Békés Megyei Hírlap, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-12 / 61. szám

1992. március 12., csütörtök NAGYVILÁG дай MEGYEI HÍRLAP HlgffPLUSZ Belgrádi tavasz Több ezer fiatal tüntetett szerdára virradóra Belgrád központjában, követelve Slobodan Milosevic elnök lemondását, az új parlamenti választások kiírását, s egy új alkotmány elfogadását. Dél­előtt folytatódott a fiatalok tüntetése. A szónokok az el­lenzéki követeléseket ismét­lik, hangsúlyozzák, hogy az ifjúság addig nem távozik, amíg a hatalom nem teljesíti elvárásaikat. * * * A tavasz nem cáfolhatja meg. önmagát. Még eleve­nen él a három évvel ezelőt­ti, amikor a sztálini ba­rakkbirodalom alatt meg­nyílt a föld. Azóta minden kikelet tartogat egy-egy újabb felkelést. Talán ezt készítik most elő azok az ifjak, akik a posztszocia­lista rendszer utolsó bás­tyáját robbantgatják, nem hagyva teret soviniszta szándékoknak és restaurá­ciónak sem. Erősítik a harckészséget A romániai tartalékosok két­hetes behívása nem áll össze­függésben az ország belső hely­zetével, vagy a nemzetközi helyzettel. Ezt tartalmazza a bu­karesti védelmi minisztérium kedd esti állásfoglalása. A minisztérium azokra a bél­és külföldi sajtójelentésekre reagált, amelyek a tartalékosok behívására vonatkozó hétfői be­jelentést Budapest és Bukarest kapcsolatainak legutóbbi lehű­lésével, az erdélyi feszült hely­zettel, illetve a legutóbbi moldo­vai fejleményekkel hozták ösz- szefüggésbe. A bukaresti védel­mi minisztérium közlése szerint a hadgyakorlat a harckészültség erősítését szolgáló éves terv ré­sze. Szankciópuhítás Az ENSZ Biztonsági Taná­csa összeült, hogy megvitassa az Öböl-háború után kötött tűz- szüneti megállapodás megsérté­sét Irak részéről, és meghallgas­sa az iraki küldöttség kérését a gazdasági szankciók feloldása, illetve enyhítése tárgyában. Az ülést Diego Aria, Venezuela ENSZ-nagykövete, a testület elnöke nyitotta meg: 15 oldalas jelentést olvasott fel a tűzszüneti megállapodás iraki részről tör­tént megsértéséről. Segítséget ígértek Francois Mitterrand is támo­gatást ígért az iraki kurdoknak. A francia elnök kedden este fo­gadta az iraki kurdok ismert ve­zetőjét, Masszud Barzanit. Bar- zani közlése szerint a francia elnök kijelentette: Franciaor­szág és szövetségesei erőfeszí­téseket tesznek a kurd nép biz­tonságáért, helyzetének rende­zéséért. Barzani európai kör­úton van, hogy támogatást sze­rezzen az iraki kurdoknak. Az oldal külpolitikai tu­dósításai az MTI hírei alapján készültek. Lehet-e mosószalon a bank? Kábítószer-kereskedelemből származó pénze­ket bankban elhelyezni történetesen Ausztriában sem éppen illendő. A baj csak az, hogy még ha ki is derül a pénz tisztátalan eredete, a számla- vagy betétkönyv-tulajdonos személyét akkor is sűrű homály fedi — feltéve, ha volt annyi esze, hogy pénzét előtte nem feltűnő adagokban schillingre váltotta és így helyezte el az osztrák pénzintézet­ben, avagy nyitott számlát egyszerre akár többet is. Ausztriában ugyanis — Európa nyugati felében ma már elképzelhetetlen módon — a betétet elhe­lyező anonim maradhat, semmilyen rendelkezés nem kötelezi személyazonosságának felfedésére. Jól van ez igy — vélekedik Franz Vranitzky kancellár, Ferdinand Lacina pénzügyminiszter, Maria Schaumayr, a jegybank elnöke — egyedül csak Nikolaus Michalek igazságügy-miniszter változtatna a rendelkezésen, ha lehet, azonnal. A konkrét ügy, amely most ismét reflektorfénybe állította a pénzintézetek népszerűségét növelő névtelenség-ügyet, a bécsi Vindobona magánbank cégvezetőjének kínos amerikai kalandja: Michael Margurest New Yorkban tartóztatták le, mert ala­pos gyanú, sőt bizonyíték van arra, hogy egy amerikai központú kábítószer-maffia pénzeit mos­sa tisztára bankjában. Konkrétan: az elegáns flori­dai Palm Beach Gardens-i illetőségű bandavezér­től 65 ezer dollárt vett át, majd helyezett el két számlán, patyolattisztán, teljesen legálisan. Ez persze aprópénz ahhoz a 4 millió dollárhoz képest, amelyet a napokban az Auersperg Palota maganszéfjében találtak — bérlője egy bizonyos Steven Saccoccia, s a pénz eredete szintén egészen a kábítószer-kereskedelemig vezethető vissza. Vranitzky kancellár szerint csakis egyes szemé­lyek bűncselekemenyeiről van szó, amelyek miatt igazán felesleges károsítani az osztrák kisbetét- tulajdonosokat, hiszen számukra lenne előnytelen, ha szigorítanák a pénzeihelyezés feltételeit. Közben az ügy egyre kellemetlenebbé válik — már csak azért is, mert öt hét múlva éppen Bécsben rendezik meg a kábítószer-ellenes világkonferen­ciát. Ezen minden bizonnyal újra keserű szemre­A pénznek most már nemcsak szaga, hanem eredete sincs? hányásokkal fogják illetni Ausztriát, amiért a pénzmosdatás révén közvetve elősegíti az illegá­lis drogkereskedelmet. Heves cáfolatokra késztet­te a Der Spiegel hétfői számában megjelent cikk Leo Wallnert, a Casino Austria AG vezérigazga­tóját: az általában jólértesült, és leleplező szenve­délyéről is ismert magazin azt írja, hogy az osztrák kaszinók játékasztalai mellett rendszeresen és nagyban megy az illegális pénzek törvényes „jö­vedelemmé” alakítása. Wallner úr külön cáfolta azt a vádat, hogy az egykori Kelet-Európábán működő osztrák kaszinók némelyike az alvilág ideális találkahelye. Ami azt illeti, Kelet-Európa, sőt, Magyarország neve egyébként is felbukkant a közvéleményt és a sajtót meglehetősen foglalkoz­tató pénzmosdatási ügyben. Hivatkoztak a lapok a magyar bankok nagyvonalú ügykezelésére is, amely az osztrák sajtó szerint ugyancsak nem sok korlátot emel akár a legfeketébb pénzek elhelye­zése elé. Ünneprontó hétköznapi gondok A litván fővárosban szerdán szerény katonai parádéval ünne­pelték a köztársaság független­ségének két évvel ezelőtti kikiál­tását. A parlament évfordulós ünnepi ülésén az ország vezetői azt hangsúlyozták, hogy a gaz­dasági nehézségek és az idegen csapatok jelenléte miatt még nem valósulhatott meg Litvánia teljes függetlensége. Vytautas Landsbergis a parla­ment ülésén arról beszélt, hogy a gazdasági és a földreform csak most gyorsul fel Litvániában. Hiányoznak az átalakításhoz szükséges törvények és a litván területen állomásozó volt szov­jet csapatok nem mutatnak őszinte hajlandóságot arra,, hogy távozzanak az országból — magyarázta az államfő a litván nehézségeket. Litvániában hivatalos becslé­sek szerint 1000 százalékos az évi infláció és egyre nagyobb méreteket ölt a munkanélküli­ség. Mint a Reuter brit hírügy­nökség megjegyzi, meglehető­sen vontatottan halad a szovjet típusú gazdaság átalakítása. Moszkva a közelmúltban be­jelentette, hogy a volt szovjet csapatokat 1994-re vonják ki Litvániából. A 43 ezer főre be­csült kontingensből eddig csak 100 katona hagyta el Litvániát. Vilnius azt szeretné ha a csapat- kivonás már az idén befejeződ­ne. Gediminas Vagnorius mi­niszterelnök felszólalásában azzal vette védelmébe a kor­mány teljesítményét, hogy Lit­vániát „ötven év alatt vitték sza­kadékba, s abból nem lehet né­hány hónap alatt kikerülni,,. cska Csendre intett autócsodák Japán második legnagyobb autóipari vállalata, a Nissan piacra dobta első olyan kocsijait, amelyeket zajcsökkentő hangszórókkal látott el. Először építettek be autókba olyan berendezést, amely közömbösíti a négyütemű motorok által keltett alacsony frekven­ciájú hangokat. Az ülések alá helyezett mikrofonok fogják föl a motor keltette zajt és mikroszámítógép méri a hang hullámhosszát, vezérli az ellentétes hullámhosszon működő hangszórókat. Már vagy ötven éve ismerik annak lehetőségét, hogy az egyik hangfrek­venciával ki lehet oltani egy másikat, de csak a számítástechnika fejlődése révén tudtak megfelelő,,hangoló” berendezést készíteni. A készülék nem zavarja a beszélgetést, nem közömbösítő az autórá­dió, vagy a magnó hangját. A forradalom a bátraké, sőt az ünnep is. Ezt bizonyítja, hogy az MSZMP elnöke március 15-ére Debrecenbe készül. Pista bácsi: — Nemcsak T(h)ür, mer is! Málenkaja amnesztia Csaknem 21 ezer elítélt sza­badon bocsátását célzó törvény- tervezetet terjesztett az orosz Legfelsőbb Tanács elnöksége elé a parlament törvényelőké­szítő bizottsága. Az amnesztia­tervezet elsősorban fiatalkorú elítéltekre, nőkre, egykori front­harcosokra és rokkantakra vo­natkozik, s előirányozza további 77 ezer elítélt büntetésének csökkentését is. Komoly vitát váltott ki az a kérdés, hogy java- solják-e 332 halálraítélt bünteté­sének húsz évre történő csök­kentését. Oroszországban jelen­leg 536 ezer elítéltet tartanak fogva. Jurij Kalinyin ezredes, az orosz belügyminisztérium osz­tályvezetője sajtótájékoztatóján elmondta, a föderáció területén 764 munkatábor, 13 börtön és 60 „nevelő munkatábor” működik. Mit rejt a kuvaiti fátyol? Ahmad el Sabah kuvaiti bel­ügyminiszter éppen az ország visszafoglalásának egyéves év­fordulóján jelentette be: a nők nem járulhatnak az urnák elé az őszi parlamenti választásokon. Ezzel újra kiderült, hogy bizo­nyos gyökerek igencsak mélyek a sivatag sárga homokjában. Maga az államfő, az emír ígérte meg, hogy a nők szavazati jogát „jóindulatúan megvizsgálják”. Igaz, az uralkodói ígéret 1990-ben, száműzetésben hang­zott el, a szaúd-arábiai Dzsidda város egyik légkondicionált konferenciatermében, az irakiak elől elmenekült kuvaiti hatal­masságok értekezletén. Az el­sőn az ország történetében, ame­lyen egy, azaz egy szál nő is részt vehetett. Igaz, azzal a felté­tellel, hogy nem szólal meg... Pedig számos kuvaiti nő éle­tét kockáztatva küzdött Szadam Húszéin katonái ellen, miköz­ben az uralkodócsalád egyetlen lövés nélkül elmenekült (egyet­len herceg kivételével, aki egy­szerűen nem ébredt fel az eva- kuációs riadóra). Kuvaiti viszonyok között az az egy szem, hallgatásra ítélt nő volt a szenzáció, a választási jog ismételt megvonása viszont egyáltalán nem az. Gábriel ark­angyal világosan megmondta Mohammednek (Korán, 4: 34): „A férfiak anők felett állanak...” FEB Akció a Kisáruházban, a békéscsabai autóbusz­pályaudvarnál! Húsvéti csokoládévásár! 60-féle csokoládé —, cukorkafélék kiskereskedelmi ár alatt vásárolhatók. Viszonteladók részére nagykereskedelmi áron biztosítjuk az édességeket és még sokféle árut. Ha ezt a hirdetést kivágja és elhozza a Kisáruházba, 1000 Ft vásárlás esetén sorsjegyet kap! Húzás húsvétkor, április 18-án. Telefon: 26-446. Kérdőjelek Ki az ellenség? Újból történelmi esemény színhelye volt a belga főváros. Több kelet- és közép-európai ország — köztük Magyarország — után tagja lett az Észak-atlanti Együttműködési Tanácsnak a szovjet utódállamok sora (csupán Grúzia kivételével), s ezzel sokak szerint egy Kanadától Vlagyivosztokig, vagyis három kontinensen átívelő biztonsági rendszer körvonalai rajzolódnak ki. Lezárható tehát a hatalmi viszálykodás korszaka? Vége a tömbszemléletnek, éljen az új világrend? Optimista szakértők ilyen rózsásan látják a helyzetet. Néhány amerikai politológus egyenesen a „történelem végéről” cikkezett, mondván, hogy a világszocializmus összeomlása után nem maradt igazi, globális méretű konfliktusforrás. Mások szerint — sajnos, az ő borúlátá­suk tűnik indokoltabbnak — csupán a hagyományos ellenség­képtől sikerülhet megszabadulni, arról viszont szó sincs, hogy a világunkat fenyegető megannyi válság egy csapásra eltűnt volna. Ki ma az ellenség? Vagy pontosabban szólva, mi? Hiszen nem annyira nevekről és személyekről, mint inkább jelenségek­ről és folyamatokról beszélhetünk. Nem fenyeget-e változatlan hévvel a harcias nacionalizmus, sőt. sokhelyütt a vak soviniz­mus is? Nem borult-e nyomában vérbe a Balkán vagy a Kauká­zus? Nem terjed-e futótűzszerűen másutt a vallási fanatizmus? Nem csaphat-e át nyílt krízisbe a hatalmi elvakultság, nem riasztók-e a leplezetlen nukleáris ambíciók? S mindenekelőtt nem hozhat-e robbanást a nincstelenség, a nyomor? A brüsszeli kézfogások sora bizony jó jel — ám sajnos úgy tűnik, a „történe­lem végéhez” még nem érkeztünk el. Szegő Gábor, FEB Hát éljen Eduard! Hosszan tartó, viharos és szűnni nem akaró taps fogadta Eduard Sevardnadzét Tbiliszi­ben. A tömeg azonban nem len­gette piros könyvét, éljenző kiáltásaik nem az egykori párt­főnöknek szóltak. A sokévi szü­net után hazatért őszhajú, mo­solygós politikusban a megmen- tőt vélték felfedezni. Mostani kinevezése az államtanács elnö­ki posztjára e sokak által táplált remény újabb jele. E másfajta tisztelet nyilván jólesik Sevardnadzénak. Külö­nösen akkor, ha arra gondol, hogy majd három évtizedes pártbéli karrierje alatt nem elsősorban az em­bert, hanem a funk­ciót szerették hon­fitársai, bárhol fordult is meg a ranglétrán. így * volt 18 éves k(f rában, amikor % helyi Komszomof instruktora volt, majd később bel ügymi­niszter és végül kommunis­ta párt elsó embere. A grúz belügy élén eltöltött évei külön is emlékezetesek a télen elűzött Gamszahurdia elnöknek és társainak, lévén hogy éppen Sevardnadze jóvoltából ismer­kedtek meg a tbiliszi börtönnel.. A legtöbb jó szót — immár szakmai munkája nyomán is — külügyminisztersége idején kapta. Gorbacsov 1985-ben hív­ta Moszkvába, peresztrojka­csapatába. Éles váltás volt ez a javából, de Sevardnadze idővel egyre magabiztosabban moz­gott a nemzetközi világban. Oroszlánrésze volt abban, hogy az új gondolkodásként elkeresz­telt politikai vonal erőteljesen megnyilvánult a külpolitikában. Következetességének köszön­hető, hogy megkezdődött a Ke­let-Európábán lévő szovjet had­erő kivonása, és az is, hogy az amerikaiakkal több leszerelési egyezményt is tető alá hoztak. Ez, persze, nem volt ínyére a katonai-ipari komplexumnak, velük is kemény harcot folyta­tott. 1990 decemberében nyilvá­nosan is figyelmeztetett erejük­re, röviddel ezután távozott is a külügyminiszteri székből. A külpolitikai társaság elnöke­ként ezzel együtt a pályán maradt, háttérből figyel­ve az eseményeket. Az elvetélt augusztusi puccs után néhány hónapra V i s z - szatén, s egészen a Szovjet- u n i ó szét- hullá- sáig vit­te az ügye­ket. Időközben mindvégig szo­ros kapcsolatban állt az otthoni demokratikus ellenzékkel. Ám csak most, Gamszahurdia távo­zása után érezte megfelelőnek a pillanatot a hazatérésre. Még nem tudni, hogy sikerül-e össze- békítenie a grúzokat. Visszafo­gottsága, kompromisszumkész­sége talán segít ebben. Nem fe­ledheti azonban: itt most min­denki rá figyel, tőle várják, hogy visszavezesse Grúziát a békés, új világba. Mindennap feladhatja AfffMMÉ i rdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen és telefonon is feladhatja 8— 16 óráig. Hívható telefonszámunk: 25-173. DINNYEPALÁNTA nevelést vállalok. Érdeklődni: Medgyesegyháza, Szabadság u. 45. TANYA eladó. Békéscsaba, Kisrét 34. METÁLVÖRÖS 944-es Porsche, katalizátoros eladó. Sarkad, Veres Ferenc utca 4. szám. Telefon: 75-215. STEFÁNIA CUKRÁSZ Kft. keres számítógép-kezelésben jártas szám­lázó pályakezdő munkaerőt és cukrász szakmunkásnőt. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Gábor Á. utca 3. szám (emelet), személyesen.

Next

/
Thumbnails
Contents