Békés Megyei Hírlap, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-02 / 52. szám

Arany Jánosra emlékeztek Nagyszalontán és Váradon (2. oldal) 1992. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ Ára: 9,60 forint XLVII. ÉVFOLYAM 52. SZÁM Az értékes gépek mentésére koncentráltak Fotó: Kovács Erzsébet Leégett a csabai kenyérgyár Második világháborús emlékműpályázat Varga Géza a nyertes Ma: Jelentkezési lap a Miss Universe szépségversenyre (4. oldal) Melinda és a gólyák Varázslatos világot tár­nak elénk a kisdiákok rajzai. (4. oldal) Pénzes partner kerestetik Tetszetős és ambiciózus tanulmányterv a füzesgyar­mati strand fejlesztéséről. (5. oldal) Holnap: Békéscsaba és környéke Ellenzéki kisgazdák Mintegy 7—8 ezer ember él­jenző tapssal fejezte ki egyetér­tését egyebek között akkor, ami­kor Torgyán József kijelentette: a jelenlegi kormányt, amely tönkretette az országot, szep­tember 1-jétől szakértői kormá­nynak kell felváltani. Bejelen­tette, hogy ezután ellenzéki poli­tikát folytat a kisgazdapárt. Va­sárnap meghirdetett, 20 pontból álló új programjuk — hangoz­tatta a nagygyűlést követő sajtó- tájékoztatón Torgyán József — az ellenzéki erőkkel való együtt­működésre épül, bár szövetsé­get még nem kívánnak kötni senkivel. Amennyiben prog­ramjuk javaslatai nem teljesül­nek, óriási demonstrációt szer­veznek a fővárosban. Teszik ezt azért, mert a párt félti a jogálla­miságot, a többpárti demokrá­ciát. Fojtó, sűrű fekete füst gomo­lyog a hosszú üzemcsarnok tető­zetéről. A magasba nyúló létrá­ról irányított vastag vízsugár fö­lülről birkózik a lángokkal, a több csapatnyi tűzoltó pedig benn izzad a tömlőkkel. De a tetőszigetelésre alkalmazott rosszhírű hungarocell nevű műanyag nem adja meg magát, végigég. A helyszín: Békéscsa­bán a Sütőipari Vállalat Oroshá­zi úti kenyérgyára, ahová tegnap este, valamivel negyed hét után riasztották a tűzoltókat. A helyi­ek után érkeztek egységek Oros­házáról, Gyuláról, Mezőko- vácsházáról és Szeghalomból is. Arról, hogy mi is történhetett, Kocsis László karbantartó vil­lanyszerelő kérésünkre a hely­színen a következőket mondta el: — Délután kettőre jöttem be műszakba. Korán kezdtünk vol­na, ilyenkor sok kenyér kell. A dagasztó négy óra körül kész volt, elment, egyedül maradtam. A kemencéknél végeztem, men­tem vacsorázni. Ahogy szalon­nátok, egy pillanatra kialudt a villany, hát kimentem az utcasa­rokra a trafóhoz. Megdöbbenve vettem észre, hogy a padlástér felől dől a füst, a kenyérraktár­ban meg már láttam a lángot is a kemencék között, de hogy fönt­ről, vagy hol, hogyan, azt nem tudom. Pattogott a csempe, min­den égett a sütőkonyha vetésol­dalán. Irány a porta, mert isme­rem, hogy a padlás hungarocell borítású. — A szemközti üzemben robbanásokat is hallottak. Arra nem emlékszik? — Azt már kintről hallottam. A két olajtartály fel volt töltve. A helyszínen a vélhető kárt Kovács János ezredes, megyei tűzoltóparancsnok mintegy tíz­millió forintra becsülte — az üzemcsarnok nyilvántartott ér­téke 25 millió forint —, a tető­szerkezet végigégett, leszaka­dozott, de a gépeket minden va­lószínűség szerint sikerült meg­óvni a nagyobb kártól. Egy kisebb sérülés történt, egy tűzoltónak oltás közben a karjáról a szemébe csapódott a lefolyó műanyag, őt a csabai kórházban ellátták, és kienged­ték. A gyárban a mai napra 150 mázsa kenyeret sütöttek volna. A megyeszékhely a tűz ellenére sem marad ma kenyér nélkül. Árendás Béla, a csabai sütőipari vállalat igazgatója elmondta, hogy az éjszakai műszakra érke­zett dolgozókat autóbusszal a mezőberényi és a békési üzem­be vitték, a leégett csarnokkal szomszédos péksütemény- üzemben pedig most kenyeret sütnek. Tóth I. Több éves igény, hogy Bé­késcsabán is állítsanak emlék­művet, amellyel a második vi­lágháború áldozatainak adóz­nak a túlélők, az utódok. A Meg­érdemelt nyugalom alapítvány 1989 nyarán azzal a céllal ala­kult, hogy megteremtse az em­lékmű felállításához szükséges feltételeket, pályázatot írtak ki és az értékelésre felkérték a Képző- és Iparművészeti Lekto­rátust. A szakmai zsűri a három pá­lyázó közül (Mladonyiczky Béla, Tóth Valéria és Varga Géza) az utóbbi, békéscsabai szobrászművész pályaművét ítélte legalkalmasabbnak a meg­valósításra, a legmegfelelőbb­nek a tartalom kifejezésére. ÖX ELEKTROHAZ Békéscsaba, Baross u. 10. Telefon: 25-588. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9—19-ig, szombaton 9—14-ig. Egyben javasolták a szoborter­vek közszemlére tételét, ami a Munkácsy Mihály Múzeumban meg is történt. A három pályamű közül Varga Géza munkája kap­ta a legtöbb közönségszavaza­tot. Az emlékmű sorsáról az el­múlt héten a kuratórium köz­gyűlése döntött titkos szavazás­sal. Az alapítványtevők képvi­selői döntő fölénnyel Varga Géza emlékműtervére voksol­tak, így a pályázatot ő nyerte el. A Szabadság téren hamarosan lebontják a Lenin-szobor hátte­rét képező falat, átalakítják a környezetet, s majd ott látható a második világháborús emlék­mű. egy európai színvonalú műszaki áruház óriási kínálatával. N. K. 10 000 Ft feletti áruvásárlásért ajándék sorsjegy! Nyereményakció az Elektroházban! A főnyeremény egy Daihatsu 1,3 Charade Sedan injektoros, katalizátoros, extra felszerelésű gépkocsi és még 49 értékes nyeremény. Heti ajánlatunk tv-választékunkból: VT 3342 0 51 cm 800 30 800 Ft WT 821 OC 0 55 cm 43 ■Ű5(/ Ft 31 990 Ft WT 821 OC TXT 0 55 cm 47 MO Ft 35 990 Ft TS 5355 TXT OSD 0 65 cm 56-60Á Ft 42 990 Ft TS 6354k TXT OSD 0 71 cm 600 Át 49 990 Ft Figyelem! Továbbra is tart a használt tv-csereakció! Várjuk Önt Kontrasztok A jó öreg Nap tudja a kötelességéi (ami már önmagában véve is nagy dolog manapság); kifényesíti és útjára bocsátja langy- meleg koratavaszi sugarait. Hiszen márciust írunk végre, amikor — Ady szerint — „Zöld robbanásokkal kitört a kikeleti víg erős­zak”. Mindent eláraszt a derűs ragyogás — amelyben még elszomorítóbb látványt nyújtanak a piszkos utcák, szemetes közterületek, a rendetlenség, a rendezetlenség. Amiről persze legkevésbé a Nap tehet — bár, ki tudja. A fény, a világosság valóban könyörtelen, s nem ismeretlen errefelé az a „logika”, miszerint a lehangoló képért a tükör a hibás. Aki nyitott szemmel jár, és tárgyilagosan ítél, tanúsíthatja: bár nagy baj a szegénység, mégsem ezt kell szégyellni elsősorban. Annál inkább a szemetet, a rendetlenséget, az igénytelenséget, a szó eredeti és átvitt értelmében egyaránt. Gazdasági gondjainkat egycsapásra megoldani, jólétet teremteni egyik napról a másikra nem lehet. De annyi mindent meg lehetne, meg kellene változtani magunkban és magunk körül, anélkül, hogy pénzbe kerülne! Kezdve a legelemibb kötelességgel, hogy tudniillik a saját portá­ja előtt mindenki söpörjön, hogy a szemetet ne az útmenti árokba dobja zsákostól, egészen odáig, hogy az utcán rosszulléttel küszködő embertársunk mellett ne siessünk el közömbösen, a zebrán lassan tipegő öregeket ne „ösztönözhesse” fürgébb járás­ra senki az autó lökhárítójával, az újszülött csecsemő pedig ne végezze arasznyi életét a kukában. Mert a morális szétesés, a lélek, a gondolkodás szennye, a kultúra hiánya az, ami ezer alakban a környezetünket a legjóvátehetetlenebbül pusztítja. S mindez nem írható csupán a szegénység számlájára, sőt!... T.I. Bál, biznisz és pezsgő Egy estére egymás mellé szólt ajegyük. Kádár Béla és Palotás János Egy pohár pezsgő, egy gyors, alkalomhoz méltó bemutatás, érdeklődő szimpátia, majd egy csendes zugban az egymásra találás. Nem, ezúttal nem szerelmi történetet foglaltunk össze, hanem jó néhány szombat este köttetett üzleti kapcsolat kialaku­lása. A Vállalkozók Országos Szövetségének dinamikus elnöke, Palotás János úgy gondolta, hogy megérett az idő a (régi)új típusú üzleti kontaktusteremtésre, amelynek legjobb formája a műsoros estély. A Szféra Kft. által szervezett program — mely­nek házigazdája Pap János polgármester és Palotás János, fő támogatója a Kereskedelmi Bank Rt., a Magyar Távközlési Vállalat, a Royal Motor Kft. (Honda) és a Leier Ltd. and Szövterv volt — a Jókai Színházban került megrendezésre, ahol Csongrád és Békés megyei vállalkozók adtak egymásnak rande­vút. Tudom, szentségtörés, de a legtöbb öltönyös-csokornyak­kendős urat legelébb a hostess- lányok kedvessége és bája ra­gadta magával az est folyamán. Nem is csoda, hiszen a garantál­tan 180 centiméternél magasabb hölgyek imponáló magabiztos­sággal vették gondjaikba azt a százegynéhány vállalkozót és hozzátartozóikat, akik este 6 óra körül szállingóztak a színházba. Az előtérben szinte óráról órára újabb és újabb résztvevői lista készült, amelynek segítségével könnyen kereshettek új üzleti partnereket a vendégek. S hogy két ismeretlen biztosan össze is találkozzon, ebben a lányok és a műsorvezető, Oltványi Tamás készségesen segédkezett. Szívtipró hölgyek vérforraló rövid szoknyában. Ezt láthatták az érdeklődők, akik a vállalko­zói ankét helyett inkább a vele egyidőben zajló divatbemutatót választották. A népesebb társa­ság azonban nemcsak szórakoz­ni jött, hanem kíváncsi volt az est egyik házigazdájára és vendégére, Kádár Bélára, a Nemzetközi Gazdasági Kap­csolatok miniszterére. (Folytatás a 3. oldalon )

Next

/
Thumbnails
Contents