Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-22-23 / 45. szám

1992. február 22-23., szombat-vasárnap SPORT IBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Hótiszta olimpia Már csak két nap van hátra a téli olimpiából, s az események eddig olyan tiszták voltak, mint a hegyek lejtőit takaró frissen esett hó. Michele Verdier, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szóvivője ugyanis pénteken megerősítette, hogy a játékokon senkit sem értek tiltott teljesít­ménynövelő szerek használatán — azaz senki sem doppingolt! A szóvivő asszony számára ez a tisztaság nem meglepetés, mert mint mondta: a téli és a nyári játékok között nagy a kü­lönbség. — Ezen kívül az utóbbi idő­ben igencsak megváltoztak a dolgok — folytatta. — A szöuli nyári olimpia után érezhetően megváltozott a sportolók és az edzők gondolkodása, máshogy vélekednek a doppingolásról. A tudatukban felmérhettek min­den következményt. Nos, ennek a változásnak érezzük most po­zitív hatását. Michele Verdier ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a téli és a nyári olimpiai versenye­ket nem lehet összehasonlítani. — A nyári játékok műsorán több verseny ág szerepel, s azon sportágak száma is nagyobb, amelyek szinte csábítanak a doppingolásra. A nyári olimpia ilyen szempontból „érzéke­nyebb” valami. Éppen ezért csak Barcelona után lehet végle­gesen kijelenteni, hogy tisztul­tak a versenyek, megváltoztak a sportolók. Tomba rohamozza Paul Accolât Eladó Az AP jelentése szerint va­laki egy cédulát ragasztott ki a falra a sajtóközpontban. Rajta az áll: eladó egy СССР felira­tú mez. A volt szovjet felsze­relés értéke igen nagy, 150 dollárt kér érte az illető. Hogy ki, ez nem derült ki. Minden­esetre megkérdezték Vla- gyiszlav Tretyakot, a volt vi­lágverő szovjet jégkorong­válogatott egykori kapusát: ő megtenne-e hasonlót, meg- válna-e hokis ruhadarabjaitól, ha még aktív sportoló lenne? — Nem — hangzott a vá­lasz. — Tizenöt éven keresz­tül velem volt jóban és rossz­ban a mezem, s minden más felszerelési tárgyam. Egy életre szóló emlékek, erek­lyék ezek, s mint ilyenek, nem üzlet tárgyai. Alberto Tomba nem elégedik meg az olimpiai sikerekkel. Ki­jelentette, az összetett Világ Kupa-pontversenyben meg kí­vánja előzni a svájci Paul Acco­lât, aki most a lista élén áll. Tóm­ba ott lesz március elején a Mo- riokában (Japán), majd nyolca- dikán a Panorámában (Kanada) esedékes szuperóriás műlesikló viadalon. Ez a döntése azért meglepő, mert ebben a szakág­ban nem nagyon szeret verse­nyezni. Eddigi távolmaradásá­nak prózai oka van. Két éve ép­pen egy szuper-G versenyen szenvedett súlyos sérülést. Al- bertville-ben egyébként rögtön­zött „gyűlést” tartottak az alpesi síelés legjobbjai. Ott volt Tom­ba is. Követelik, hogy emeljék fel a Világ Kupa-versenyek leg­jobbjainak pénzdíjazását. Ugyanakkor az olasz síző azt is elvárja, hogy a VK úgynevezett kombinált pontversenyének számítását is reformálják meg az illetékesek. Nincs hír arról, hogy a „röpgyűlésre” a Világ Kupa Bizottság miként reagált. Schweppes—Politerm Kupa gyaloglóverseny Tizenöt nemzet várható Immáron másfél évtizedes múltra tekint vissza a minden tavasszal Békéscsabán megrendezendő nagy­szabású nemzetközi gyaloglóver­seny, amelyet 1992-ben április 5-én, vasárnap kora reggeltől rendeznek meg a szokásos Pe­tőfi—Jókai utcai, mintegy két kilométeres körben. Az idei viadalra új szponzorra lelt a rendező Békéscsabai Előre Atlétikai Egyesü­let, mégpedig az építőiparból jól ismert Poli­term Kft.-re. A jelentős anyagi támogatás mellett rendhagyó különdíjat is fölajánlott Mácsai Sándor, a Politerm Kft. ügyvezető igazgatója, mégpedig a legcsinosabb gya­logló hölgynek kijáró tiszteletdíjat. Hogy miért is „szállt” be a sportág szpon­zorálásba a Politerm Kft., erről így beszél Mácsai Sándor: — Éppen egy esztendeje ala­kult a kft.-nk, nem árt nekünk sem s az atléti­kának sem egy kis reklám, de a kollektívánk tagjai mindig is szerették a sportot. Az sem mellékes, hogy ezen a napon nyitunk meg egy építőanyag-ellátó és szolgáltató üzletet a me­gyeszékhelyen, a belvárosban. Stílusosan fo­galmazva: ezzel nemcsak egy gyalogló lépés­sel kívánunk közelebb kerülni a magánépítke­zőkhöz... Az idei eseménytől kezdve az 50 kilométe­res férfi versenyszám egyben Danovszky Fe­renc-emlékverseny lesz, a két esztendeje el­hunyt neves atléta emlékére. Mi több, az 50 kilométeres táv a magyar bajnoki címért is zajlik, miközben magyar—ír—román hármas találkozó is. S ha már az országos bajnoksá­goknál tartunk: a fiatalok, vagyis az utánpót­lás korúak számára is bajnoki cím elérésére van lehetőség. A hölgyek esetében egyébként hatos nemzetek közötti verseny lesz: ma­gyar—ír—csehszlovák—lengyel—román— ukrán pontversennyel. Annyiban is rendha­gyó az idei viadal, hogy a felnőtt számok pénzdíjasak lesznek. Összesen nyolc verseny­számban hirdetnek bajnokot vagy győztest. Az előzetes jelzések szerint mintegy 15 ország atlétái állnak rajthoz a Petőfi utcai starthelyen. Újszerű kezdeményezés, hogy a több mint öt­órás esemény ideje alatt — a tervek szerint — Sax Gyula sakkszimultánt ad az érdeklődők­nek. ♦ ♦♦ S akkor néhány további, nem kevésbé fontos hír a lila-fehér atléták háza tájáról. Mint arról már írtunk, a fedettpályás országos ifjúsági bajnokságon nagy fölénnyel, 48.93 másodper­ces idővel nyert Erdős Péter tanítványa, Széli Tibor. Ezen kívül számtalan értékes helyezést értek el a békéscsabai atléták. így például Vo- zár Attila második lett az 5 kilométeres gyalog­lásban (21:40 perc), negyedik volt magas­ugrásban Nagy Márton (202 cm), ötödik Kun Alice 200-on (26.56) és Bohus János 1500 méteren (4:04). Sülé hetedik az 5 kilométeres gyaloglásban, Szabó Ibolya pedig nyolcadik 400 méteren. A Trikotex Kupán, amely egyben a fedettpályás felnőtt magyar bajnokság is, Széli Tibor az első körben húzódást szenvedett, pedig a négy nappal előbb elért jó eredménye alapján esélye lett volna a felnőttek között is egy jó helyezés elérésére. Itt viszont Leczki Ervin az 5 kilométeres gyaloglásban hetedik lett. (Ilyés és Rosza eredményéről már beszá­moltunk.) Ez után két nappal állt rajthoz Bécs- ben az Ausztria—Magyarország fedettpályás válogatott viadalon Ilyés és Rosza. Nagyszerű siker született, hiszen a magyar csapat nyerte a férfi és női pontversenyt is. Az utóbbihoz a két békéscsabai is jelentősen hozzájárult, ugyanis a 3 kilométeres gyaloglásban kettős győzelmet arattak. A számot Ilyés nyerte (12:47 perc) Rosza előtt (12:56). A taktikailag jól felépített versenyen a két sportoló egymást segítve már a táv közepén eldöntötte a helyezések sorsát. 1992: megőrizni az értékeket Göttler munkanélküli Békés megyében hat lovasszakosztály és hét szabadidős lovasklub működik. A szakosztályokban és a klubokban összesen 365-en tevékenykednek, a sportolók száma 187. Agankénti megoszlásban: 67 lovas, 60 fogathajtó és segéd­hajtó, 65 lovastomász. A sportlovak száma százhatvanra tehető. A legutóbbi országos értékelés szerint öt első, négy másod- és tizenhárom harmadosztályú, valamint tizenkilenc minősített ifjúsá­gi sportoló van Békés megyében. Az 1992-ben megrendezésre kerülő olimpiai játékokra három sportoló teljesítette a követelményeket: Göttler Vilmos és Szász Sándor díjugratásban, Herczegfalvy Tibor militaryban. Valamennyi szakosztály és klub részt vesz a megyei és területi bajnoki fordulókon, négy szakosztály az országos bajnokságban és nemzetközi versenyeken is szerepel. A létesítményekről szólva: két nemzetközi színtű pályával rendelkezik a megye (Orosháza, Mező­hegyes), egy területi versenyekre alkalmas és további hat ideiglenes jelleggel működik. A szövetség és a klubok vezetői úgy vélik, hogy az idei év fő feladata a meglévő lovak, lovasok, szakosztályok számának megőr­zése, a rendezvények színesebbé tétele, a színvonal emelése. Az év folyamán előreláthatólag 18 versenyt rendeznek, három megyei, három területi, egy országos, egy nemzetközi és mintegy 10 meghí­vásos viadalt. Hangyái Mónika Göttler Vilmos január vége óta a budapesti lovardában, edző­táborban tartózkodik olimpiai csapattársaival együtt. A közel­múltban az egyik napról a másikra megszűnt az Orosházi Dózsa Termelőszövetkezet lovasszakosztálya, valamint lótenyésztési ágazata. A tehetséges ifjúsági versenyzőjük, Udvardi Edit, vala­mint a felnőtt mezőnyben jó eredménnyel büszkélkedő Szabó Ildikó és nem utolsósorban Göttler Vilmos pár nap alatt munka- nélkülivé vált — a versenyidény kezdetén. Az olimpia évében... Osztrák—magyar Rt. keres fő- vagy mellékállásban, üzleti életben jártas, jó megjelenésű, 20—45 év közötti munkatársakat. Kiemelt kereseti lehetőség. Jelentkezés önéletrajzzal és fényképpel Békéscsabán, 1992. február 24-én 17 órától, a Garzon Szállóban. (Békéscsaba, KISZ-tábor.) Lesz-e pont Győrből? A hétvégén, szomba­ton kettős mérkőzést játszanak Győrben a Békéscsabai Előre KSE csapatai. A Vasas ellen bravúros győzelmet arató nők bizakodva készülnek a nehéz­nek ígérkező összecsapásra. Mint Csulik Pálné edzőtől megtudtuk, Salamon kézsérülé­se rendbe jött, csupán a Vasas ellen megsérült szélső, Kovács szereplése bizonytalan a Rába- partján. Újság még a lila-fehérek háza tájáról, hogy megérkezett Romániából Gerendi Gabriella játékengedélye, így ő is ott lesz a Győrben játszó együttesben. A szakvezető már a döntetlennel is elégedett lenne, hiszen akkor az egymás elleni eredmények alap­ján a csabaiak megelőznék a házigazdákat. A lila-fehérek férficsapata az esélytelenek nyugalmával kés­zül a jelenleg legjobb formában lévő hazai együttes, a Rába ETO ellen. Skaliczki László edző bí­zik abban, hogy csapata rossz első félidőbeli sorozata megsza­kad Győrben, s élvezetes, jó ira­mú mérkőzést vívnak az esélye­sebb hazaiakkal. A pályára lépő gárdából várhatóan Lovász sé­rülése, míg Bogárdi családi gyásza miatt hiányzik majd. A héten egyébként edzőmérkőzé­sen a csabaiak hét góllal verték a Tisza Volánt, s mindez azt mu­tatja, a csapat formája felfelé ívelő. Orosházán befejeződött a Téli Kupa teremkézilabda-toma. A záró játékna­pon csak az általános iskolás lányok léptek pályára. Eredmények: Csorvás—Makó Deák F. isk. 11—7, Székkutas—Oh. 3. sz. isk. 16—10, Makó Kálvin téri isk.—Csorvás 12—3, Medgyesegyhá- za—Makó Deák F. isk. 21—0. A Téli Kupa egyes csoportjaiban a következő lett a végeredmény. Fér­fiak NB-s csoport: 1. Orosházi Hon- véd-MTK И., 2. Orosházi Honvéd- MTK I., 3. Szarvasi SZÁT, 4. Békési SE. A csoport gólkirálya: Molnár Zoltán (Oh. Honvéd MTK I.) 30 talá­lattal. Ifjúságiak: I. Békéscsabai Előre KSE, 2. Békési SE, 3. Szentesi Kinizsi. A gólkirály: Törőcsik Zoltán (Szen­tes) 17 találattal. Általános iskolás csoport: 1. Bé­késcsabai Előre KSE, 2. Szentesi Ki­nizsi, 3. Kardoskút, 4. Orosházi 3. sz. isk., 5. Békési 2. sz. isk. A gólkirály: Szabó Balázs (Békéscsabai Előre KSE) 21 találattal. Nők. NB-s csoport: 1. Szarvasi Szi­rén II., 2. Orosházi Eötvös DPSE, 3. Békéscsabai Előre KSE, 4. Szarvasi Szirén 1., 5. Székkutas, 6. Szentesi VSC. A gólkirálynő: Hegedűsné Gi- czey Tünde (Orosházi Eötvös DPSE) 53 találattal. I. osztály: 1. Doboz, 2. Csorvás. 3. Makó Közgé, 4. Eötvös DPSE II., 5. Békéscsabai Előre KSE. A csoport gólkirálynője: Belanka Klára (Doboz) lett 28 találattal. Általános iskolás csoport: t.Med- gyesegyháza, 2. Székkutas, 3. Makó, Kálvin téri isk., 4. Szentesi VSC, 5. Csorvás, 6. Makó, Deák Ferenc isk., 7. Nagyszénás, 8. Orosházi 3. sz. isk., 9. Orosházi Eötvös DPSE. A csoport leg­eredményesebb játékosa: Kádár Szi- monetta (Makó, Kálvin téri isk.) lett, aki 50-szer volt eredményes. Kasik: Szarvasi Vasas Csütörtökön megegyezett egymással a Békéscsabai Előre FC és a Szarvasi Vasas a volt ifjúsági válogatott, Kasik Zsolt átigazolása ügyében. A megálla­podás szerint június 30-áig köcsönadták a lila-fehérek a csatárt, csakúgy, mint Major Sándort, aki Kazincbarcikán játszik a tavaszi idényben. Újabb kör a rájátszásban Ismét a szarvasi lelátóért A hétvégén újabb „körrel” folytatódik a női kosárlabda NB I. rájátszása. A BSC Szarvas csapata — miután nem jutott a legjobb négy közé — most az 5—8. helyért játsz­hat tovább. Ám nem lesznek könnyű mérkőzések itt sem, hiszen ebbe a csoportba került az előző évek sikercsapata, a BEAC, a többszörös bajnok BSE és a Szeged is — a szarvasiak mellett. A tétet csak fokozhatja az is, hogy a FIBA-nál az utolsó simításokat végzik egy újabb európai kosárlabdakupa beindítá­sán, s így még az 5. helyen végzett csapatnak is esélye lehet a nem­zetközi porondra kilépni. A párosításban BEAC—BSC Szarvas és BSE—Szeged ösz- szecsapásokkal kezdenek két nyert mérkőzésig, s utána a győztesek játszanak az 5—6. helyért, a vesztesek pedig a 7— 8. helyért. Ahogy Szirony Pál technikai vezető elmondta „Most nem lehet más cél, mint minél előbb végezve a nemzet­közi szereplést megpályázni. Ehhez azonban túl kellene jutni a BEAC-on, ami nem könnyű feladat, hiszen legalább egyszer idegenben kell győzni. Az első mérkőzés február 23-án, vasár­nap 16.30-kor a fővárosban lesz, majd a visszavágó 29-én, szom­baton 17 órai kezdettel Szarva­son. Ha harmadik mérkőzésre kerül sor, az ismét Budapesten lesz március 8-án.” Jótékony célú kosárlabda­mérkőzést rendez február 25-én, kedden 18 órai kezdettel a BSC Szarvas. Ezúttal azonban nem a nők, hanem a férfiak lépnek pá­lyára, hiszen a magyar bajnok Szolnoki Olajbányász játszik bemutató mérkőzést Békés me­gye válogatottjával. A mérkőzés bevételét a rendezők a szarvasi sportcsarnok lelátójának építé­sére ajánlották fel, így játékos és néző egyaránt fizet belépője­gyet. Szalontai György, a klub egyik menedzsere és a mérkőzés szervezője elmondta, hogy nem mindennapi élményben lehet részük a kilátogató szurkolók­nak, hiszen a szolnoki csapatban a válogatott Berkics, Hosszú és Tóth Attila mellett a szovjet és jugoszláv légiósok is pályára lépnek, míg a megyei csapatban azok is helyet kapnak, akik a megyéből elszármazva jelenleg is NB I-es szinten űzik ezt a sportágat. A bemutató mérkőzésen a Telesport kamerája is jelen lesz. Külön gondot jelentett viszont az, hogy mivel Szarvason csak női kosárlabda van, a palánko- kat és a rugós gyűrűt erre az alkalomra kölcsön kellett kérni a Békési Start Szövetkezettől. R.E. Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr.Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Serédi János ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf.lll. Telefonszámok: központ (66)27-844; főszerkesztő: (66) 26-057; telefax: (66) 21-401; kiadó: (66) 26-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesí­tőknél. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, egy évre 2940 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents