Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-26 / 48. szám

tRÉKÉSMEGYEI HÍRLAF­SPORT 1992. február 26., szerda Harmincegy szakosztály másfél ezer sportolója A karate öt ága Békés megyében 31 karateszak­osztályt jegyeznek, amelynek fia­taljai több-kevesebb rendszeres­séggel versenyeznek is. A 31 szak­osztálynak mintegy másfél ezer sportolója van, akik öt szakág — a kick-box, a shotokan, a taekwon­do ITF, a taekwon-do WTF és a kiokushynkai — közül választhat­nak. A megyei szövetség nyilván­tartása szerint csaknem negyven edző foglalkozik a sportolókkal. A megyében a legnépesebb a kick­box, amelynek művelői 15 klubban viaskodnak. Ezúttal az öt szakág egy-egy rep- rezentását mutatjuk be összeállítá­sunkban. A 34 bajnoki cím kötelez A kezdetben volt Mezőgép SE, majd MÁV SE, 1982 ősze óta pedig Békéscsabai Lakóte­lepi SE. Erről a sportág kedvelői rögtön tudják, hogy a Gregor László vezette kick-boxosokról lesz szó a következőkben. Még­pedig arról a klubról, amely vi­lág-, Európa-bajnoki dobogós­sal, világkupa ezüstérmessel is büszkélkedhet. — Idézzük fel, hogyan is kez­dődött!? — Szegeden mint versenyző tevékenykedtem, Békéscsabára kerülésemkor viszont már mint edző folytattam a karate „műve­lését” — vallja Gregor László kétdanos mester. — Akkor fi­gyeltek fel először ránk, amikor Hortobágyi János révén a kez­detben az utánpótlás, majd fel­nőtt bajnokságon is eloroztuk az aranyérmet a „profi” klubbeliek elől. Sőt, evés közben jön meg az étvágy: 1987 és 1991 között többszörös világ- és Európa- bajnoki bronzérmes, világkupa ezüstérmes lett Hortobágyi. Áz más kérdés, hogy azóta elváltak útjaink... — De most is jól csengő nevű tanítványokkal jeleskedik a szakosztály, legalábbis ami a honi utánpótlás-bajnokságokat illeti... — Valóban büszkék vagyunk a többszörös korosztályos baj­nok, felnőtt ezüstérmes, húszesztendős Gorbai Zsanett­re, a nála két évvel fiatalabb, s hasonló eredményeket elérő Debreceni Dezsőre, a négy éve veretlen, mindössze 15 éves Csicsely Szilviára, a junior ma­gyar bajnok, 18 éves Szudár Andreára... — Hogy lehetne megvonni legegyszerűbben a tíz év mérle­gét? — A több mint hatvan jegy­zett kick-box karateklub közül — csak a felnőtt viadalokon elért pontok alapján — az előke­lő negyedik helyen kötöttünk ki az 1991-es eredmények alapján. Tíz esztendő alatt 34 felnőtt és utánpótlás bajnoki címet értünk el a 29 ezüst- és 30 bronzérmes helyezés mellett. — Hány fiatallal foglalkoz­nak napjainkban ? — Százharminc sportoló jár heti két-három edzésre, a felnőt­tek, vagyis az élcsoport tagjai még ennél is többre. Kitűnő ed­zők foglalkoznak a 3 kezdő és egy haladó csoporttal, így Haha József és Filyó György segíti a szakosztály munkáját. —Anyagiakban is állja a ver­senyt a szakosztály? — Tavaly 300 ezer forintból gazdálkodtunk, ami a működé­sünkhöz, ha szűkén is, elegendő volt. Ennek mintegy fele volt az önkormányzati támogatás, a másik fele saját bevétel, amely nagyrészt a tag- és tanfolyamdí­jakból tevődött össze. Nagyon bízunk abban, hogy legalább ennyi pénzből gazdálkodhatunk az idén is... — A legfontosabb idei fela­datok? — Világjátékokra kevés esé­lyünk van eljutni, de a hazai baj­nokságokon több dobogós he­lyezést szeretnénk elérni. A leg­fontosabb, hogy ezzel együtt őrizzük meg szakágunkban az előkelő negyedik helyet. Eddigi eredményeink erre köteleznek bennünket. A békéscsabai kick-box szakosztály egyik büszkesége Gorbai Zsanett (fehér dresszben). A lakótelepiek idén ünnepük fennál­lásuk tízéves jubileumát, amelynek alkalmából az ősszel egy nagyszabású versenynek lesznek házigazdái Shotokán karatésok a Körös-parti városból A statisztikák és a világverse­nyek nevezési listái alapján alig­ha kétséges, hogy a karateirány­zatok közül a shotokán terjedt el a legjobban világszerte. Szű- kebb hazánkban, Békésben, pontosabban Szarvason műkö­dik a sportklub keretein belül ez a szakosztály. Lovász Györgyöt, egydanos mestert, a szakosztály vezetőjét kerestük meg kérdéseinkkel. — Mikor alakult a Körös­parti városban a shotokán szak­osztály? — Legalább tíz éve annak, hogy Mikolay István főiskolai hallgató felvállalta — akkor még szervezetlen keretek között — a shotokán követőinek patro- nálását. Amikor ő befejezte a ta­nulmányait, én vettem át a klub vezetését. Segítőm Farkas András, egydanos mester, veze­tő edző. Kezdetben, amikor „divattá vált” a karate, voltunk százan is! A lemorzsolódás miatt ma 30—35 fős a csoport. Sokan azt hitték, napok, hetek alatt látványos dolgokat produ­kálnak majd. Tévedtek. — Kik maradtak ? Kik vállal­ják a kemény edzésmunkát? —Azt hinné az ember, hogy a főiskolások, pedig nem így van. Ők kollégisták, utazgatnak, szü­netekben hazamennek. A hala­dó sportolók zöme szarvasi. —A karate egyik irányzata a shotokán. Hogyan jellemezné? — A legtöbb stílusalapító először a shotokán karatét gya­korolta, ebből fejlesztette ki a másik irányzat sajátos, egyéni arculatát. Amit mi művelünk, az a szellemi tréning mellett a tech­nika gyakorlása. Sportolóink a kék öv megszerzéséig nem is indulhatnak versenyeken. Ez alapszabály. —A szakosztály milyen ered­ményekkel dicsekedhet? — Reménységek tornáján első, harmadik helyezettjeink voltak, országos bajnokságon negyedik, hatodik helyet szerez­tünk. — Mire készülnek mostaná­ban? — A kezdők — mert minden évben indítunk egy kezdő cso­portot — övvizsgára készülnek, a haladók a megyei karateverse­nyen szeretnének helytállni. Tavasszal Budapesten egy ja­pán mesterrel edzőtáborozunk, a nyáron pedig mi szervezünk hasonlót Szarvason. Az oldalt írta: Csete Ilona, Jávor Péter, Papp János, Verasztó Lajos. Fotó: Kovács Erzsébet, Szűcs László Choi Hong Hi tanítványai Tamás József egy dános mester 1983 őszén ala­kított Békéssámsonban ITF Taekwon-do szak­osztályt. Azóta számtalan sikert értek el hazai és nemzetközi versenyeken. De mi is az az ITF, illetve mi a különbség az ITF és a WTF karate­irányzatok között? — A taekwon-do koreai eredetű. Annak idején az ország kettéválása után Choi Hong Hi nagy­mester híveivel és tanítványainak egy részével Dél-Koreában maradt. Szerette volna ezt a nemes sportot megkímélni a politikai csatározásoktól, ám az adott körülmények között ez nehezen ment. így Torontóba költözött, és az ITF karatét oktatta. Később Torontóból áthozta a központot Bécsbe. A két irányzat stílusában és szabályrendszerében is különbözik egymástól. Az ITF védőfelszerelés­sel, félerős ütésekkel dolgozik, a VTF teljes erőből végrehajtott gyakorlatokat mutat be, fej- és mell­védő felszerelést használnak — világosít fel Ta­más József feketeöves, egydanos karatemester. Beszélgetőpartnerem 1978 óta karatézik, előbb a shotokán karatét, majd a kiokushynkait, később a kung-fut sajátította el, és 1983-tól Hódmezővá­sárhelyen a taekwon-dóba „lett szerelmes”. Bé­késsámsonban 80-100 fiatallal kezdték meg az edzéseket, és a fejlődési fokok elérése során sok kellemes és kellemetlen élményekkel gazdagod­tak, miközben napról napra sajátították el a tanít­ványok a sportág titkait. Kezdetben nem volt ál­landó helyük, hol a kultúrházban, hol az iskolában tartották az edzéseket. Pénzük is kevés volt, s csupán az önkormányzat s néhány szponzor segí­tett rajtuk egyszer-másszor. — A TS Sportegyesülettől megváltunk, hiszen előfordult, hogy Chrappan Ákos Európa-bajnok- ságon való szerepléséhez sem tudtak hozzájárulni, s ha az önkormányzat nem segít, ki sem utazhatott volna. Úgy döntöttünk, önállóak leszünk, és létre­hoztuk a faluban a Tömegsport Egyesületet. Ez három sportágnak, illetve négy szakosztálynak: a taekwon-dónak, a fiú és leány kézilabdának, vala­mint a tollaslabdának ad szervezett kereteket. Ál­landó helyünk az általános iskola tornaterme. Tamás József: — Kis településen is lehet nagy dolgokat véghezvinni Tagsági díjból és az önkormányzat támogatásából élünk. Egy-egy háziverseny rendezésekor szpon­zorok támogatását kérjük. Úgy gondolom, jó me­nedzser és szervezett támogatói hálózat nélkül ez a sport — de másik sem — nem lehet életképes. Csupán a lelkesedés és a szorgalom nem elég a fennmaradáshoz — mondja Tamás József. Essen néhány szó a tehetségesebbekről. Négy feketeövese van a szakosztálynak. Kiss Lajos, Chrappan Ákos, Chrappan Róbert, Kovács Szabina feketeöves, egydanos mesterek. De a fe­keteövesek mögött ott van már az utánpótlás, mint Gojdán Julianna, aki az országos bajnokságon tavaly három aranyérmet nyert. — Terveik szerint a minősítő versenyeken az eddigiekhez hasonlóan szeretnének szerepelni, s bebizonyítani, hogy kis településen is lehet nagy dolgokat véghezvinni... Támogatókat keresnek a hollandiai utazáshoz Békéscsabán lesz az ob A Békéscsabai Sportcsarnok SE WTF Taekwon-do szakosztálya 1989-ben alakult meg. A jelenleg több mint negyven tagot szám­láló szakosztály versenyzői töretlenül fejlőd­tek az utóbbi időben, s ma már az ország legjobbjai között tartják számon őket. Mint dr. Molnár Péter edző elmondta: tavaly sikeres évet zártak, hiszen az országos felnőtt és junior bajnokságon 11 érmet nyertek, köztük négy aranyat. A klubnak két válogatott sportolója van: Bácsfalvi Zoltán és Kállai József, akik egyre inkább felzárkóznak a nemzetközi élvo­nalhoz. A megyei önkormányzattól az elmúlt esztendőben a két válogatott versenyzőre kap­tak pénzügyi támogatást. Munkájuk eredményességét bizonyítja, hogy a szövetség vezetői a békéscsabaiakat je­lölte a magyar junior válogatott tagjainak a holland nyílt nemzetközi bajnokságra, ame­lyet március 28-án rendeznek. Feltételül csu­pán annyit szabott a szövetség, hogy a kiutazás költségeit nekik kell állniuk. Éppen ezért most támogatókat, szponzorokat keresnek a csabai­ak. Ha összejön a szükséges pénz, akkor nyolc versenyző és az edző utazik majd Hollandiába. A múlt évi sikeres bajnoki szereplésnek kö­szönhetően a szövetség nekik ítélte az idei, április 12-én a békéscsabai városi sportcsar­nokban megtartandó felnőtt A kategóriájú or­szágos bajnokság rendezési jogát. A legjobb junior korú versenyzők országos bajnokságát is ekkor rendezik meg Békéscsabán. Ennek a nagyszabású, látványos viadalnak a megren­dezéséhez szintén szponzorokat keresnek az anyagi gondokkal küszködő csabai taekwon- dosok. „A legerősebb karatestílus” Több mint tízéves múltra te­kint vissza Orosházán a kyoku­shinkai karate. 1981. október 2-án alakult a szabadidős kör, akkor 6 lelkes szervezővel és 150 mozogni vágyóval, akik közül három hónap múlva már csak harmincán léptek be rend­szeresen az edzőterembe. — A legerősebb karatestílus a kyokushinkai — magyarázza Zsiga Zsolt egydanos karate­mester. — Új edzésmódszert, és kemény fizikai állóképességet kell elviselnie annak, aki hoz­zánk jár edzésre. Kezdetben edző és tanítvány együtt tanult, hiszen mindenki fehéröves volt. Később az ismeretek elsajátítá­sa napról napra gazdagított ben­nünket. A szabadidős kör teljesen ön­fenntartó, tagdíjakból és a sport- szerető emberek anyagi támo­gatásából él. Minden sportoló 200 forintot fizet havonta és ez a tarifa 1984 óta ennyi. Az ered­ményekről szerényen nyilatkoz­nak, bár lenne miről beszélniük, hiszen sokat fejlődtek. A hatféle övfokozatból ma már mind­egyik „jelen van” az orosháziak edzőtermében. Nyáron például Petrovszki István már az első dánért száll versenybe. Az utóbbi három évben Dél-Magyarországon a legerősebb klubok közé sorolják őket. Vámosi László magyar bajnokságon első helyezést ért el, Kővágó Károly harmadik lett, s a már említett Petrovszki István országos minősítő verse­nyen szintén jól szerepelt. —Nehéz anya­gi körülmények között élünk, az idén a Békés Me­gyei Karate Szö­vetség tízezer fo­rintot ad, hogy megrendezhes­sük a Debreceni István-emlékver- senyt. A városi sportosztály még nem ígért semmit — tájékoztat Zsi­ga Zsolt. Az edzéseket Zsiga Zsolton kí­vül — aki az idei év kezdetétől a válogatott keret tagja — Károly- falvi Elemér segí­ti, 6 főleg a karaté- kák fizikai állóké­pességét fejleszti. Reménysé­geik között tartják nyilván Búzái Pétert (80 kg) és Csordás Attilát (70 kg). Bíznak abban, hogy a hazai versenyeken méltóképpen képviselik az Orosházi Kyoku­shinkai Szabadidős Kört. Zsiga Zsolt (jobbról) egydanos karatein­struktor akció közben

Next

/
Thumbnails
Contents