Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-06 / 31. szám
1992. február 6., csütörtök HAZAI TÜKÖR áRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP A gyilkos a ködből érkezett Agatha Christie-bemutató a Jókai Színházban A gyilkosságról értesíteni kell a rendőrséget... (Dénes Piroska, hátul Holl Zsuzsa és Tihanyi Tóth Csaba) Fotó: Gál Edit Furcsák vagyunk mi, emberek, mintha nem lenne éppen elég zűrzavar és izgalom az életünkben, amikor pihenhetnénk, kikapcsolódhatnánk egy kicsit, akkor is keressük a bajt. Detek- tívregényt olvasunk, krimit nézünk a tévében, a moziban. Még a színházban is! Kíváncsian ülünk be a nézőtérre és szívesen adjuk át magunkat a meglepetésnek, a rejtélynek, az izgalomnak. Vajon mit művel velünk a detektívtörténet koronázatlan királynője, a világ legismertebb krimiszerzője, a lovagi címmel kitüntetett Agatha Christie, ezúttal nem könyvével, hanem színdarabjával? Az Eszményi gyilkost Tasná- di Márton rendezte a Jókai Színházban. Az előadás fülsüketítő zajjal indít, sötétség, félelem, borzongás, köd. A gyilkos a ködből érkezik. A ház ura, Mr. Richard Warwick már a történet kezdetén halott, és éppen halála kelti életre, mutatja be, leplezi le a család minden tagját, valamint az ápolónőt, Miss Bennettet és Mr. Ferrait, a jó barátot. Az áldozatról hamar kiderül, nem is igazi áldozat: a vadászkalandba belerokkant Warwick szörnyeteg volt, így halála senkinek sem veszteség, ellenkezőleg, inkább megkönnyebbülés. Még saját édesanyja sem tudott más megoldást. („Ha a kutya megvész, lelövik, ugye?” S annak a kötelessége, aki világra hozta...) Gyanús itt mindenki, aki él és mozog a színpadon, kivétel nélkül minden szereplő alaposan kimutatja a foga fehérjét. Az édesanya tele keserűséggel, a feleség bosszúval, a féltestvér gyűlölettel, a barát karrierjét, az ápolónő állását félti. Törjük a fejünket, hogy ki húzhatta meg a ravaszt, de miközben egyre jobban látjuk ennek a borzalmas családnak az életét, az „oroszlánketrec” kegyetlenségeit, és kirajzolódnak az emberi tragédiák, egyre kevésbé fontos a válasz, hogy ki is volt a gyilkos. Most már a bűnténynél sokkal érdekesebbek azok a lélektani bonyodalmak, összefüggések, amelyek a szereplőket eljuttatták a gyilkosság gondolatáig. íme, a lebecsült, másod-, harmadrangú műfaj is szolgál mély emberi jellemekkel, fajsúlyos tragédiákkal, alkalmas a lélekelemzésre, a megdöbbentésre. Nyilván akkor, ha erre irányul a rendezői szándék, és a rendező társakra lel ebben a törekvésében. Modem mese, mai családtörténet rengeteg feszültséggel, bonyodalommal. Persze, szerencsére nem gyilkolnak minden gondterhes, már-már őrült, beteg családban. Az viszont sajnos jellemző korunkra, életmódunkra, hogy csak akkor kezdünk figyelni egymásra és önmagunkra, amikor már késő, amikor már megtörtént a tragédia. Nyolcszereplős előadásban luxus gyengének, rossznak lenni; nyolcszereplős előadásban csapatmunka kell, és ezt sikerült Tasnádiéknak nyújtani. Dénes Piroska (Mrs. Warwick, az édesanya) játékát tartom elsősorban kiemelésre méltónak, egyénisége, humora és alakításának egyenletes színvonala miatt. Hatásos és meggyőző szerepformálást láthattunk Holl Zsuzsától (Laura Warwick) és Gáspár Tibortól (Mr. Morley), szokásosan kellemes jelenség volt a színpadon Tomanek Gábor (Julian Ferrar). Tihanyi Tóth Csaba (John) eddigi legjobb csabai formáját hozta igen nehéz szerepben, Nemesházi Beatrix hálás feladatot kapott a bemutatkozásra és ügyesen bánt a Miss Bennett kínálta lehetőségekkel. A hangulatos színpadkép és a mértéktartó, szolid kosztümök Németh Zoltán díszlet- és jelmeztervező munkáját dicsérik. Igen, furcsák vagyunk mi, emberek, jót szórakozunk a bűnügyi történeten — ami több az egyszerű kriminél, hiszen sikerül tükröt tartania elénk, és egy- egy pillanatra elgondolkodtatni életünkről, önmagunkról —, de mindezt szívesen letagadnánk vagy legalábbis elhallgatnánk. Nehogy kiderüljön rólunk, hogy szeretjük ezt a műfajt! Furcsák voltak Agatha Christie kortársai is, akik az írást nem tartották kifejezetten komoly hivatásnak, akiknek maga a szerző is nehezen tudta volna ars poeticáját megmagyarázni. Hogy nem akart többet, „csak” szórakoztatni... Niedzielskv Katalin A jövő iskolája elé Olvasóink írják Meddig sértheti a demokráciát a médiák szabadossága ? Két szempontból is időszerű ennek a kérdésnek a felvetése. Az egyik a vallásos adások műsoridejének csökkentésével és a Kossuth Rádió középhulláma helyett a határokon túl nem fogható ultrarövidhullámon történő közvetítésével kapcsolatos. A televízió Panoráma műsorából ismeretes, hogy a határainkon kívül, szomszédainknál élő magyar testvéreinknek milyen nehéz egyelőre az élete. Fokozottan áll ez a jugoszláviai háborús események miatt hozzátartozóikat elvesztettekre és lerombolt otthonaikból menekülni kényszerülőkre. Hiába követünk el minden lehetőt, hogy testi szenvedéseiket enyhítsük, lelki vigaszra is szükségük van. Ezt pedig eddig főleg a vallásos adások biztosították. Az egyházi vezetők tiltakozására a magyar tévé vezetője kijelentette, hogy a műsor alakításával kapcsolatos ügyekben egyedül övé a döntés joga. A rádió elnöke engedékenyebb, ő hajlandó tárgyalni az egyházak vezetőivel. Az említett uraknak kötelessége a régi adásrend visszaállításával haladéktalanul elősegíteni, hogy az egyházak továbbra is erősíthessék a meggyötört emberek lelkében az Isten kegyelmébe vetett hitet, és a reményt sorsuk jobbrafordulásában. Ha erre nem képesek, mindkét médiában található a magyar sors iránt fogékonyabb egyén! Az írásra késztető másik ok jelentéktelenebb. Az elmúlt rezsim nemcsak gazdasági csődtömeget hagyott ránk, hanem lelkileg torzult embereket is. Egyes firkászok gátlás nélkül mocskot hánynak és kifiguráznak az ország sorsának javításán fáradozó vezető fériakat, sértő hangon gúnyolják az idősebbeket. Legutóbb egy visszataszító cikk fafejű véneknek titulálta a sérült magyar ifjúságnak hitet adni akaró öregcserkészeket. Elfelejtik, hogyha szerencséjük lesz — és ezt kívánom nekik —, ők is megöregednek, és nekik is lesznek emlékeik. Jelenlegi förmedvényeikkel csak a saját lelki szegénységi bizonyítványaikat állítják ki. Dr. Márki-Zay Lajos Gyermeküket egyedül nevelők, figyelem! Sokan azt mondják, hogy az oktatás azért van válságban, mert a pedagógusok rosszul végzik a munkájukat. Egyesek szerint jónéhányan csupán azért jutottak diplomához, mert a pedagógusképző főiskolákra, egyetemekre volt a legköny- nyebb bekerülni, és máshová — gyenge képességeik miatt — fel sem vették volna őket. A békéscsabai 611-es számú Villamosipari Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Intézet nevelői, vezetői máshogy látják ezt a kérdést. László István iskolaigazgató és Sörös Pé- terné közgazdász tanár a következőképpen vélekedtek: — Szerintünk az elmarasztalás helyett inkább köszönet illetné a pedagógust, aki ilyen nehéz körülmények között is helytállt, tanított, nevelte a fiatalokat sokszor a szülők helyett is. A pedagógusok lennének a legboldogabbak, ha csak tanítaniuk kellene. Ma egy tanárnak az életre is fel kell készíteni a tanulókat, s ez nem kis feladat. A válság okait részben a korábbi „uniformizált elmék képzésében” látják, amely „kiölte a gyerekekből az önálló gondolkodást”, részben pedig az iszonyatos mennyiségű tananyagban. Mint pedagógusok tapasztalják, egy szakközépiskolásnak vagy szakmunkástanulónak annyi órán kell részt vennie az előírások szerint, hogy tanulni már sem ideje, sem energiája nem marad. Ilyen körülmények között hogyan legyen idő a tehetséggondozásra, a személyiségfejlesztésre? László István elmondta, hogy tavaly a tantestület örömmel üdvözölte a Molnár György, Békéscsaba alpolgármestere által kezdeményezett „Gyermekeinkért, Békéscsabáért” elnevezésű alapítvány létrehozását. Az itt tanító tanárok, oktatók érezték, az alapítók komolyan veszik az oly sokszor hangoztatott alapigazságot: az oktatás — hosszú távon — a legmegtérü- lőbb vállalkozás. Enélkül nincs sem gazdasági, sem pénzügyi talpraállás. Az oktatásra fordított pénz hatékonyságának alakulását sajnos nem lehet számokkal mérni. Ebben majdnem hogy hinni kell, akár országos, akár önkormányzati döntéshozásról van szó. Persze Nyugat- Európa, Amerika, Távol-Kelet azért bizonyító példaként szolgálhat. A 611-es iskola nevelői sem szeretnének mást, mint amit a „Gyermekeinkért, Békéscsabáért” alapítványt támogatók: segíteni a tehetségek kibontakozását, a személyiségek fejlődését. Ok is azt szeretnék, ha az iskolájukból kikerülő diákok alapos tudású, jó felkészültségű szakemberek lennének, akik megbecsülik a munkát, s csakúgy mint a fejlett gazdaságú országokban, itt is a főnökeikkel közvetlen kapcsolatban lévő, önállóan gondolkodó, vállalkozó szellemű, kockáztatni merő dolgozókká válnának. Ennek érdekében az iskola valamennyi oktatója azon fáradozik, hogy önállóságra, önellenőrzésre, kezdeményezésre, rizikó- és felelősségvállalásra, kreativitásra szoktassa a tanulókat. Az is köztudott persze — folytatta az iskola vezetője —, hogy a közoktatáson belül a legtöbb bizonytalanság a szakmunkásképző intézetek körül van. Az oktatási szakemberek körében felmerült, nem lenne-e elegendő mindössze egyetlen esztendő egy-egy szakma elsajátításához. A 611 -es iskola nevelői szerint azonban az ország mun- kaerőérték-szintje csak úgy emelhető, ha a leendő szakmunkások az iskolában alaposabb, mélyebb képzést kapnak, vagyis nem csökkenteni, növelni kellene a képzési időt. A bonyolultabb, huzamosabb felkészítést igénylő szakmákat eleve szakközépiskolai keretek között lenne célszerű oktatni. Hasznos volna, ha általánossá válna, hogy a tanulók a szakmunkás- képző vagy szakközépiskola első két évében alapozó jellegű, s általánosan művelő tárgyakat tanulnának, s a tényleges szakképzés a harmadik-negyedik, esetleg a harmadik-ötödik évfolyamra esne. A beszélgetőpartnereim épp ezért úgy gondolják, iskolájuk (mivel náluk már mű: ködik ez a rendszer) alkalmas arra, hogy a tízosztályos általános iskola nyolcadik osztályát befejezett tanulói közül átvegyék azokat, akik bizonyosak benne, hogy szakmát szeretnének tanulni. így már 15-16 évesen kaphatnak némi szakmai betekintést. Ám ha közben rájönnek: „nem ezt a lovat akarták”, semmi vész, hiszen emellett ugyanazt a tananyagot biztosítják számukra itt, mintha az általános iskola kilencedik, tizedik osztályában végeztek volna. László István és Sörös Péter- né legalábbis így látják a jövő iskoláját, ám hogy elképzeléseik valóra váljanak, sok akadályt, nehézséget kell még leküzdeniük. Mint mondták, a vállalataik kivonulnak a képzésből, gyakorlóhelyekről az iskolának kell gondoskodnia. Általános probléma a szakmunkás- képzők erkölcsi és anyagi támogatásának hiánya. Hogy mitől lelkesek mégis az itt tanítók? Talán attól, hogy látják a jövőt: a városnak szakemberek kellenek, a családoknak meg olyan vállalkozó szellemű férfiak, nők, akik nem várnak munkahelyteremtést másoktól, maguknak teremtik meg azt. M.M. A Népjóléti Minisztérium pályázatán nyert pénzzel hétvégi szabadidős programot szervezhet a békéscsabai családsegítő szolgálat, a megyei könyvtár, s a kettőjükhöz rendezőként csatlakozó ifjúsági ház. Féléven át, minden szombaton délután 3- tól 6 óráig vehetnek részt a kedvük szerint összeállított programon külön a gyerekek és külön a szülők. Az első találkozó február 8-án délután 3 órakor lesz a megyei könyvtár földszinti klubtermében. A gyermekeknek fejlesztő, hagyományőrző, önismereti játék, a mindennapok szokáskultúrája szerepel a programban. A szülők, férfiak, nők egyaránt a csoportvezetőjükkel közösen összeállított elképzelések szerint szerezhetnek főzési, terítési, virágkötészeti ismereteket, szervezhetnek közös színházlátogatásokat, beszélhetik meg gyermeknevelési és egyéb gondjaikat. A szabadidős program ingyenes. Érdeklődni, jelentkezni lehet a családsegítőben Galam- bosné Varjú Blapkánál (Békéscsaba, Szent István tér 9. Telefon: 22-783) vagy a megyei könyvtárban Zsíros Istvánnénál (Derkovits sor 1/4. Telefon: 28-655). B.Zs. Az ipari tanulók és a szakközépiskolások kötelező óraszámon kívüli műszaki, informatikai továbbképzésen vesznek részt, heti négy Órában Fotó: Kovács Erzsébet
