pénzt. Azt viszont, hogy az MDF, mint párt valamilyen módon inspirál ilyen tőkebefektetést, nem tartom kizártnak. —Néha úgy tűnik, mintha erős lenne a késztetés a pártpolitikusokban arra, hogy beleszóljanak a lapok életébe. Békés megyében a főszerkesztő kinevezése ellen emelték fel a szavukat, Komárom megyében pedig Csurka István már egyenesen lapszerkesztési ügyekbe akart beleszólni. Természetesnek tartják ezt? Elek István: — Nem tudom konkrétan, hogy Békésben vagy Komáromban milyen lépés történt, de mindenkinek joga, hogy véleményt formáljon akár egy főszerkesztő-választásról is. Az pedig gondolom a lap tulajdonosának joga, hogy jogait gyakorolva figyelmen kívül hagyjon ilyen észrevételeket. Debreczeni József: — Mindig csodálkozom azon, ha nem a súlyának megfelelően fogják fel ezeket az ún. „beavatkozási kísérleteket”. Az, hogy mondjuk Békés megyében vagy másutt egy képviselő be akar avatkozni abba, hogy ki legyen a főszerkesztő, teljesen komolytalan dolognak tekintendő. Hiszen a külföldi tulajdonban lévő lap főszerkesztői kinevezésébe semmilyen beleszólása nincsen, legfeljebb kifejtheti a véleményét vagy tiltakozhat, vagy ahogy tetszik. De ezt a pártállami reflexek újraéledésének, az MDF ilyen törekvésének bemutatni a helyzet félreértelmezése vagy szándékos politikai manőver. Minden politikai erőnek normális törekvése, hogy befolyása legyen a sajtóra, mert ha szociológiai értelemben elfogadjuk, hogy a sajtó hatalom — ha alkotmányjogilag nem is fogadhatjuk el —, akkor egy politikai pártnak törekednie kell arra, hogy jó viszonyban legyen ezzel a sajtóval. Ennek különféle módjai vannak, és ezt lehet befolyásnak is nevezni. Azt a szerkesztői kijelentést tartom korrektnek, miszerint, ha ő nem érzi, hogy különböző politikai erők befolyásolni akarják, akkor megvan sértődve, mert akkor ez azt jelenti, hogy a lapja politikailag nem tényező. De itt legfeljebb arról van szó, hogy ezt ügyetlenül vagy bumfor- dian, vagy gyakorlatlanul kíséreli meg valaki. — Inkább a tendencia veszélyes: miközben egyik oldalon a tulajdon szentségét hangoztatják a pártok, a másik oldalon be akarnak avatkozni. Ez nem csak a sajtó területén figyelhető meg, hanem mondjuk a gazdasági életben is. Számos példát lehetne arra hozni, hogy a privatizálandó cégeknél igyekeznek privatizáció előtt kicserélni a vezetőket — helyükre kormányhű embereket ültetnek be —, és csak azután privatizálják a cégeket. Elek István: — Azt azért tudomásul kell venni, hogy a gazdasági átalakulás nem akármilyen szakaszáról van szó. Egy olyan szakaszról, amikor egy óriási részarányú állami tulajdontól indultunk el, és azt se feledjük, hogy minden politikai erő vitatta a választások előtt az akkori gazdasági vezetők legitimitását. Ez nem múlt el attól, hogy a politikai elit kicserélődött, ezek az indulatok itt dolgoznak ebben a társadalomban. Rengeteg visszaélésről jön hír, s bizonyos társadalmi rétegek részben azért bizalmatlanok a kormány politikájával szemben, mert azt tapasztalják — legalábbis ezt mondják —, hogy folyik az ország kirablása privatizáció címén. Ha a kormánykoalíció nem tud ezekkel az indulatokkal valamit kezdeni, akkor még a liberális demokrácia programja is kétségessé válhat. Ha a minimális társadalmi konszenzus megteremtésén gondolkodunk, akkor igenis szükség lehet olyan kényszermegoldásokra, hogy állami gazdasági vezetőket leváltanak a privatizáció előtt, és privatizációs biztos működik az átmeneti időszakban. Két modell az MDF-ben —Túl sokfeszültség halmozódhat fel ebből, s félő, hogy ha a választáskor fordul a kocka, az új hatalom megint kierőszakol egy ilyen váltást. Ezeket a személycseréket mégicsak konszenzus alapján kellene rendezni, hogy két év múlva ne fejezhessék le megint a gazdaságot. Elek István: — Én is hallottam ilyeneket: itt MDF-Magyarország, MDF-kliensrendszer épül ki, s hogy ez a koalíció maga alá gyűri az élet minden szféráját. Biztos van igazság ebben a kritikában, de ha pontosabban vagy konkrétan fogalmazzák nicg a kritikát, akkor önkritikát is könnyebb gykkorolni. Mert ha azt mondják az ön által említőit tendenciák kapcsán, hogy itt most rendszerré építi ki magát a koalíció, és 1994-ben nem kormányváltásról lesz szó, hanem egy újabb rendszerváltásról, akkor kevés a hajlandóság bennem is az önkritikára. Ugyanakkor sok igazság van abban, hogy a kiválasztási mechanizmusaink nem tökéleteseik. — Befejezésül térjünk vissza a bevezető kérdésre: szinte naponta hallani, okyasni a lapokban, hogy az MDF-ben erős jobbratolódás figyelhető meg. Végül is, az Önök által képviselt liberális szárny mekkora erőt képvisel a demokrata fórumban? Kulin Ferenc: — Az MDF-eri belüli erőviszonyok egyáltalán nem azt igazolják, amit a sajtó feltételez, hogy erős jobbratolódás folyik az MDF- en belül. Mert erőteljesen jelen van a pártban az a fajta modell, ami a múlt századi úgynevezett nemzeti liberálisokat jellemezte, akik nagyon korrekt európai liberális elveket képviseltek a hatalom pozíciójából. Ez a bizonyos nemzeti értelmiségi réteg tudta, hogy számon lehet kérni rajta dolgokat, és nem ő kérhet számon másokat. Tehát két, merőben különböző történelmi modell van együtt jelen az MDF-ben, és egy pillanatra sem vonható kétségbe, hogy a másik jogosan van a pártban. Jelen vannak, egymással is súrlódnak, küzdenek ezek a modellek, és majd az idő eldönti, melyik az életképesebb. Elek István :—Itt politikai kultúráról, politikai iskolázottságról is beszélni kell. Mert nem egyszerűen arról van szó, hogy Csurkáék más nyelvet beszélnek, hanem hogy valóságos társadalmi indulatokat fejeznek ki, részben a saját tagságunk elégedetlenségét is azzal szemben, ami történt, illetve ami nem történt. Az a dolog lényege, hogy ha mi világos, racionális nyelven tudunk válaszokat adni azoknak az embereknek a kérdéseire vagy indulataira, akik most úgy érzik, hogy őket Csurka István vagy mások szólaltatják meg a nyilvánosság előtt, akkor a liberalizmusunknak lesz ereje. De ha a gyakorlati kérdésekre nem tudunk liberális válaszokat adni, akkor nincs esélyünk. Árpási Zoltán Debreczeni József: Szeren- Elek István: A kérdések- Kulin Ferenc: Zavar, ha irracsétlen dolog háborúzni a saj- re liberális válaszokat kell cionális indulatokkal találkotóval adni zom „— Azt azért tudomásul kell venni, hogy a gazdasági átalakulás nem akármilyen szakaszáról van szó. Egy olyan szakaszról, amikor egy óriási részarányú állami tulajdontól indultunk el, és azt se feledjük, hogy minden politikai erő vitatta a választások előtt az akkori gazdasági vezetők legitimitását. Ez nem múlt el attól, hogy a politikai elit kicserélődött, ezek az indulatok itt dolgoznak ebben a társadalomban. Rengeteg visszaélésről jön hír, s bizonyos társadalmi rétegek részben azért bizalmatlanok a kormány politikájával szemben, mert azt tapasztalják — legalábbis ezt mondják —, hogy folyik az ország kirablása privatizáció címén. Ha a kormánykoalíció nem tud ezekkel az indulatokkal valamit kezdeni, akkor még a liberális demokrácia programja is kétségessé válhat. Ha a minimális társadalmi konszenzus megteremtésén gondolkodunk, akkor igenis szükség lehet olyan kényszermegoldásokra, hogy állami gazdasági vezetőket leváltanak a privatizáció előtt, és privatizációs biztos működik az átmeneti időszakban.”
